Isten éltessen, Mattia Perin!

perin_mattia_juventus_melegitoben.jpgMa 26 éve annak, hogy a Perin család egy fővel gyarapodott, hiszen Latina városában világra jött kisfiúk, Mattia.

A születésnapos csupán idén nyáron került a Juventus családjához, ehhez pedig nevelőegyesületét, a Genoát kellett elhagynia.  A Genoa akadémiájára a Pistoiese csapatától érkezett, egy kölcsön keretein belül felhúzhatta a Padova és a Pescara mezét is. 151 mérkőzésen állhatott a Grifoni kapujába, és 46 meccset hozott le kapott gól nélkül.

A Bianconeri csapatánál egyelőre kevés játéklehetőséget kapott, mindösszesen 1 mérkőzésen nevezte a kezdőbe Massimiliano Allegri mester. A Bologna elleni összecsapáson kapott helyet a kapuba, amit hibátlanul meg is védett. A legnagyobb ajándék számára valószínűleg az lenne, ha holnap az AC Milan elleni rangadón védhetne. Az Azzurri tegnap kihirdetett keretében nem kapott helyet, összesen eddig 2 alkalommal védhette a nemzeti csapat hálóját. 

Boldog születésnapot, Mattia!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1014363465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2018.11.10. 17:23:15

Isten Éltesse!
Kiváncsi lennék rá huzamosabb ideig a kapuban.
Eddig szerintem teljesen rendben van Szczesny teljesítménye, de mégis hiányolok tőle valami extrát.

delpi0823 2018.11.11. 11:12:53

@Rikoo: Hat Szczesny a united masodik goljanal sztem boven megfoghatta volna a labdat,ideje lenne Perint kiprobalni huzamosabb ideig.

alexGicamo 2018.11.12. 11:35:19

Utólag is isten éltesse !
Én sokkal több lehetőséget adnék neki , márcsak azért is, mert számomra fontos, hogy egy olasz kapus védjen .

2018.11.10. 16:00 |

Címkék: klub játékosokról