Allegri: „Ronaldót a fontos góljai miatt igazoltuk”

allegri_massimiliano_olasz_szuperkupaval.jpgMassimiliano Allegri a Juventus dzsiddai győztes meccsét követően, amelyen a csapat megnyerte a nyolcadik Olasz Szuperkupáját, a csapat kiegyensúlyozott teljesítményét méltatta.

A mérkőzést a Juventus aranylabdásának találata döntötte el, a milánóiakat pedig Franck Kessié kiállítása hátráltatta.

„Szórakoztató meccs volt számos gólszerzési lehetőséggel. Egy jó AC Milan ellen játszottunk, amely csapat gondokat okozott nekünk, azonban a kiállítás után jobban kellett volna teljesítenünk, és szereznünk kellett volna még egy gólt.

Meleg és fárasztó klíma volt az itteni, de megérdemelten szereztük meg a trófeát a kiegyensúlyozott hozzáállásunk révén.” - értékelt a mester a Rai Sport számára.

„Cristiano Ronaldót a fontos meccseket eldöntő nagy góljai miatt igazoltuk, de az egész csapat jó teljesítménnyel szolgált.

Talán kicsit sok ellentámadás volt, és többször kellett volna olyan támadásokat vezetnünk, amely például Paulo Dybala meg nem adott gólját eredményezte. Ehelyett folyamatosan próbáltuk gyorsan járatni a labdát, ezzel lehetőséget kínálva az AC Milan kontráira, nekünk pedig rohanni kellett vissza a kapunk elé.

Az AC Milan jól játszott, mi viszont túl sok hibát vétettünk a passzaink során. Jó volt az első fél óra, de az AC Milan türelmetlen volt, és nekünk pedig voltak lehetőségeink a második gól megszerzésére, azonban elkapkodtuk a befejezéseket.”

A pályát sérülten hagyta el Douglas Costa, azonban a mester szerint nincs ok az aggodalomra.

„Csak egy izomgörcs volt. Mindenekelőtt becsülöm a csapat lelkesedését és professzionalizmusát, még a padról csak pár percre beállók is megfelelő hozzáállást és határozottságot tanúsítottak, és éreztetni kívánták hatásukat a csapaton. Erre van szükségünk a szezon további szakaszaiban.

Paulo Dybala jól játszott a sorok között, keményen dolgozott a csapat segítése érdekében, és talán többször is próbálkozhatott volna gólszerzéssel, de a védők kiléptek rá.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4914567720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2019.01.17. 09:57:08

"Paulo Dybala jól játszott a sorok között, keményen dolgozott a csapat segítése érdekében, és talán többször is próbálkozhatott volna gólszerzéssel, de a védők kiléptek rá." - és mondjuk passzolni is kellene neki, 3 konkrét olyan esetet jegyeztem meg, mikor Dybala volt a jobb helyzetben, de vagy rálőtték, vagy másnak passzoltak.

Illetve valaki tudna nekem mondani, vagy mutatni egyetlen egy olyan szituációt, mikor Matuidi bármilyen megmozdulása legalább valamelyest előrelépést jelentett a játékunk szempontjából, vagy esetleg eredményes volt? Esküszöm, hogy én ilyet nem láttam Tőle tagnap este, pedig nagyon igyekeztem figyelni. Mondjuk a 35. percig abban sem voltam biztos, hogy a pályán van. Viszont akkor eladta a labdát és így megláttam.

Viszont tegnap már eszembe jutott, hogy kire is emlékeztet a nagyon magas szintet képviselő és kifinomult játéka: Felipe Melo!!!!

a Zamboni nem egy tészta 2019.01.17. 10:40:56

mást értünk szórakozás alatt mister

2019.01.17. 11:01:51

Örülök, hogy nyertünk, fontos volt sikerrel kezdeni az évet. Az egész csapatnak láthatónak nagy pluszt adott. Ronaldo a lefújás után szinte végig vigyorgott, Dybalából meg teljesen előjött a gyerek. :-)
De azért Max. A szórakoztatástól ez még elég messze volt. Ahhoz több kell pár kierőlködött helyzetnél. De ha már cél, akkor türelmes leszek, hátha előbb-utóbb sikerül megvalósítani.

steven.h 2019.01.17. 12:16:33

Sajnos jól mutatja a jelenlegi helyzetet, hogy egy Olasz Szuperkupa döntőt nagyjából 50%-os erőbedobással meg lehetett nyerni túl nagy izgalmak nélkül. A meccsnek max az tett volna jót, ha a Milan talál egy gólt, de szerintem még akkor is bedaráltuk volna őket, remélem az Atleti ellen azért láthatjuk mit is tud a csapat.

Mindenesetre ezekből a meccsekből aztán egy csapat se tud felkészülni ellenünk, mert nagyjából nem mutatunk semmit.

kovta23 2019.01.17. 12:29:39

Szerintem nem lenne probléma ezzel a játékkal mert eljutunk helyzetekig,lövésig. Én inkább frusztráltnak érzem a támadó szekciót Ronaldo miatt. Ha el is mernek lőni egy helyzetet az pontatlan,olyan bátortalan. Ha meg passzolnak Crnek onnan nem jön soha vissza labda. A legjobb tàmadások mennek miatta a kukába mert vagy addig cipeli míg nem lesz helyzet vagy lehetetlen szögből is lő passz helyett. Két három nagy lehetőség bukott emiatt tegnap is.

2019.01.17. 12:53:09

@kovta23: Én Ronaldonak azért több pozitív hatását érzek a csapatra, mint negatívat. Talán az egyetlen dolog, ami biztosan probléma, a szabadrúgások. Abban Ronaldo nem igazán jó. Pjanic és Dybala pedig klasszis (lenne).

kovta23 2019.01.17. 13:19:16

@Dr. Grant: Nem tudom a sajtó által hangoztatott pozitív hatás a csapatra miben merül ki mert én nem látom. A Juventusra mint klubbra lehet,de mint csapatra hát nem tudom. Pozitív hogy szerez fontos gólokat,hát ha passzolna lehet hogy nem is lenne szükség a fontos gólokra. Szerintem pont hogy nincs kihasználva Ronaldo. Csapat úgy tudna belőle profitálni hogy kihasználja hogy rá jobban figyelnek mint Dybalára,Costara vagy épp Pjanicra. Jók a betörései a befelé cselei,de ezekből passzolni kellene nem pedig lehetetlen szögből lőni

2019.01.17. 14:18:28

@kovta23: A sajtóval ilyen szempontból én nem foglalkozom. Inkább a saját szememnek hiszek, az alapján mondom. Ősszel volt nem 1 BL meccs, amin láttam, hogy magabiztosságot ad jópár játékosnak, hogy Ronaldo is ott van velük, így szinte a csapatnak is.
Hogy nem volt igazán arculat, támadó potenciál megfelelő használata, sem figurák, az már más kérdés és az nem Ronaldo hibája. Ez az, ami miatt a csapat (egy része) szenved és Ronaldo sincs teljesen kihasználva. És még rátesz egy lapáttal, hogy midig ráülnek az 1-0-ás vezetésre. Ez persze + a játékstílus + megbosszulta magát nem 1x.
A sajtónak a Ronaldoból származó gazdasági részt hiszem el. Mert az nagyrészt tényeken alapul. Ilyen az Adidassal történt szerződésmódosítás is. (kezdetnek megfelel)

kovta23 2019.01.17. 14:24:14

@Dr. Grant: Nem tudom te kiben látsz több magabiztosságot bármely meccsen is akár a tavalyi évhez képest is! Dyabala,Pjanic,Matuidi vagy Costa teljesítménye romlott ,kevesebbszer fejezhetnek be akciót elsődleges cél mindig Cr. Mandzu teljesítménye relatív hisz más poszton játszik,de szerintem itt pl Higuain jobb lenne. Persze az eredmények amíg jók nem panaszkodhatunk

2019.01.17. 16:30:53

@kovta23: Pl. az idegenbeli MU elleni meccs. Egyből úgy álltak neki a fiúk, hogy mi vagyunk a nagycsapat - mert még Ronaldo is itt van - ők meg a kisebb. Labdatartás, beszorítás, már szinte az elején. Meg látszott minden labdaérintésen.
Ha az egyéni teljesítményeket kéred számon, azokért nem Cé a felelős, hanem vagy az adott játékos, vagy akkor már sokkal inkább Allegri (Ronaldo helyett).
Ugyanúgy, ahogy a taktikáért, játékminőségért és a visszaállásokért is.

kovta23 2019.01.17. 17:01:39

@Dr. Grant: Mennyi meccsünk volt idén? 20-25??? És az az egy félidő ami pozitív. Tényleg sokat javított a csapaton!

JuventusFanatikus 2019.01.17. 17:14:33

@Dr. Grant: "Ugyanúgy, ahogy a taktikáért, játékminőségért és a visszaállásokért is."

Érdekes dolog ez, mert Allegri mindig kihangsúlyozza, hogy ne álljunk vissza olyan korán, lőjünk még egyet. Mintha azt mondaná a meccsek után, amit hallani akarunk, közben a pályán meg nem látszik semmi. Itt van még egy érdekes mondat:
"Talán kicsit sok ellentámadás volt, és többször kellett volna olyan támadásokat vezetnünk, amely például Paulo Dybala meg nem adott gólját eredményezte."
Nem is emlékszem, hogy mikor volt egy ilyen szituáció utoljára, mégis elvárja az ilyen formájú támadásokat. Sőt, nem is igazán törekedünk az ilyen típusú támadásokra, dupli passzokat.

Sziki Iulius 2019.01.17. 17:20:13

En sem nezem a statisztikakat de azert par dolog mellett ne menjunk el:
Miota va Cr a csapat sokkal magabiztosabb es szerintem tehnikailag fejlettebb is (mindenki cr cseleit majmolja van aki sikerrel )
cr jobban lefoglalja az ellenfel vedoit ezert peldaul Mandzu golokat lo ,legyunk oszintek sem fiatalabb sem tehnikasabb nem lett de megis relativ sok golt szerez tavalyi es tavaly elotti magahoz kepest.
ne felejtsuk el Cr azert sok golpaszt is ad ami jo
Mindenki felnez a munkabirasara ami csapat szinten nagyon jo.
A realba is voltak szurke periodusai itt is abban van szeritem csak itt kevesebb is eleg ,de en meg nagy dolgokat varok tole,ne felejtsuk el a bl dontoket ahol felenk yusziket mentunk a biztos vereseg fele ,szerintem pont cr miatt nem lessz ez ezutan.

2019.01.17. 17:38:38

Szórakoztató?! Kinek?! Ennek,hogy minden meccs után elmondja,hogy Dybala milyen jól mozgott a sorok közt,abszolút semmi értelme. Az ember teljesen szét van esve,nem találja a helyét,full formán kívül van és így már a többiek is alig passzolnak felé. A középpályánk előrejátékban említésre se méltó gyakorlatilag hónapok óta,CR-en és a védelmen kívül mindenki mélyen a tudása alatt teljesít. Ne haragudjon meg a világ,de nem hiszem el,hogy sztároknak gondolt játékosaink majdnem mindannyian egyszerre csőddé változnak,ilyen teljesítmények után márpedig el kell gondolkodni rajta,hogy vagy az egész keretet kell lecserélni,vagy az edzőt,kinek mi tetszik...ez így botrányos!

2019.01.17. 23:17:09

@kovta23: A csapaton igen. A döntő góljai is megvannak. Azt ne várd, hogy egy halott játékot tegyen élvezhetővé, vagy egy 0 csapatjátékból csináljon valamit. Nem varázsló.

2019.01.17. 23:18:38

@JuventusFanatikus: Sajnos az szerintem semmit nem változtat a lényegen, hogy az eredmény amiatt van, mert nem hallgatnak rá, vagy amiatt, mert mást mond a sajtónak, mint amit belediktál a játékosokba. Mindenhogy övé a felelősség.

del pipi 2019.01.18. 11:27:37

@kovta23: @Sziki Iulius: @fire06: @JuventusFanatikus: @Dr. Grant: szóval isten látja lelkem én örülök hogy Roni hozzánk jött de az isten áldja meg agyérgörcsöt kapok ha még egy szabadrúgáshoz oda áll , és basszus kétszer volt három a kettő ellen és nem bírtuk befejezni mert a labda felhozó játékosnak mindig CR-nek kell passzolni basszus ettől már agytubit kapok és harmadszor örülök ha CR gólt szerez nekem mindegy ki szerzi csak nyerjünk de basszus ennyire ne legyen már RONALDO dominancia a pályán hogy mindent neki kell.... valaki írta hogy két szituban át kellet volna passzolni a labdát ilyenkor olyan ideges leszek hogy a richter skála szerinti 5-ös fokozatú infarktust hordok ki ülve lábon. ennyit Roniról! azt nem értettem még hogy a Pjanic ilyen rúgó technikával hogy bírta kirúgni a labdát háromszor a szilas-patakba? amúgy tényleg örülök az első kupának csak lássuk be hogy az ellenfelünk a nagy kapufán kívül egy harmadosztályú színtelen szagtalan gáz volt, csak kellemetlenkedtek!

JuventusFanatikus 2019.01.18. 12:16:44

@del pipi: CR már annyi szabadrúgást lőtt, Mira meg annyira hátra lett vonva, hogy az az érzésem, hogy elfelejtett hogyan kell lőni :D

del pipi 2019.01.18. 13:14:37

@JuventusFanatikus: már nem is gyakorolják mert úgyis jön Trutymó Eddy és széttrutymózza a szabikat. neki gólokat kell rúgni és..........GÓLPASSZOKAT KELL ADNI!

del pipi 2019.01.18. 13:19:36

@JuventusFanatikus: FULLBA NYOMJA AZ ÖNZŐT ! AZTÁN MEG CSODÁLKOZIK HOGY NEM JÖN GOLDENBALL BACSI!

JuventusFanatikus 2019.01.18. 13:27:02

@del pipi: És ez a Ronaldo az önzetlenebb verzió... Már engem is kezd idegesíteni, hogy mindenki őt keresi, Dybalát meg párszor kihagyják, pedig jobb pozícióba van. Teljesen sablonos a portugál, az első félidőbe rábikázza mindenhonnan, a másodikba már eszébe jut, hogy szabad passzolni is, mert nincs még gól.

Rikoo 2019.01.18. 13:59:59

@JuventusFanatikus: Sokkal önzetlenebbb. A Real Madridnál jócskán durvább volt a helyzet, ott konkrétan az egész támadójáték arra épült, hogy a célember végül ő legyen.
Azért a Juventusnál nem ez a helyzet, látazódik is Mandzukic idei váratlan eredményességén, akinek a felépülése egyébként ragyogóan halad és két héten belül várhatóan már a keretben lesz.

JuventusFanatikus 2019.01.18. 14:05:55

@Rikoo: Ez így igaz. Nagyon kéne Mandžukić, különösen az Atleti ellen. Látszik, hogy Ő az a láncszem, aki hiánya a legnagyobb űrt hagyja, rá épül szinte minden. CR nem lesz egyedüli center, hiába várják azt páran.

del pipi 2019.01.19. 04:52:40

@JuventusFanatikus: hát igen ezt csinálja pontosan ! nagy róka! de most a szuperkupa meccsen még a második félidőben is elfelejtett passzolni, amúgy nehogy azt higgye valaki hogy ellene beszélek egyszerűen fel akarom hívni a figyelmét mindenkinek hogy nézze Ronaldot egy kicsit jobban hogy kulcs helyzetekben nem passzol. mert ha már Dybala szűre ki lett téve a posztjáról miatta akkor bizony ilyen szitukban azt várná el az ember hogy hogy plusz egy jó passzal lezárja a juve a meccseket, és attól még rúghat kettőt, engem nem zavar csak nyerjünk már hamarabb a meccseken és utána lehet húzni az időt és csalni a játékot.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása