Beharangozó: Az Atlético Madrid elleni meccs

atletico_madrid_uj_cimer.pngMár minden Juventino izgatottan várta ezt az összecsapást, amire már nem is kell sokat várni, ugyanis szerdán kerül megrendezésre, 21 órai kezdettel. A játékvezető a német Felix Zwayer lesz, a mérkőzésnek pedig a Wanda Metropoliano ad otthont.

A spanyol pontvadászatban a második helyet foglalja el az Atlético, 47 pontot begyűjtve. Tizenhárom győzelem mellett nyolc döntetlent és három vereséget könyvelhet el a madridi egyesület. A góllövéssel kisebb gondjai vannak a spanyol együttesnek, mivel csak 34 lőtt gól szerepel a csapat neve mellett, ami nem különösebben magas szám, pláne, ha azt vesszük figyelembe, hogy a Juventusnál ez a szám 52. A La Ligában közel ennyi találata van a tizedik Eibar (33), tizenkettedik Levante (36) és tizenhetedik Celta gárdájának (36), míg a Sevilla (38), Real Madrid (41), Barcelona (61) trió már több gólt szerzett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Atlético kapta a legkevesebb gólt a spanyol bajnokságban, mindössze tizenhetet. Ebben a számadatban ismételten jobb a Juventus, de nem sokkal, mivel a Bianconeri tizenötször kapitulált.

Diego Simeone mester nem számíthat Lucas Hernández szolgálatára, míg Koke játéka kissé kérdéses.

A Juventus sem bővelkedik szerencsére sérültekben, csak Douglas Costa nincs százszázalékos állapotban.

Egy lehetséges kezdő a La Gazzetta dello Sport szerint:

  • 52486507_146011696422680_2266759317921202176_n.jpgVédelem: Nem találok benne semmi kivetnivalót, ennél jobb játékosokat nem tud Allegri felsorakoztatni. Egyes beszámolók szerint előfordulhat, hogy De Sciglio kezdene, hogy stabilabb legyen a védekezés, de véleményem szerint Cancelo is meg tudja oldani a védekezést, mert ezen a téren sokat fejlődött azutóbbi időben. Inkább lenne ésszerű egy stabilabb jobboldali középpályást alkalmazni. Az Atleti támadásban nem különösen erős, hatványozottan igaz ez az idei szezonra. Ötlettelenek az offenzívák, mindenki Griezmanntól várja a csodát, akinek irányítani, és befejezni is kellene, sőt még a védekezést is elvárja tőle Simeone mester, de remélhetőleg Chiellini zsebre fogja vágni a francia világbajnokot. A másik csatár, Morata nem tud szinte semmit hozzátenni a csapatjátékhoz. A spanyolok széljátéka nem különösebben erős, pláne Lemar nélkül.

Középpálya: A Matuidi-Pjanić duó fixnek tűnik, már csak egy játékos kell melléjük, de nem könnyű eldöntenie Allegrinek sem, hogy ki legyen az. Bentancur amilyen kiválóan kezdte a szezont, most olyan gyengén játszik, Khedira kezd jobb teljesítményt nyújtani, de ez még mindig nem elég, és van Emre Can, aki szintén nem szárnyal, de aránylag megbízhatóan játszik. Én Emre Canra tenném a voksom, akinek fizikai ereje hatalmas fegyvere, mert az Atlético középpályája nem éppen a finomkodásról ismert. Ezen a poszton erősebb az ellenfél, akkor van nagy bajban Allegri, ha valamilyen módon kikapcsolják a bosnyák karmestert, mert akkor nagyon nehéz lesz kihozni a játékszert.

Támadók: Ronaldo és Mario helye biztos, itt az a kérdés, hogy Dybala, vagy Bernardeschi játszik. Szerintem Dybalának kellene kezdenie, bármennyire is rosszul fogja viselni a madridiak harcmodorát. Szükség van a kreativitásra, jó formában van, és egy betömörült Atleti ellen jól jön a lövőtechnikája. Ha esetleg Paulo nem tudna helytállni, akkor jöhetne korábban Bernardeschi csereként, aki lendületet tud vinni a támadásokba és védekezésben is jónak mondható. Az Atlético védelme már nem olyan félelmetes, mint volt az még nemrég, mivel kiöregedtek a hírhedt harcosok. Juanfran már messze nem a régi, ahogyan Filipe Luís sem, de Godínt sem kímélte meg az idő vasfoga. Félreértés ne essen, nagyon nehéz dolga lesz a Juventusnak, de lehet éppen a Matracosok fegyverével kell támadni, a kontrákkal.  A felállt védelem ellen nem sok keresnivalója van a Bianconerinek, de egy megtépázott falat sokkal könnyebben le tudna futni a torinói egyesület. Ronaldótól elvárható a gól, mert azért jött, hogy egy ilyen összecsapást eldöntsön, míg a horvát harcos egykori csapattársai ellen vívhat nagy csatát.

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, és nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem lesz gólzápor. Sokat számít majd az, hogy mikor esik az első gól, ha fog egyáltalán találat születni. Ha a mérkőzés elején történik, és a labda éppen Szczęsny kapujában köt ki, akkor az hatalmas probléma az olaszok számára, mert a hazai csapat játszhatja azt, amit nagyon tud, azaz kedvére védekezhet a Wanda Metropolitanóban. A Juventus számára előnyös lenne (a szurkolói idegekre nézve már kevésbé), ha a Bianconeri a mérkőzés vége felé szerezné meg a vezetést, hogy az ellenfél ne nagyon tudjon reagálni. Legyen bárhogy is, a lényeg a győzelem, de 1-1-es végeredménnyel is kiegyeznék. Ahogy mondani szokták, idegenben jó az X. Nem várhatunk szemet gyönyörködtető játékot, de bizonyára izgalmas lesz. Tippem: 0-1

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6214635982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2019.02.19. 21:29:44

Khedira nem fog játszani valószínűleg szívproblémák miatt. Állitolag a karrierje is veszélybe került.

Rikoo 2019.02.19. 22:57:07

@JuventusFanatikus: Egészen röhejes lenne, ha De Sciglio kezdene. Főleg, ha előtte Bentancur van. Az egész jobboldal halott lenne támadásban. Dybala sem szélső, szóval komolyan ki támadna a jobb oldalon?

babo0410 2019.02.19. 23:35:49

@Rikoo: Meg lenne oldva. De azt se felejtsük el, hogy De Sciglio ezerszer stabilabb védekezésben. Szerintem nem baj, ha ő kezd. Aztán ha nagyon nem megy elől, majd beáll Cancelo.

Sztovicska 2019.02.20. 00:22:22

@steven.h: ?? Mi történt vele?
@babo0410: én is azt mondom ds kezdjen aztán jöhet cancelo lendülete

hurbiny3k 2019.02.20. 04:34:30

@Rikoo: Nem vagyok benne biztos, hogy nagyon támadni szeretnénk bárhol..

2019.02.20. 06:24:52

Eddig nem írtam volna alá a döntetlent, de ezekkel az előjelekkel már nem tűnne rossz eredménynek.
Rossz kimondani, de még Khedira kiesése is nagyon fájdalmas, jelenleg biztosan nekik kellene kezdenie. Can még nála is rosszabb eddig, Bentancur pedig nagyon visszaesett.
Ráadásul Douglas Costa sem lesz a padon, így talán nem olyan hülyeség Cancelot ott tartani, hogy legyen egy érdemleges csere lehetőségünk Bernardeschin kívül.

adi88 2019.02.20. 07:19:10

Isten óvjon minket Dybala kezdésétől, hatalmas veszteség Khedira kiesése. Ezen az egész továbbjutás elmehet.

Sztovicska 2019.02.20. 07:41:10

Remélem khedira hamar felépül mert ilyet azért senki nem kivánhat neki. De a meccset tekintve maximum Allegrinek kell átírni a taktikát. Más dologban nem oszt nem szoroz. Igazából én nem is játszattam volna. Can sokkal stabilabb nála. Mellette meg van bentancur, matuidi, pjanic. Van csere is meg a kezdőre is és mindegyik jobb nála. És azon kivül hogy sokkal hasznosabbak nem csak a 40.perc környékén tűnik fel hogy a pályán vannak

del pipi 2019.02.20. 07:47:31

@adi88: Pedig kezdeni fog! Allegri a sajtó tájékoztatón jelentette be...hála az istennek! valakinek azért passzolnia is tudni kell.

JuventusFanatikus 2019.02.20. 08:40:39

@Il Pjanista: "Khedira kiesése is nagyon fájdalmas, jelenleg biztosan nekik kellene kezdenie. Can még nála is rosszabb eddig"

Na, itt egy magyarázatra kíváncsi lennék. Oké, hogy ne azt nyújtja még Emre, amit várunk tőle, de szerintem jobban játszik, mint Khedira.

2019.02.20. 09:10:51

@Sztovicska: Akkor is egy balfaszul kihagyott helyzettel vagy egy róla kapott góllal. Khedirának én jobbulást kívánok,alapvetően tudja ő szerintem a dolgát,nem véletlen,hogy ő kerül helyzetbe és az sem,hogy hajlamosak vagyunk gólt kapni róla,számomra ez azt jelzi,hogy fejben tudja ő követni mind a védekezést,mind a támadást,csak lábbal nem megy,nagyon lassú és körülményes,sokszor kimondottan ügyetlen és indokolatlanul alibi passzokat ad,amikor ritmust válthatna akár. Igazából semmilyen téren nem tud hozzátenni a játékunkhoz,a pályáról nekem abszolút nem fog hiányozni. Szerintem Cancelo is teljesen jól védekezik,de mivel neki a labdához is van köze De Sciglioval ellentétben,így ő többet segíti a támadásokat és ekkor válik gyengébbé a védekezése,nem azért,mert De Sciglio jobban védekezik,semmivel se védekezik jobban,hülyeség. Inkább maradjon csak Cancelo és taktikailag tegye helyre a mester,hogy most a védekezés az első feladata,azt oldja meg,higyjétek el,menni fog neki!

2019.02.20. 09:14:23

@JuventusFanatikus: Szerintem ugyanolyan semmit játszik Can is, csak még kevésbé megbízható, mint Khedira. Ráadásul Khedira az utóbbi meccseken kifejezetten jól játszott és a BL-ben a nagy meccseken is a jobbak között szokott lenni. Can teljesen kiszámíthatatlan, úgy érzem, hogy folyamatosan benne van egy hiba amikor nála van a labda. Khedira legalább labdabiztos és jól kerül helyzetbe. Can számomra a szezon legnagyobb csalódása eddig.

letepem 2019.02.20. 09:45:39

@Il Pjanista: Khedira valahogy a bl meccsekre összeszedi magát, talán ez az egyetlen sorozat ahol nem bánom ha játszik .

JuventusFanatikus 2019.02.20. 10:38:04

@Il Pjanista: Én szerintem pedig nem így van. Én Emrét labdabiztosabbnak tartom, nehéz elvenni tőle a labdát, jól tartja meg a labdát, egy nagyon kicsit pontosabban is passzol (87%-86%). Khedira jól kerül helyzetbe, de ugyanúgy két gólja és egy gólpassza van, mint Cannak. Khedirának nagyobb eséllyel veszti el a labdát, de itt is nagyon kicsi a különbség (0,3-0,4). Nincs egyetlen olyan fontosnak mondható számadat, ami szerint Khedira jobb lenne, értékelésük (7,08-6,97). Még megemlítenék egy adatot, a megnyert párharcokat, amiben Saminak siralmas statisztikája van (4,9/meccs, 62% - 1,7/meccs, 50%) Ezek csak a számok, a meccsen látottakról még nem is esett szó. Cannak nagy fizikális ereje van, nagyon jól védekezik, jól helyezkedik, távolra is jól passzol, gyorsabb, mint Sami, és képes jól megtartani a labdát, segíteni a labdakihozatalt. Nagy szükség van rá az Atleti ellen.

JuventusFanatikus 2019.02.20. 10:44:38

@Rikoo: Szinte senki. A bal oldalt érdemes lenne támadni, mert Juanfran könnyebb préda, mint Filipe Luís, de valószínűleg középen folynak a támadások, a Partey-Rodri duón át lehet jutni. De Sciglio nem sokkal védekezik jobban, mint Cancelo. Végre van egy jó jobbhátvédünk, és mégsem Ő játszik, hihetetlen... Jó lenne idegenbe bekotorni egy gólt, kicsit támadóbban fellépni, mert a 0-0-val nem sokra megyünk.

del pipi 2019.02.20. 10:54:28

@Il Pjanista: Baasszus nem akarlak bántani vagy kritizálni de annyira másképp tudsz játékosokat megítélni!Iinkább tedd után a: de ez az én véleményem és szubjektív! Inkább FORZA JUVE!

del pipi 2019.02.20. 10:58:32

@del pipi: Mondom: inkább! milyen link láb? Ach so! das ist ein linke fuss! Akkor Dybala!

2019.02.20. 11:45:12

@JuventusFanatikus: Egyértelmű, hogy Cant jobb játékosnak tartom, mint Khedirát, de ebben a szezonban az Ő teljesítményét ugyanúgy lehet kritizálni (vagy még jobban, mert magához képest tényleg 0 amit hoz), mint Samiét. A statisztikákból meg nagy következtetést nem lehet levonni, sok perccel egyikőjük sem rendelkezik, ez főleg Khedira eetében igaz. De nem is ezzel van bajom Can esetében, én őt bizonytalanabbnak és fegyelmezetlenebbnek érzem, és főleg egy ilyen fontos meccsen ez nem biztos, hogy belefér. Jobb lenne ha inkább Khedira hozná le a megszokott "tuti" teljesítményét. Khedira az utóbbi hónapban elég jó formában volt szerintem, nem nagyon hozott azoknál a meccseinél jobbat Can sem a szezonban sajnos.
Láthatóan Allegrinél is utolsó a sorban jelen pillanatban, mivel Bentancur fog kezdeni Khedira helyett.

JuventusFanatikus 2019.02.20. 12:02:41

@Il Pjanista: "A statisztikákból meg nagy következtetést nem lehet levonni, sok perccel egyikőjük sem rendelkezik, ez főleg Khedira eetében igaz"

Ó, dehogy nem. Még Khedira átlagban 20 perccel játszik többet (50-71) és még így is Can a jobb, nem is kevéssel. Khedira fegyelmezettebb, csak ez ott jön ki, hogy nem szabálytalankodik, másban nem. Mert mikor kocog vissza hátra, az nem fegyelmezett visszazárás. Védekezésben olyan számokat hoz Emre, amilyet Khedira Juventusos karrierje során soha. Öt szerelés egy meccsen? Vidal óta csak szerintem Bentancur és Can tudott ehhez hasonlót véghez vinni. Khedira sokkal rosszabban viseli, ha letámadják, nehezebben tartja meg a labdát, mint Can. Csak Sami egyből elpasszolja a labdát hátra, míg Can tud előre is passzolni, sőt trükkös mozdulattal is képes megtartani, lehet ezt nézed bizonytalanságak, pedig ehhez még nagyobb technikai tudás kell, és hidegvér. Nem a Lazio elleni regista Canról beszélünk,hanem a box-to-box Canról. Jelenleg semmit nem látok, ami Samit igazolná.

2019.02.20. 13:02:29

@JuventusFanatikus: Nem akarom ismételni magam.... Ennyit ér a statisztika, hogy ki lehet hozni, hogy Cannak szeznzációs szezonja van. A csapat flopja idén. Ha ettől jobb neked, akkor mondhatjuk, hogy összességében jobb szezonja van valamivel Khediránál, de ettől még ugyanúgy hatalamas csalódás. Egyébként ez szerintem továbbra sem igaz.

JuventusFanatikus 2019.02.20. 13:13:56

@Il Pjanista: Nem arról diskurálunk, hogy Cannak, vagy Khedirának saját magához képest milyen szezonja van, hanem egymáshoz hasonlítjuk. Jelenleg még semmi, és senki nem igazolta a meglátásodat. Én nem akarlak meggyőzni, csak egyszerűen nem értem, hogy Khedira mitől lenne jobb? Mert eddig nincs kézzel fogható alátámasztásod.

JuventusFanatikus 2019.02.20. 13:18:08

Egy jó hír egyébként, hogy Del Piero isa helyszínen fog szurkolni;)

2019.02.20. 13:50:21

@JuventusFanatikus: Ez csak az én álláspontom. Nem győzött meg Can, hogy jobb lenne Khediránál. Egy kifejezetten buta játékos benyomását kelti. Ebben biztosan benne van a csalódottságom is a felé, mert valóban sokkal többet lehetett tőle várni, mégha én nem is a messiásként vártam őt.

Il Principino 2019.02.20. 17:18:02

@Il Pjanista: egy kérdésem lenne!Khedirat mikor láttad becsúszni utoljára?Ez is egy hatalmas hiányossága,valamint a leglassabb középpályásunk véleményem szerint..Párharcokat mintha kerülné,kulcslabdái szökő évente,helyzetkihasználása a béka segge alatt..Egy dologban nagyon jó amit nem vitatok:különleges érzéke van helyzetbe kerülni,tudja hová kell helyezkedni!De sokra nem megyünk vele ha minden 7. helyzetét váltja gólra..Védekezése meg kimerül a passzsávak zárásában ;) egy igazi hátrapassz király!Can hasznosabb szerintem is.

JuventusFanatikus 2019.02.20. 17:30:03

@Il Principino: Már az sem feltétlen igaz, hogy passzsávak zárásában olyan jó lenne. A közbeavatkozások azok, amik számban leginkább ezt mutatja, de abban is jobb Emre. Amit én passzsáv zárásnak tűnik, az az, mikor kocog vissza hátra, és belerúgják a labdát, ezzel akasztva a kontrát. Jó, kicsit túlzás, de ebben sem akkora király már, de ezt nevezhetjük erősségének. Meg egyébként megkockáztatom, hogy a csapatban nincs ilyen lassú játékos, mint Ő.
Sőt, én tudok válaszolni a kérdésedre is. Khedirát még a tavalyi szezonban, a torinói derbin, a Coppa Italiában láttam utoljára becsúszni, ami éppen, hogy szabályos volt, ez után lőtt gólt Mario.

Cannavaro 2019.02.20. 17:33:01

@JuventusFanatikus: @Il Pjanista: Nem kívánok neki rosszat, de szerintem Khedira hiánya, egy nyerő pont lehet! szezononként van 3 meccse, amikor nem vagyunk miatta emberhátrányban, ugyanis lényegében a pályán sincs! Támadás építésben nulla, védekezésben nulla, és sajnos rá jönnek ki a helyzeteink mostanában, és bár üres kapura be verte a legutóbbit, de a helyzetei 90% át kihagyja, és ez meccs döntő is lehet! Khedira, mindössze azért lehet kezdő, a jelenlegi Juventusban, mert Allegri valamiért tolja, ha kell ha nem! Megvannak ezek a rögeszméi, és ez az amiért DS is kezdeni fog, ha kezdeni fog, mert Ő a Milan ban volt ugyanaz, mint itt Khedi! Ezért is kérte a le igazolását! Nálunk van a világ, 3 legjobb jobb bekkjéből az egyik, és képes lenne DS-t játszatni?? Vicc! Can ban legalább benne van a potenciál, és ha játszana folyamatosan, tudna is bizonyítani, de ha van 1 rossz meccse és rögtön a padon találja magát úgy nehéz lesz, a bármit megtehet akkor is kezdő Khedira-t kiszorítania!

Rikoo 2019.02.20. 17:50:59

Szerintem teljesen mind1, hogy Khedira vagy Emre Can játszik. Egyiktől sem látni Juventus szintet az elmúlt hónapokban.
Ettől már csak a Bentancur opció a rosszabb, ő kifejezetten önveszélyesen játszik a saját térfélen, az ellenfelén pedig az égvilágon semmit nem tesz hozzá a támadójátékhoz, totál sablon. Teljes homály, hogy mi az elképzelése a játékról. Szépen felépítette magát erőnlétileg, fizikálisan és bátran kéri a labdát, ezért elismerés illeti.
Pjanic aránylag stabilan játszik, sajnos nála is bőven benne van a hiba, de kicsit úgy érzem, hogy az összes középpályás gyenge teljesítménye visszavezethető Allegrire. Foggalmam nincs mi lehet az elképzelése, mert egyik középpályás sem képes kihozni magából a maximumot és a játék legtöbb részében képtelenek hozzátenni a csapat játékához.

Grinta 2019.02.20. 18:28:18

Csak Én nem parázok attól hogy Pjanic mellett játszhat egy Német(Emre Can) egy Uruguay-i(Bentencur) vagy egy Francia(Matuidi)válogatott játékos a háromfős középpálya két oldalán.Nem látom hol kéne tartani ettől a dologtól.Azt lehet mondani hogy nincsenek életük formájában,dee..most kezdődik igazán a tánc!

Cannavaro 2019.02.20. 18:30:42

@Rikoo: 4-2-3-1 teljesen el lett felejtve, egy szezon elei gyenge forma miatt...
Én, még mindig vissza sírom!
Most Matuidi, Pjanic - Berna, Dybala, CR, Mandzu alkotna Madridban, ebben biztos vagyok!
Így még azt is elnézném, ha a védekezőbb DS játszana hátul, vagy esetleg Berna helyén jobbon, támadóba Cancelo!

JuventusFanatikus 2019.02.20. 19:08:19

@Rikoo: Bentancurral nem tudom mi lett, pedig nagyon jól játszott az ősszel. Teljesen visszafejlődött.
@Cannavaro: Szép is lenne ez a felállás. Most télen is megmentette a seggünket párszor a váltás, de most megint elfelejtette Allegri...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása