Pjanić: "Ideális helyen vagyok a Bajnokok Ligája megnyeréséhez"

pjanic_miralem_portre_1.jpgA Juventus bosnyák játékmestere, Miralem Pjanić az Atlético Madrid elleni mérkőzésre hangolódott, s szó esett az ajánlatokról is, amelyeket jelenlegi klubja kapott a középpályásért.

"A filozófiájuk nem teszi őket könnyű ellenféllé, így a mi feladatunk, hogy irányítsuk mindkét mérkőzést, s ami a legfontosabb, hogy megpróbáljunk gólt szerezni Madridban. Az Atléti sok tekintetben hasonlít a Juvéra, mert mindkét csapat szilárd, kevés területet hagy, s nem kap sok gólt.

Nagyon agresszívak az emberfogásban, vagy amikor nyomást gyakorolnak az ellenfél játékosaira, míg mi több egyéni tehetséggel rendelkezünk. Ez az a terület, amit ki kell használnunk a két mérkőzésen." - elemezte az Atlétio Madrid elleni párharcot Pjanić az Il Giornale munkatársának nyilatkozva.

"Még nagyobb motivációt jelent majd számukra, hogy hazai pályán akarnak majd döntőt játszani, miután az elmúlt öt évben kétszer is eljutottak odáig. A döntőbe jutások tekintetében ebben az időszakban olyan mutatóik vannak, mint a Juvénak.

Erősnek érezzük magunkat, még akkor is, ha az Atalanta kiejtett bennünket az Olasz Kupából. Ezen túl csak jó eredményeket értünk el ebben a szezonban. Az utóbbi időben akadtak nehezebb mérkőzések, így két-három területen fejlődnünk kell, amikor ilyen egyenes kieséses párharcokban szereplünk.

Mostanság túl sok gólt kaptunk, s ez nem jellemző ránk. A csapatnak egységesen kell védekeznie, s ezt szó szerint értem. Még a támadóknak is segíteniük kell a védelmet. Ez egy fontos év, s nekünk összpontosítanunk kell."

A Juventus ugyan csoportelsőként lépett tovább a Bajnokok Ligájában, de a csoportkörben két vereséget is elkönyvelhetett, az egyiket hazai pályán a Manchester United elleni agyonnyert mérkőzésen, a másikat egy tét nélküli összecsapáson a Young Boys otthonában.

"Aznap este 4:0-ra kellett volna nyernünk a Manchester United ellen. Számos alkalommal bebizonyítottuk, milyen erősek vagyunk, de az emberek mindig megpróbálnak pánikot kelteni körülöttünk. Nem aggódunk."

Mióta az AS Roma együttesétől a Juventushoz igazolt, a középpályást rendre szóba hozták olyan klubokkal, mint a Paris Saint-Germain, a Manchester United, a Chelsea, a Real Madrid vagy éppen a Bayern München.

"Volt néhány érdeklődés, ez igaz, de nem volt okom arra, hogy klubot váltsak. Nem tudom, hogy a Juventus lesz-e az utolsó nagy klubom, mert az átigazolások nem csak a játékoson múlnak, hanem a klubon is, amely vagy igényt tart az emberre egy szerepkörben, vagy sem."

Az bizonyosnak tűnik, hogy a Juventus egyik legfőbb célja nyáron a középpálya megerősítése lesz, s egy érkező már biztos, hiszen hivatalossá vált, hogy Aaron Ramsey nyáron Torinóba költözik.

"A középpálya a csapat szíve. Képesnek kell lenni futni és gyorsan gondolkodni. Egy középpályás legfőbb erénye, hogy gondolatban néhány lépéssel előrébb tartson, s olyan dolgokat lásson, amiket más nem lát. Hasonlítottak Andrea Pirlóhoz, de ő egyértelműen világklasszis volt, így nem helytálló a hasonlat. Ami közös bennünk, az a pályafutásunk útja, hiszen mindketten trequartistaként kezdtük, majd mélységi irányítóként fejeztük be."

Szóba került egy másik klasszis, Zinédine Zidane is, akit edzőként is hírbe hoztak a Juventusszal.

"Bármihez is ért, az arannyá változott, ő a legnagyobb, de jelenleg is egy nagy edzővel dolgozom. Az az igazság, hogy kizárólag a győzelem számít, három évvel később senki sem emlékszik arra, ha rosszul játszottál, a történelemkönyvek csak arról írnak, hogy ki volt a győztes. A nagy játékosokat a megnyert trófeáik okán őrzi meg az emlékezet."

Cristiano Ronaldo személyében nyáron olyan játékossal erősödött a Juventus kerete, aki gyakorlatilag mindent megnyert pályafutása során.

"Mindig is döntőnek bizonyult a nagy mérkőzéseken, arra született, hogy fontos gólokat szerezzen. És most itt van velünk a csapatunkban. A mi dolgunk, hogy a legtöbbet kihozzuk a jelenlétéből.

Amikor beszélgetünk, azt mondja, hogy boldog és elégedett a Juve erejével. Úgy gondolom, hogy néhány éven belül a Juventus megnyeri majd a Bajnokok Ligáját. Az az álmom, hogy megnyerjem, s az ideális helyen vagyok ahhoz, hogy beteljesítsem ezt az álmot." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8014633670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10Delpiero10 2019.02.18. 12:49:38

Paratici kidobott papírja szerint pedig egy nyáron felaldozhato jatekos. Nem hiszem hogy itt fog bl-t nyerni

venember83 2019.02.18. 13:04:53

Legalább van önkritikája (Pirlo kapcsán).

Il Principino 2019.02.18. 13:09:47

"Az az igazság, hogy kizárólag a győzelem számít, három évvel később senki sem emlékszik arra, ha rosszul játszottál, a történelemkönyvek csak arról írnak, hogy ki volt a győztes."

Nincs több kérdésem bíró úr :)

pedronegroo 2019.02.18. 13:11:19

Szerintem Ő már nagyon várja Zidane-t! :)

Thuglife! 2019.02.18. 19:12:11

utolsó esélyed nyerni a juvéval az idei évben.

alexGicamo 2019.02.19. 16:05:24

Roppant intelligens nyilatkozat . Mondjuk tőle nem is vártam mást !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása