Pjaca már januárban visszatérhet, és távozhat is egyúttal

pjaca_marko_fior_mezbe_fujja_az_orrat.jpgFinoman fogalmazva kijelenthető, hogy Marko Pjaca nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Fiorentinánál, ahogy a Juventusnál sem.

A horvát futballista tehetsége kétségtelen, azonban a térdsérülését követően nem sikerült bizonyítania Firenzében, ezért pedig a Fiorentina vezetősége elvesztette bizodalmát a futballistában annak ellenére, hogy a szezon elején még nagy reményeket tápláltak vele kapcsolatban.

A Fiorentina kölcsönben leigazolta közben Luis Murielt a Sevilla együttesétől, ezt követően pedig Marko Pjaca első számú esélyessé lépett elő a januári távozás tekintetében.

A Fiorentina komolyan mérlegeli a futballista kölcsönszerződésének az azonnali felbontását, míg a játékjog esetleges nyári kivásárlása fel sem merül.

A Juventus kész elfogadni a Fiorentina lépését, mindazonáltal nem kívánja Torinóban tartani a futballistát. Az olasz rekordbajnok vezetőségével állítólag már több klub felvette a kapcsolatot egy esetleges féléves kölcsönszerződés ügyében.

A leggyorsabb a Cagliari volt, azonban a Claudio Ranieriben bízó Fulham is szívesen vinné a futballistát, valamint az AC Milan is opciót jelenthet a horvát futballista számára, még ha korántsem élvez elsőbbséget a horvát csatár ügye Leonardo számára. A jelek szerint még többen bíznak Marko Pjaca tehetségében és képességeiben, szóval csak a játékoson múlik, hogy képes-e villantani valamelyik klubnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8514538082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarekCsont 2019.01.05. 13:47:52

Mitől olyan ketsegtelen a tehetsege?
Latta valaki valamikor jol jatszani, vagy a Marko Pjaca highlights youtube videorol lett levonva ez a messzemenő kovetkeztetes?

JuventusFanatikus 2019.01.05. 14:36:30

Sajnos már én sem bízom benne. Igazoljon a Fulhamhez, és kapjunk érte valamennyi pénzt. Ott talán tudna érvényesülni.

2019.01.05. 15:57:53

Pedig valaha ígéretes tehetség volt...

Mitya10 2019.01.05. 19:53:16

@delgol: Krasicnak legalább volt pár jó hónapja. A Horvátnak még az se :/

2019.01.05. 21:01:20

Én már az elején sem értettem, hogy sokan mi a francot láttak benne? Egy noname, középszer, semmi más! Kb egy Empoli szintű csapatba való. Jóindulattal.

2019.01.05. 23:02:49

@MGB75: Épp feljövőben volt. Még BL meccsen is volt meghatározó, mielőtt derékba törte a sérülése...

GGábr81 2019.01.05. 23:53:00

Nagyon bíztam benne, sokkal többet vártam tőle.

MeGmOnDtaM 2019.01.06. 23:02:43

Állítólag a Fulham 20 misiért vinné...

babo0410 2019.01.08. 09:42:05

És megint a mindenki hülye, itt mindenki megmondta mekkora nulla.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása