Higuaín még a héten a Chelsea-hez kerülhet

higuain_gonzalo_milan.jpgA legújabb sajtóértesülések szerint napokon belül megoldódhat a kölcsönben az AC Milan kötelékében szereplő Gonzalo Higuaín ügye, s az argentin támadó minden bizonnyal a Chelsea együttesénél folytatja pályafutását.

Az Evening Standard beszámolója szerint a felek között tegnap éjjel megszületett a megállapodás, s a Chelsea-nek még pénteken regisztrálnia kell a játékost ahhoz, hogy vasárnap bevethető legyen az Arsenal elleni rangadón. 

A napilap úgy tudja, a Chelsea először a szezon második felére veszi majd kölcsön Higuaínt, s opciót szerez egy további évre is, vagyis nem csak a korábbi megállapodásban az AC Milan számára rögzített feltételeket veszi át a 36 millió eurós kivásárlási opcióval.

Ezen túlmenően, a Chelsea opciója attól függően léphet életbe, hogy Higuaín milyen formát mutat, s milyen eredményességgel termeli majd a gólokat, illetőleg, hogy új csapata milyen eredményeket ér el a szezon második felében.

A 31 esztendős támadó ugrásra készen várja, hogy az ügy zöld jelzést kapjon, s ő felülhessen a Londonba tartó gépre, Angliában pedig teljesítse a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat, mielőtt újra együtt dolgozhat egykori mesterével, Maurizio Sarrival.

Higuaín tegnap csupán csereként lépett pályára a Juventus elleni vesztes Szuperkupa-döntőn, s Gennaro Gattuso ugyan megfázással magyarázta a döntést, minden bizonnyal a közelgő klubváltás volt a valódi ok.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7214568394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2019.01.17. 14:08:22

Ez bizony a jó öreg karma, visszakapjuk azt a lehúzást amit a Tévez transzfernél műveltünk.

kovta23 2019.01.17. 14:18:30

Jobb lenne ha az opció kötelező lenne a Chelsea-re, mert ebből a csapatunk nehezen jöhet már ki jól. Kérdés hogy a Milan is milyen anyagi feltételekkel szállt ki. Ennél már majdnem több értelme lett volna visszarendelni.

steven.h 2019.01.17. 15:08:55

Szerencsétlent ide-oda dobáljuk, nem tudom bántani, mert szívét-lelkét kitette a mezért, de mikor érkezett mindenki tudta, hogy túlárazva érkezett és a Dybala, Mandzukic kettős mellé nem rá lett volna szükség.

venember83 2019.01.17. 15:12:22

@steven.h: senkinek sem kell egy túlsúllyal küzdő, 31 éves csatár ilyen bérigényekkel. Ahol jól fogna, ott nincs pénz rá, amelyik csapatnak telne rá, inkább fiatalabb opciót keres.

steven.h 2019.01.17. 15:56:31

@venember83: Nyilván, én csak azt mondom, hogy a Juve mezben letett teljesítménye miatt bántani nem fogom szerencsétlent, meg kicsit sajnálom, hogy így lett vele bánva...ott kellett volna hagyni Nápolyban és okosabban elkölteni a 90 milliót

venember83 2019.01.17. 16:14:13

@steven.h: nagyon sokan őszintén sajnáljuk őt, szerintem, egyszerűen azért, mert valóban megérdemli. De most látszik, mennyire nem volt jó biznisz a kivásárlása. A transzfer legnagyobb pozitívuma talán a Napoli gyengítése volt.

steven.h 2019.01.17. 16:17:41

@venember83: Túl sokat nem gyengült a Napoli, ha tök őszinték akarunk lenni, mert Sarri jól kitalálta, hogyan alakítsa át a játékot. Nekünk pedig akkora erősítés nem volt, hiába a BL döntő meg a ?Monaco? elleni duplája. Szerintem nem lettünk volna semmivel rosszabbak, ha Mandzukic a középcsatárunk és mondjuk találunk egy baloldali "Dani Alvest" mondjuk

Alex8610 2019.01.17. 16:55:09

Én most már csak azért szurkolok hogy jó szezont zarjon a Chelseanel.Nekunk is az lenne a legjobb és neki is.Az biztos hogy nyugodtabb és motiváltabb lesz Sarri kezei alatt.

peti78 2019.01.17. 17:12:06

Remelem az utolso barmotta orokseg

peti78 2019.01.17. 17:15:26

Amúgy marottat akkor kellett volna kirúgni mikor ez a faszság kipottyant az agyábol hogy higany es 90 mill eur és juve

peti78 2019.01.17. 17:19:41

Marotta= 90+higany. Paratici=100+cr7. Nem elhanyagolhytó különbség

Rivendell 2019.01.17. 17:57:36

@peti78: valszeg nem egymaga hozta a dontest....Agnelli boven benne lehet

peti78 2019.01.17. 18:25:05

@Rivendell: ez így van csak háll istennek felébredt a marottarémálomból

Dante01 2019.01.17. 18:55:14

Sajnos akkor már Vanda Narát kellet volna valakinek jól meg ..... Aztán adni neki egy kis casht és mienk lett volna 50m-ért Icardi. Fiatalabb, olcsóbb, hatékonyabb. Mondjuk Vanda miatt folyamat emelni kellett volna a fizuján, de akkor is megérte volna.

Il Principino 2019.01.17. 19:49:16

@peti78: badarság összehasonlítani az akkori Higu transzfert és a mostani Ronaldo bizniszt..Az akkori Ronaldo értéke kb 300m lehetett és csak tippeltem..
Én most is azt mondom,hogy megérte akkor leigazolni,voltak fontos meccsei/góljai amik jelentősen befolyásolták pozitív irányba a mostani rekordokat(bajnoki címek,kupa)kivette a részét ebből a történetből jelentősen!Utólag persze mindig könnyebb okosabb lenni,sztem abszolút nem vallott szégyent zebrában,hisz top támadónk akkor sem volt igazán aki ilyen "jellemzőkkel" bírt volna(Mandzu,Dybala) kevesek voltak a bl-hez,Higuval majdnem meg is lett..Ronaldo más kategória,de akkoriban lehetetlen lett volna idehozni..
Higut ezért vettük meg és ha vki VÉGIGNÉZI ezt a kis videót élete formájában játszó klasszis volt,más támadó meg akkoriban nem volt a piacon!Jó befektetés volt,én jobban aggódok majd azért,hogy a 36-37 éves Ronaldo majd milyen formát mutat Higuan keresetének 4 szereséért :(

www.youtube.com/watch?v=oepb-Swj43I

Ádám.84 2019.01.17. 20:04:19

Véleményem szerint ez ismét egy, a Juve számára hátrányos üzlet. Ahogyan tudni lehetett, hogy a Milan nem fogja kifizetni az opciót, úgy már most sejteni lehet, hogy a londoniak sem fogják. Hülye lesz a Chelsea kivásárolni, nyáron meghosszabbítják a kölcsönt plusz egy évvel, aztán 20' nyarán visszaküldik az argentint Torinóba. A 90 millió nagy részét soha nem látja viszont a klub, csupán a fizetésétől szabadulunk meg. Sajnálom Higuaint, ő lett a CR7 üzlet áldozata.

Nathas 2019.01.17. 21:02:20

A bajnokság nélküle is megvolt, a bl-ben pedig nem tudta a különbséget jelenteni. Nagy átigazolási díj és bértömeg, ráadásul a nyakunkon is marad, pazar. Ennek a kölcsönnek semmi értelmét nem látom, hacsak nem fizetnek egy rahedli pénzt érte - amit kötve hiszek -, inkább meg kell próbálni Kínát.

Rikoo 2019.01.17. 21:50:14

@Ádám.84: Az jó, ha meghosszabbítják a kölcsönt, mert akkor már csak kb. 20 millió euró kellene ahhoz, hogy 0-ra lehessen kijönni az üzletből.

Ádám.84 2019.01.18. 01:10:52

@Rikoo: miért, ezekért a kölcsönökért mennyit fog fizetni a Chelsea?

Joseph Toser 2019.01.18. 01:38:49

@Rikoo:

Az nem lenne,esetleg, egy opció a Juve számára, hogy játékjogért megszerez valakit Higanyért, majd azt a játékost meg eladja?
Mint ahogy említettétek egy másik cikknél, Higany-ért cserébe Morata játékjoga.
Morata,például többet ér 38 milliónál!
Véleményem szerint ebben e példában, Moratát a nyáron el lehetne adni és akkor euro millióinál lenne a Juve kasszája.
DE..ez az én fantazmagóriám, ismét!
Rossz vagy hibás gondolatmenet?

venember83 2019.01.18. 06:13:23

@Joseph Toser: a Chelsea mostanában elég megfontolt pénzügyi taktikát folytat, szerintem nem mondanak le Álvaro értékesítési díjáról Pipitáért.

Joseph Toser 2019.01.18. 07:51:12

@venember83: ez csak egy példa volt! Nem feltétlen Morata lehetne az " áldozat" mondom.. ez csak egy példa...

venember83 2019.01.18. 09:37:55

@Joseph Toser: nálam is. A Chelsea nem fog 30-40 millió eurós játékost átadni csak azért, mert ők lusták értékesíteni. Max egy Benta féle biznisz lehet elővásárlási joggal, rögzített áron.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása