A Juve hónapok óta figyeli Isco helyzetét

isco_real_mezben_hatulrol.jpgA kapcsolat Isco és Santiago Solari között mélypontra jutott, lassan úgy tűnik, hogy a feszültség gátak nélküli a Real Madrid edzője és a spanyol középpályás között, aki a mester elképzeléseiben egyáltalán nem jut fontos szerephez.

A helyzet romlott az elmúlt napokban, azonban nem meglepetésre hónapok óta feszültség érzékelhető a felek között. A calciomercato értesülései szerint a Juventus november óta folyamatosan figyeli a spanyol futballista fővárosi helyzetét.

Fabio Paratici folyamatos kapcsolatot ápol a játékos ügynökével, mivel a bianconero csapat készen kíván állni, amikor valós lehetőség nyílik Isco leszerződtetésére a következő nyáron.

Amint már mi is beszámoltunk róla, Isco szívesen szerződne az olasz rekordbajnokhoz, azonban tisztában van azzal is, hogy a Manchester City is az érdeklődők sorát gazdagítja, Pep Guardiola nagyra értékeli a futballistát, a Juventus vezetősége pedig természetesen tisztában van azzal, hogy komoly versenyre számíthat a játékos ügyében.

Fabio Paratici próbál minden szálat megmozgatni a háttérben, közvetlen kapcsolatokat ápol, és nem kívánja szem elől téveszteni az aktuális helyzetet, különösen mivel a játékos megszerzésének a lehetősége mások figyelmét is felkeltette. Mindazonáltal a középpályás sorsa nagyban Florentino Péreztől függ, hiszen kérdés, hogy ki lesz a következő edző a Real Madrid kispadján.

Amennyiben Santiago Solari a nyáron távozik, Isco végül a klubnál maradhat, amennyiben megfelelő mester érkezik. Azonban Santiago Solari megtartása esetén a játékos minden bizonnyal kérvényezi majd a távozást a klubvezetésnél. A helyzet bizonyos szempontból hasonlít Paul Pogba manchesteri helyzetéhez, mivel a francia középpályás nem kívánt a vörös ördögöknél maradni José Mourinho vezetése alatt, azonban Ole Gunnar Solskjær érkezését követően révén ismét kulcsszereplője lett a csapatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2314619636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2019.02.11. 11:11:47

A Real jól meg van Isco nélkül és egyelőre úgy néz ki hogy Solari-val szívesen dolgoznak együtt a játékosok sőt már Zizu meg CR se hiányzik így valószínű spanyolnak kell szedni a sátorfáját és remélem megy a City-be ha van egy kis esze.

10Delpiero10 2019.02.11. 11:20:48

Isco különben hova jönne? Melyik posztra? Egy ilyen kaliberű játékos csak abban az esetben jön , ha Dybalat eladjuk.. így is telített a poszt. Ramsey is jön, és Dybala sem jut mindig szóhoz így sem. Középpálya közepére koncentrálnék inkább, lassan Matuidi pótlásán is gondolkodni kéne, Pjanicot meg biztos megfogják környékezni majd idén is.

Barolo4 2019.02.11. 11:22:10

Évek óta figyeljük legalább is a sajtó szerint. Én alapvetően örülnék az érkezésének (még akár Dybalát beáldozva is), de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nagy karriert futna be nálunk. Forza Juventus!

karesssz 2019.02.11. 13:14:23

Jobb lenne ha Dybalának lenne helye. meg valami Vidal féle kp. jönne.

juve28adam 2019.02.11. 14:38:33

Nem tudom mit gondoljak róla, valahogy egyik edző alatt sem tudta beverekedni magát igazán a kezdőbe ,illetve az ára is magas lenne, csak azért mert Madridból érkezne, arról meg nem is beszélve ,hogy mi lenne itt a posztja?

GGábr81 2019.02.11. 17:22:23

Verjük fel az árát. Majd valami balek elviszi.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása