A Fiorentina beárazta Chiesát

chiesa_federico_fior_mezben_labdaval.jpgFederico Chiesa egyre inkább megmutatja, hogy ő a Serie A jelenleg zajló idényének egyik kulcsfigurája. Teljesítményével több nagy csapat érdeklődését is felkeltette már, különösen Olaszországban, ahol a Juventus és az Internazionale is harcba szállhat szerződtetéséért a következő átigazolási időszakban - számolt be róla a Calciomercato.com.

A zebramezesek már évek óta szeretnék soraikban tudni a Fiorentina támadóját. Az első kapcsolatfelvétel a játékos kapcsán már 2017-ben megtörtént, amikor Federico Bernardeschi átigazolásáról tárgyalt a két klub vezetősége.

A torinói alakulatnak az Inter személyében azonban vetélytársa is akad az ifjú olasz futballista aláírásáért zajló harcban. Úgy tudni, hogy a milánóiak vezérigazgatója, Beppe Marrotta ugyanis szeretné folytatni azt, amit még a Juvénál megkezdett, és ennek érdekében kapcsolatban áll Federico apjával, Enrico Chiesával is.

Marrotta ráadásul több fronton is borsot törhet egykori munkaadója orra alá, ugyanis a nyáron Chiesa mellett egy másik olasz tehetséggel is szeretné megerősíteni a kék-fekete csapatot, a Juventus célkeresztjében szintén szereplő Nicolo Barellával.

Visszatérve a Fiorentina támadójára: a Della Valle család tavaly visszautasította a Napoli 50 millió eurós ajánlatát az ifjú csillagért. A friss hírek szerint a következő átigazolási időszakban legalább 70 millió eurót kérnek üdvöskéjükért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9614633860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2019.02.18. 14:15:37

A mostani árak mellett ez nem kimagasló összeg. Esetleg meg kellene próbálni Cuadradot belevonni az üzletbe.

JuventusFanatikus 2019.02.18. 14:46:02

Vigye csak az inter nyugodtan.

juve28adam 2019.02.18. 15:18:25

Láttam pár Fio meccset, egész ügyes és jól mozog a srác, de 70 milliót jobb helyre is tehetünk, ennyiért tényleg nem érdemes vele foglalkozni ,hacsak nem tudnánk játékost bevonni az üzletbe.

kovta23 2019.02.18. 15:18:51

@JuventusFanatikus: Én azért szeretnék olaszokat látni a Juvéban

Leram7 2019.02.18. 15:26:55

Szerintem elmegy Douglas Costa és helyére érkezhetne a keretbe.

Drotkoszoru 2019.02.18. 16:17:22

Engem egyáltalán nem győzött meg a srác, szerintem kifejezetten túlértékelt játékos, semmivel sem jobb playa (sőt: szerintem gyengébb), mint amilyen Bernardeschi volt, mikor leigazoltuk 40 millióért. És ugye Berna sem tudta még magát beverekedni a kezdőbe állandó jelleggel.. 70 millió €-t kiadni érte pedig kifejezetten nevetséges lenne. Szeretnék én is több olaszt látni a keretben, Zaniolót és mondjuk Barellát például szívesen látnám; de Chiesa nálam sem minőségben, sem árban nem "Juve-kompatibilis", Douglas Costa ezerszer jobb játékos nála.

Il Principino 2019.02.18. 16:42:23

@Drotkoszoru: nálam még Zaniolo sem és Barella sem Juve szint,Tonali szintén kérdőjel,hogy meg ér e annyit!
Jelenleg egyik sem jelentene minőségi erősítést..Chiesa pedig ebbe a támadógépezetbe hová is férne be?

Sztovicska 2019.02.18. 16:43:08

Nem rossz játékos van benne jövő de ennyit nem ér jelenleg

JuventusFanatikus 2019.02.18. 18:21:12

@kovta23: Én is nagyon szeretném ha a Juventus gerincét olaszok alkotnák, de jelenleg kevés olyan olasz van, aki elérné a Juve szintjét, Chiesa pedig nem éri el, és szerintem nem is fogja. Azért ne igazoljunk már csillagászati áron, mert olasz. Zaniolo, Tonali, Barella, ők azok, akiket érdemes figyelni, belőlük lehet nagy játékos, én Chiesát nem tartom sokra, nemhogy 70 millió fizessünk érte...
@Drotkoszoru: Egyetértek!

Thuglife! 2019.02.18. 19:29:22

kiváló játékos,tele lendülettel és a kaput is érzi.bárcsak jönne.beleillik a régi juve:nálunk lesz klasszis filozófiába.a köpködő zsoldos meg mehetne a másik brazillal együtt angliába.vagy ahová akar.nekik úgyse az számít.

horvathimi2 2019.02.19. 00:15:43

Szerintem Costát még kár leírni. Jelenleg még Ő is és Dybala is Ronaldo érkezésének az áldozata és velük együtt a csapat játék is. Ahogy ezt írtam korábban szerintem eme két személy nélkül nincs se kreativitás, se váratlan a támadójátékunkban Azért nem olyan rég még nagyon más volt a megítélése a brazilnak itt a blogon. Még nem felejtett el focizni és szükség is lesz rá. Szerintem fogunk itt nemsokára örülni annak, hogy nálunk játszik.
Botorság azt gondolni, hogy Chiesa pótolni tudná egy az egyben Őt. Hiába a brazil rossz formája. Chiesa tehetséges, de szerintem még semmit nem tett le ahhoz, hogy ide iagazoljon. Pláne 70 millióért. Legyen igazi húzóember a Fiorban 2-3 évig, aztán majd el lehet gondolkodni azon kell-e ide vagy sem.

del pipi 2019.02.19. 08:09:33

Imádom az olasz focit és szar ezt mondani, az utolsó pár évben kialakult egy olasz szint amit ezek a játékosok nem tudnak átlépni. persze jól játszik Chiesa meg az összes fent említett név ja meg Berna, de nincs igazi klasszis az olasz fociban jelenleg mint ADP, pirlo, Totti, stb. Pedig lehetne már! Majd ezt a Zaniolo-t meglátjuk.

alexGicamo 2019.02.19. 16:08:41

@kovta23: Én is, de nem ennyiért -

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása