A Bologna elleni mérkőzés

coppa_italia.jpgAz óévet a Sampdoria elleni 2:2-es döntetlennel záró, a téli pihenőből visszatérő Juventus a Bologna elleni idegenbeli mérkőzéssel kapcsolódik be az Olasz Kupa 2018-19-es kiírásának küzdelmeibe.

A nyolcaddöntőben egyetlen mérkőzés dönt majd a továbbjutásról, s a győztes az Atalanta-Cagliari párosításból állva maradt együttessel mérkőzhet majd meg a negyeddöntőben.

Massimiliano Allegri ezúttal sérülés miatt nem számíthat Mario Mandžukić, João Cancelo, Andrea Barzagli, valamint Juan Cuadrado játékára. A keretben helyet kapott a torinóiak mindössze 17 esztendős kapusa, Alessandro Siano is.

A két csapat legutóbb szeptemberben találkozott egymással, akkor a Juventus Paulo Dybala és Blaise Matuidi találataival gyors döntést hozott a három bajnoki pont sorsáról az Allianz Stadium gyepén.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin, Siano

Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Kean, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2014556192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2019.01.12. 19:39:38

Nagyon ideje már,hogy meccset lássunk!Alig várom!
Hajrá Juve!

juve28adam 2019.01.12. 19:39:44

Nem bánnám ha Kean kezdőként lépne pályára.

2019.01.12. 19:52:37

Remélem, játszani is fogunk. Úgyis 0 fontosságú meccs.

JuventusFanatikus 2019.01.12. 20:11:15

Szczesny - De Sciglio, Bonucci, Benatia, Spinazzola - Khedira, Pjanić, Can - Bernardeschi, Kean, Costa

Gabueroo 2019.01.12. 20:12:35

@JuventusFanatikus: Na vegre 1 izgalmas felallas joreszt cserekkel es Keannel!

Szerintem ezt most erdemes lesz nezni.

kremturo 2019.01.12. 20:45:22

Majdnem elb..., nezem itt a digisport2-t.
Azt... :)

hurbiny3k 2019.01.12. 20:47:47

Mindig vicces új csatornán nézni.. Aszongya a szpíker.. KEN..

BellaDona 2019.01.12. 20:48:20

Olyan fura hogy a Sport 2 közvetíti és nem a Digi. Tavaly nem így volt ha jól emlékszem.

hurbiny3k 2019.01.12. 20:48:59

@hurbiny3k: Kajak azt hittem Canra mondja..

BellaDona 2019.01.12. 20:50:25

Olyan fura a pálya, mintha ki lenne égve a fű.

Gabueroo 2019.01.12. 20:52:32

Benatia megserult vagy miert kerult ki a kezdobol utolso pillanatban?

Matteo89 2019.01.12. 20:54:31

Miért Khedira a CSK, ha van Chiello?

hurbiny3k 2019.01.12. 20:57:16

Mintha valami játékféle lenne a mi produkció

giorgio007 2019.01.12. 21:04:36

Desijjó nagy formát fogott ki. Csak 4 perce nézem a meccset, de már két labdat adott el a saját térfélen :D

babo0410 2019.01.12. 21:08:22

De Sciglio eddig jól játszott, de ma nagyon téli álmot alszik. Eddig stabil volt, ma nagyon nem tudja hol van. Ettől függetlenül nem rossz a játék, viszont a réseket még mindig nem tudjuk megtalálni az ellen védelmén.

Rikoo 2019.01.12. 21:11:02

@Matteo89: Hát szakadok ezen. Most nézem én is.
Khedira visszatért, egyből csk.

Il Principino 2019.01.12. 21:14:19

Chiello,Bonu páros most igazán pihenhetne,Pjanic is..

Sztovicska 2019.01.12. 21:17:10

Nálam eddig De Sciglio a meccs embere egyértelműen. Mindenkinél keményebben dolgozik azért hogy megszakadjon a kupasorozatbeli kapott gól nélküli rekordunk

steven.h 2019.01.12. 21:17:47

@Jamal Jamal: reméljük! Egyébként az lehet, hogy utolsó pillanatban került be Chiellini és ezért nem csk

A talaj meg botrány.

fire06 2019.01.12. 21:28:16

Azért mondjuk ki,ezeknek a meccseknek semmi értelme,hitvány magyar szintű kiscsapatok ellen szarakodni,akár a bajnokságban,akár a kupában...nulla ez a meccs,a Bologna egy nagy szar,ők nem tudnak,mi meg nem akarunk ritmust váltani és focizni,kicsit az az érzésem,ha ki se jöttünk volna a meccsre,ezek akkor se tudnának nyerni.

niccolo 2019.01.12. 21:30:04

Régen volt ilyen sok olasz a kezdőben!

ZED! 2019.01.12. 21:30:33

@Sztovicska:
De cilio negyed osztályt sem üti szegény, a kebab pártiaknak pedig nincs sok reménykedni valójuk, számoltam eddig háromszor hallottam a névét, ő a fantom???

fire06 2019.01.12. 21:31:22

Csajom azt mondta,hogy ennél az én megye hármas meccseimen nagyobb a tempó...hülye a focihoz,de akkor is...

Jamal Jamal 2019.01.12. 21:31:52

@fire06: Na! Mi a baj ma? Menstruálsz? :)
Nem látod hogy De Sciglio mindent megtesz hogy a Bologna-val gólt rugasson? :D
Meg ne sértődj...

Sztovicska 2019.01.12. 21:32:12

Komolyan mondom fáj nézni. Az Adidas megirigyelné ezeket a labdaeladási mutatókat amit de sciglio birtokol

giorgio007 2019.01.12. 21:32:46

Annyira ratyi a meccs, h még Mátyás bénázását is elbírja.

fire06 2019.01.12. 21:35:04

@Jamal Jamal: Nem én menstruálok,de az asszony igen,úgyhogy esélyem nincs izgalmakra se ezen a meccsen,se máshol...

Sztovicska 2019.01.12. 21:35:47

@fire06: szégyen valahol. Ezeket a meccseket 5-6 góllal kellene lehoznunk

Jamal Jamal 2019.01.12. 21:36:30

@fire06: Nagy a baj, akkor azért? :) :D

GGábr81 2019.01.12. 21:38:35

DS nagy tanár. Nagyon szépen osztogat, de azért remélem a szünetben szól neki valaki, hogy a világos mezeseket keresse a labdával. Több labdát ad el mint az adidas.

Il Principino 2019.01.12. 21:38:56

DS ma gyenge,eddig remekül pótolta Cancelot,épp idejében tér vissza a portugál!Bár annyira gyenge a spagetti,hogy helyzetbe maguktól nem fognak kerülni,ha csak nem mi ajándékozzuk meg őket azzal..Berna és DS sárgája is felesleges volt..Gyötörjünk be még egyet aztán készüljünk a Milan ellen!Az a szerencsénk,hogy egy ilyen rém gyenge Bologna az ellenfél.

Rikoo 2019.01.12. 21:40:16

@steven.h: Lehetséges, hogy ezért nem Chiello a csk.
Egyébként érdekesség, hogy eredetileg Rugani játszott volna aki izomsérülést szenvedett. Helyére Benatiát jelölték aki szintén izomsérülást szenvedett.
Reméljük egyik sem komoly, csak jelentéktelen biztonsági intézkedés, hogy egyikőjük sem kezdő.

danimester1 2019.01.12. 21:42:20

Mennyi!?!?!? Két láda sör meg egy kis pálesz a tét ma? DesCsilíó ma a Bologna szintjét sem üti Khedira pajtásával.Kénnek kell a meccs,Spina jó,de neki is kell a meccs.Az ellenfelet nézve nem számítok semmi extrára, ezért mi sem fogunk gálázni.

2019.01.12. 21:44:41

Mit akartok? A játék ma is egy kalap ***, de legalább hajtanak és lelkesek. :-D

hurbiny3k 2019.01.12. 21:47:33

Most vagy én vagyok betépve, vagy a két retek angol meccs teszi, amit ma megnéztem, de nekem ez a mai rendben..

gomorra21 2019.01.12. 21:48:40

Spinazzola egész korrekten játszik.
Bernardeschit nyáron felpumpálták, de mintha eresztene a szelep, és elveszett volna az a bizonyos pumpa is. Remélem, összekapja magát, mert a szeptemberi Berna nagy játékos volt. Az akarat szerencsére megvan benne.

juve28adam 2019.01.12. 21:56:25

Ezaz ,betalált a kicsi!

Il Principino 2019.01.12. 21:57:31

Akkor most dicsérjük meg DS-t,mivel tőle indult(a cselével) a gólt érő támadás :)

2019.01.12. 21:59:33

@hurbiny3k: Hajtás van, ami máskor nem nagyon szokott lenni.

Tony. 2019.01.12. 22:09:50

Miért azt a szerencsétlen Keant?

Gabueroo 2019.01.12. 22:14:51

Costanak kezdenie kene olyan indulo sebessege van mint senkinek a vilagon talan csak mbappennak.

west30 2019.01.12. 22:25:24

@Tony.: 100%-ig biztos voltam ebben a csereben,komedia.

Gabueroo 2019.01.12. 22:36:47

Ronaldot kar volt becserelni

danimester1 2019.01.12. 22:43:44

Hála Isten vége!Meg kell verni a Milant aztán jöhet a bajnokság meg a Bl.

GGábr81 2019.01.12. 22:45:54

@Gabueroo: csak egy kis átmozgatás miatt jött be. Lehet, hogy benne volt a feltételekben CR. Oké nem rúgunk kapura, ha legalább 20 percet játszik CR, vagy ilyesmi

Mitya10 2019.01.12. 23:14:33

Ha nem csal az emlékezetem Kean eddigi egyetlen Juventusos gólja épp a Bologna ellen volt amivel 1 utolsó bajnokit nyertünk meg azzal. Tehàt kijelenthető h megvan a spagetti gyilkosunk.

gomorra21 2019.01.12. 23:24:16

@Gabueroo: gyors, mimt egy gepátd, és buta, mint egy tyúk.

2019.01.13. 10:20:02

Jó kis lötyögős, néha hajtós sör-virsli meccs volt, csak itt nem volt buggy tétnek. :-)

2019.01.12. 19:00 |

Címkék: előzetes meccsek Olasz Kupa