Allegri: „A VAR nagy segítség lett volna”

allegri_massimiliano_mutogat_kabatban.jpgA Juventus mestere csapata győzelmét követően elismerően beszélt játékosai teljesítményéről, és természetesen szót emelt Cristiano Ronaldo kiállítása kapcsán is.

„A srácok nagyon jól teljesítettek, mivel számos lehetőségünk mutatkozott Cristiano Ronaldo kiállítását követően is, aztán megérdemelten megszereztük a vezetést.” - értékelt a mester a Sky Sport Italia számára a 2-0-s siker után.

„Természetes volt, hogy a vége felé több területet adtunk a Valencia számára, azonban Wojciech Szczęsny számára nem igazán akadt védeni való a tizenegyesig.

Természetesen a feszültség tovább emelkedett a piros lap miatt. Nem egyszerű ezen a pályán futballozni, mivel a Valencia agresszív, a hangulat nagyon szenvedélyes, a srácok pedig mindenekelőtt nagyon jól teljesítettek a Valencia támadásainak a korlátozásában.”

Cristiano Ronaldo kiállítását követően Massimiliano Allegri nem cserélt, inkább átrendezte csapatát a meglévő játékosokkal.

„Egy támadóval kevesebb volt a pályán, így játszottunk, tehát semmi nem változott. Amiben jobban kellett volna teljesítenünk, az Blaise Matuidi hatékonyabb ellátása labdákkal a vonalak között, aki Mario Mandžukićot előrébb húzta volna, Alex Sandróval együtt.”

A meccs egyik fontos kérdése Cristiano Ronaldo egyből piros lappal való kiállítása volt, amelyet a gólvonalnál lévő játékvezető diktált, miután Cristiano Ronaldo a felvételek szerint meghúzta a földön lévő Jeison Murillo haját.

„Csak annyit mondhatok, hogy a VAR a bíró segítségére lett volna ilyen helyzetben. Csalódást keltő dolog tíz emberre fogyatkozni egy BL-meccsen egy ilyen incidens miatt. Ezzel ma este a vereséget kockáztattuk, és hiányozni fog Cristiano Ronaldo a következő meccseken is.”

Federico Bernardeschi kiváló teljesítményt nyújtott a Mestalla gyepén, és számos veszélyes beadással segítette csapatát.

„Kisebb gondban voltam a kedd esti edzés után, mivel mindenki jó formát mutatott. Az egyetlen biztos dolog volt, hogy Douglas Costát nem fogom az első perctől pályára küldeni, mivel a vasárnapi események után az érintett játékosok feszültté válnak, és rossz helyzetbe hozhatják magukat.

Federico Bernardeschi felnőtt a Juventus szintjére, és rövid idő alatt méltó lett arra, hogy nagy meccseken meghatározó legyen. Nagyon sokat fejlődött érettség és technika tekintetében, ezért most már nincsenek kérdéseim a játszatását illetően a szezon további fontos meccsein sem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr314250383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2018.09.20. 10:17:42

Berna már most nagyon jó és remélhetőleg még ennél is sokkal jobb lesz.

Szerintem meghatározóbb játékos lesz / lehet számunkra mint Dybala, sokkal szimpatikusabb is számomra.

Dybala viszont sokkal gólerősebb, talán ebben javulhatna.

A tegnapi meccsen egyáltalán nem hiányzott se Ronaldo, se Dybala és ez jó dolog.

Alex8610 2018.09.20. 10:27:58

Először is gratulálok a csapatnak egy ilyen kiállítás ráadásul pont CR nagyon osszezavarhatta volna a csapatot de esélyt sem adtunk a Valencianak.A játék is mutatóssabb volt mintha mindenkit jobban motivált volna a BL.Ami nem tetszett az a helyzetkihasznalas oké hogy minden nem mehet be de ha ez egy egyenes kieséses meccs lett volna tuti agyverzest kapok, reálisan nézve első félidő feleig már lerendezhettuk volna az egészet.Nem volt nekünk ellenfél ez a Valencia remélem majd a MU ellen azért egy xre majd jók lesznek. Can nagyon jó szállt be baromi jó igazolásnak tartom csak úgy pattogtak le róla az ellenfelek remélem elkerulik a sérülések.Orulok hogy a mester igy nyilatkozik Bernardeschirol hihetetlen mennyit változott az előző szezonhoz képest sokkal érettebb abszolút helye van nálunk ráadásul olasz ami külön öröm.Costa sérülése remélem nem komoly de most van ideje pihenni:) a MUval majd október vége felé találkozunk remélem CR is csak egy meccses eltiltást kap de megjobban remélem hogy fellebbeznek ezen a nevetséges ítélet ellen a másra nem is arra jó volt ez a tegnapi eset hogy akik eddig kételkedtek azok is láthatták Ronaldo reakciojabol hogy győzni jött ide.Ja Es VARt a BLbe de sürgősen!!! Teljesen elvesziti ez a sorozat az értékét.

Juvegaspy 2018.09.20. 10:44:26

Az uccso bekezdesnek nagyon orulok.
A csapatnak gratula.
Miert hasznalt tobbesszamot Allegri CR eltiltasat illetoen?
Nehogy mar tobb mint 1 meccset kapjon 1 biroi tevedes miatt!

pedronegroo 2018.09.20. 10:56:22

Gratula a csapatnak, megoldották. Megfelelő hozzá állással kompenzálták a inkompetens bíró hibából fakadó hátráltató körülményeket. Azért nem volt az olyan egyszerű emberhátrányban játszani mint ahogy az eredmény mutatja, a Valencia jött azért becsülettel de csak meddő főlényig jutottak na meg kellett a lengyel is, végre mutatott valamit mi több szerintem főszereplő volt a győzelemben.
Ruganit nagy marhaság volt beállítani, sikerült Allegrinek megint egy fokkal lejjebb építeni, szerintem innen tényleg nem lesz neki visszaút.
Berna is végre hozza azt a teljesítményt amit a Fior-ban mutatott de fejlődésnek én csak akkor nevezném ha majd itt is tud hosszútávon húzóember lenni(gólokkal,gólpasszokkal) nem csak egy olasz középcsapatban.

pedronegroo 2018.09.20. 11:03:25

@Juvegaspy: Szerintem kap még pluszba egy meccses eltiltást, nem ismerhetik be hogy hibáztak még összeomlana a rendszer.

Rocky80 2018.09.20. 11:04:31

@pedronegroo: gólpasszok most is megvoltak. ;-)

Dr. Grant 2018.09.20. 11:30:22

Örülök, hogy nyertünk, talán a játék is lassan javulni fog. Ez a kiállítás viszont nevetséges. Ronaldot leigazoltuk, de a bíró maradt a realnal...

Fabio83 2018.09.20. 13:41:47

Mire találtam működő stream-et, Roncit már kiállították, de jó volt látni, hogy végre nem egy lélektelen fos a játékunk. Can és Cancelo is nagyon tetszett.

alexGicamo 2018.09.24. 15:10:05

Nagyon örülök a győzelmünknek és gratulálok a csapatnak !

Remek, hogy Berna ilyen jó formában van és Maxi ilyen jó véleménnyel van róla!

Sajnos, nem láttam a meccset , ezért nem tudok állást foglalni a CR-eset kapcsán,de az biztos, hogy nem ártana a videóbíró a BL-be is !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

2018.09.20. 10:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája játékosokról