Pjanić: "Vissza akarunk térni ide a döntőben"

pjanic_miralem_bl_sajto.jpgAz Alético Madrid elleni fontos mérkőzésre készülődő Juventus keretét a csapat bosnyák játékmestere, Miralem Pjanić képviselte a kedd esti sajtótájékoztató alkalmával.

"Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek során az Atlético bebizonyította, hogy milyen erős csapat, amely ellen nehéz játszani, ezért két nehéz mérkőzésre számítunk. A holnapi fontos mérkőzés lesz számunkra, s próbáljuk majd jó eredménnyel zárni az első mérkőzést." - nyilatkozta az Allegri mellett helyet foglaló középpályás.

"Holnaptól egy fontos periódus kezdődik számunkra, lépésről lépésre kell haladnunk, s vissza akarunk térni ide, hogy pályára lépjünk a döntőben."

Természetesen szó esett Cristiano Ronaldóról is, aki a Real Madrid játékosaként számos emlékezetes csatát vívott már a városi rivális ellen.

"Nagyon motivált, s ebben a sorozatban bebizonyította, hogy többet ér minden más játékostól. Hatalmas bajnok, s ezt ebben az évben is megmutatja. Erősnek érezzük magunkat, azonban számos színvonalas csapat van még rajtunk kívül. Tiszteljük az ellenfeleinket, de fontos, hogy előnnyel készülődhessük a visszavágóra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2214638598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris Farkas 2019.02.20. 15:32:08

Így van. Forza Juve!!! Nagy meccs lesz az tuti csak rengeteget kell tanulnom holnapra mert a töri tanárunk rohadt sok tanulni valót adott fel

alexGicamo 2019.02.20. 16:33:07

@Andris Farkas: Mondd meg a tanárodnak, hogy tanulás helyett "magoltál " ( szotyiztál )és meccset néztél, mert tudtad előre, hogy szeretett csapatunk történelmet fog írni ! :-D

alexGicamo 2019.02.20. 17:45:05

@Andris Farkas: Köszi !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása