Romagnoli a nyáron visszautasította a Juvét

romagnoli_alessio_milan.jpgAz AC Milan aktuális kapitánya, Alessio Romagnoli nagyszerű szezont fut idén, az elmúlt nyáron pedig a pletykák szerint kapitányhoz méltóan viselkedett a rossonero csapat szempontjából.

Amennyiben hihetünk a Tuttosport beszámolójának, a védőjátékost megkörnyékezte a Juventus vezetősége, viszont a huszonnégy éves középhátvéd elutasította az ajánlatot, amit fontos jelként is értékelhetnek a milánói vörös ördögök drukkerei, hiszen a jelek szerint a futballista kötődik a klubhoz.

A Juventus érdeklődése nem siklatta ki a védőt, hiszen nagyszerű teljesítménnyel szolgál a játékos, akit kapitányként a csapat alappillérének tekint a klubvezetés, Alessio Romagnoli pedig élvezi aktuális szerepkörét, mivel a fiatal csapatkapitány szavai hallgató fülekre találnak, illetve a játszott meccsek tekintetében a keret egyik legtapasztaltabb játékosának tudhatja magát.

A védőjátékos idén sokat fejlődött irányítás és a védelemszervezés tekintetében, ezért nem csupán az együttes csapatkapitánya, hanem technikai vezetője is a pályán.

Ezért várhatóan a közeli jövőben Alessio Romagnolit nem láthatjuk a Juventus mezében, viszont a Sassuolo elleni meccs előtt Fabio Paratici megerősítette Daniele Rugani szerződéshosszabbításának a közelségét.

„A klub nagyon boldogan köti magához hosszú időre Daniele Ruganit egy szerződéshosszabbítás segítségével.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2814619642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2019.02.11. 13:02:50

Szerintem 2018-ban ez egy jó döntés volt, 1-2 éven belül (ahogy közeledik Giorgio visszavonulása) viszont csatlakoznia kell ha új szintre akar lépni.

Kukszi 2019.02.11. 14:36:39

Romagnolinak örülnek hátha később jönni fog, nyáron miért is tette volna? Pontosan tudta/tudja hogy padozna
Milánba meg játszik folyamatosan
(Lehet nem fog serlegekkel gazdagodni egy ideig) :D
De respect ha tényleg klubhű!

Nathas 2019.02.11. 14:49:18

Én nem sokat láttam játszani, de nekem elég lassúnak tűnt, szerintem egy nála harcosabb középhátvéd kell nekünk.

JuventusFanatikus 2019.02.11. 15:49:35

@Nathas: Nála sokkal harcosabbat nem igazán találsz. Minden hájjal megkent figura, aki egy igazi vezér típus. Csak borzasztóan lassú.

Il Principino 2019.02.11. 16:33:09

Olyat kell idehozni,aki szívesen jön és megtiszteltetésként éli meg a Juventust!
Nehogy már mi könyörögjünk ennek a fajankónak,ja és persze a Milannak...
Remélem idén sem érnek bl hely közelébe se!
Utána meglátjuk Alessio gondolkodása változott e valamit,eljöhet még az a perc,amikor ő maga kéri a Juvéba való elengedését :)

alexGicamo 2019.02.12. 19:10:58

@Nathas: Úgy van! Egy fiatal, tökös gyerek kellene nekünk középhátvédbe, aki nem ijed meg a saját árnyékától és nem is tetű lassú . Név szerint nem tudom, hogy kire illene ez a jellemzés ...

2019.02.11. 13:00 |

Címkék: pletyka nyilatkozat mercato játékosokról