A Napoli elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgA Juventus százszázalékos teljesítménnyel hozta a bajnoki szezon első hat fordulóját, azonban szombat este az eddigi legnehezebb feladat vár a címvédőre, hiszen a Napoli együttese látogat majd otthonába.

A nápolyi együttes a zebramezesek mögött mindössze három ponttal lemaradva, remek teljesítményt nyújtva adott jelzést arról, hogy idén is mindvégig kíméletlenül üldözni szándékozik az olasz rekordbajnokot.

Massimiliano Allegri keretéből sérülés miatt továbbra is hiányozni fog Leonardo Spinazzola, Mattia De Sciglio, Sami Khedira, valamint Douglas Costa is, azonban a Bologna elleni találkozóról betegség miatt lemaradó Moise Kean ismét ott lehet a csapattal.

A Napoli legutóbbi torinói vendégszereplése sokáig emlékezetes marad a déliek számára, hiszen az azúrkék együttes a mérkőzés hajrájában egy szögletet követően Kalidou Koulibaly fejesével szerezte meg a vezetést, így 1:0-ás győzelemmel, három ponttal térhetett haza, s így ideiglenesen újra nyílttá vált a bajnokság.

A mérkőzés játékvezetője Luca Banti lesz.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6614262269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2018.09.29. 18:33:25

Cristiano tényleg példakép a pályán. Brutális minőséget képvisel.

babo0410 2018.09.29. 18:33:41

@BigP86: Mindenkinek más a véleménye, ez tény, de ekkora marhaságokat ne írjunk már! Nincs Khedira, most akkor Allegri lesz a hülye, mert mindenképpen szidni kell valakit?
Vagy akkor ha nyerünk, remélem akkor is az edző miatt lesz.
Nem nyerhetjük meg az összes meccsünket. És a meccs elején még ne törjünk pálcát az edző felet, mert az ellenfél szerezte az első gólt. Jelenleg 1-1 az állás, fel is pörögtünk a bekapott gól után, még simán megnyerhetjük a meccset.
De ha nem, bosszantó lesz, de zsinórban 7x nyertünk akkor is.

Mitya10 2018.09.29. 18:35:44

Veszek 1 Cancelo mezt. Lenyűgöz ah játszik minden meccsen.

babo0410 2018.09.29. 18:36:48

Érdekes megint Chiellini a hülye, de kérdezem Bonu miért nem? Róla kaptuk megint a gólt (whoscoreden néztem meg, sajna a gólt nem láttam).

juve28adam 2018.09.29. 18:37:38

Emre Cannak a kezdőben a helye.

Watakuki 2018.09.29. 18:37:46

Cancelo a régebbi Alex Sandro-t idézi nálam. A jelenleginél már most sokkal jobb.

Rivendell 2018.09.29. 18:39:16

@babo0410: bonu ma gyenge...nagyon gyenge,cgiello meh csak siman bena, beadása pfff ertem en vedo,de olyan suta ha nala a laszti

Watakuki 2018.09.29. 18:40:10

@babo0410: Chiellininem az a hülyesége, hogy pár esetben messziről rábombázza (nagyon rosszul). Bonu meg hibázott a gólnál. Magyarul mindkét védőnk elég vacak ma...

Rikoo 2018.09.29. 18:42:06

Nagyon jól játszik a csapat!! A Napoli már nem bírja ezt a tempót, de kiváncsi vagyok a srácok is meddig bírják ezt. Extra tempóban nyomják most tényleg.

babo0410 2018.09.29. 18:42:22

@Watakuki: De legalább Chiellini védekezésben jó, és nem baj, ha van vki, aki rá meri lőni távolról is, nem mindig a 16-osra akarunk betörni. Mondjuk az más kérdés, hogy nem Chiellininek kéne kapura lőnie.

Rivendell 2018.09.29. 18:46:01

Cancelo kicsiben kenyszeritoben is bitang jo,nem.pattan el tole a laszti es gyorsan is gondolkodik

Rikoo 2018.09.29. 18:47:22

Cancelo tényleg ügyes és támadásban is nagyon jó, de védekezésben még mindig rengeteget kell fejlődnie.
5-ből 2 megoldása jó kb. hátul.

Rivendell 2018.09.29. 18:48:14

Lehet rosszul latom,de Sandro nem lassult le egy kicsit?

János Aradi 2018.09.29. 18:51:27

@Alexdel: Köszi szépen !

Dybala-n kifejezetten látszik az önbizalom romlás Ronaldo miatt. Fix, hogy frusztrálja a kölköt.

Watakuki 2018.09.29. 18:51:29

Az első 15 percet leszámítva eddig a legjobb meccsünk idén. Cancelo, Can, Ronaldo és Matuidi eddig nagyon jó ma. Szerintem hosszú távon ez lesz a jó felállás.

JuveTomi15 2018.09.29. 18:53:43

@Alexdel: Köszönöm szépen, ritka jó minőségű stream ;)

Juvetto 2018.09.29. 18:54:03

Vannak gondok, a számla meg a gondnok, de Mi vagyunk a kib@szott házmesterek, this is Spartaaa!

Nem rossz meccs, FORZA!!!

Cannavaro 2018.09.29. 18:54:06

JÁTSZIK A CSAPAT!!!! Mióta vártam ezt! Ha Alle így fojtatja, újra megkedvelem! Iram van, kreativitás, bunker focinak nyoma sincs! Forza Juve!!! Csak így tovább Maxi!! ;)

GGábr81 2018.09.29. 18:57:18

Első 10 percben több labdát adtunk el mint az adidas.
Cannak több jó megoldása volt ebben a félidőben, mint Khedirának 3 meccsen összesen. Ütközni is tud. Végre van erő is kp-n.
Nem mondom, hogy mindig CR-nek kell adni, de néha valóban az lett volna a játék.
Vezethetnénk, de meg lesz szerintem.

Cannavaro 2018.09.29. 18:57:28

Nagyon látszik a középpályás szűrésen, hogy nem Khedira kullog, és az is, hogy gyorsabb lett a labdakihozatal! Remélem marad Can a kezdőben, legalább a nagy meccsekre rotálva, ha más nem!

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 18:58:18

Most értem haza, 1-1, de remélem nyerünk! Forza Juve!

2018.09.29. 19:04:02

Jó, hogy tudtunk váltani 20 perc után arról a lassú és körülményes szutyokról, amit mindig játszunk. Itt is azt szerettük volna játszani, de szerencsére kiderült, hogy életképtelen egy jobb csapat ellen. :-D Az, hogy lassan passzolgatunk háttal a kapunak, állva várjuk a labdát, körülményesen hozzuk ki. Na, ez életképtelen. Több ilyen ellenfél kéne, hogy kénytelenek legyünk játékban javulni. És még nem nyertük meg a meccset, még rá kellene tenni egy lapáttal, ez nem elég, hogy otthon ki-ki meccset tudunk játszani egy Napolival.

CsJuve 2018.09.29. 19:05:21

@babo0410: Nem kell foglalkozni az olyanokkal, akiknek minden baj. Ezek a tipikus károgók, akiknek az sem elég, ha nyerünk. “lehetne jobb játék” - van játékunk gyerekek.!!!! “Khedira minek?” Ha nincs Allegri takarodj! Vagy “Manzu minek?” Gólt fejel, éljen manzu! “Dybala viszlát”.Harmincegynéhány napja van együtt a csapat! Mikor birtokoltuk a labdát a napoli ellen ennyit? Irányítjuk a meccset! Függetlenül az eredménytől, eddig elégedett lehet mindenki a látottakkal, az első 15 percet leszámítva. Az a félelmetes, hogy ha baj van alap esetben jöhet Berna, Costa (most sárgás).

Gabueroo 2018.09.29. 19:07:52

Ronaldo es Mandzu megintt

Forza Juve !!! 2018.09.29. 19:08:21

Goooooooool
Szép volt Dybala,CR és Mario

Mitya10 2018.09.29. 19:08:28

Hahahaaaa!! Ronci és Mandzu ismét! Bravooo. Eszméletlen mennyivel másabb h nem Higu van ott :D

danimester1 2018.09.29. 19:09:00

Mandzu jó helyen Dybala nagy szóló gyönyörű CrR lövés!Megint szép játék!MÉG MÉG MÉG!!!!

Rivendell 2018.09.29. 19:09:02

Hat gexi...cr-nek nem jonnek ossze a nagy golok,de a vegen gólpassz király lesz

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 19:09:30

Micsoda támadás volt! Micsoda gól! Még még még!

babo0410 2018.09.29. 19:09:44

Ott a 2. gól is. Csak ne vegyünk vissza! MÉG!!!

danimester1 2018.09.29. 19:12:20

Ha behozná még Berna vagy Cuad közül valamelyiket....

Watakuki 2018.09.29. 19:12:36

Szegény Ronaldo :D Pedig micsoda lövés volt!

Remélem nem állunk vissza, de a tapasztalat mást mutat.

Rivendell 2018.09.29. 19:13:04

Can se egy zsonglőr,de mellette egy állat

Nathas 2018.09.29. 19:13:47

Megkövetem Mandzut! Bár nem játszik igazán jól, 2 gól az 2 gól. Ellenben azt tartom, hogy ez a trió nem jó együtt.

Rivendell 2018.09.29. 19:14:33

Jo lenne nem vedekezesre berendezkedni

Forza Juve !!! 2018.09.29. 19:18:21

Mekkora patkány ez az allan is...

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 19:18:55

Nem bírta ki a Nápoly piros nélkül... izgi lesz!

Rivendell 2018.09.29. 19:19:44

Dybala is felkelhetne...Bonu meg faxnak szenved

Nem kellett volna ez a piros,megint mi leszunk a csalók....+ Valakit lehet le is rugnak majd

danimester1 2018.09.29. 19:19:54

Köcs@#$g afrikai kukás hentes horda.Pfejj!!!

Rivendell 2018.09.29. 19:20:47

Can-t rendesen megtapsoljak

Apuleius 2018.09.29. 19:21:38

Kár ezért a pirosért.

danimester1 2018.09.29. 19:22:52

Lőjünk még vagy kettőt azt mehetnek haza a szardomb tetejére.

Nathas 2018.09.29. 19:23:25

Mind a kettő jó csere!

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 19:26:21

Azé mekkora paraszt már az a nápolyi, aki leszedi a sípcsontvédőt és otthagyja a maradékát... gondolom otthon is így viselkedik :D

babo0410 2018.09.29. 19:26:45

Az azért nem sámli, hogy 5 perc alatt 3 sárgát kapott a Napoli.

Nathas 2018.09.29. 19:28:04

@Apuleius: "Kár érte" (azért annyira nem), de ha Matyi az első félidőben megáll, amikor Allan visszahúzta, valszeg már azóta emberelőnyben lennénk.

Apuleius 2018.09.29. 19:29:34

@Nathas: Nem sajnálom őket, de kicsit erős volt ez a sárga, meg élvezetes a meccs.

Forza Juve !!! 2018.09.29. 19:29:54

Marha Ancelotti ilyen szabadrúgás előtt cseréli le Hamsikot XD

Juvetto 2018.09.29. 19:30:11

@MeGmOnDtaM: Tökéletes integráció.

Watakuki 2018.09.29. 19:30:37

Cancelo mintha elfáradt volna. Lehet le kéne cserélni Benatiára, és átállni 3-5-2 re.

Rivendell 2018.09.29. 19:31:14

Mi a faxnak vedekezunk?

Mitya10 2018.09.29. 19:31:27

@Apuleius: Most mèg jobb lesz mert mi sosem tudunk 10 ember ellen mit kezdeni :D

nortu30 2018.09.29. 19:31:48

Mit művelünk gyerekek?

MGB75 2018.09.29. 19:32:55

@Apuleius: Engem rohadtul nem érdekel, h a nápolyi hány sárgát kap. Felőlem kaphatnak 20-it is. Ők sem sírnak, meg sajnálkoznak, ha mi kapunk. Rohadjanak meg, ahol vannak!

Apuleius 2018.09.29. 19:33:10

Nem az ellenféltől állítottak ki egy embert?

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 19:34:01

Csecsnyi szépet védett! :)

Apuleius 2018.09.29. 19:34:14

@MGB75: Ez ok, de azért vitatható volt az eset.

Rivendell 2018.09.29. 19:34:26

Koszonjuk mef a lengyelnek

Gabueroo 2018.09.29. 19:35:03

Ronaldo assists judas gol!:)

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 19:35:43

Júdás megígérte, bevágta!

Forza Juve !!! 2018.09.29. 19:35:49

Ott van !!!!!
CR mind a 3 gólban benne volt.

Mitya10 2018.09.29. 19:35:55

Mennyi assist van Roncikának összesen?

danimester1 2018.09.29. 19:36:38

Bonucci törleszt,ami nagyon helyes!

Rivendell 2018.09.29. 19:38:00

Cr gólpassz... van elotte valaki europaban? Nincs szerencseje,most meg hosszu volt a passz

MGB75 2018.09.29. 19:40:51

@Apuleius: Szidják a bírót. Elvégre ő vezeti a meccset.

Nathas 2018.09.29. 19:41:59

@Apuleius: első sárgának megadtam volna fegyelmezési célzattal, másodiknak én is kicsit szigorúnak éreztem.

@Watakuki: +1 szerintem a meccs elején is fárad volt már (ami nem is csoda), ma kevesebbet vállalt. Majd pihen a kisfiúk ellen :)

@Forza Juve !!!: igen, én is gondolkoztam rajta, hogy ha CR helyett Hugi játszik, mi lett volna az eredmény.

MeGmOnDtaM 2018.09.29. 19:43:08

Roni, mekkora luxus volt ez a ziccer :D

Rivendell 2018.09.29. 19:43:09

Csak Cr-nek csak befejezni ne kelljen

Magyar Közöny 2018.09.29. 19:45:35

Spíler 2-t hol lehet streamelni,előre is köszönöm a segítséget

MGB75 2018.09.29. 19:47:32

Szerencsételen Roninak még szerencséje sincs....

Del Pybala 2018.09.29. 19:48:57

@Magyar Közöny: Telecomnál már bent van a kínálatban. Ha digis vagy passz.

Apuleius 2018.09.29. 19:48:58

@MGB75: Szerintem két külön dologról beszélünk.

MGB75 2018.09.29. 19:50:36

5 perc hosszabbítás.... Minek?

pott70 2018.09.29. 19:51:22

@MGB75: Ja,nekünk meg kurva nagy szerencsénk van,hogy nálunk van.Mert egyébként konkrétan világvége az ember.

babo0410 2018.09.29. 19:54:39

@Mitya10: Eddig 3 gól 4 gólpassz. Olaszban a legtöbb az övé, de a top ligák tekintetében is holtversenyben első. Viszont a góllövőlista élén már 7 góllal áll Silva a Sevillaból. Mondjuk Roni ha belelendül, simán behozza.

Mitya10 2018.09.29. 19:58:23

@babo0410: Azért ez megsüvegelendő. 100% -os mérleg nincs miről beszèlni.Azért kiemelnèm a lengyel védését is mert ott ha az be megy 2-2 és ki tudja... Igy jó csucsukálni menni :)

rightinthenuts91 2018.09.29. 20:09:52

Az elmúlt évek Napolijához képest rz elég halovány volt. Gyakorlatilag csak védelmi hibákból jöttek a helyzetek. A mi részünkről voltak megint csodás játékpercek, de azért még mindig van hova.. Ronci ha ma jó (vagy jobb) formában van, lehetett volna 5-1 is.
Régen kezdtünk ilyen jól szezont ;)) Forza Juve

Quentin_KR 2018.09.29. 20:11:20

Gyerekkori barátom ironikus megjegyzése a meccs után :-"Baszki én még nem vagyok nyugodt... ha holnap nyer a Sassuolo, megint feljönnek 5 pontra..." :-D:-D:-D

Cannavaro 2018.09.29. 20:14:03

Szép volt! A piros nem kellett volna, de így is szép győzelem! Forza Juve!

rightinthenuts91 2018.09.29. 20:18:13

@Rivendell: Ha ez volt a jó, akkor megnyugodtam :D

danimester1 2018.09.29. 20:18:24

Meg van az előny a "riválisokkal" szemben,ha idén a Bl-re koncentrálunk,akkor januárra már kéne annyi előnyt szerezni,hogy "kényelmesek" lehessünk.Szerintem a Young boys ellen felforgatott csapat lesz.Este a sintéreket megszivathatná Cagliari!

nortu30 2018.09.29. 20:22:27

Az első 15 percet leszámítva azt mondom korrekt volt ez így, még ha kicsit szigorú is volt a piros. Azzal jönni botorság, hogy mi lett volna ha ez nincs, mert előtte már lefociztuk őket, és mentünk 2-1-gyel. CR nagyon ott volt, sajnos 1:1-ben a kapuval/kapussal mintha rátörne a lámpaláz vagy mi.

Juventino73 2018.09.29. 20:29:08

Szerintem a kukások nézzenek lefelé a romákokra és a hasonszőrűekre... Juve rules! Fino alla fine!
UI: Ronaldonak több gólpassza van, mint gólja. Hogy is vsn ez? A new age has come.

Raz82 2018.09.29. 20:33:07

Nem akarok spammelni, mert a Dühöngőbe is beírtam, de szerintem van akkora hírértéke, hogy ide is befér: Marrotta elhagy a Juve-t.

Sztovicska 2018.09.29. 20:44:50

Nagyon jó látni hogy végre eljött a várva várt szép játék idén. Végre tetszetős támadójátékot játszunk. És jó látni hogy Ronaldo nak is kezd leesni hogy itt nem az egyéni érdek hanem a csapat érdek ami számít. Egyre jobban kezdi felfogni ez abból is látszik hogy tud örülni akkor is ha nem lövi a gólt. 95 óta szurkolok a Juventusnak de talán még soha nem láttam ennyire erősnek a csapatot

Leram7 2018.09.30. 01:03:10

Jó meccs volt.

Mindenki hozott egy elvárt szintet, de kiemelkedett CR, Sandro, Cancelo.

Nagyon nem tetszett Bentancour játéka. Semmit támadási érzéke nincsen, csak a hátrapasszok. Can-t kell játszatni.

Rikoo 2018.09.30. 01:44:30

@Leram7: Bentancur szerintem kifejezetten sz@rul állt be.

Rocky80 2018.09.30. 10:26:03

Ez a hitvány Mandzukic megint vágott kettőt. Nagy meccsen. Milyen érdekes...

Ami tetszett: Roni "átalakulása" nálunk. Szerintem ő is Higany sorsára jut: egy kifejezetten ellenszenves játékosból egy szerethető srác lesz. Nálunk már nem pózol annyit ha észrevettétek.

Aztán tetszik Matuidi is. Csetlik+botlik, de nagy munkát végez.
Can is jó lesz, kicsit még integrálódik és fasza lesz.

Viszont itt van a két kulimunkás Pjanic mellett és nem láttam hogy olyan nagy javulás következett volna be a játékában.

Dybala észrevehetetlen volt tegnap nekem, de kiállítottak róla valakit. Ez is valami.

Berna most nem volt extra, de egyszerűen élmény nézni a srácot ahogy mozog a pályán. Nagy játékos lesz és már most is nagyon jó. Beáll és változást tud hozni. Nagyon fontos! Nyilván szeretném én is kezdőként, de lehet ez a tulajdonsága fogja a padon tartani. Szinte kezdő.

Rocky80 2018.09.30. 10:28:54

Az esti meccs legnagyobb poénja ha valaki esetleg lemaradt:

Egri Viktor a kezdőcsapat láttán:

"Nagyon erős kezdő, talán De Sciglio tudna rajta javítani Cancelo helyén, de sajnos sérült." :D

hurbiny3k 2018.09.30. 14:43:13

@Rocky80: Szerintem Viktor nagyon komoly fejmosasban reszesulhetett, mert hallhatóan visszafogott volt a fikázásunkat illetően.. Így is kétszer kivagta nálam a biztosítékot.. Dybala ha fetreng, színész, Albiolnak viszont nagyon fáj.. A másik, mikor egyszer tévesen állítottak meg minket lessen jó helyzetben.. Visszajatszas: és íme a le helyzet.. Köszi

2018.09.29. 16:00 |

Címkék: előzetes bajnokság meccsek