A Genoa kölcsönben vinné Stefano Sturarót

sturaro_stefano_hatulnezetbol.jpgA hírek szerint a Genoa közel áll Stefano Sturaro kölcsönben való megszerzéséhez, illetve 8 millió euróért meg is vásárolhatja a középpályás játékjogát szezon végén, az opció pedig kötelezővé válik adott számú pályára lépés esetén.

A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy felek már a végső részletek tisztázásánál tartanak, lényegében az ügylet célegyenesbe ért.

A játékos utóbbi időben elszenvedett sérülései miatt Stefano Sturaro maradása a Marassiban nagyban függ attól, hogy képes-e megfelelő egészségi állapotban maradni csapata segítéséhez.

A középpályás az elmúlt hat hónapot a portugál Sporting CP kölcsönjátékosaként töltötte, azonban sérülései miatt egyetlen meccsen sem léphetett pályára, a kölcsönidőszak elején műtéten esett át, amit több hónapos lábadozás követett a Juventus szárnya alatt.

A Genoa kész játéklehetőséget biztosítani a 25 éves, néhány éve még komoly reménységnek tűnő Stefano Sturaro számára.

A tabella alsó felében elhelyezkedő klub 8 millió eurós vásárlási opcióval is fog rendelkezni, azonban ez az opció kötelező kivásárlássá alakul adott meccsszám elérése esetén.

Stefano Sturaro számára egyáltalán nem ismeretlen a Marassi, hiszen az olasz középpályás a Genoa nevelése, és felnőttként is eltöltött pár évet ennél a klubnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5114552816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.10. 10:41:35

Véééééletlenül egy meccsel a kötelező opció előtt, Sturaro nem fog többet pályára lépni. :D

venember83 2019.01.10. 11:01:14

@hellan: miután Portugáliában egyetlen percet sem játszott, semmi nem lepne meg. Sturaro max egy szükségszerű lépcsőfok, töltelékjátékos volt, minél hamarabb el kell engedni. Max a kora jelent pozitívumot a keretben.

Il Principino 2019.01.10. 11:11:48

Pechje ellenére is mivel sérült,abszolút használhatatlan az ember :)
Marotta munkái miatt szívunk,Sturaro,Higu..Tevez üzlet miatt Bentancurt soha nem szabad elengedni,Vidal-Pogba azóta sincs megfelelően pótolva...Llorente,Alves ingyen elengedve,mert a játékos akarata dönthetett..Benatiának meg kuss van,hiába méltatlankodik..Agnelli valóban stílust váltott és a klub a munkaadó/főnök most már végre !

2019.01.10. 11:33:08

Stuani mi a francnak erőlteti a focit, ha egyszerűen nem ért hozzá? Ja, a pénz. Inkább menne utcát söpörni, vagy mittomén. Biztos több haszna lenne, mint a pályán, mert ott semmi nincs.

triplat 2019.01.10. 11:48:52

Nem tudom mi a bajotok ;) Sturaro az egyetlen olyan játékosunk aki minden pozícióban tudja ugyanazt a szintet hozni(az más kérdés hogy milyet). megmondta Max ha kell még kapusnak is beállhatna. Mi is a bajotok nem értem................ :)

Pavel1988 2019.01.10. 12:01:29

Én még mindig úgy érzem, hogy egy középcsapatban (akár egy Lazioban) nagyon fontos játékos lehetne.
Úgy érzem vele kapcsolatban hibát követtünk el, korábban fel kellett volna ismerni, hogy erre a szintre kevés és értékesíteni kellett volna amikor még volt rá kereslet.

Azért én emlékszem még arra az ollózós blokkra amit James fejesénél mutatott be, vagy a Bayern elleni fejes góljára ami visszahozott minket a párharcba.
Olcsón jött, sosem fogom elfogadni, hogy egy bal*aszként emlegetik egyesek.

JuventusFanatikus 2019.01.10. 12:40:56

Ahány cikk jelenik meg róla, annál kevesebbet kapunk érte... 18-ról szólt az első, majd jött a 10, most meg 8. Még a végén Mi fizetünk, hogy elmenjen.
@Il Principino: Azért nem teljesen van az úgy, de valamennyivel jobb a helyzet. Arról van szó, hogy télen semmiképp nem mehet el, mert a nyáron is volt rá lehetősége, nem élt vele. Majd nyáron mehet, de most még nem, ez teljesen érthető. Marotta alatt Asamoah sem igazolhatott el nyár végén, és emlékeim szerint komoly távozóink nem voltak télen az utóbbi időben.

Il Principino 2019.01.10. 19:35:43

@Pavel1988: ezzel össze is foglaltad mindazt amit tett a klubért...ezért tartjuk ilyen "nagyra" ;)

Il Principino 2019.01.10. 19:39:19

@JuventusFanatikus: miért most akkor nem mehet?Sztem nem sok vizet zavar,hogy a keretben van e vagy sem..

2019.01.10. 19:46:05

:-D Hát ez váratlan. Az volt a vicc, hogy tavaly még 20 millió Eurós számok röpködtek. Talán Ft-ban oké az a 20m.

2019.01.10. 19:48:31

@venember83: Azt azért nem gondoltuk, hogy ennyire flop lesz. Olyan töltelék, ami (aki) nem tölt ki semmit. Nemhogy nem Juventus, de nem is Serie A-szintű játékos. Talán, jóindulattal egy kiesés ellen harcoló csapatba esetleg...

JuventusFanatikus 2019.01.10. 20:09:49

@Il Principino: Szükség van még rá. Chiellini bármikor lesérülhet hosszabb időre, Barzagli sem áll jól egészség terén. Arról ne is beszéljek, hogy Alkegri bármikor kitalálhatja azt, hogy három védővel játszunk. Medhi maradjon csak seggén...

JuventusFanatikus 2019.01.10. 20:13:40

@Dr. Grant: Emlékszem, az első szezonjában elég ígéretes volt, rá is aggatuk a Juve Gattusója nevet, a válogatottba is jó volt. Talán akkor vált ennyire negatív szereplővé, mikor Allegri szélsőt játszatott vele. Nagyon sután játszott, fizikai fájdalmat okozott a nézése is.

Il Principino 2019.01.10. 21:28:07

@JuventusFanatikus: Ja :D Félreértettük egymást :D én azt hittem Sturarora gondolsz!
Természetesen a marokkói kell még idén mindenképp!!!

JuventusFanatikus 2019.01.10. 21:42:50

@Il Principino: "Benatiának meg kuss van,hiába méltatlankodik..Agnelli valóban stílust váltott és a klub a munkaadó/főnök most már végre !"

Erre reagáltam a legelső kommentben. Csodálkoztam is kicsit, hogy miért nem zavar sok vizet a marokkói:D Stuani mehet ahova akar, csak adjanak érte egy zsák krumplit.

2019.01.10. 22:20:32

@JuventusFanatikus: "a Juve Gattusoja lehet belőle egyszer". Így pontos. Csak sajnos nem lett. Pedig én is bíztam benne, miután a Real ellen kapufára tolta a labdát és nagyon magabiztosan is játszott a középpályán abban a párharcban.

Il Principino 2019.01.10. 22:23:34

@JuventusFanatikus: Benatiánál én arra céloztam,hogy végre nem a "játékos akarata dönt",hanem a klub/Agnelliék :)

JuventusFanatikus 2019.01.10. 22:45:00

@Il Principino: Tudom!:D Azért írtam az első hozzászólásban azt, amit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása