A Real Madrid távozóira többen lecsapnának

marcelo-real-madrid.jpgAz Il Mattino csütörtöki kiadása szerint a Real Madrid nyitott három játékosának az értékesítése tekintetében, így távozhat nyáron Isco, Casemiro és Marcelo, a hármasért pedig többen is jelentkeznének Olaszországból.

A Napoli és a Juventus is verseng a futballistákért, Casemiro így a Napoli keretét erősítheti nyártól, míg a Juventus szívesen erősítene Isco és Marcelo révén.

Az Öreg Hölgy a pletykák szerint már régóta elvágyódó Alex Sandro helyettesítésére szerződtetné a brazil futballistát, aki nagyon jó kapcsolatot ápol Cristiano Ronaldóval, miközben Isco is már sokadjára merül fel a torinói klubbal kapcsolatban, és ezúttal talán sikerülhet is szerződést aláírni a játékossal.

Ami a Napolit illeti, a déliek is szívesen vennék, ha sikerülne Isco szerződtetése, azonban az andalúz futballista mellett Casemiro is a célpontok listáján szerepel, viszont az 1988-as születésű Marcelót a Napoli klubelnöke, Aurelio De Laurentiis túlságosan idősnek tekinti ahhoz, hogy számításba vegye a megszerzését.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7814708285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2019.03.22. 10:06:06

Zizou egyik feltétele nem az volt hogy, Isco és Marcelo nem távozhat?

Matteo89 2019.03.22. 10:20:41

Marcelo 31 éves lesz májusban, jelenleg kissé pocakos. Én nem hoznám már el, ráadásul az ő erőssége a támadás volt mindig is, védekezésben pedig gyenge, így az idő előrehaladtával lesz majd egy lassú, mindenre alkalmatlan, pocakos védőnk magas fizetéssel. Kell ez nekünk?

Alex8610 2019.03.22. 10:30:23

Én inkább Sandro bérèn emelnek annyit,hogy újra legyen kedve játszani.Még mindig olcsóbban jönnénk ki mint Marcelo szerzodtetesevel ráadásul Spinazzola is több mint meggyőző teljesítményt nyújt amire lehet alapozni.

Rikoo 2019.03.22. 11:16:09

@Alex8610: Emeltek Sandro fizetésén és semmivel nem játszik jobban, sajnos.

jeneiPALI 2019.03.22. 11:30:11

Sandro sajnos nem valo már a Juvéba nemtudom mi lett vele, mindha nem is itt lenne fejbe, Marcelo öreg nem kéne öregiteni jobbam a keretet sött ,valami fiatalt kéne keresni balosra Icot adom ö nagyon jó lenne, akár Pjanic ért is

Alex8610 2019.03.22. 11:42:00

@Rikoo: Úgy értettem hogy kiemelt fizetése lenne mondjuk 8-9 millió plusz bónuszok nem tudom most mennyit kap úgy tudom a felét de lehet tévedek.Lenyeg hogy Marcelo t szerintem nekünk sem kéne erőltetni

Sztovicska 2019.03.22. 11:52:27

Casemiro ne is jöjjön. Idióta agyatlan darálógép mint a féleszű ramos. Isco meg Marcelo jöhetne. A puliban van még egy két jó év addig felváltva spinazzolaval vihetnék a baloldalt a aztán úgyis alapember lesz spina

Ádám.84 2019.03.22. 12:23:38

@rockitbaby: én is így tudom, könnyen lehet hogy ez megint csak újságírói találgatás.

Rivendell 2019.03.22. 12:43:24

En casemironak orulnek leginkabb,kell egy kemeny utkozo,mondjuk Khedira helyett:-)

Rivendell 2019.03.22. 12:44:06

@Rivendell: Isco meg...hat nem tudom,inkabb 1 Eriksen ha nem hosszabbit

babo0410 2019.03.22. 12:57:15

@rockitbaby: De. Vagy csak találgat a média, mint mindig.

Zsolt16 2019.03.22. 14:07:24

Spinazzolat többet kéne jatszatni, és akkor talán meg tudnánk állapítani, hogy igazából milyen szintet is tud hozni. Ha sorozatos jó teljesítményt hozna és nem is sérülne le, akkor el lehetne engedni Alex Sandrot.

Il Principino 2019.03.22. 16:25:19

Sandro az egyik legbiztosabb pont a védelemben Chiellini mellett.
Nem színezi a játékot,mint a portugál társa a másik oldalon,de én még mindig a keret egyik legnagyobb értékének tartom!Alex Sandro nevéhez fűződik a legtöbb keresztezés (104), és ő szerezte vissza a leggyakrabban az elveszített labdát (136-szor)!Igazából mi is a probléma vele???Amíg a portugál nem javul védekezésben,addig még a brazil nálam a nr1. a kereten belüli szélső védők tekintetében.
Ja és Marcelo...Nekem ez a Marcelo már nem kellene!!!Maradjon Sandro szépen!Spinazzolat pedig több meccsen kell játszatni,hogy igazán kiderüljön mire is hivatott.
Isco meg a Real Madrid Dybalaja :) Ennyi erővel maradhatna ő is!

Drotkoszoru 2019.03.22. 19:31:27

@Il Principino: Maximálisan egyetértek minden szavaddal. Támadójátékban nem tesz hozzá annyit, mint az első két szezonjában és annyi váratlan húzás sincs a játékában (talán ki is ismerték valamelyest); de a szélső hátvéd feladatait így is tökéletesen ellátja, főleg védekezésben. Én sem adnám el Sandrót.

tomsz 2019.03.22. 19:47:06

Inkább a fiatalok felé kellene gondolkodni... Sajnos úgy tűnik, De Ligt megy a barcába, pedig ő hosszú évekre betömhette volna azt a hiányposztot, amit a capitano, illetve Bonu fog hagyni.. Sajnos a következő évekeben a már említett 2 játékoson kívül elköszönönünk még Khedirától, Matuiditől, Cuadrado-tól, Barzaglitól, Mandzukictól, illetve nem tudjuk, hogy CR7 mennyire lesz azon a szinten, hogy szerződése utolsó másfél-két évét nálunk kitölthesse.. 7 játékost kellene pótolni, és az bizony nagyon sok eurómillióba fog kerülni.. Nem "besavanyodott" játéklehetőséget alig kapó játékosokban kellene gondolkodnunk, hanem aki hosszabb távon is megoldást jeélenthetnek..
(Tudom, nem a FIFÁ-ban vagyunk, de csak néhány játékos, aki megfelelhet a célnak: Pogba, Verratti, Mbappé, Cheryshev, Golovin, Zaniolo, Kanté STB)

babo0410 2019.03.22. 20:50:33

@tomsz: Ezért is gondolkodunk elsősorban fiatalokban. Szerintem Zaniolo és Chiesa is kiemelt helyen lesznek a bevásárló listán. Én személy szerint, hs De Light nem jön, Romagnolit elhoznám Milánóból.

Rikoo 2019.03.22. 21:10:16

@tomsz: Matuidi és Mandzukic a hírek szerint hosszabbítanak hamarosan, szóval velük 2-3 évig biztosan számítani kell még.
Cuadrado is biztosan marad még évekig, őt nagyon szereti Allegri és Paratici is.
Egyébként ha Varane elérhető lesz nyáron, nem kérdéses kibe kell a leginkább befektetni a mercatoban.
@babo0410: Romagnoli 100%-ig kizárt, de ahogy olvasom Paratici nem nagyon akarja erőltetni az olasz szálat, nem tartja őket BL szintű játékosoknak.
Zaniolo és Chiesa közül TALÁN egyik érkezni fog, más olasz képben sincs.
Tonali helyzetét kell még tisztázni nyáron, de inkább más profilú játékosokat keres a vezetőség.
Elsősorban elismert klasszisok vannak képben, az olaszok helyett.
Ami a jelenlegi olaszokat illeti, Rugani hosszabbítása már korántsem olyan biztos, mivel gyenge teljesítményt nyújt már hetek óta és nincs kizárva a nyári távozása is, Romero pedig érkezhet a helyére.

babo0410 2019.03.22. 23:49:25

@Rikoo: Nem tartja BL szintűnek őket? Azért szerintem egy Zaniolo, Chiesa, Romagnoli, Tonali, Barella nem olyan gyenge szint, de még Orsolini és Mattiello se olyan rosszak, még ha nekik van hová fejlődniük is.
Az olasz vonalat nem lenne szabad hanyagolni, pláne most nem, mikor vannak ígéretes tehetségek. És az akadémiánkra is hatalmas hangsúlyt kéne fektetni. Vagy Paratici is azon az állásponton van, hogy a BL-ért cserébe teljesen feladjunk mindent, ami a Juventust jelenti, és teljesen olyan szintelen, szagtalan valami legyünk, ami a Madridból is lett, vagy amilyen a City vagy a PSG?
És akkor kikopnak az olasz játékosaink, és tele leszünk csupa olyannal, akinek a pénz többet ér, és majd ha itt nem kapja meg azt az összeget, amit kigondolt, arrébb áll, mert máshol megkapja? Kíváncsi leszek erre. De ha ezt a politikát akarják odafenn folytatni, akkor azt hiszem a bevételeinket sürgősen növelni kell, mert a fizetések hatalmas összegeket fognak felemészteni, ha nem akarjuk évente cserélni a fél keretet.
És sajnos el fog veszni a Juventusból az, amiért megkedveltük a csapatot.
Ha a pletykákra alapozok, sajnos a Juve nagyon rossz úton halad. Ez szomorú. :(

west30 2019.03.23. 00:57:22

@babo0410: Nem a Juventus halad rossz uton,hanem az olasz labdarugas.Szep dolog hogy rendre felsorolod ezeket a neveket,de lattad is oket jatszani? 1-2 kiveteltol eltekintve,sajnos egyikuk sincs olyan jo kepessegu mint amilyennek te bealitod oket.Chiesat jelenleg a firenzeiek 100 milliora ertekelik,de Barellat is 50millio felett ertekeli a Cagliari.Ne vicceljunk mar,persze hogy a Juventus mas jatekosok fele fordul.Orsolini es Matiello pedig meg viccnek is rossz,piszkosol gyenge mind a ketto.

babo0410 2019.03.23. 02:07:08

@west30: Akkor az életben nem lesznek olasz tehetségeink, mindenkit túláraznak, aki kicsit is kiemelkedik az átlagból, és többen akarják.
És igen, akiket felsoroltam azok igen is tehetségesek. Meg kell adni nekik az esélyt.
Itt van Spinazzola. Mikor idejött mindenki legyintett, hogy nem Juve színt, középszer olasz, most, hogy megkapta a lehetőséget már bizonyította, hogy mit tud. Előre ne mondjuk, hogy nem jók. Én láttam őket játszani, és láttam, hogy jók. Az olasz fiatalok között most vannak nagyon jók.
És a mi akadémiánkat is át kellene alakítani, hogy több a Juve számára is hasznos játékos kerüljön ki.

west30 2019.03.23. 03:10:43

@babo0410: Mit bizonyitott Spinazzola?Attol hogy valakinek volt jo 65perce meg nem jelenti azt hogy bizonyitott jatekos.A Juventus pedig nem fogja kinevelni a tehetsegeket,plane nem fog ertuk nevetseges arat fizetni,mert nalunk nincs erre turelem.Nem fognak faradozni olyan fiatalokkal akik lehet bevalnak,ha olaszok,ha nem.Olaszorszagban boven van olyan csapat,aki raszorulna erre a jatekospolitikara,nevelgessek csak ok az olasz 'tehetsegeket'.Ha valoban annyira jok,mint amennyire te allitod,a Juventus majd megveszi oket amikor mar kiforrott jatekosok.

Nathas 2019.03.23. 20:47:05

@babo0410: hát nem is bl-szintűek.

Casemiro egy tirpák, de az egyik legjobb vkp a világon, ugyan mit keresne a nápolyiban?

Joseph Toser 2019.03.25. 03:53:53

@Il Principino: Teljesen egyet értek Veled!
Sandro az egyik legbiztosabb pont a védelemben!
Isco nem kell. Ahogy jelen állás szerint Dybalának ,úgy Isconak sem lenne helye a csapatban. Csak csapkolódna őssze-vissza!
Casemiro.. Fiatalabb ,mint Matuidi és jobb kp válhat belőle,mint a csetlő-botló,de annál jobban küzdő Franciánál.
Romangnoli-t elhoznám a Milántól.
Benficától elhoznám a fiatal Felix-et és a fiatal védőt Diaz-t!
Igy ... Romagnoli-Diaz... meg is van a védelem.
KP: Casemiro-Ramsy-és ha jön még valaki-- akkor a kp is megvan.
Támadók: Felix...... és talán Lukaku. kész is

Cuad-Costa-Berna-Dybala-CR7-Mandzsu-Kean... igazából szinte nem is kell-kellene ide senki.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása