Bemutatkozik: Francesco Cassata

cassata_francesco.jpgAz olasz gasztronómiában jártasoknak először ezen név olvasásakor egy olasz édesség jut eszébe, pedig a Juventus egyik tehetsége is büszkén viseli ezt a nevet. Mit érdemes róla tudni?

Az Empoli ificsapatában kezdte karrierjét. 2014-ben lett a Primavera csapat tagja. 15 meccsen 4 gól, fél szezon leforgása alatt. Ennyi pont elég volt, hogy a Juventus felfigyeljen rá.

2015 telén leigazolta a Bianconeri 1,5 millió euróért. Másfél szezont húzott le az Öreg Hölgy szolgálatában a Primavera csapat berkein belül. Ez idő alatt 44 mérkőzésen segítette a csapatát, és 6 gól mellett 5 gólpasszt szerzett minden olaszországi sorozatot figyelembe véve. Az UEFA Youth League-ben 5 meccsen lépett pályára, amelyeken összesen 1 gólt szerzett.

Az Ascoli volt a következő csapat, ahol megfordult kölcsön keretein belül. 36 meccsen 1 gól szerepel a neve mellett, és 5 gólpasszt osztott ki társainak. Ezeket az eredményeket 1 szezon leforgása alatt érte el, és elég is lett a szintlépéshez.

A Juventushoz visszatért a kölcsönből és a Sassuolo megvásárolta 7 millió euróért. A Serie A-ban 10 alkalommal kapott lehetőséget, míg a Coppa Italiában 2 meccs jutott neki. 1 gólt szerzett, de azt sokáig emlegetni fogják, mivel egy majdnem félpályás találatról beszélünk. Az igazat megvallva, nem igazán jött be neki a Serie A. Ötször volt kezdő, de így is 45 perc az átlagja, amit egy-egy meccsen eltöltött. Nagyon gyenge teljesítményekkel rukkolt a Neroverdi színeiben. Ezért ismét kölcsönben bizonyíthat.

Új csapata pedig a frissen feljutó Frosinone lett. 1 évre szól a kölcsön, eddig 1 meccsen lépett pályára a Lazio ellen. 82 percet töltött a Stadio Olimpico gyepén, és jó teljesítményt nyújtott.

A válogatott csapatokat U17-től U21-ig mind megjárta, és pályára is lépett mindegyik korosztályban. Legtöbbet az U20-as csapatnál számítottak rá, 12 alkalommal erősítette ezt a korosztályt. Az U21-ben is lépett már pályára, összesen 2 alkalommal. Gólt címeres mezben sehol sem szerzett.

Adatai:

  • Kor: 21 év
  • Nemzetiség: olasz
  • Magasság: 183 centiméter
  • Poszt: középpályás
  • Erősebbik láb: jobb
  • Értéke: 3,5 millió euró (a Transfermarkt becslése szerint)

Játékstílusa: Rengeteg poszton megfordult rövid karrierje során, így a középpálya összes posztját megjárta. Volt már secunda punta is és jobbszélső védő is. Arról nem is beszélve, hogy már mindkét szélen is játszott. Sokoldalúságát gyorsaságának is köszönheti. Ez a legfőbb erénye. Jó a labdakezelése és a labdavezetése is. Passzokban is jó, védekezésben azonban már kevésbé. Játékstílusához képest agresszív, ezt bizonyítja rengeteg sárga lap, és van jó pár kiállítása is.

Eddig nem jött be neki az olasz első osztály, ez reméljük változni fog a Frosinone csapatánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6014254195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása