A Juventus elhappolná João Félixet a manchesteri klubok orra elől

joao_felix.jpgA João Félix aláírásáért folyó küzdelem megindult - számolt be róla a Calciomercato.

A Benfica portugál futballistája igazi gyöngyszem, ezt pedig a Juventus is tudja. A klub képviselői már háromszor találkoztak a játékos ügynökével, hogy megnyerjék az ifjú titánért zajló harcot.

João Félix szerződésében a hírek szerint 120 millió eurós kivásárlási záradék szerepel, a Juve azonban első körben 100 millió alatti ajánlatot készül tenni érte.

A helyzetet nehezíti, hogy a két manchesteri klub, a United és a City szintén lecsapna a játékosra. Így még az is előfordulhat, hogy licitháború robban ki a tehetséges támadó leigazolásáért.

A zebramezesek malmára hajthatja ugyanakkor a vizet, hogy a fiatal portugál korábban kifejtette, nagy álma egy csapatban szerepelni honfitársával, Cristiano Ronaldóval. Ráadásul ügynöke az a Jorge Mendes, aki a tavaly nyári CR-transzfer létrejöttében is kulcsszerepet vállalt.

Az 1999-es születésű João Félix értékét a Transfermarkt 35 millió euróra becsüli. Szerződése 2023-ig szól jelenlegi klubjánál. A portugál bajnokság most futó szezonjában 18 meccsen (1.090 pályán töltött perc alatt) 10 gól és 5 assziszt fűződik a nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1014724791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2019.03.28. 16:04:57

Elég nagy ütőkártyánk van, szerintem miénk lesz a srác ha tényleg akarjuk.
Ugyanakkor nagyon rizikósnak tűnik megvenni egy olyan játékost ennyi pénzért akinek az a fő motivációja, hogy együtt játsszon egy olyan játékosunkkal aki 34 éves.
Ezek mellett tudjuk, hogy nem garancia a portugál bajnokságban mutatott jó teljesítmény és ennyi pénzért akár Icardit is megkaphatjuk.
Az sem túl meggyőző ahogy a tehetségekkel bánunk, Bentancuron kívül senkit nem tudtunk beépíteni a kezdőcsapatba az utóbbi években.

Én határozottan kukáznám a lehetőséget.

Andras74 2019.03.28. 17:27:34

@Pavel1988: Icardi semennyiért se jöjjön! Nálunk végképp nem lenne posztja! Van már elég, védekezni kevéssé tudó támadó a keretben!

Sztovicska 2019.03.28. 17:33:25

@Pavel1988: icardi egy hétköznapi csatár semmi extra nincs benne. abból a csapatból nem nehéz kiemelkedni. Szerintem kellene a srác. Van benne fantázia

Quentin_KR 2019.03.28. 17:45:11

@Pavel1988: Hát..... ha Icardi jönne, öklendeznék eggy ideig. Másrészt.... ha nem kockáztatunk, mindig csak követni fogjuk a top klubbokat.

Andras74 2019.03.28. 18:22:01

@Quentin_KR: Nem szeretném, h Icardit (vagy a dögevőktől bárkit) ide egyen a fene.
Nagyon pazar teljesítmény kellene tőle (ami kizárt), h meg tudjam szeretni!

Andras74 2019.03.28. 18:23:35

@Sztovicska: csak el tudják dönteni nagyjaink, hogy van-e rá keret, és megér-e ekkora kockázatot?
Végül is, nem a mi pénzünket bukják, de lehet, hogy a Kean gyerekre kellene inkább költeni (reklám).....

babo0410 2019.03.29. 02:20:21

Ha nem Dybala eladásával fog járni, és van ennyi bevétekünk, jöjjön. Bizom a vezetőségben.

2019.03.29. 10:46:11

@Andras74: Ez most amolyan kritika akart lenni?! Baszki,egy támadójátékos attól támadó,hogy ő a támadásokhoz ért...eleve nem értem miért az alapján ítéljük meg a támadóinkat,hogy védekezéshez ki tesz többet hozzá...röhejes.

2019.03.29. 11:46:46

@fire06: Max nézőpontja fertőző és van, aki még mindig nem immunis rá.
Az elején még engem is megetetett azzal, hogy ez jó. Aztán később alakult ki a védettség: először rájöttem, hogy ez azzal jár, hogy a foci is teljesen eltűnik. Aztán később az is elkezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a BL-győzelemhez ez konkrétan a rossz irány.
Mert amikor komolyabb csapat ellen továbbjutottunk a BL-ben, annak 90%-ban az volt az alapja, hogy Allegri félretette az "elveit" és sikerült valami játékot, meg iramot produkálni. És nem a csatárok is fogcsikorgatva védekeznek. Talán az egyetlen igazi kivétel, ami erősíti a szabályt, a Barka elleni sima továbbjutás volt, ahol gólt sem tudtak szerezni.

Andras74 2019.03.29. 13:08:19

@fire06: Nem azért írtam, hogy bárki egyetértsen velem. A mai futballban - tetszik vagy nem - mindenki támad, és mindenki védekezik. Ha túl sok játékos nem végez védekező feladatot, akkor nincs az a csatársor, amelyik elegendő gólt tud rúgni!
Olaszországban a védelmek, a védekezés dönti el a bajnokságot. Ezt nem én mondom, hanem a statisztikai adatok.

alexGicamo 2019.03.29. 16:53:25

@Andras74: Anno már Dennis Rodman is megmondta a tutit a Nyerő páros c. filmben :
Mindig a védők nyerik a meccset, csak a csatároké a dicsőség . :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása