A Milan elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgA Juventus nehezen emészthető vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája csoportkörének hétközi játéknapján a mindvégig passzív és alárendelt Manchester United ellen, de nincs idő a sebek nyalogatására, mert a zebramezes csapat vasárnap este az AC Milan otthonában, a San Siróban vendégszerepel.

Ugyan a milánói gárda idén sem mutat igazán acélos teljesítményt, ráadásul jelenleg súlyos sérüléshullámmal is küszködik, a Juventusnak magabiztos és százszázalékos teljesítményre lesz szüksége ahhoz, hogy három ponttal térjen haza Torinóba.

Massimiliano Allegri keretében ismét ott lehet majd a sérülésből visszatérő Douglas Costa és Federico Bernardeschi, valamint az ifjú Moise Kean is.

Az AC Milan számára tavaly nem termett sok babér a Juventus elleni megmérettetéseken. A két csapat milánói összecsapására októberben került sor, s a bajnoki címvédő az idén nyáron aztán éppen az AC Milanhoz kerülő Gonzalo Higuaín két csodálatos találatával aratott 2:0-ás győzelmet a házigazda fölött.

Az AC Milan márciusban vehetett volna elégtételt a vereségét, ám a márciusi visszavágó a zebramezesek 3:1-es győzelmével zárult. A két csapat végül az Olasz Kupa fináléjában is találkozott egymással, s a Juventus egyetlen perc kétséget sem hagyott a trófea sorsát illetően, 4:0-ás demoralizáló és megsemmisítő vereséget mért a milánói csapatra.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6914364049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ForzaJ 2018.11.11. 19:07:51

Én elkezdtem bepakolni a pezsgőt a hűtőbe, az első olyan meccsre, amikor min. 3 góllal verjük az ellenfelet. Remélem ki is vehetem később, még ma.

2018.11.11. 19:21:53

@ForzaJ: Sztem meg ne menjünk neki ekkora arccal a meccsnek. Várjuk ki a végét. Nehogy pofáraesés legyen...

Apuleius 2018.11.11. 19:43:10

Juventus: Szczesny; Cancelo, Benatia, Chiellini, Alex Sandro; Bentancur, Pjanic, Matuidi; Dybala, Mandzukic, Ronaldo.

Rocky80 2018.11.11. 19:47:54

Több okunk is van bizakodni. A BL meccs miatt harapni fogunk, Benta úgy látszik bejátszotta magát a kezdőbe, illetve Mandzu miatt stabilabbak leszünk.

Szerintem sima győzelem lesz.

JuventusFanatikus 2018.11.11. 19:49:56

@Apuleius: Meglepett ez a kezdő, két okból is. Ugye, hogy Bonu tényleg kimarad, és Bentancur kezdő. Kíváncsi vagyok, hogy miért maradt ki az olasz, de kiderül Allegri nyilatkozatából. Az mondjuk felnyomná a vérnyomásom, ha szándékosan a játékos kérte, hogy ne játszon a Milan ellen.

Apuleius 2018.11.11. 19:55:42

@JuventusFanatikus: Nem akarok a vérnyomásoddal játszani, de több forrás is azt állítja, Bonucci maga kérte, hogy ne kelljen kezdőként pályára lépnie a San Siróban. Ez azért egészen elképesztő szerintem.

2018.11.11. 20:00:35

@ForzaJ: Szerencsére a pezsgő bontatlanul nagyon-nagyon hosszú ideig eláll. :-P

2018.11.11. 20:03:08

@Apuleius: Tényleg elképesztő, ha tényleg igaz. És amúgy miért? Mert 1 évet ott játszott? Nem igazán értem. Ha tavaly nem akart volna játszani a Juventus ellen, azt még csakcsak értettem volna.

Alex8610 2018.11.11. 20:03:58

@Apuleius: Ahha az kemény! De azzal akkor nem volt baja hogy Milan mezben pályára lépjen Torinóban annyi év után ráadásul gólt szerezve ünnepeljen.Ennyire megerintette érzelmileg az a sikerekben gazda egy év Milánóban? Szánalom

Alex8610 2018.11.11. 20:08:26

@JuventusFanatikus:
Bentancur játszatasanak nagyon örülök úgy néz ki Allegri is számít már rá a MU ellen is remekül játszott egyre jobb lesz.

JuventusFanatikus 2018.11.11. 20:18:14

@Alex8610: Érdekes dolog ez, mert Allegri úgy dicsérte Khedirát, hogy biztos voltam a kezdésében.

Alex8610 2018.11.11. 20:30:02

@JuventusFanatikus: Khedira még nem 100%os kell neki egy kis pihenő amíg újra teljeserteku játékos lesz, majd úgy 4ev múlva...

DegerFaCan 2018.11.11. 20:33:27

Sztem kurvara ráfér bonura a pihenő. Minden meccsen ő kezdett.

Forza Juve !!! 2018.11.11. 20:41:17

Stílusos visszatérés Super Mario

Mitya10 2018.11.11. 20:41:32

És persze bravo Sanyika hatalmas beadás volt!

Juventino86 2018.11.11. 20:42:39

Mondtam h 2 csataros jatek kell Mandzuval!!!! Most ne aludjunk be!!!

ForzaJ 2018.11.11. 20:46:28

A pezsgőm csak érik és érik...

JuveTomi15 2018.11.11. 20:47:24

Sziasztok, tud valaki egy nem akadozó linket küldeni, plíz? Sport365live akad nekem, több link is. Köszi ;)

2018.11.11. 20:47:43

Na, a szokásos korai gól. Remélem, a végére tudunk majd fordítani, vagy egyenlíteni. :D

2018.11.11. 20:48:56

Most ne álljunk visszaaaaaa!!!

danimester1 2018.11.11. 20:49:17

FORZAAAA!Azt hittem 9kor lesz,így lemaradtam a gólról.Nem baj majd a többit látom!

niccolo 2018.11.11. 21:09:30

@danimester1: Akkor jövőhéten ne maradj le a meccsről.

Gabueroo 2018.11.11. 21:11:37

Na mindjart befujja a tizit xD

Alex8610 2018.11.11. 21:11:43

Benatia beszaras komolyan

2018.11.11. 21:12:25

Ilyen szerencsénk legyen mindig...

Rikoo 2018.11.11. 21:12:30

Elég Benatiából b+. Ennyi. Viszlát.

Nathas 2018.11.11. 21:12:33

Itt van a kedvenc higanyotok

Mitya10 2018.11.11. 21:13:07

Benatiával mindig de mindig van vmi komolyan tőlem mehet Isten hírével...

DegerFaCan 2018.11.11. 21:13:10

Tudtam hogy Benatia elbasz vmit. Minden meccsen. És Chiellot szidjuk hogy tulok...

juve28adam 2018.11.11. 21:13:29

Ez az ember mindig összehozza a "jót".

rightinthenuts91 2018.11.11. 21:14:42

Jöhetnek a napolis összeesküvés elméletek :D

Mitya10 2018.11.11. 21:15:01

A beépített ügynök jól végzi a dolgát. Duplázzuk meg a fizuját xD

Magyar Közöny 2018.11.11. 21:15:22

Benatia messze a csapat leggyengébb láncszeme. Ezt nem a mai meccsre,hanem az egészre vonatkozóan.

ForzaJ 2018.11.11. 21:15:32

Higu mentalisan nagyon offos.

Rikoo 2018.11.11. 21:15:35

@Horváth Boldizsár Zalán: Szimpátia szempontjából lehet. De Bonucci fényévekkel jobb, mint ő. És ez tény.

Dana06 2018.11.11. 21:15:42

Benatia ezért nem vagy kezdobe !!!

BellaDona 2018.11.11. 21:16:52

Benatiát viszont ki! Bonuccit be.

danimester1 2018.11.11. 21:17:02

A mi kutyánk kölke na!!Direkt csinálta Higu!Ezért kéne még vagy 2 gólt vágni és nincs stressz!

letepem 2018.11.11. 21:17:08

Benatiat nem kell ezért szídni, nem tehetett róla odalépett! Tudom ez most módi a blogon, előző szezonban sem volt rossz, de a hibáit nagyon kiemeltétek. Bonu is hibázik, sőt a kis tankunk is, de tőlük vhogy elviselitek.

DegerFaCan 2018.11.11. 21:19:42

Nekünk nem kell a tizi. Oldjuk meg nélküle!

2018.11.11. 21:22:50

Botrány gyenge a színvonal ezen a meccsen,a két csapatnak összesen nem volt egy valamirevaló támadása...

Juventino86 2018.11.11. 21:23:09

Egy jogos tizit nem kaptunk meg. Benatia nem a tizinél hibázott, arról nem tehet, peches volt a szitu. A Bakayoko elleni szabálytalansága miatt kellene őt elővenni. Az teljesen felesleges volt...

Mitya10 2018.11.11. 21:23:18

Nagyon érdekes. Aki figyelte ezt a 45 perces Higuaint szinte semmi köze a Juventusos féle Pipitához. Nincs benne igazán tűz , a 11 esnél sem volt olyan huu de mérges hogy kihagyta , folyton a régi cimbikkel pacsizgat. Valahol sajnálom mert sztem ő tènyleg maradni akart de ugye kellett az a bizonyos áldozat.. Amúgy nem vok elájulva a játékunktól. Lehetne jobb is.

Rikoo 2018.11.11. 21:24:09

@letepem: Igen, mert ő semmi extrát nem ad hozzá a játékhoz. A dolgát elvégzi és azt közel sem hibátlanul, gyakorlatilag minden meccsen érződik rajta a koncentráció hiánya.
Bonucci labdával sokkal többet tesz hozzá a játékhoz és az 1-1 védekezésben is jobb.
Helyezkedés ami talán ugyanolyan gyenge mindkettőnek.

Juveteam 2018.11.11. 21:25:33

A lehető legjobb a kezdő csapat!
Én is ezt választanám

Rikoo 2018.11.11. 21:25:52

@Horváth Boldizsár Zalán: Egyikben sincs klasszis színvonal, Caldara konkrétan elég nagy bukó eddig a Milannak.
Rugani is kiváncsi vagyok mikor lesz végre olyan egyéniség, hogy fix kezdő lehessen.

Juveteam 2018.11.11. 21:28:58

@Rikoo: Ha Bonucci nincs kész a játékra egyértelműen Benatia a váltója!
Rugani még zöldfülű nagyon.

Gabueroo 2018.11.11. 21:29:11

Benatia jol jatszik mi balfaszkodunk megint...

epaska 2018.11.11. 21:29:52

Számomra nézhetetlenek a meccseink. Ez egy szánalmas fos egy fiorentina ellen.

Juveteam 2018.11.11. 21:32:18

Hatalmas a tempó a meccsen.
Bár ilyen lett volna a United ellen!
Mennek mint a gép.
Számomra eddig Ronaldo a leghalványabb most úgy látom,hogy elbújik a labda elől.

Juveteam 2018.11.11. 21:37:05

A Milan nagyot megy most.

Rikoo 2018.11.11. 21:38:53

@Juveteam: Hát ez elég komoly probléma. Nem véletlen, hogy a védelem közepét akarja megerősíteni a vezetőség.

2018.11.11. 21:39:47

@letepem: Nem kell szidni? Ez nem is szidás. Teljesítményértékelés. Ami egy nagy 0. Előző meccsen még megúszta, hogy cséphadarót, vagy ügyefogyott kalimpáló droidot játszik, ezúttal nem. Szerencsére Higu ugyanolyan jól rúgja a büntetőket, mint tavaly nálunk.

2018.11.11. 21:40:54

Ráadásul nem is 20 éves ez a szerencsétlen. Senki nem magyarázta el neki, hogy húzza maga alá a csápjait, ha ne akar 11-est összehozni?!? És mindig ugyanolyan bénán kalimpál.

2018.11.11. 21:53:13

@Juveteam: Hatalmas tempó?! Mondd csak,ezt komolyan gondoltad?! Remélem nem...érdemes a Dortmund-Bayern meccsbe belelesni így utólag,ha tényleg tempót és magas színvonalat keresel...na azt brutális meccs volt!

nortu30 2018.11.11. 21:53:17

Addig sz@rakodunk egy ilyen gyenge Milan ellen, amíg valahogy összekalapálnak egy gólt.

Rikoo 2018.11.11. 22:00:05

Jókor jön majd a válogatott szünet, nagyon fáradtnak tűnik a társaság.

Juventino86 2018.11.11. 22:00:12

Benatia azért most két nagyot mentett.

Watakuki 2018.11.11. 22:07:01

@Rikoo: Alig várom, hogy a szokásos 2-3 sérüléssel jöjjenek vissza :/

2018.11.11. 22:07:09

Kb erre számítottam. Korai gól, lötyögés, aztán lehet izgulni a végéig, h kihúzzuk-e 1-0al...

karesssz 2018.11.11. 22:13:32

Matuidit hoztam volna le.

Gabueroo 2018.11.11. 22:13:32

Vegre Ronci jokor johelyen

Alex8610 2018.11.11. 22:13:50

Huu de kellett ez a gól

Gabueroo 2018.11.11. 22:15:40

Szegeny Higut sajnalom most

Alex8610 2018.11.11. 22:16:04

Higu csak nálunk tudott észnél lenni.Elkepeszto mit művel... Sajnalom amúgy

juve28adam 2018.11.11. 22:16:10

Csóri Higut sajnálom.

Juventino86 2018.11.11. 22:16:54

Tipikus Higu megint... Benatia amugy hatalmasat jatszik

danimester1 2018.11.11. 22:16:57

Szegény Higuain!Nagyon sajnálom!

Juventino86 2018.11.11. 22:17:51

Sajnalom en is... Ebben az osszes frusztracioja benne volt

ForzaJ 2018.11.11. 22:18:44

Én mondtam. Mentálisan kész van...

Leram7 2018.11.11. 22:19:27

Én is megsajnáltam Higut, eljött hozzánk nápolyból, ahol ő volt a király, majd kidobtuk és még a revans sem jön össze neki.

2018.11.11. 22:19:34

Bakker. Épp akartam írni, h cr rúghatna vmi gólfélét. :)

Zalayeta 2018.11.11. 22:20:33

Mindenkit ellökött magától Higu de a CR7 felé mutatott gesztusokban es kiabalasban több volt mint maga ez a piros lap :(

giorgio007 2018.11.11. 22:22:02

Nem ez volt az első ilyen neki. Nem tudom sajnálni érte.

Kaniel Outis 2018.11.11. 22:23:42

Higu :)) De jó, hogy eltakarodott a csapatunkból.

nortu30 2018.11.11. 22:24:33

Szegény Higu, nem sokra volt egy kényszerzubbonytól. Védelmére szóljon, hogy ebben a mostani Milanban olyan nagyot szerintem nem is lehet virítani.

danimester1 2018.11.11. 22:29:15

Remélem a válogatott szünet sérülés nélkül megy le,aztán a Spal ellen felkészülünk a Valencia,Fior,sintér menetre.Nem lesz egyszerű,de meg kell oldani!( és januárban megerősíteni a keretet.) A gólképtelenségre is kell találni megoldást merr a helyzetek meg vannak,de nem tudjuk kihasználni.

ForzaJuve12 2018.11.11. 22:31:00

Szegény Higuain. Amíg nálunk volt becsülettel küzdött értünk, rossz volt őt így látni.

CsakÚjváros 2018.11.11. 22:36:03

Sima volt...Malackát sajnálom(én csipáztam) Erről a meccsről kb ennyi...Viszont Benatia nem is volt rossz.:) Jó jó egy ilyen Milan ellen :D ..de ez a Milan semmivel sem volt rosszabb játékban mint a MU!! :P Mindegy,Nyertünk!! 40%-al is :)

2018.11.11. 22:38:39

@ForzaJuve12: Igen. Tényleg rossz volt őt így látni, én is sajnálom. :-(

Nathas 2018.11.11. 22:39:06

Ez egy igazi qla meccs volt, szerencsére a Milan is hitvány volt.
Hugi pont olyan volt, mint mindig: mentálisan elképesztően gyenge. Nem véletlenül adtuk (volna?) el. Fura, hogy némelyek sajnálják.

m.martin91 2018.11.11. 22:39:30

Szczesny és Benatia hozták hátul a meccset. Kulcsmomentum volt a tizenegyes kivédése, hogy ne legyen egyenlő az állás. Nem túl divatos játékosok ők, úgyhogy nem kapják meg a megfelelő elismerést a teljesítményükért, így mennek a dolgok. Benatia esete szerintem nem volt tizenegyes, én legalábbis a visszajátszások során sem adtam volna meg, nem gondoltam, hogy befújja. Talán a nyomás miatt adta meg a bíró. A második félidőben komoly mentései voltak a marokkóinak, nagyon magas szinten futballozott. Ha bemegy a tizenegyes, ugyanaz történt volna, mint az elmúlt meccseken, erre egyszerűen nem tud megoldást találni Allegri, és ez most már kezd kínos lenni. Ronaldo szerencsére befejezte a meccset, de ehhez is az ellenfél kapusának szezonbeli sokadik hibájára volt szükség. Nem látom az előrelépést a játékban, és továbbra sem tudjuk kivégezni a meccseinket. Változtatni kellene ezen, mert rossz vége lehet.

2018.11.11. 22:41:27

Legalább megnyertük, még ha messze is volt a teljesítménytől. Benatia egész jól összekapta magát a 2. félidőre, korrekt teljesítményt nyújtott. Már csak ezt a kézleszorítást tanítaná meg neki valaki. Chiello esetleg? Hiába fáradtak, a válogatott foscht felesleges várni. Több kár szokott belőle lenni, mint haszon.

2018.11.11. 22:43:45

@Nathas: Persze, hogy sokan sajnáljuk, nem kicsit lett kicseszve szerencsétlennel. És még a szezon sem alakul igazán jól neki.

Il Principino 2018.11.11. 22:53:27

Nyertünk végre nem kellett izgulni annyira,bár ha a tizi bemegy...
Tizinél Benatiát most megvédeném,az bárkivel megtörténhet,de nagyon rizikósan játszott az első félidőben,bezzeg a másodikban extraklasszis teljesítményt nyújtott..Ki érti ezt az embert??Ha egyszer ezt tudja...koncentráció zavar lehet nála elég sűrűn!:)
Bonucci kérése meg a pofátlanság netovábbja!!!
Végre csapatként küzdöttünk,mindenki tette a dolgát :)
Higuaínt pedig nagyon megsajnáltam,gyakorlatilag kitettük mint eb a szarát..A Juventusban ilyet soha nem csinált,előjött a régi énje ami sajnálatos!Nem szeret veszíteni,Torinóban adott volt a siker,itt ebben a puszta Milanban meg talán az EL helyre odaérhetnek!

Il Principino 2018.11.11. 22:56:54

@m.martin91: Sztem simán fújható volt a tizi.Higu elpörgette Benatia mellett a labdát,kilépett volna kapussal szemben.
De minden jó,ha jó a vége :)

Nathas 2018.11.11. 23:09:25

@Dr. Grant: szinte mindig egyetértek veled, de most nem. Nem lett vele kicseszve, hiszen többet keres (mint amire rászolgált), a Juventusnál pedig megmutatta mire képes, ennél több nincs benne. Azt, hogy elküldték nem nevezném kicseszésnek, egyszerűen kinőtte őt a csapat, majd a Milan gólkirálya lesz és kész.

hurbiny3k 2018.11.11. 23:17:09

Már a meccs előtt azt olvastam, hogy Bonucci cáfolta, hogy ő kérte padozást.. Fura is volt, hogy ahhoz elég tökös, hogy visszajöjjön, Milánóban miért ne merne pályára lépni..

Nathas 2018.11.11. 23:18:13

Az pedig szinte hihetetlen, hogy valaki azt kéri, hogy ne játsszon, ilyen a világon nincs. A minimum, hogy pénzbüntetéssel sújtják.

GGábr81 2018.11.11. 23:45:21

Megint jól szállt be...
#khedirátakezdőbemindenmeccsen

babo0410 2018.11.12. 01:06:29

@Apuleius: Bonucci egy hatalmas féreg. És mellé még gyáva is. Tudta jól, ha pályára lép, olyan füttyszót kap jogosan, hogy még. Betojt. Elment oda, mert csak oda akart menni. Kénytelenek voltunk vagy 20 milliót bukni rajta. Egy év után meg visszasírta magát, mert a Milan drukkerei is elküldték a p-be, erre most meg nem mer pályára lépni? Még egy ekkora férget, mint ő! Csak egyre jobban utálom.
A meccshez annyit, hogy megint csak fél szemmel láttam, mert meló közben néztem. Nem játszottunk teljes gőzzel, de így is meg lett. Azt látom, hogy a csapat egyre inkább elhiszi, hogy fél gőzzel is meg lehet a scudetto. Nem volt azért annyira rossz meccs, csak a helyzetkihasználáson kéne sürgősen változtatni. Ronaldo újabb találatának is és Persze annak is örülök, hogy Mandzu góllal tért vissza.
Higuaín meg mentálisan gyenge. Nem tudom sajnálni. Érezhető, hogy nem viseli túl jól, hogy el kellett jönnie a Juventusból. De ha azt nézem, hogy Sandro maradt helyette, meg Mandzu, akkor azt kell mondjam, nem bánom. Mandzu sokkal hasznosabb, a nagy meccseken is képes betalálni.

babo0410 2018.11.12. 01:08:26

@hurbiny3k: Persze, hogy cáfolja. De Bonunak azt se hiszem el, amit kérdez. Simán el tudom képzelni, hogy nem mert pályára lépni, mert a volt csapattársak is neheztelhetnek rá, de elsősorban a Milan ultrái utálják nagyon.

CsakÚjváros 2018.11.12. 02:53:38

Gyerekek amúgy mi a gond Lengyel Barátunkkal? :) A szezon eddigi részében mennyi gólt kapott?? Beleértve a BL-t is...védett 2 tizit..... szerintem xar kapus :D :D

CsakÚjváros 2018.11.12. 03:09:44

@CsakÚjváros: Jah és nem megbántva senkit de jöjjön DeGea,Ospina,Didusz(bár az utóbbit még támogatnám is) :) Picit üljünk már le......De Gea barátunk jó kapus de ellenünk 1!!!!!! védése volt 2 meccsen!! Ha rajta műlik akkor 8-al nyerjük a meccseket!!! Köze nem volt semmihez!! Mi ez a Lengyelezés ????? :D

Rivendell 2018.11.12. 07:14:46

Jatekunk igaz, hogy semmit nem fejlődik,de legalabb van 1 Mandzukic es vegre Cr kezdi erezni a helyezkedest kapu előtt,noha ajohy egyre tobb merkozes megy le,latni lehet a realos stilust nem fogja mar hozni,nem lesznek mester 3-sok. Gratula a gyozelemhez,de ez keves lesz. Pjanic meg .... Hat, nem Pirlo szint,sok eladott laszti. Beta meg sok alibi rövid passz,Dybala meg a szokásos semmi,Cancelo is eleg halovany volt a golpassz ellenére.

Csak Csucsu 2018.11.12. 07:21:07

Ne feledjétek...Higuain csak kölcsönben van

Rivendell 2018.11.12. 08:21:36

Nem értem mire fel van Higu lenézve...még,jó hogy egy korrektebb ember sajnálja őt. Idejött Seria A gólkirályként és csúcsot döntve,majd lett belőle csatár-vkp-védő egyszerre,Mandzu mellé őt is rendesen futtatták egész mérkőzéseken át,majd fogják és kölcsön adják. Csodálkoztok,hogy elszakad nála a cérna? én megemelem a kalapom,hogy képes volt ennyire emberien/érzelem gazdagon/ megnyilvánulni,ettől is igazi focista ő és nem 1 kis pökhendi divatmajom,mint manapság nagyon sok felkapott sztárocska. Jobban örültem volna,ha ő marad és Dybala megy,elnézve a kisgyerek teljesítményét. Szerintem Cr mellé jobban illene,noha elismerem Dybala a kora miatt értékesebb.

Nekem ilyen játékosok jelentenék a Juventust,nem az alibi focisták,akinek ha van kedve hajt,ha nem csak néz ki a fejéből amint elviszik a lasztit mellette.

2018.11.12. 08:24:45

@Nathas: A pénzben nincs vita, a fizetése talán még túlzás is amit kap, de az más. A Juventusnál vállalható teljesítményt nyújtott, messze nem kiemelkedőt, de azért le sem bőgött, összességében ezzel sem vitatkozom. De mégis csak egy ember. Nem így kellett volna vele bánni. Ez azért messze nem egy egyszerű helyzet, érthető a frusztrációja, egy 31 éves befutott játékosnál nem tartom ezt igazán bevált, átlagos történésnek. Nem egy gyerek, aki örülhet ha elmehet valahova tapasztalatot szerezni, fejlődni. És nem is egy kézi súlyzó, hogy nekünk már nem kell, adjuk oda másnak. Megvettük csilliárdokért, miután a Serie A-ban gólrekordot állított fel, itt van alig 2 évet, aztán elzavarjuk kölcsönbe az addig mindig lebőgő Milanhoz, ahol még azt sem veheti biztosra, hogy év végén megvásárolják és nem kerül vissza oda, ahol rövid idő után hirtelen eldobták, mint egy rongyot. Ahelyett, hogy akkor már véglegesen került volna valahova, ahol tovább tud lépni. Ennek ellenére profi játékos, biztos valahogy túllép rajta és megpróbál jó teljesítményt nyújtani. Nem veszem azért a lelkemre, de azért nekem ilyen pocséknak tűnik a történet, ha már megjegyezted, leírtam kicsit hosszabban, hogy láttam.

2018.11.12. 08:30:09

@babo0410: Én sem nagyon hinnék el Bonuccinak kb. semmit, de nem életszerű ez a pletyka. Profi játékos, még ha vannak is néha játékbeli és egészségi (gerinc) problémái.

Il Principino 2018.11.12. 08:36:41

@CsakÚjváros: talán azért volt a lengyelezés,mert vastagon benne volt a bl vereségben az angolok ellen,kicsit olyan Benatia érzése van az embernek vele kapcsolatban..Jó játékos de ha sorsdöntő pillanatban megremeg és kizúgunk a bl-böl miatta...az a mázlija hogy nem került sokba ez a vereség,bár még nem jutottunk tovább!Közben Perinnek is lehetne lehetőséget adni még ha bizalmi poszt is a lengyelé.Nehogy belekényelmesedjen a fix helyébe,mint pl Khedira

2018.11.12. 08:45:23

@Il Principino: @CsakÚjváros: Túl magasan van sajnos a léc "egy" Buffon után. :-( Főleg, hogy a fénykora sem volt régen, így majdnem mindenki azt is látta. A legtöbben ezután levernék a lécet. :-(

babo0410 2018.11.12. 09:44:17

@Dr. Grant: Bonucciból simán kinézem, hogy van akkora beszari alak, hogy nem mert szembenézni a Milan ultrákkal.

babo0410 2018.11.12. 09:54:50

@CsakÚjváros: Valakit szidni kellett, mert Khedira nem volt. És olyan nincs, hogy valamelyik játékost nem szidják. Sőt, itt mindig mindennek sz@rnak kell lennie, mert olyan nincs, hogy egyszer valamit élvezzenek. Gondolom majd, ha megnyerjük a BL-t, akkor is majd az aktuálisan szidalmazandó játékos köpködése, meg a már megint nézhetetlen f@s játékunk lesz a fő gond. :D
@Rivendell: Higu mentálisan gyenge, mikor a legjobban kéne a jó teljesítmény tőle, akkor a leggyengébb. Az ilyen rangadókon, de főleg a BL-ben nagy csapatok ellen rend szerint elfogy a tudása. Vele se lennénk kisegítve. Én nagyon kedvelem, de tény, hogy a nagy meccseken nagyon gyengén szokott teljesíteni.

2018.11.12. 10:21:47

@babo0410: De hát Bonucci a pályán lett volna. Az Ultrák meg a lelátón. Amúgy meg Allegri simán asszisztált volna hozzá, úgy gondolod? És Agnelli?!?

2018.11.12. 10:33:33

@babo0410: Továbbra is döbbenten állok a történtek után, de Allegri nyilatkozata után az "Allegri simán asszisztált volna hozzá?" kérdést visszavonom. Mert arra úgy tűnik, választ kaptunk. Agyrém.

Rivendell 2018.11.12. 11:51:00

@babo0410: vele is volt Bl döntőnk,ennyi erővel Dybalat is kivághatnánk,nagy mérkőzéseken csak Mandzu az aki hozza magát.

alexGicamo 2018.11.12. 12:59:34

@Dr. Grant: Én is valahogy így látom . Képzeljük magunkat a helyébe egy pillanatra ! Elég szar lehet neki lelkileg . Szerintem .
Örülök a győzelemnek !
Csak így tovább !

Nathas 2018.11.12. 17:08:37

@Dr. Grant: hát, ez a vezetőség a nála többet bizonyított játékosokat is eldobta, amire mondjuk nehéz mit mondani. Szerintem Hugi annak azért örülhet, hogy még több lóvét is kap, mint nálunk. Mikor megvettük (mondjuk túlárazva), ő volt az elérhető legjobb opció, de a padunkra már drága lenne, a kezdőbe meg kevéske. Egyébként meg háttúszó helyében jól seggbe rúgnám, asszem pont a Lazio ellen esik ki.

babo0410 2018.11.12. 17:25:44

@Dr. Grant: Agnelli szerintem a csapat összeállításába nem szól bele. Allegri azt játszat, akit akar, és Bonu egyértelmű, hogy nem Agnellitől kért engedélyt. Talán ő nem is tudott erről. Maximum utólag.
@Rivendell: Jó te Dybalát nem kedveled, eladnád, ezzel szemben azért Dybala sokkal jobban teljesít a nagy meccseken. És Dybala egy nagyszerű játékos. Pl. a United ellen az egyik legjobbunk volt, sajna ő is csak kapufáig jutott, ezt sajnálom, legközelebb majd betalál. Meg még össze kell szokjanak Ronaldoval, de hiszem, ha ez meglesz, mind a ketten ontani fogják a gólokat.

Rivendell 2018.11.12. 19:54:50

@babo0410: Hogy mit csinál Dybala? jobb a nagy mérkőzéseken....húha

nem az,hogy nem kedvelem,csak mindenki ekézve van,mikor ő meg lószart se csinál,legalább menne vissza védekezni,ha már előre játékban kuka

megmutathatja mit tud a nagy mérkőzéseken a bl-ben,ha már a bajnokságban nem megy neki

babo0410 2018.11.12. 20:14:31

@Rivendell: Nem utálod, csak folyamatosan ekézed. Ha rajtad múlna, már rég eladtuk volna. Pedig nagyon jól játszik szerintem. És a United ellen mindenhol őt hozták ki a 2. legjobbnak. Szerintem Dybala nagyon hasznos annak ellenére is, hogy idén kevés gólt szerez. Habár a BL-ben még ez sem igaz, Messi és Dzeko mögött a 2. legtöbb gólt szerezte 4 találattal.

babo0410 2018.11.12. 20:18:17

Ja és Dybala verte meg nekünk a Young Boyst és az odavágón a Unitedet. Szerintem ez nem kis dolog. Nem kéne őt ekézni folyton, ha éppen nem talál be. Nagyon fontos góljai vannak idén is.

del pipi 2018.11.12. 20:28:50

@babo0410: Rivendell kolléga nagy Dybala fan! még véletlenül sem objektív ! igen jól látod nagyon hasznosan játszik de amikor a Mandzu csalja a meccset nem szól ugye? egyébként én nagyon szeretem Mandzu játékát is! és tegnap nálam a legjobb volt!

2018.11.13. 08:12:16

@Rivendell: Addig kár is Dybalától eredményt (több gólt, több kidolgozott helyzetet) várni, amíg erre a posztra van "kárhoztatva". 2 csatár mögött elveszik a mezőnymunkában. Ennél még az is jobb lenne, ha Mandzu be lenne téve középhátvédnek, ha már néha úgyis ilyen gondjaink vannak. :-)

Rivendell 2018.11.13. 09:34:18

@Dr. Grant: nem írtam gólokat,konkrétan mezőnyben sincs benne semmi extra.Én őt nem tartom csatárnak ergo nem gólszámot nézek. Mind1 részemről Dybalat befejeztem,de még a végére azt megjegyezném,hogy Cr miatt én inkább Dybala helyett fixen Costat tenném be kezdőbe,csak hát a fránya értékek miatt sose fogja ezt meglépni Allegri.

2018.11.13. 09:38:12

@Rivendell: Ez az. Pont ezt írtam, hogy mezőnyben nem is igazán lehet Dybalában extra. Csatárposztra meg ritkán kerül. De tényleg kíváncsiságból kérdezem, nem kötekedésből, hogy mi az amit várnál tőle?

Rivendell 2018.11.13. 10:44:56

@Dr. Grant: mit várok tőle? semmit ,már semmit és be is fejeztem a Dybalaval kapcsolatos dolgokat,majd max szezon végén.

del pipi 2018.11.13. 13:26:05

@Rivendell: akkor már levetted a kezed róla? már nem támogatod? picsába pedig annyira toltad. most már szabad kezet adsz Allegrinek? zorall vagy!

del pipi 2018.11.13. 13:39:35

@Dr. Grant: igen elveszik a mezőnyben még ha páran nem látják, mert nem hiszem hogy sokszor olyan hátul kéne védekeznie, de lehet hogy ez a feladata. sok alibi passz? hát igen a labdát meg kell próbálni eldugni mert ha a juvénál van akkor nem az ellenfélnél amúgy amit most Dybala csinál azt csapat játéknak csúfolják jobb csapatoknál. igen én is túl passzívnak találom egy 10-es-nek kicsit több extrát kéne mutatni de még egyszer nem tudjuk mit mond neki az edző, mi a feladat, talán Max megvan vele elégedve és ezért nem játszanak , Berna, Costa Quad nincs itt semmi érték történet ezt tavaly láthattuk amikor ki lett téve a kispadra. ciao

Rivendell 2018.11.13. 13:40:58

@del pipi: az a te szegénységi bizonyítványod,hogy idáig nem láttad,hogy az vagyok.

del pipi 2018.11.13. 14:30:06

@Rivendell: meg arra is rájöttem mekkora Móka Miki vagy ! csípem ha van valakinek humora! avanti cosi!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása