Elemzés: Chievo Verona elleni meccs

chievo_elleni_gyozelem.jpgA Juventus továbbra is megállíthatatlan a bajnokságban, és ezúttal még szemrevaló játékot is láthattunk, legalábbis az eddigi mérkőzésekhez képest szebb és tudatosabb futballal rukkolt elő a Bianconeri. Lássuk először a meccset számokban.

Természetesen a Bianconeri birtokolta többet a labdát (61%-39%) és a próbálkozott többet átadással (663-397). A lövések számában is láthatóan nagy a különbség, mivel a torinói gárda 26 alkalommal próbálkozott, míg ellenfele csak 9-szer. A kaput 10-szer találta el a listavezető, míg a sereghajtó 3-szor. A védekezésben meglehetősen jó számok születtek, annak ellenére, hogy Allegri fiai nem voltak különösebben rákényszerítve kapujuk megvédésére. Megnyert párharcokban döntetlen született (46-46), míg megnyert fejesekben (14-10), szerelésekben (10-8), tisztázásokban (14-13) a rekordbajnok volt a jobb.

Nem csak a számokban, de a játék képében is észlelhető volt komoly változás, pozitív irányba. Khedira sérülése miatt egy másik felállást alkalmazott Allegri, a 4-4-2-őt. Legalábbis a Juventus hivatalos oldalán ezt vázolták fel, a valóságban egy kicsit nehezebben behatározható, hogy milyen felállást is láthattunk. A szélsők támadóbb szerepkörben játszottak, mint mikor Allegri a 4-4-2-t alkalmazta legutóbb, Dybala trequartista szerepkörben brillírozott. Inkább hasonlított egy 4-2-3-1-re, annyi különbséggel, hogy Cristiano Ronaldo egy csöppet hátrébb helyezkedett, mint amit ez a hadrend megkíván. Amikor viszont Dybala felért a támadásoknál, akkor lehetett rendesen kivenni, hogy ő nem a portugál mellett, hanem mögötte helyezkedik el, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy 4-2-3-1-et láthattunk. Igazából a támadásépítés volt a titka a sikernek, mivel nem a megszokott beívelgetés volt a taktika, hanem lapos passzok, kombinatív játékkal megfűszerezve. Emre Can gólja például 28 passz után született, amit még semelyik Serie A csapat nem tudott megvalósítani az idei szezonban.  A nagy  változás nem Pjanić vagy Mandžukić kihagyása miatt következett be, hanem azért, mert  felállás és játékfelfogás lecserélésre került. A Chievo is segítette a Juve dolgát, mert támadóbban lépett fel, és nem védte olyan intenzíven a kaput, mint azt megszokhattuk. Remélem, hogy Allegri mester is sűrűbben veszi elő ezt a felállást és játékfelfogást.

Egyéni teljesítmények:

  • Perin: Panasz nem lehet rá, hiba nélkül játszott. Három védést kellett bemutatnia, kettő lövés érkezett a tizenhatoson belülről.
  • De Sciglio: A tőle megszokott teljesítményt nyújtotta, kiválóan védekezett. Kétszer szerelt, kétszer tisztázott, háromszor közbeavatkozott, két párharcot nyert meg.
  • Rugani: Nagyszerűen játszott és még gólt is szerzett. Nem sűrűn fordul elő, de jobb volt, mint Chiellini. Feljegyezhet egy gólt, egy szerelést, négy megnyert párharcot, három pontos hosszú passzt.
  • Chiellini: Talán az idei szezon leggyengébb teljesítményét mutatta, mégis aránylag jól játszott. Volt egy csúnyán eladott labdája, meg néha nem volt a helyzet magaslatán, de mégis elfogadható teljesítményt nyújtott. Neve mellett szerepel három tisztázás, két közbeavatkozás, három megnyert párharc, hét pontos hosszú passz.
  • Alex Sandro: Nem volt igazán kiemelkedő, de megállta a helyét. Öt tisztázás, nyolc megnyert párharc, egy kulcspassz, ezeket a számokat produkálta.
  • Emre Can: Brutálisan remek volt. Védekezésben kiemelkedő, de ezúttal a támadásban is megállta a helyét. A labdákat gond nélkül kihozta a kellemetlen helyekről, és továbbította Dybalának. Lőtt egy gólt, kiosztott három kulcspasszt, volt három pontos hosszú passza, tíz megnyert párharca és öt szerelése.
  • Matuidi: Ahhoz képest, hogy az utóbbi időben milyen rosszul játszott, ezúttal jó volt. Kiosztott két kulcspasszt, hat pontos hosszú passzt, bemutatott három cselt és megnyert hat párharcot.
  • Douglas Costa: Végre hasznosan játszott, a gólja zseniális volt. Most, hogy nem kellett beívelgetni, egyből pofásabban, hasznosabban játszott. Feljegyezhet egy gólt, három fontos passzt, négy pontos hosszú passzt, két cselt, két megnyert párharcot.
  • Dybala: Elképesztő mutatványt produkált, mondhatni kitanulta a trequartista szerepkört, nagyszerűen mozgatta a csapatot. Kiosztott két gólpasszt, amiből az egyik gyönyörű volt, bemutatott három cselt, hat kulcspasszt, tizenhárom pontos hosszú passzt, megnyert három párharcot és még két közbeavatkozása is volt.
  • Bernardeschi: Ő is remekelt, nem csak támadásból, de a védekezésből is kivette a részét. Még egy kicsit javulnia kell, mert többre képes, de most is nagyon jól játszott. Kiosztott egy gólpasszt, két kulcspasszt, három pontos hosszú passzt, megnyert hat párharcot, és bemutatott egy szerelés mellett két cselt is.
  • Cristiano Ronaldo: Torinói karrierje legrosszabb teljesítményével rukkolt elő. Sokat fetrengett a földön, lövöldözte a  levegőben a labdákat (már edzésen is, és egy nő orra eltört, mikor eltalálta a játékszer). Kihagyott egy büntetőt, kiosztott három kulcspasszt, nem sok haszna volt egyébként.

Meccs embere: Paulo Dybala és Emre Can jöhet szóba, én az argentinra teszem a a voksom.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr914582644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.01.22. 20:16:24

3 gólt láttam nekem most ennyi elég volt a boldogsághoz :) akiket kiemelnek az Can és Dybala bár az utóbbinál azért néha nem értem a megtorpanasait mikor mehetne egy gyors akció és inkább visszafelé cselez.Ronaldonak pedig pihenőt!

Juvegaspy 2019.01.22. 20:56:05

@Alex8610: egyetertek! Dybala es Can volt tenyleg a legjobb.
Ronaldo viszont most pihent, jatszon csak aztan majd - szerintem hamarosan - raall a kapura a laba es a feje

Joseph Toser 2019.01.23. 01:40:23

Szerintem Dybala volt az MVP!
Remélem Allegri visszatér a 4-2-3-1 vagy a 4-4-1-1 taktikai hadrendhez, ahol Dybala csilloghat és,akkor a szezon hátralévő részében ( bajnokság-kupa-BL ) ilyen eredményeket produkál a Csapat, Dybala vezérletével!

Joseph Toser 2019.01.23. 01:58:50

Még valami.... Ha, tényleg ehhez és ehhez hasonló eredmények jönnek, akkor azt kapom Allegri mester-től, amit vártam a szezon második felére!
Forma időzítés és a megfelelő taktikai hadrend a meghatározó játékosoknak!
Ez az a " váratlan " ......
:-)

Knob 2019.01.23. 02:26:32

Azt hiszem má többen is belátják, hogy Mandzukic már-már csak kerékkötője lett a csapatnak. Eddig idén az látható, hogy ha a pályán van a legjobbjaink csak ívelgethetnek és ez sajnos se nem látványos se nem eredményes. Nélküle sokkal, de sokkal jobb minden.

Rikoo 2019.01.23. 04:55:41

@Knob: Nélküle viszont nincs csatára a csapatnak.

Joseph Toser 2019.01.23. 05:02:41

@Knob: Ráadásul kiválóan érzik egymást, CR7-Mandzsu. Jól kiegészítik egymást. Sajnos ebbe a kettősbe nem fér bele Dybala vagy még nem találta meg az összhangot velük!
Ki lehetne próbálni egy olyat, hogy Madzsu-CR7 csatár. Széleken: Costa-Berna. KözépKP: Pjanic-Can.

Matteo89 2019.01.23. 06:08:10

Azert nyugodjunk meg egy kicsit. Hetvegen a tok utolso Chievo volt az ellenfel, tehat azert nem akkora meglepetes, hogy most jatszottunk talan a legjobban. Majd a Lazio ellen pontosabb kepet kapunk arrol, hogy ki milyen formaban van.

2019.01.23. 08:00:01

@Rikoo: Vele sincs...Mandzukic egy harcos,a focihoz semmi köze nincsen,márpedig aki nem tud se passzolni,se lőni,az se nem csatár,se nem más...kiegészítő ember lehetne maximum egy nagy célokért küzdő csapatban,azt is egyedül a mentalitása miatt. A csatár az Harry Kane,vagy Cavani,esetleg Firmino. Dybala különben egyértelműen csatár,csak ő nem befejező...Ronaldo szintén csatár már évek óta,meg kéne tudni játszani őt,hogy ne kelljen össze-vissza kirugdosnia a labdákat a stadionokból...

Knob 2019.01.23. 08:29:09

@Rikoo: Na igen, bár nekem személy szerint még Kean is jobban tetszett eddig (abban a pár percben) csatárként, mint Mandzukic. Amúgy fire06-nak igaza van abban, hogy Mandzukic sajnos nem csatár. Gyakorlatilag sem taktikailag, sem technikailag nincs azon a szinten, hogy egy top csapatban kezdő legyen.
@Joseph Toser: Lehet, hogy kiválóan érzik egymást, kb. mint egy ló és egy szamár. Hiába nagy az összhang ha az egyik meg se tudja közelíteni a másik szintjét. Dybala minden szempontból jobb és többet nyújt, mint Mandzukic. Az összhangot nehéz úgy kialakítani, ha nem engedik együtt játszani CR-t és Dybalát. Én nagyon úgy hiszem, hogy Allegri talán legnagyobb hibája lesz, ha Mandzukicot visszateszi a kezdőbe a felépülése után.

Vergilius1897 2019.01.23. 11:58:00

@fire06: Azért a tavalyi duplája Madridban, előtte a döntőn lőtt gólja vagy a Bayernnel szerzett BL győzelem és gól a döntőben vagy csak az idén szerzett góljai ennek cáfolatának látszanak...

Il Principino 2019.01.23. 12:05:18

Lehet itt vitatkozni melyik a hatékonyabb ügyesebb gyorsabb stb stb ,Allegri éppen azt a személyt használja aki hatékonyabb az adott ellenfél ellen!
A lényeg,hogy Mandzu fontos rangadókat döntött el,mert pl olyan helyzetből azt csak ő tudta így befejelgetni(Napoli,Inter,Roma,Milan),gyanítom Dybala nem..Közben a kicsi a bl-ben hozta magát:) Van,hogy a fizikai paraméterek kellenek egy meccs eldöntéséhez,van olyan amikor a pici kényszerítős körömpasszok,a lényeg hogy vki mindig tolja a csapat szekerét 1-1 jó periódusával!Eddig Allegri tökéletesen állította fel a sakkjátszmához a bábuit..

Rikoo 2019.01.23. 12:52:03

@fire06: @Knob: Én ezzel sosem értettetm egyet.
Lehet mondani, hogy nem látványos a játéka, nem szimpatikus a személyisége vagy a játékstílusa, de én azt nem jelenteném ki, hogy nem hasznosan játszik.
Nem véletlenül volt mindig fix kezdő pályafutása során.
Sokkal többet bizonyított eddig pályafutása során, mint Dybala.
Az argentín tehetséges, de eddig képtelen volt kihozni magából a maximumot magasabb szinten.

Knob 2019.01.23. 13:05:12

@Rikoo: Mondjuk úgy nem nehéz többet bizonyítani, hogy már 5-6 évvel többet töltött a pályán. Nálam a hasznosság nagyon nem merül ki Mandzukic játékában. Pontosabban fogalmazva, a legtöbb első osztályú csatár hasznosabb, mint Ő. Valahogy nekem Vucinic szinten mozog, de még Iaquinta is sokkal hasznosabbnak rémlik. Az tény, hogy volt 1 olyan éve, mikor sokat robotolt, de sem azelőtt, sem azóta nem tesz le semmi olyat az asztalra, amit más a keretből az adott poszton ne tudna. Amikor idén a bal szélen játszik, és visszamegy védekezni, nem találja a helyét, nagyon sokszor aggat (szó szerint) a védőknek a rossz helyezkedésével. A támadásoknál pedig rendre rosszul helyezkedik, kivéve mikor az a parancs, hogy álljon oda az ötösre és várja a labdákat, hátha sikerül neki egy védőt háton fejelnie, és arról majd bepattan. Az, hogy fejelget gólokat...hát nem olyan nagy tudomány, mikor meccsenként kb. 10-15 alkalommal adják be neki (és csakis neki!) a labdát. A valószínűség számítás szerint is állja az az 1 gól / 2 meccs.

Knob 2019.01.23. 13:14:33

@Il Principino: Igazad lehet (van) abban, hogy bizonyos meccsekhez, bizonyos játékosok kellenek. Viszont nem vennék rá mérget, hogy az általad felsorolt meccseken Mandzukic nélkül nem nyertünk volna, akár még szebb és pörgősebb játékkal. Viszont, ahogyan írtam is, én a kezdőbe nem tenném be. Legalább is nem állandóan, olyan tehetségek kárára, mint Costa, Bernardeschi, Dyabala. Ők hárman mérföldekkel többet képesek nyújtani egy adott meccsen, már csak a technikai tudásuk, sebességük, és sok oldalúságuk miatt, mint Mandzukic. Mandzukic-csal például a kontrákat el kell felejteni, vagyis a gyors kontrákat. Hányszor láttuk már, hogy a szélen megiramodik mondjuk Dybala, vagy Ronaldo a labdával, és mikor benéz középre nincs ott senki, mert Mandzukicnak kellene ott lennie, de nem tud. Az én olvasatomban, minden ilyen alkalommal fél gólt vesz el a csapattól. A pontrúgásból eredő fejes góljait pedig lenne aki átvegye.

Abban viszont igazatok lehet, hogy a haszontalan kifejezés súlyos, a nélkülözhető talán helytállóbb.

Del Pybala 2019.01.23. 13:20:37

@Knob: Vucinic, Iaquinta? jó vicc.

del pipi 2019.01.23. 13:32:00

@Knob: @Rikoo: @Il Principino: @Vergilius1897: @fire06: azért milyen a futball szurkoló? hogy eltudjuk felejteni hogy ki mit tett le az asztalra, mindig megy hogy ez szar meg az jobb , én személy szerint Dybala játékát kedvelem de ne mondjuk már hogy Mandzukic nem jó! de azért bizonyított többet mert idősebb , viszont mint mondtam néhányszor láttam élőben és nagyon finom dolgokat csinál és profi. tavaly ki tette Max bal szélre és elfogadta tette a dolgát és jól tehát profi. nem szólt egy szót sem hogy én egy nr 9-es vagyok de azért rendszeresen eldönt meccseket tehát profi. most idén Dybala került másik posztra és teszi a dolgát? teszi, tehát profi. én is szívesebben nézném mindem meccsen a gladiátor maszkot, de most ez a feladat, és tetszik hogy ezek a játékosok beállnak a sorba a csapat érdekeinek rendelik alá magukat. ja és Ronaldoval értik egymást , mindenki érti magát Ronival hiszen mindenki neki akar passzolni mintha lenne egy szerződés vaze, na ez már idegesítő! amúgy Uraim mindenkinek van igaza a fent leírtakban csak ne úgy nézzétek hogy mindig kívülről , mert az leegyszerűsíti a lényeget, basszus a héten már futballoztak ez már valami !

Rikoo 2019.01.23. 13:37:28

@Knob: Látod ezért nem mi vagyunk ott, mint edzők a klubcsapatoknál.
Heynckes, Simeone, Allegri mindannyian mást látnak, mint mi kívülről. Sokkal összetettebb dolog az, mint amiket mi írogatunk blogokban.
Én sem értek sok dolgot, de nem is baj ez, elfogadom és ennyi.
Szerintem sokan jobban járnának, ha egyszerűen elfogadnák a dolgokat a rendszeres kritizálás helyett, mert tenni mi nem tudunk semmit, csak nézők vagyunk.
A folyamatos negatív hangnem itt a blogon, viszont engem speciel nagyon zavar és biztosan nem vagyok egyedül.
A jó dolgok természetesek, a rosszak viszont fel vannak nagyítva. Értem én, hogy ez a dolguk és nagy pénzt kapnak ezért, de legalább a jó dolgokat is rendszeresen ki lehetne emelni. Tudom, hogy nem szereted Matuidit és Mandzukicot, de ők is csinálnak jó dolgokat, nem is keveset.

nortu30 2019.01.23. 13:41:55

Én is örülök, hogy végre 3 gólt rúgtunk, mutattunk is valamit, de azért azt se felejtsük el, hogy a bajnokság utolsó helyén álló csapat volt az ellenfél.

del pipi 2019.01.23. 14:06:16

@nortu30: viszont nagyon kellemetlen! de ha hétvégén hasonló játék rendszer és hasonló támadó felfogásban játszunk nyugi a lazio-t is legépeljük! kérdés Roni hajlandó majd néha passzolni vagy sem, mert egyedül az nem megy amit ő csinál. most biztos jól be van rágva hogy befogták a góllövőlistán.

dobor norbert 2019.01.23. 14:46:40

@del pipi: Szívemből szóltál,Testvér!UFF!

dobor norbert 2019.01.23. 14:47:49

@Rikoo: Szívemből szóltál,Testvér!UFF!

Knob 2019.01.23. 15:02:06

@Rikoo: Persze, igazad van, egy senki vagyok. Tény, hogy Allegri nagyon jó edző, főleg taktikailag kimagasló (szerintem), de sajnos benne is megvan az, ami mindegyik másikban. Vannak kedvenc játékosok, akik mindegy mit csinálnak, esetenként mindegy mennyire rosszak, akkor is preferálva vannak a többiekkel szemben, akik ha stílusban mások is, de jobbak. Vagyis, emlékszem, volt (többször is), hogy Dybalának nem ment a játék...le is hozta a 60. percben, de ha Mandzukicnak nem megy, akkor még 3 meccsel később is kezdő lesz, és végig a pályán maradhat, mindegy mennyire rossz amit csinál.

Igazad van, hogy nem szoktam tapsikolni sem Mandzukicnak, sem Matuidinak, bár másnak sem itt a blogon. De mire a jó múltkor már lehiggadtam és átgondoltam amit írtam (az sértő és egyben túlzó is volt), rájöttem arra, amit most is írtam. Nem arról van szó, hogy Ők annyira rosszak, amilyent még nem láttam, hanem arról, hogy Tőlük még a keretben is vannak sokkal jobbak, és az a taktikai hadrend amit az Ő játszatásukkal kell használni, félek nem célra vezető (BL!), és lássuk be nem is látványos. Viszont a bajnokságban kimagaslóan eredményes, ezt el kell ismerni.

Persze el is lehetne fogadni mindent, bár nem érzem magam annyira birkának, hogy csak tátott szájjal, minden gondolat és érzelem nélkül nézzem szeretett csapatom esetenkénti vergődését egy-egy játékos rossz teljesítménye miatt.

del pipi 2019.01.23. 16:23:10

@dobor norbert: köszi tesó uff! a Nagy Manitou vezesse a JUVE-T bl győzelemre! uff-uff!

babo0410 2019.01.23. 17:09:01

@Rikoo: Ezzel a hozzászólásoddal nagyon egyet tudok érteni. Mintha én írtam volna. Végre mások is látják milyen rossz ez a folyton minden rossz hangulat.

Matteo89 2019.01.23. 17:53:22

A Mandzukicot el nem ismerok azert nezzek mar meg, hogy ez az ember hany golt lott a BL dontokben. Ha megvolt, akkor most nezzetek meg hogy a csapat tobbi tagja mit tett le eddig a BL dontokben. A foci egyebkent pont nem arrol szol, hogy cselezgetunk ossze-vissza mint Costa. Szeretem a brazilt, mert jo jatekos, de messze nem kezdo szintu jatekos, mert rengeteg hianyossaga van. Ezzel szemben a horvat peldaul igazi harcos, igazi bajnok, verbeli csapatjatekos es valodi nyeroember peldaul egy BL dontoben. Latom en is a hianyossagait, de latom azt is hogy mit szeret benne Max es teljesen megertem ot.

Grinta 2019.01.23. 18:03:18

@Rikoo: Itt egyesek a szintekkel nincsenek tisztában.Vegyük példának okáért a Chievo együttesét.Csinálnak olyan labda kihozatalokat,kombinációkat,játékkapcsolatokra épülően támadásokat,visszazárásokat ahogy az nagykönyvben meg van írva..technikailag arra(oda) veszik át a labdát éles helyzetben ahová a másik nem érhet oda szabályosan.Aki tudja miről beszélek az érti a játék apró dolgait.És ez az Olasz bajnokság 20. helyezett csapata,és az Európai (top)bajnokságok közül csak az egyik.És akkor amit mondani szeretnék.Nyilván személyeskedésnek fog hatni,pedig közel sem lesz az!,mert sértő dolog nem lesz benne,tényleg nem is akarom megsérteni,lévén hogy nem is ismerem,de hátha elgondolkozik,és nem idegből visszavág.Biztosan magára ismer az illető,aki a Magyar megye háromból(hatodik liga jegyzem meg,egy a nem top bajnokságok közül)akarja megmondani hogy szerinte stilisztikailag! rosszul,csúnyán nevezzük bárhogyan,játszunk!?Teljesen meg van győződve.És az a baj hogy mindezt el is hiszi.Nyilván csak egy a sok közül,másik példát is hozhattam volna,de ez volt viszonylag friss.Fogalma nincs a dolgokról(innen hogy is lenne.Mondhatjuk hogy Nekem sincs,nincs ebben semmi sértő Rám nézve sem.A különbség hogy nem is akarom belemondani hogy mit s hogyan kellene.De ha esetleg meg is mondom,nem szentírásként,pozícióban lévő emberek képességeit vitatván),de minél hangosabban kiabálja,annál több áll be mögé.Ezen nyilván meg lehet most majd sértődni,sőt biztosan meg is kell.Nem tudom.Biztosan könnyebb mint kérdéseket feltenni saját magunknak.Vagy még el is mondani hogy az Anyukája is megmondta hogy milyen rosszul játszik a Juventus,bezzeg Lippi idejében.Hát Isten bizony nem tudtam jól olvasom-e?!Visszaigazolásnak biztosan tökéletes!(ezt nem annyira akartam felhozni,élcelődni rajta,de valahol muszáj volt a történeti hűség kedvéért.Hát kapjunk már az eszünkhöz:
Válogatott játékosokról,Bajnokok Ligáját nyert,vagy Világbajnokságot arannyal befejező játékosok képességeit véleményezik,kutyaütőzik sokan.Régebben írtam egy kiváló példát erre.Michelin csillagos étteremben kritizálják az ételeket,otthon meg két pofára zabálják a bundáskenyeret.Hozzáteszem,nagyon finom delikáttal,sajttal megforgatva,de akkor is...Azt gondolom hogy teljesen nevetséges dolog ennyi tudással a birtokunkban megkérdőjelezni mondjuk Allegri edzői képességeit,támadásvezetéseit jobban is megszervezhetné,meg hasonló blődségek.Vagy a most felmerült Mandzukic játékának alapvetéseit.Fényes pályafutás áll mögötte,mindent megtesz ezért a csapatért.Azok akik bíznak benne,akik játszatják,Európa szerte elismert,bizonyított top edzők-másik a dolog pedig a kinek ki van a bögyében.Az egyik Pjanicot adná el,a másik Dybalát,harmadik Sandrót(ezeket minden páros kommentbe bele is kell szőni önigazolásként,hatásvadász módszerekkel,vagy csak az író egyszerűségére alapozván.Ezen három játékos mind extra tudással,képességekkel rendelkezik,nem is kérdés.El kell ismerni.A klub sport/gazdasági igazgató(i) is idióták időről időre.Nagy mantra mióta távozott azóta nyilván kevésbé,de csak cirka 7-8 év alatt építették fel ezt a monstrum nyerőgépet,a mi a Juventus jelenleg.Szurkolni miért nem lehet?Minden egyes büdös meccsben csak a rosszat látják meg,rosszabb meccs után mehet a levesbe,már nem is olyan jó.Példának okáért itt van Costa esete.Kieséses rendszerben meccset fog Nekünk nyerni.Ha kell a padról beállván.Majd meg lesz köszönve Allegrinek hogy milyen kipihent(nyilván az eltiltása is belejátszik a dologba,igedileg-formailag egyaránt lent volt,fel kell építeni,nem is lesz vele gond.Később kifizetődik.Közbe meg az ökörje nem játszatja.Mindig a most azonnalt látjuk,tovább nem látunk.Ezért is jó néha Allegri tervszerűségeit olvasni,hogyan is működik ez ciklusokra osztva,nem annyi hogy "mennyé eddzé".Sajtónak,ellenfélnek szóló tiszteletkörök lehetnek unalmasak,de mindenkit ki kell szolgálni kicsit.Ezen nem érdemes felhúzni magát senkinek sem.Annyi kicseszett jó dolog van a Juventusban,hogy mindenkinek egy felhőn kellene üldögélnie,és nem az éjsötét eget várni.
Írásom biztosan csapongó volt,lehet kicsap biztosítékot-nem volt célom

2019.01.23. 18:07:32

Mandzukic akkor se tud focizni,ha tetszik,ha nem,akkor is így van...érzik egymást CR-el?! Mert CR begyötri középre és Mandzu ott van,mert ott a helye?! Hagyjuk már...lehet szeretni a horvátot,én is csípem,de nem azért,mert jó focista,hanem egy igazi harcos...harcolni tatamin kell gyerekek,a foci nem erről szól. Az ember nem tud passzolni,nem tud lőni,nem lát a pályán,ő egy bója akit fejbe kell baszni a labdával. Amikor a pályán van,az egyetlen taktikánk,hogy gyötörjük neki be valahogy,na most ehhez képest rohadtul kevés gólt szerez. Nekem nem Vucinic ugrik be róla,hanem Llorrente,ízig-vérig szerethető,egyáltalán nem haszontalan,sőt...mindenki szeretett volna többet látni belé,mert kedveltük őt,ettől függetlenül neki is pont annyi köze van a focihoz mint Mandzukicnak,vagy mint nekem a csillagászathoz.

Del Pybala 2019.01.23. 18:11:21

@fire06: Inkább valami pingpong forumra kéne írnod :D hátha ahhoz értesz valamennyit.

2019.01.23. 18:13:24

@Grinta: Miért ne mondhatnám meg a megye háromból,hogy jól játszunk-e?! Nyugodtan nevezgethetsz,kutyát nem érdekli...baszod akinek szeme van és megnéz egy Liverpool vagy egy City meccset,meg mondjuk a miénket,zongorázni lehet a különbséget...teljesen mindegy mennyire nagyítod fel a Chievot,engem rohadtul nem érdekelnek se ők,se más,mint ahogy te se,főleg,mert vak vagy mint a denevér...

HiemannMoc 2019.01.23. 18:44:05

@fire06: az gondolom megvan, hogy a denevérek amúgy nem vakok

babo0410 2019.01.23. 18:56:31

@Del Pybala: :D Ez tetszett. Gondolom a Bayernben is azért lőtte kilószám a gólokat, mert mindig őt keresték, ő meg mindig jókor volt jó helyen, és bepattant róla. :D Allegri meg tök hülye, és egy szerencsétlent játszat állandóan. :D

JuventusFanatikus 2019.01.23. 19:57:50

@Matteo89: Mintha én írtam volna! Pontosan ez véleményem a horvátról és a brazilról is.

2019.01.23. 20:17:44

@Matteo89: @JuventusFanatikus: Mik a hiányosságai Douglas Costának? Szerintem ő annak az áldozata, hogy kell valaki a kispadra, aki képes megváltozatni a meccset, ha baj van. Én úgy gondolom, hogy bőven kezdő szint és több gólra + gólpasszra lenne képes, mint Dybala , ha megfordulna a két játékos játékperce. Emellett szerintem a csapatra gyakorolt hatása is nagyobb a brazilnak.

Mandzukiccal egyet értek, pedig én voltam a legnagyobb kritikusa a szezon előtt. Nagyon kell a csapatba, a nagy meccsek embere, de talán éppen ezért valóban lehetne többet pihentetni a "kicsik" ellen.

dobor norbert 2019.01.23. 20:33:56

Grinta,Matteo89,JuventusFanatikus,Del Pybala,Del pipi,Rikoo,
Az a javaslatom,h alakítsunk egy kis indián törzset a blogon belül!Ti vagyis Mi nagyon hasonlóan látjuk ezeket a szitukat és nem vagyunk olyan negatívak mint egyes károgók!
Testvéreim olyan jó olvasni amit írtok,igazán feltölt ezeken a hideg téli estéken!UFF!

2019.01.23. 21:07:03

@dobor norbert: Károgni én nem szoktam,ha jól játszunk,akkor leírom,hogy jók voltunk...az nem károgás,hogy a szándékos rövidlátás helyett leírom a véleményem...nem attól lesz valaki szurkoló,hogy feltétel nélkül szopja a csapatát és annak tagjait.

del pipi 2019.01.23. 21:24:56

@Grinta: öregem ! ez te vagy? hát pedig azt hittem hogy soha nem fogok semmiben egyetérteni veled, hihetetlen! tisztelettel Trap@Il Pjanista: viszont ezzel a Dybala lehúzással semennyire , már mondtam nézd a melót amit bele tesz.@fire06: én sok mindenben értelek és sok mindenben igazad van de túl sok az elégedetlenség , hát tök jó foci volt hétfőn nem igaz? és a chievo utolsó de jól megszervezett kellemetlen csapat , Mandzu pedig passzolni is tud, nem kötekedtem oké?@dobor norbert: ja és valamit elfelejtettem.....uff!

2019.01.24. 09:06:30

@del pipi: Lehet, hogy sok melót tesz bele, ez tiszteletre méltó, de ettől függetlenül tartom a fenti állításom :) Nálam Costa jobb játékos, és ezt nem azért írom, hogy "lehúzzam" Dybalát.

2019.01.24. 11:46:02

@del pipi: Olvasd vissza,hogy mit írtam a hétfői meccs posztjához...tetszett a játék és az,hogy tempósan próbáltunk focizni,földön játszottunk és sokkal jobbak voltunk,mint amikor csak a horvátot próbáljuk fejbelőni...ami nem tetszik,hogy Dybala túl messze van a kaputól és Ronaldo önzőzése,úgy emlékszem ezen kívül végre pozitívumot láttam a támadójátékunkban,ami,ha így folytatódik,az tetszeni fog...és le is fogom írni...

JuventusFanatikus 2019.01.24. 11:58:57

@Il Pjanista: Én a brazilból az eredménycentrikusságot hiányolom, ami Bernardeschiben van. Mondok egy hasonlatot:
Az a feladat, hogy rajzoljanak le egy zebrát. A brazil előveszi a tolltartóját, benne a legszebb színű színesek, markerok, vízszínes, pasztel stb... Gyönyörűen lerajzolja a szavannát, a napot körzővel elkészíti, minden fűszál tökéletes, a fák is gyönyörűek, erre a zebrát gyorsan odafirkálja, mint egy pálcikaembert.
Ehelyett Berna elővesz egy grafitot, gyönyörűen kidolgozza a zebrát, a hátteret meg úgy nagyjából összecsapja.
Ez a bajom vele, hogy a kulcsszituációkban vagy rossz döntést hoz, vagy rossz a kivitelezés. Például a beadásai valami förtelmesek. Igazából nekem Ő olyan, mint egy feltúrbózott Cuadrado. Nagyon jó dolog, hogy átfut az egész mezőnyön, de mind hiába, ha nem tudja normálisan átadni a labdát. Kiemelkedő lövési technikája lenne, de nem tudja használni, mondhatni túl önzetlen. Mentálisan mintha nem lenne erős, nem meri ellőni a játékszert. Néha kell egy kis önzőség. Nincs vele bajom, egyszerűen a stílusa nem tetszik. A Chievo ellen gólt lőtt, hasznos volt, meg is kapta tőlem a dicséretet. Tud mindkét szélen játszani, de egyiken sem "teljes" játékos. Balon megpróbálja beadni, de csak a lapos beadások valók valamire, jobbon meg lőni kéne, de nagyon ritkán teszi ezt. Nekem jobban tetszett, mikor trequartista volt. Így, csereként beállva hasznosabb tud lenni szerintem, Allegri tudja jól, hogyan kell használni ezt a fiút.
Említetted egy lapon Dybalával, de szerintem az argentin hasznosabb. Dybala a csapat irányítója, és jól is teszi a dolgát. A Milan ellen látszódott, hogy nem abban a szerepkörben játszott, máris kicsit változik a csapat játéka, és nem Costa osztotta a jobbnál jobb labdákat, pedig volt rá lehetősége.

del pipi 2019.01.24. 13:23:11

@Il Pjanista: ok így érthető! ha nálad jobb azt úgy értem , de az nem azt jelenti hogy a kettő össze hasonlítható , két más karakter azt tudnod kell hogy Costa nekem is nagy kedvencem és láthattuk hogy mind a ketten elférnek a pályán ha támadó a foci. de bár nekem Allegri szisztémájával volt bajom hétfőig remélem így játszanak tovább és mindenki hozzá teszi a magáét. és ne feledd azt sem hogy Dybala egyáltalán nem a posztján játszik ezért a lajikusok nem látják olyan látványosnak, de abban biztos lehetünk hogy bárki szid itt bárkit ezek a játékosok egyenként fognak eldönteni meccseket, fontos meccseket. ciao

del pipi 2019.01.24. 13:35:35

@JuventusFanatikus: Costa jó! nagy szükség van rá és nem mindig csereként, kíváncsian várom hogy talán most több lehetőséget kap akkor él e vele. De azt is előre vetítem hogy ha ne adj isten a nyáron Dybala a Los Blancos-nál folytatja amire sajnos nagy az esély akkor itt a blog-on majd sokan fogják mondani: a kis szemét nálunk miért nem játszott ilyen jól. mert szerintem ő más minőség. szerintem!

Rivendell 2019.01.24. 13:39:40

@del pipi: Costa a Real ellen is megmutatta,hogy kb bárki ellen,bármit megtehet. Eszméletlen a pali,gyors,agresszív(fizikai adottságaihoz mérten ha kell küzd rendesen 2 ember ellen is) és cselezni is nagyon tud. Újra formába kell őt hozni tavaszra.

del pipi 2019.01.24. 13:56:57

@fire06: figyelj ! nem kell vissza néznem hisz nagyjából képbe vagyok mindenkivel, arra akartalak finoman rávezetni hogy annyira hülyeségnek tartom profi játékosok kritizálását, és hogy itt sírtunk én is te is meg még páran hogy milyen unalmas focit játszunk, és hogy Allegri lehet a szép foci gátja, de azt is mondtam hogy remélem amit mondott az komoly hogy tavaszra kell jó formában lenni és ő is érzi hogy ez a játék most már kevés lesz, és az biztos hogy van olyan intelligens és taktikus hogy minden meccsre külön készül. tehát örüljünk a csapatunknak mindenki fontos elem, mindenkinek vannak kedvencei és igen pl Matuidit elfelejtettem a hétfőn amolyan szürke eminenciásként nagyot focizott. most kivételesen a Grintával sok mindenben egyet kell értsek, viszont nálam az hogy focizol és mindegy hogy hol az a legjobb dolog mert én mindig azt mondom hogy tesiből felmentettek és x-box játékosok kommentjeit nem tartom hitelesnek. bocs ha valaki magára ismert de ez van ebben én vagyok kissé bunkó. ja és nekem is a Lippi éra a kedvencem de most ennek a csapatnak kell mindent megnyerni. ciao!

del pipi 2019.01.24. 14:02:09

@Rivendell: szerintem ott is lesz a toppon! és mindenki együtt mint egy csapat, a juvénak mindig is ez volt az erőssége. remélem a Lazio ellen is lépünk egy picit felfelé, ugyanaz a csapat játszik mint hétfőn: győztes csapaton ne változtass!

Grinta 2019.01.24. 17:01:56

@del pipi: Igen Én vagyok! : )
Semmi extra nem történt,és Mi sem állunk ám olyan messze egymástól a mondanivalót tekintve,a Dybalás vitát leszámítván!
Egyébként köszönöm ; ) amit írtál.
Még annyi, hogy mindenki mondandójában van érdemleges rész,több vagy kevesebb.

2019.01.24. 17:41:10

@JuventusFanatikus: Oké, értem. Tényleg lehetne gólratörőbb Douglas, de én azt sem bánnám ha "csak" a tavaly tavaszi gólpassz-gyártó énje térne vissza. :) Szerencsére újra kezd formába lendülni, remélem hogy többet fog játszani ezután. Főleg mert nagyon sajnálnám, ha nyáron lelépne a kevés játékperc miatt...

"Nekem jobban tetszett, mikor trequartista volt."

Ezért is vetettem össze Dybalával, mert Ő is tud ezen a poszton játszani és hiányolom is, hogy többször megpróbáljuk 1 az 1-ben Dybala helyén játszatni őt. Nekem valahogy sokkal életképesebbnek tűnik az Ő játéka ezen a pozton mint Dybaláé, jobban ki tudja hámozni magát a nehéz szituációkból, gyorsabban tudja mélyről felhozni a labdát, míg Dybala eléggé szenved ha sűrű körülötte a mezőny.

Egyébként tényleg az lenne a legjobb, ha mind a ketten a pályán lehetnének, ahogy nézem a pályán kívül is elég nagy haverok. Csak ez meg ugye vagy 4-2-3-1-el, vagy Mandzukic nélkül lenne megoldható...

JuventusFanatikus 2019.01.24. 17:58:23

@Il Pjanista: Azt nem mondanám, hogy jobb trequartista lenne, mint Dybala. Az argentinnak sokkal jobb szeme van a játékhoz, távolról képes halálpontos labdát adni, nem mellesleg ha olyan pozícióban van, bátran el is lövi. Azt el kell ismerni, hogy vele sokkal gyorsabb kontrákat lehet vezetni, és könnyebben áttöri a védőfalakat. A legjobban neki ez a poszt illene, de nem lenne jobb, mint Dybala, csak másabb.
Mandžukić nélküli felállásra kár számolni. Egyszerűen nem szabad kihagyni, máskülönben CR nem igazán képes érvényesülni centerként, vagy kimegy szélre, akkor meg Dybala nem tud kiteljesedni hamis kilencesként.

2019.01.24. 18:42:52

@JuventusFanatikus: A Mandzukicos résszel egyetértek, az elejével nem. :) Szerintem Dybala a Chievo meccsen kívül - kis túlzással - még nem játszott jól ebben a szezonban, ebben a szerepkörben. De másként látjuk, ez van. :)

JuventusFanatikus 2019.01.24. 18:50:41

@Il Pjanista: Másként, bizony:) Játszott már ebben a szerepkörben jól, minden egyes meccsen lehetett rajta látni a fejlődést. Most az emlékeimre hagyatkozok, és azt mondom, hogy a Torino elleni meccs óta jól játszik, mikor trequartista volt. A Chievo ellen extraklasszis számokat hozott, idén még senki nem kapott ilyen osztályzatot a Juventusban.

del pipi 2019.01.24. 20:57:45

@Grinta: haveeer! még azt is mondanám ha otthon lennék: öregem hoztam egy pakk sört nézzük meg együtt a lazio-juvét!

del pipi 2019.01.24. 21:23:29

@Grinta: bocs még valami! ja a Dybala sztori amin anno össze marakodtunk én akkor azt mondtam hogy focista szemmel nézem a dolgokat , az ő helyzete Ronaldo érkezésével megváltozott és te is tudod hogy általában nem az igazi posztján játszik, de az amit mondtam hogy nézd meg a melót az szépen lassan beigazolódni látszik, valóban nem tud úgy csillogni mint korábban de talán Max is tudja hogy két dudás nem fér meg egy csárdában...na most mond meg a Ronex-nek hogy mostantól nem te vagy a sztár! és valamit tényleg ügyködik Allegri .

Grinta 2019.01.24. 21:34:32

@del pipi: Velem nagyon jól járnál.Megmaradna az összes sör Neked! : )
Dybala szerepkörének megváltozása teljesen igaz,látszik is,Allegri is elmondta.Nem csak Te nézed focista szemmel a dolgokat.Nem látom azt az őrületes mezőnymunkát Paulón most sem..de nem is ez a lényeg,mert nem a kulimunka ennek a posztnak a lényege.Tanulja még ezt a szerepkört(sorok összekötése),de ha egyszer ráérez,soha nem lesz jobb Neki.Olyan elegánsan osztja ki a labdát ballal,amire csak a nagyok képesek.Egyébként minden elől játszó játékosunk más erősségekkel rendelkezik,ez nagy fegyver.

del pipi 2019.01.25. 12:50:08

@Grinta: na jó oké de azért itt sem és otthon sem belőlem gazdagodtak az italboltok idáig. igen ez akartam mondani de nem csak a csatároknál az egész csapatra is igaz , és szerintem nem is véletlen hogy nem volt télen érdemi igazolás mert Allegri is és a vezetőség is bízik a meglévő keretben. Dybusz meg jön! az a nagyság benne van amit írtál.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása