Allegri: „Unalmas lenne mindig csak nyerni”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_10.jpgMassimilano Allegri a Bologna elleni meccset megelőző szombati sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Atlético Madrid elleni vereség kiváló alkalmat teremt arra, hogy valami csodálatosat érhessen el a csapat, és hogy az élet unalmas lenne, ha csak a győzelmekről szólna.

„20 napunk van rendkívül lelkesen felkészülni a BL-visszavágóra, maximális adrenalinlökettel, egy csodálatos estét kell teremtenünk. Nem tudom, hogy tovább fogunk-e jutni vagy sem, de mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy ez sikerüljön.

Ebben benne van az is, hogy megnyerjük a következő három bajnokit, hogy a lehető legjobb állapotban jussunk el március 12-ére. Holnap a Bologna lesz az ellenfél, akiknél új edző ül a padon, ez pedig új szikrát jelenthet számukra.

Szerintem szerencsések vagyunk, hogy átélhetjük a következő 20 napot, mivel az élet ilyen szakaszokból és élményekből áll. Ha az összes meccset megnyernénk, az élet sima és unalmas lenne.

Nem volt egyszerű a dolgunk az első meccs előtt, és március 12-én sem lesz könnyű dolgunk, mivel azzal az Atlético Madriddal nézünk szembe, amely számos diadallal büszkélkedhet az elmúlt kilenc évben. Nem tudom, hogy a labda át fog-e haladni a gólvonalon vagy sem, azt sem, hogy továbbjutunk-e, de az a fontos, hogy mindent beleadjunk, mivel számunkra március 12-e fogja jelenteni a kihívást.

Ha például most szerdán játszanánk az Atlético elleni visszavágót, bizonyosan kiesnénk. Szükségünk van erre az időszakra, hogy felépüljenek a játékosok, és hogy megoldjunk bizonyos dolgokat lépésről lépésre. Nekem jobban tetszik az ilyen kihívás, mint egy sima 0-0. Most lehetőségünk van nyíltan a pályára lépni, és meglátjuk, hogy mi történik.

Egyáltalán nem nevezném az idei évet félresikerültnek, hiszen a Juve megnyerte az Olasz Szuperkupát, de sajnos kiestünk az Olasz Kupából, és előttünk a lehetőség a BL-ben, ahol a kieséses szakaszban már bármi megtörténhet.

Az egyedüli bizonyosság, hogy készek leszünk március 12-én. Szerintem jó esélyünk van a továbbjutásra. A Madridban történteket olyan lehetőséggé kell formálnunk, amely révén valami különlegeset hajthatunk végre.

Eddig jól éreztem magam a Juventusnál, és kilenc olasz trófeából sikerült is nyolcat megnyerni. Amikor már nem fogom jól érezni magam, abba fogom hagyni a munkát.

Jelenleg az a feladatunk, hogy hallgassunk, mivel a szurkolók és a lapok teljesen jogosan kritikával illethetnek minket, ez azonban akár segítségünkre is lehet az akkumulátoraink feltöltésében.

A várakozások idén magasabbak, ezért létezik némi csalódottság és frusztráltság, azonban szerintem erre nincs semmi ok, hiszen még előttünk van egy meccs. Az adrenalin folyik az ereinkben, és izgatottan várjuk március 12-ét. Az élet ilyen, tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, így érdekes. Nem gondolom, hogy a scudettót csakúgy átadják nekünk az ellenfeleink, hetente meg kell dolgoznunk érte. Egyetlen évben sem egyszerű trófeákat gyűjteni, és ezt azért érdemes aláhúzni.”

Miralem Pjanić játszott az Atlético Madrid ellen, azonban megfázva és lázasan nem tudta a legjobbját nyújtani, ezért a Bologna elleni meccset mindenképpen kihagyja.

„Miralem Pjanić jelenleg félholtnak tűnik, és lényegében az utolsó kenetet is feladták neki, szóval jelenleg van két és fél középpályásom.

Meg kell vizsgálnom, hogy indokolt-e például Cristiano Ronaldo pihentetése. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, az Mattia Perin játszatása. Giorgio Chiellini helyzete is kiértékelésre szorul. Joao Cancelo játszani fog holnap. A pozíciót még nem tudom, de játszani fog.

A támadósort alkohatja Mario Mandžukić, Cristiano Ronaldo és Paulo Dybala, plusz melléjük csatlakozhat akár Federico Bernardeschi is. Minden attól függ, hogy vannak a többiek. Holnap a legjobb felállásban fogunk pályára lépni, hogy megnyerhessük a meccset.

Ebben az évben átéltünk néhány kedvezőtlen fordulatot, amelyre nemigen számíthattunk, ilyen volt Emre Can, Juan Cuadrado, Douglas Costa és Sami Khedira kiesése. Az ilyesmit nem lehet előre kiszámítani. Természetes, hogy hosszabb távon ezek a hiányok éreztetik hatásukat azokon a játékosokon, akiknek pótolniuk kell a sérült társakat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1614645025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

humorpalanta 2019.02.23. 18:32:48

Megzápult az agya. Valaki dobja már be a törölközőt!

Alex8610 2019.02.23. 18:41:23

A cím valóban eléggé bicskanyitogato úgyhogy tessék vegigolvasni a cikket :) Tett már csodát a mester a múltban akár a Real vagy a Bayern elleni meccset is fel lehet hozni.Nagyon várom a visszavágót mert ott menni kell majd nincs mese.

2019.02.23. 18:46:04

Az első meccsre 2 hónap alatt sem sikerült normálisan felkészülni... én szinte semmi esélyt nem látok a továbbjutásra.

"Miralem Pjanić jelenleg félholtnak tűnik, és lényegében az utolsó kenetet is feladták neki, szóval jelenleg van két és fél középpályásom."

Épp ideje elfelejteni ezt a 4-3-3-at, mert alapból sincs 2 normális középpályásunk, nemhogy 3. Persze valószínűleg holnap is ez lesz erőltetve, és inkább a "félholt" Pjanic is pályára fog kerülni...

NagyonJuve 2019.02.23. 18:47:44

Ígérgetésből mostmár van bőven! Meglátjuk mennyit tudnak átvinni a pályára. A barca mikor kikapott a psg től utána következő meccseket simán 4-5 góllal hozták. Látszott rajtuk hogy tényleg meg akarják próbálni visszahozni.

2019.02.23. 18:57:10

Részemről nem lenne problémám egy sima, unalmas 3-0 sikerrel a BL-döntőben. És addig is unalmas, sima kettős győzelmekkel eljutván. Még, ha unalmas is lenne így az élet, azt is ki kellene egyszer próbálni.

jeneiPALI 2019.02.23. 19:16:50

Allegeri igérgetsz má ritt e, volt idö felkészülni erre a mecsre is , menjunk tovább valahogy te meg a nyáron add be a felmondásodat scudetto itt már nem elég veled bl t sose nyerünk ez is biztos már Forza Juve.

JuventusFanatikus 2019.02.23. 19:31:43

"Nekem jobban tetszik az ilyen kihívás, mint egy sima 0-0"

Pont, hogy azon a meccsen azt láttuk, hogy az X-ért megy a csapat.

A visszavágón focizni kell majd, úgyhogy jó esélyeket látok a továbbjutásra.

delpi0823 2019.02.23. 19:34:51

Unalmas ez mar maxi,nyaron szedheted a satorfadat szepen,es viheted magaddal mandzukic meg khedira pajtasodat is.

dobor norbert 2019.02.23. 19:37:55

Csak az a bajom,h nekünk támadnunk kellene az Atletico ellen. Ezzel nekik fog állni a zászló megint. Azt tehetik amit eddig is tettek,védekeznek és abból lekontráznak minket. Nagyon mekeg lesz a pite,ha nem koncentrálunk maximálisan....

dobor norbert 2019.02.23. 19:38:33

Meleget akartam írni,bocs!

Magyar Közöny 2019.02.23. 19:50:14

Az az igazság, ha a csapat nem kerül a 8 közé (amire sajnos nagy esély van), akkor a szezon elején kitűzőtt bl győzelem miatt abszolút buknia kell Allegrinek.
Ráadásul nem arról van szó,hogy jól játszott a csapat,és Oblak kivédte a szemünket, hanem arról, hogy nagy szerencse,hogy az Atma 1 félidő alatt nem vágott 4-et.
Persze,kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, de aki a végén nyerni akar, annak a közhellyel élve mindenkit le kell győznie.
Azt hittem Cr érkezésével nem lesznek ugyanúgy beszariak a játékosok 1-1 nagyobb ellenféllel szemben, de ez sajnos mit sem változott.

megasün 2019.02.23. 20:16:32

Lesz, ami lesz, Foza Juvve!

2019.02.23. 21:32:47

Nem értem Pjanic mitől van ennyire meghalva baszki,épphogy a szezon felét elhagytuk,mostanra kéne csúcsformába lendülni,ezt szajkózta az egész eddigi szezonban Allegri,a tempónk ráadásul nem éppen halálos...hol a hiba?!

delpi0823 2019.02.23. 21:36:08

@Magyar Közöny: Allegri nem mer fellepni tamadolag,allandoan a biztonsagra torekszik ez latszott abbol is hogy cacelo a padon ult de sciglio meg kezdett....

Mitya10 2019.02.23. 21:53:06

Ehhez a nyilatkozatához 1 jókora spangli kellhetett elötte... Nevetséges :)

JuventusFanatikus 2019.02.23. 21:55:15

@fire06: Kérem szépen a hiba az Ön készülékében van. Ahogy volt már róla többször szó, és a cikkben is le van írva, Mira lázasan játszott az Atleti ellen, és nem meglepő módon még mindig beteg.:)

ZED! 2019.02.24. 00:31:44

@Mitya10: Mikor a címet olvastam és ezt a vigyori pohát láttam, egyből az anyukájára gondoltam...
Remélem ezt a bírkát elzavarják innen :-)

2019.02.24. 00:42:53

@JuventusFanatikus: De milyen utolsó kenet meg mit kell ökörségeket beszélni?!

FeriGjuve 2019.02.24. 05:11:30

Ennek az embernek el kell innen takarodnia!!!
Ha továbbjutunk,ha BL-t nyerün akkor is!
Idegesít minden szava,minden magyarázata!
Allegri TAKARODJ!!!
Essünk ki a BL-ből,de ilyen teljesítményt nem akarok még egyszer látni a csapatomtól,sem nemzetközi kupában,sem a bajnokságban!
Elég volt!

FeriGjuve 2019.02.24. 05:12:32

Adnék neki olyan adrenalint,hogy attól koldulna!

GGábr81 2019.02.24. 07:52:24

Khedirát soha többé nem akarom a csapat környékén látni. A bl döntő előtt hetekig sérült, miatta nem lehet pihentetni, majd visszakerül egy meccsel a döntő előtt egy okádék teljesítménnyel, de persze számolni kell vele. Nagyon látszott azon a csapaton, hogy pont addigra purcant ki és került formán kívül, míg a madrid csúcsformába.
Most megint hasonlóan elfogyunk kp-n. Játszhatna míg Can beteg, még lehetne rotálni, de nem mert ő is bemondja az unalmast. Alle ragasszkodik a 3 kp-hoz, így csúcsra járatta őket. Azok kifinggottak, a visszatérők formán kívül. De ennek ellenére megit számol vele Max és az utolsó pillanatban persz kiderül a meccs előtt, hogy nem játszhat. Adott a fos kp.
Plusz most még az is nehezítő volt, hogy a belső védőink is besz@rtak egy időre. Így nem lehet formát időzíteni.
Arról nem is beszélve, hogy a kis kedvenc Khedira maximum bundás 2 szint.

venember83 2019.02.24. 08:14:21

@Alex8610: a saját védelmemben elmondanám, hogy nem az egyetlen bicskanyitogató mondatot emeltem ki, volt bőven a cikkben, Maxit azért magasabb szintekről emlékeztetni kellene egyes dolgokra a Juventus vonatkozásában.

m.blog.hu/ju/juventuz/image/egyeb/Idezet%20a%20mezen.jpg

Értem én, hogy nagyszerű dolog izgalmas párharcokban feltámadni egy Bayern München és egy Real Madrid ellen, pengeélen harcolni a továbbjutásért, vagy hogy két BL-döntőig elmenetelt a csapat, és azokon megpróbálta felvenni a harcot kevésbé esélyesként a Barcelona és a Real Madrid ellen, de rohadtul zavaró, hogy ezek a párharcok mind-mind kudarccal zárultak.

del pipi 2019.02.24. 08:19:53

@FeriGjuve: Ne essünk ki a Bl-ből! Inkább nyerjük meg! És aztán a csúcson abba hagyva fáradjon a Mister tovább a következő csapatához.

del pipi 2019.02.24. 08:28:33

@venember83: Akkor a Barca ellen az a csapat tényleg esélytelen volt, de a Real elleni az egyáltalán nem! Sőt esélyesebb volt, csak ott meg azt láttuk hogy az egyik csapat friss ötletes a másik meg lassú és ötlettelen. Nem megvédve a csapatot de talán a Real akkor két héttel korábban fejezte be a bajnokságot tehát két hetük volt felkészülni a döntőre, vagy mi fogytunk el pont a legfontosabb meccsre ilyen csúnyán!

Szili072 2019.02.24. 08:29:06

Az szerdai meccset nem lehet kimagyarázni.Ha mégis továbbjutunk lehet arcoskodni, addig kuss!(Bocsánat, ahogy ő fogalmaz többet ér a hallgatás)

JuventusFanatikus 2019.02.24. 09:09:21

@fire06: Csak jópofáskodik, jellemző rá. Nincs ezzel semmi baj. Az ilyenen teljesen felesleges felkapni a vizet, sokkal inkább zavar a címben szereplő rész.

del pipi 2019.02.24. 09:23:56

@JuventusFanatikus: Ja! Így vicceskedik meg próbálja elbagatellizálni. Azért a szerdai meccs óta én sem vagyok vevő a humorára a kis Móka Mikinek! És talán nem azért mert kikaptunk 2-0-ra, mert ez megtud történni. inkább azért mert a bajnokságban a Roma az Inter és a Napoli nem győztek össze vissza szerencsétlenkedni hogy pontokat veszítsenek a javunkra, és már már megnyerjék nekünk a scudettot, és ilyen előny tudatában nem bírtunk felkészülni rendesen és egy ilyen produkciót tudtunk letenni az asztalra.

Dante01 2019.02.24. 10:26:01

Ezt a mondatot a Real, Barca, Psg vagy Bayern kispadján mondja azonnali hatállyal elzavarják a pics.ba! Mindig nyerni kell és kész ez az elfogadható egy olyan csapattól aki a világ 5 legjobb csapatába akar tartozni és folyamatosan bl győzelem a cél.
Nincs kérdés be kell darálni az Atleticot és kész. Allegri meg gondolkozzon, hogy szeretne még a Juve edzője maradni, mert ezt már nem fogják elnézni neki ha kiesünk és főleg ha szar játékkal. Még azon se lepődnék meg ha kiesés után elköszönnének tőle és keresnének egy másik edzőt a következő szezonra. A bajnokságot még én is meg tudnám a Juvéval nyerni 13 pont előnyről.

Grinta 2019.02.24. 12:23:37

Elmondta hogy mi van-a valóságot-már ez is baj : /
Kell a majd három hét a következő meccsig,mert benne vagyunk a slamasztikában.Amit alá is támaszt azzal hogy jobb befogni a pofájukat,mert mind a szurkolói,mind a média részéről érkező kritikák abszolút jogosak most.
Igaza van a megnyert trófeák számában,és abban hogy ezt a Scudettót sem adják ingyen.(Nem kell ide az öreganyám kerekesszékkel is duma)
A jó esélyünk van a továbbjutásra,és a sérültek/hiányzók felemlegetése viszont rossz duma részéről.Mínusz kettőről indulni az minden,csak nem jó esély,a sérülés pedig mindig benne van,nem ebben az évben találták fel-mellesleg volt már rosszabb is.Sőt!
Az interjúban nyilván vannak még apróbb süketelések,másik oldalról magasztos pátoszok,amik átkötik az egyik dolgot a másikba-ezekkel nem kell foglalkozni.
Egy mai biztos bolognai győzelemmel,egy minimum döntetlennel Nápolyban,aztán három ponttal számolva a hazai Udine-i meccsen-így kell(ene) belemenni a fontos visszavágóba.És tiszta fejjel,hogy mit is akarunk pontosan!

spaolo1981 2019.02.24. 13:10:00

@Magyar Közöny: A közhely egy baromság. Nem kell mindenkit legyőzni, csakis azt akit kisorsolnak nekünk. Értem ez alatt, hogy be lehet jutni a döntőbe egy Schalke, Tottenham(Porto), Liverpool vagy egy Atletico, Real, Barca(Bayern,PSG, tök mindegy) trió ellen is, de azért nem mindegy. A németek szerencsés sorsolással jutottak döntőbe 54-ben, miközben mi játszottunk az urukkal és a brazilokkal is. A lényeg viszont, hogy ha most kiesünk, akkor több tízmilliótól esünk el. Ettől a csapattól a negyeddöntő a minimum elvárás! Ha ez nem jön össze, akkor a minimumot sikerült kihozni a szezonból, úgy, mint Capellónak tizenöt éve.

venember83 2019.02.24. 13:53:40

@JuventusFanatikus: az is félig vicc, félig igaz, Maxi már csak ilyen srác, tele van viccekkel. De hát ezért szeretjük, nemde? :)

JuventusFanatikus 2019.02.24. 14:06:52

@venember83: Látszik a sajtótájékoztatókon, hogy folyton poénkodik, hecceli az újságírókat. De ha rossz a kedve egészben lenyel bárkit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása