Bemutatkozik: Moise Kean

kean_moise_golorom_udinese.jpgŐt minden bizonnyal mára már szinte minden egyes Juventino ismeri, mivel az utóbbi időben hatalmas tetteket vitt véghez. A Bologna elleni Coppa Italia meccsen gólt szerzett, az Udinese ellen duplázott, az Atléti kapuját kis híján bevette, a válogatottban pedig megszerezte első találatát a finnek ellen. Fiatal kora ellenére már saját kis vitrinjében helyet foglal egy Scudetto, egy Coppa Italia serleg és egy Supercoppa Italia trófea. A következőkben Moise Bioty Keant ismerhetjük meg kicsit jobban. 

Pályafutását Torinóban kezdte, de nem azon klub kötelékein belül, ahol gondolnánk, ugyanis a Torino együttese volt az első csapata. 2011-ben igazolt át a rivális gárdához, a Juventushoz. A Bianconeri ingyen szerezte meg a fiút, akkor még nem gondolhatta senki, hogy ez mekkora üzlet lesz.  2016-ban mutatkozhatott be a Juve felnőtt csapatánál, egy Pescara elleni meccsen, amikor is a 84.-ik percben becserélte Allegri mester az akkor még 16 éves fiút. Ezzel ő lett a Serie A történetének első játékosa, aki 2000-ben született. Nem sokkal később a BL-ben is debütálhatott, így abban a sorozatban is ő volt az első, aki az ezredforduló után látta meg a világot. Az első Serie A-ban szerzett találatára egy kicsit többet kellett várni, 2017-ben vette be a Bologna kapuját. Ez is történelmi tettnek számított, mert ő lett az öt legrangosabb ligát figyelembe véve az első gólszerző, aki 2000 után született.

Nagyon érett játékot mutatott a Primaverában, így hamar magasabb szinten is kipróbálhatta magát. A Hellas Verona csapatához került kölcsönbe, ahol egy egész szezont eltölthetett. Tizenkilenc összecsapáson számítottak rá, négy találattal hálálta meg a bizalmat.

Korántsem volt jó döntés egy olasz kiscsapathoz kölcsönadni, ahol leginkább a védekezést részesítik előnyben. Nem is teljesített olyan kirobbanóan az elefántcsontparti felmenőkkel rendelkező ifjonc. Az idei szezonban nem került kölcsönbe, inkább maradt a Zebrákkal, hogy tanuljon például Cristiano Ronaldótól. A télen közel állt a váltáshoz, de szerencsére Chiellini kapitány azt tanácsolta, hogy maradjon, Moise pedig megfogadta ezt a javaslatot, és milyen jól tette… Biztos vagyok benne, hogy a jövőben Allegri mester megadja számára a szükséges játékperceket, mikor már zsebben a Scudetto.

Adatai:

  • Kor: 19 év
  • Nemzetiség: olasz, elefántcsontparti
  • Magasság: 183 centiméter
  • Erősebbik láb: jobb
  • Poszt: center
  • Értéke: 15 millió euró (Transfermarkt szerint)

kepernyofelvetel_57.pngJátékstílusa: Eredetileg center, de akár a bal szélen is tud játszani. Ő egy modern csatár, ám mégis megvan benne az a képesség, ami a lesipuskásokat jellemzi, remek helyezkedésével könnyen kerül helyzetbe és kegyetlen, ami a befejezéseket illeti. Nem ügyetlen a labdával, kiválóan cselez, jól vezeti a játékszert. Ami az egyik legnagyobb ismérve, az a gyorsasága. Korához képest jó erős testalkattal rendelkezik, és ehhez párosul a gyorsulása, fürgesége. Nem egy égimeszelő, a fejelés nem is tartozik az erősségei közé. A légi párharcokban még olyan sok hasznát nem veheti az együttese, mivel hiába erős, a tapasztalt, kemény védők könnyen elnyomják. Számára az kedvez igazán, ha van területe, hogy lendületből tudja vezetni a labdát. Többször húzódik ki a szélre, hogy ne a védőkkel kelljen verekednie, de egy 19 éves csatárnál ez még normálisnak is mondható. Nagy erénye, hogy szorgalmas a pályán, letámadásban és védekezésben aktív, ami Allegrinél különösen nagy piros pont. A játékszert nem tudja még olyan jól megtartani és még a magas labdákat sem tudja olyan megfelelően lekezelni.

Ezek a dolgokat idővel szépen megtanulhatja, jelenleg a mentalitása okozhat számára nagyobb gátat. Ugyan elmondása szerint csak a pályán mutatott játékával szeretne Mario Balotellire hasonlítani, a viselkedésével nem. Egyelőre kicsit mégis hajaz a Super Mario becenévre hallgató csatárra, legalábbis erre utal, hogy régebben volt már volt balhéja a  korosztályos válogatottnál, ahonnan haza is küldték, viselkedési problémákra hivatkozva. Jelenleg több incidensről nem tudni, remélhetőleg ez így is marad, ám a nyilatkozataiból az szűrődik le, hogy mintha számára fontosabbak lennének az egyéni díjak, mint a csapattal aratott sikerek, ami azért nem egy biztató dolog a szurkolók számára. A különböző stílusú hajkoronái és a leginkább ízléstelen gólörömei sem arra utalnak, hogy egy visszafogott fiú, de nincs is igazán ezzel baj, csak könnyen előítélete van ilyenkor az embernek vele kapcsolatban. A lényeg az, ami a pályán történik, és az ott tapasztalható probléma, ami a viselkedésre vezethető vissza. Az egyik legnagyobb hibája, a hihetetlen önzősége. Egy mérkőzés alatt általában kevesebb, mint tíz átadása van, és ezek is mind kényszerpasszok. Az rendben van, ha van önbizalma, mert egy csatárnak kell is, de ez már túlzás. Eddig szinte mindig őt igazolta az önzősége a bizonyos szituációkban, de lesz olyan is, hogy nem lesz szerencséje, és akár egy mérkőzés is elmehet ezen. Ezt meg kell tanulnia kezelni, nem lesz könnyű, de ki kell irtani belőle a túlzott magának valóságot, mert ez egy csapatsport.

A másik nagy probléma vele kapcsolatban az nem ő, hanem az ügynöke, Mino Raiola. A hírhedt menedzser ismert arról, hogy könnyen elcsavarja ifjú pártfogoltjai fejét, és eligazolásra biztatja őket, ami nem mindig sportszakmai döntés, sőt… A Kean családnak nagyon észnél kell lennie, hogy Moisével ez ne történjen meg, mert könnyen tönkreteheti a karrierjét egy rossz lépéssel.

Nagyon ígéretes fiatal, akiből akár még klasszis lehet a jövőben, az európai futball egyik meghatározó alakjává nőheti ki magát, a képességei megvannak hozzá, a lényeg, hogy feje és a szíve is a helyén legyen. Nagy szüksége van a Juventusnak is egy saját nevelésű, jó képességű csatárra, de ez igaz az Azzurrira is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9614717277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.03.26. 20:44:55

Váltson ügynököt és gólörömöt és akkor minden okes lesz.Iden már játszhat minél többet jövőre pedig akár alapember is lehetne.Hiaba fiatal nagyon úgy néz ki hogy felesleges lenne kölcsön adni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása