Del Piero: „Szabadrúgásban még le tudnám győzni Ronaldót”

del_piero_alessandro_portre.jpgAlessandro Del Piero 25 éve mutatkozott be a Juventusnál, és ebből az alkalomból a La Gazzetta dello Sport megkereste az olasz legendát, aki legjobb emlékként az 1996-ban megnyert BL-t említette.

A csatár a Padova együttesétől érkezett 1993-ban, és szeptember 12-én lépett először pályára, a Foggia elleni meccs utolsó 15 percében.

„Gyerünk, fiam. Azt tanácsolom, hogy tartsd meg a labdát, és kényszeríts ki néhány szabálytalanságot.” - idézi fel akkori edzőjének, Giovanni Trapattoninak a szavait a klublegenda.

„Csodálatos pillanat volt, az azt követő hét pedig még szebb volt, hiszen Torinóban álltam be a Reggiana ellen, és gólt szereztem.

Visszatekintve az 1996-ban megnyert BL-re az életem csodálatos szakaszára gondolok, nem csupán arra a mágikus római estére. Az év az igazi ünneplésekről szólt. Más volt, mint például a világbajnok, ami csak egy hónapig tart, és az ember mintha egy buborékban élne.

A Bajnokok Ligája egy hosszú út, és abban az évben mi végigjártuk, és minden egyes akadályt leküzdöttünk. Személyes szinten számomra az a megerősítés éve volt, míg a Juve-szurkolók számára, akiknek a sorát gyarapítottam, a beteljesülés éve volt, hiszen végre Európa legjobb csapata lettünk.”

A negyvenhárom éves lovag ezt követően Claudio Marchisióról beszélt, aki a Zenithez igazolást követően a 10-es mezt választotta Alessandro Del Piero tiszteletére.

„Tudom, hogyan érzi magát Claudio Marchisio, nem szükséges sok szóban leírni az érzéseit. Láttam, ahogy felnőtt, és szeretném, ha ismét győzni tudna, még ha nincs is már a csapatunknál. A mezszám megtiszteltetés számomra, remélem, hogy lesz módom meglátogatni őt Szentpéterváron.”

Természetesen Cristiano Ronaldo és az aktuális BL témája sem maradhatott ki.

„A rossz eredmények negatív hatással lehetnek az emberre, ez biztos, de az elmúlt döntőket a csapat két kiváló szezon végén játszotta, és erősebb csapatok bizonyultak jobbnak. Nincs itt szó semmilyen átokról. Olyan csapatok ellen veszített az együttes BL-döntőt, amelyek legalább olyan erősek voltak, mint a Juventus. Veszélyes dolog a BL, mert az elvárások nagyok, és ezek elnyomhatják az embert.

Mindazonáltal a csapat valószínűleg meg fogja nyerni a BL-t, mivel ez a klub leghangsúlyosabb célkitűzése. Továbbá szerintem izgalmas is, mivel a klub szeretne mindent beleadva felülkerekedni ezen az akadályon. Ez bizonyítást nyert a nyáron ezzel az ambiciózus projekttel, ami nagyon tetszik. Kicsit hasonlít a helyzet a Lakers és LeBron James párosítására…

Cristiano Ronaldo rendkívüli bajnok, és olyan mentalitással büszkélkedhet, ami csak a legjobb sportolókra jellemző. Tudni fogja, hogyan ossza meg ezt a mentalitást a teljes csapattal.

Hogy mi volt az első gondolatom, amikor meghallottam, hogy a Juventushoz igazol? Egyszerűen nem hittem a fülemnek, átverésre vagy álhírre gyanakodtam.

Szerintem szabadrúgásokban bizonyosan le tudnám győzni, bár ha nem, akkor számomra meglenne a kifogás, hogy már egy ideje visszavonultam…

A Sky számára készítettem egy interjút vele, és az lepett meg leginkább, amit élőben elmondott: a szavai a győztes mentalitásról, a felkészüléssel és edzéssel szembeni megszállottságról, a képességéről, hogy mindig új célokat tűzzön ki magának, illetve hogy nagyszerűen tudja motiválni saját magát.

Őszintén mondhatom, hogy ezekkel a szavakkal azonosulni tudtam, ezek összefoglalták a sport esszenciáját, és megmutatták, miben többek a bajnokok a többiekhez képest.

Fel fogja fedezni saját maga, hogy miről szól a Juventus, méghozzá a mindennapi életben. Nem csupán Torinóban. A Juventus mindenhol ott van, mivel mindenhol rendelkezik szurkolókkal. Hamarosan felfedezi azt is, milyen óriási felelősség és megtiszteltetés ebben a mezben futballozni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1614237597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.09.13. 10:40:10

„Szabadrúgásban még le tudnám győzni Ronaldót” - abban még én is mivel CR-nek nem ez az erőssége bár fel nem tudom fogni hogy lőheti valaki ilyen rossz hatékonysággal mikor elvileg másról se szólnak a hírek hogy CR csak edz meg edz meg edz és mindenkinél többet edz. Ezek szerint ehhez nem elég az edzés erre születni kell. :)

Amúgy meg minden szava arany a Capitano-nak. :)

MdewC 2018.09.13. 10:41:40

Ennyi!

Hajrá Ale hajrá CR!

Hiányzol Marci!

jeneiPALI 2018.09.13. 11:42:25

A királynak mindig igaza van imádom!! Forza Juve,

Tibi Sebestyén 2018.09.13. 12:57:42

Nem csak a futball királya, de igazi úriember! Ezért imádjuk!

Alex8610 2018.09.13. 18:13:28

Fel fogja fedezni saját maga, hogy miről szól a Juventus, méghozzá a mindennapi életben. Nem csupán Torinóban. A Juventus mindenhol ott van, mivel mindenhol rendelkezik szurkolókkal. Hamarosan felfedezi azt is, milyen óriási felelősség és megtiszteltetés ebben a mezben futballozni.”

Öröm olvasni minden szavát :) A legnagyobb!!

2018.09.13. 10:00 |

Címkék: nyilatkozat Bajnokok Ligája játékosokról