Legrottaglie Ronaldóról és Bonucci visszatéréséről

legrottaglie_nicola.jpgNicola Legrottaglie exkluzív interjút adott a Juventusnews24-nek, amely során elmondta gondolatait a Juventusról, a Bonucci-Caldara cseréről, Ronaldóról, a nyitányról és a szezonnal kapcsolatos várakozásairól. 

Legro 2003 és 2011 között volt a Juventus játékosa, még Lippi mester szerződtette a csapathoz, és sokan nem értették miért élvezi a mester bizalmát a rutinos és sokat megélt Mark Iulianóval szemben. Attól a Chievótól igazoltuk, amely ellen a Juve megkezdi a bajnokságot szombaton Veronában.

1998 és 2003 között volt a Chievo játékosa, értelemszerűen 2003-ban csatlakozott a Zebrákhoz 7 millió euróért, és hű is maradt Torinóhoz egészen 2011-ig, csak Fabio Capello regnálása alatt, 2005-től töltött egy rövid időt kölcsönben, de a 2006-os Calciopoli után a Serie B-t már a csapatnál töltötte, Chiellini mellett, jobblábas belső védőként. Az olasz válogatottban is pályára lépett 16 alkalommal, ezalatt egy gólt is szerzett.

Ahogy közeledik a nyitány (augusztus 18.) és elstartol a Serie A, a Juventusnews24 olyan játékost igyekezett megszólaltatni, aki mindkét csapat mezében szerepelt pályafutása során, és nála autentikusabb személyt aligha találhattak volna. Nézzük az interjút Csabuso84 fordításában.

JN24: Szervusz Nicola! Szombaton Chievo-Juve! Milyen várakozásokkal tekintesz a mérkőzés elé?

N.L.: "Nehéz megmondani pontosan. Mindkét csapat egy kissé megújult. Például még nem világos, hogy milyen formációt fog játszatni Allegri. Én személy szerint úgy érzem 4-4-2-es hadrendet látunk majd. Egyértelműen a Juventus a favorit, a Chievo védekezni fog, és megpróbál ellentámadásokkal operálni. Úgy gondolom ebben a szezonban is a Juventus lesz a főszereplő, és játékban is előrébb léphetnek."

JN24: Azt mondom Juve és azt mondom Cristiano Ronaldo... Te mit tennél?

NL: "Szűkíteni kell a területeket, nem szabad neki területet hagyni, a két belső védőnek tökéletesen kell működnie, míg az egész csapat védelműnek hatékonyan kell együtt dolgoznia. Fegyelmezett, zárt védekezést várok, persze még így is előfordulhat, hogy a szélekről megbontják a védelmet. Meg kell próbálniuk egy lépéssel előrébb járni, és hamarabb reagálni, keményen és határozottan. Mert ha egy ilyen játékos lefordul rólad, akkor vége..."

JN24: Beszéljünk egy kicsit a védőkről, egy gyors kérdés, mit szólsz Bonucci visszatéréséhez?

NL: "Senki sem számított a visszatérésre, a szurkolók most túlfűtött hangulatban vannak, de azt hiszem, Leonardo megérdemli a második esélyt. Rájött, hogy helytelenül döntött, amikor elhagyta a csapatot, mindenki hozhat rossz döntést az életében, nem értem miért került ekkora össztűz alá a drukkerek részéről."

JN24: Talán az is közrejátszik, hogy a nagy reménységnek kikiáltott Caldarát áldoztuk fel érte. A szurkolóknak ez így túl fájdalmas lehet, nem?

NL: "Nem. Őszintén szólva, nem tűnt úgy számomra, hogy olyan transzfer lenne, ami megváltoztatná az erőviszonyokat. Caldara nagyon fiatal, és óriási tehetség, ez vitathatatlan, de egyelőre nem több ennél. Még ezt be kell bizonyítania, meg kell mutatnia mi lakozik benne, különösen a nemzetközi színtéren nincs még tapasztalata, ami egy másik történet. Ő még nem egy kész játékos. A Juventus a következő 3-4 évben nyerni szeretne Európában is, és ehhez hasonló karakterű játékosokra van szükség, mint Bonucci. Nem is beszélve arról, hogy ott biztosan több játéklehetősége lesz, ami egy olyan reménységnek, mint ő elengedhetetlen a folyamatos fejlődés miatt, és fokozatosan beérhet. Akkor biztosan Caldara is egy kiváló védő lesz nemzetközi szinten is."

JN24: A scudetto idén is csak a bianconerik vitrinjébe kerülhet?

NL: "Nem látok komoly kihívókat, vagy erre alkalmas riválisokat. Ugyan az Inter nagyszerűen igazolt, jól erősítettek, és kiváló idényük lehet, de csak a második helyért szállhatnak harcba, mint ahogy a Roma és a Napoli is. Jelenleg ez a realitás."

JN24: Elérkeztünk az utolsó kérdéshez: a Bajnokok Ligája. Ebben az évben az álom valósággá válhat?

NL: "Remélem! Úgy gondolom, hogy Ronaldo extra fegyvert jelent ilyen értelemben. Ebben az évben a Juventus az a csapat, amelyet még Európában is meg akarnak majd verni."

Írta: Csabuso84

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6214184163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thuglife! 2018.08.16. 15:37:42

Akkor biztosan Caldara is egy kiváló védő lesz nemzetközi szinten is."

sokra megyünk vele már nem a miénk...
a zinterről ugyanezt gondolom.

alexGicamo 2018.08.16. 15:55:14

Szép munka , köszi ! :-)

alexGicamo 2018.08.16. 15:56:41

Szép munka , köszi ! :-)

Csabuso84 2018.08.16. 16:17:25

@Thuglife!: Ez igaz sajnos. Viszont az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Juventus, már nem csak a pályán uralja az olasz labdarúgást, hanem azon kívül is! A legnagyobb olasz klub lettünk, nemzetközi mércével nézve is a top 5-5 maximum 6 legjobb csapat között voltunk már az elmúlt 4 évben (Ronaldo nélkül is), és az a helyzet, hogy Olaszországban minden játékos a Juvéba vágyik! Egyfelől tudják, ha a juve megkeres az egy visszaigazolás, hogy a posztodon a legjobb vagy, vagy a legígéretesebb tehetség! Ha valóban beváltja azokat a reményeket amik benne vannak, akkor nem elképzelhetetlen, hogy megvásároljuk, már kész játékosként, még ha a múltban nem feltétlenül volt ez a csapat profilja, hogy kész játékosokmt vett (leglábbis nem ez volt a tendencia), inkább nálunk váltak azzá! A jelen viszont azt mutatja, hogy akit akar a vezetés azt megszerzi! Még ha közvetlen riválistól is -amennyiben ebben a bajnokságban van riválisa a Juvénak- lásd Szczesny aki az utolsó pillanatig tagadta a megegyezést, vagy Pjanic, vagy az óriási indulatokat kavart Higuaín, de a firenzeiek, akikről köztudott, hogy Baggio óta nem a szívük csücske a Juve, és nem is nagyon adtak el nekünk játékost sem tudtak mit tenni amikor mi úgy döntöttünk kell nekünk Bernardeschi! Most De Scigliot azért nem mondom, mert akkor kapott a Milány egy Bonut, akit azóta szintén visszavettünk! Mindezek tükrében, simán benne van, ha Caldara jó lesz visszavesszük! ;) Szóval nyugello by Csabuso

2018.08.16. 16:24:40

Szerintem meg Bonucci messze nem akkora ász,hogy az egyik legtehetségesebb védőt elpazaroljuk érte,a másikat meg padoztassuk továbbra is miatta. Esetleg,ha mondjuk Godinról vagy Varaneról beszélünk,akkor érteném ezt a nagy áldozatkészséget,de ez nem róluk szól.igy azokkal értek egyet.akik kurvára nem örülnek ennek a nagy visszatérésnek.

Thuglife! 2018.08.16. 17:36:46

@Csabuso84: Igaz amit leírtál,látom jól ismered a Juvét! :) viszont nekünk tanulni kellene a 2 milánói klub hibájából ahol az egyiknél mindent egy lapra(BL-re)feltéve összevásárolták a csapatot aztán ki is fújt a dolog,a Milannál pedig szinte egyszerre öregedtek ki az ikonok.én az építkezés híve vagyok nem az összevásárlásé.Ha ilyen nagy tényezők vagyunk,vagy leszünk anyagilag is ahogy mondod,akkor megnézhetjük mikor veszünk valós értékén bárkit is,hisz tudják h. van pénz lehúznak minket mint az angolokat.a srác visszavásárlásában már nem nagyon hiszek.azért az 5 éves szerződése alatt a Milan is visszatérhet az európai vérkeringésbe, akkor nincs értelme váltani+meg is lett alázva.Egy biztos,lagalább akkora nyomás lesz Bonuccin mint Ronaldón...csak a portugált az inkább feldobja,a másik meg egy idegbeteg.

Grinta 2018.08.16. 18:15:46

@Thuglife!: Milánóban a zinternél talán nem is volt a fő baj hogy csúcsra lettek járatva,hanem hogy "beleszerelmesedtek" azokba a játékosokba,akik a sikert hozták.Valahol természetes dolog.Nálunk a Juventus-nál szerintem ez nem fordul(hat) elő.Ha kell akkor lépni fognak.Itt kicsit keveredik a szentimentalizmus,és a racionalitás.Nem véletlenül vagyunk a Itália rekordbajnoka!Fino alla Fine

.Bulldeo 2018.08.16. 18:34:19

@Thuglife!: Vannak a 30on túli játékosaink, de utána ott van Pjanic, Douglas, és Sandro 27-28 körül, mindhárom meghatározó, kezdő szintű játékos, majd 25 alatt Dybala, Bernardeschi, Bentancur, az újonnan érkezett Cancelo, Emre Can. Mindkét oldalon a csere szélső védők is 25 évesek. A belső védők kora nem túl biztató, de szerintem csak náluk van ilyen jellegű gond. Valószínűleg jövő nyáron az a részleg lesz újraszabva.

Génmanipuláltházikecske 2018.08.16. 21:24:55

@.Bulldeo: Talán lehet még azt mondani, hogy abból az egyik belső védőnek még nem számít a kora....

Csabuso84 2018.08.16. 22:44:57

@Thuglife!: A mondatod első fele igaz a milánói csapatokra! De hidd el nálunk nem lesz ez, már csak azért sem, mert nem egy szezonra (BL) állították össze Marrottáék ezt a keretet! Ez a keret még legalább 3-4 évig (egy két játékostól elteknintve) még a csúcson lesz!Viszont folyamatosan minden nyáron igazolunk 4-5 meghatározó játékost! Fentartják az egyensúlyt ami a folyamatos fejlődéshez kell! Pedig ahogy Beppe is mondta, nagyon nehéz tovább fejleszteni a csapatot, mert így is nagyon erős! A másik, hogy a Juve a 3-4év utána is versenyképes lesz, eszméletlen tudatosan rakják össze a vezetők a csapatot. A vezetők is ugyanúgy ismerik a történelmet ahogy mi,és előttük a példa amit Te is írtál! Nem aggódok, nem beszélve arról, hogy rengeteg fiatal tehetséget adtunk el visszavásárlási opcióval! Clemenza, Favilli, Kean meg még egy két játékos pár éven belül nagyon jó játékosok lesznek! Ráadásul nem véletlen indították el idén hivatalosan is a 2. csapatot! Hogy még élesebb helyzetben edződjenek, mint az up. liga, nagyon nagy a különbség a Serie A és az up. bajnokság között! Így még közelebb lehetnek az éles bevetéshez, nem lesz akkora ugrás! És azért Perin, Cancelo, Rugani,De Sciglio, Bentancur, Pjanic, E. Can, Berna, Dybala, Costa 3-4 év múlva még a csúcson lesz! Arról meg nem is beszélve, hogy az Agnelli klán az egyik legtehetősebb család egész Olaszországban, és a futball felé komoly affinitással bíró szakembereket alkalmaznak, hogy a befektetett pénz okosan legyen forgatva! Tisztán látszik, hogy szereted a csapatot, és ebből adódóan aggódsz, ami örömteli, de azt hiszem ez esetben feleslegesen! Jó kezekben van a csapat, és az elmúlt 7 évben Olaszországban bizonyítottak, az elmúlt 4ben pedig Európai szűken vett elitjébe csatlakoztunk! 4 kiírás alatt 2 BL döntő, 2x meg érdekes körülmények között estünk ki: 2015 döntő, 2016ban a Bayern, 2017: döntő, 2018ban a Real ellen, de mondjuk bírói tévedésnek! Tehát itt közel sem arról van szó, hogy egy kiemelkedő BL szezont produkáltunk utána atomjaira hullottunk, mint a sinter! Itt tudatos építkezés folyik, még ha az idei mercaton azonnal bevethető sztárok érkeztek is! De ahogy írtam a lehető legjobb kezekben van a csapat!

Csabuso84 2018.08.16. 23:28:06

@Thuglife!: Azt még mindenképp hozzátenném, hogy a Juve ha a futball pályától eltekintünk, és gazdasági szempontok alapján közelítjük meg a dolgot, össze sem hasonlítható a milánói hullarablókkal! Egyrészt akkor más volt a foci, relative ilyen rövid idő alatt is alapjaiban változott meg a gazdasági része! A Juve egy folyamatosan fejlődő, növekvő bevételeket generáló csapat! Azért, mert rájöttek arra Agnelliék, hogy nem csak csapatot, hanem "brandet" is kell építeni! Különben előfordulhat olyan probléma, amire Te magad is utaltál, hogy kiöregedik ez a generáció, és a Juve is szép lassan elkezd sűllyedni!Szóval gazdaságilag is helyre tették a klubot a 2010es hatalomátvétel óta! Történelmileg visszavezethető, hogy a csapat mindig akkor volt igazán sikeres, ha egy Agnelli ült az elnöki székben! Szóval nincs miért aggódni, a Juve egy folyamatosan fejlődő brandérték, akik a bevételeiket évről évre növelik, e tekintetben is nyilvánvaló a fejlődés! Jelenleg a Real , Barca, Bayern, MU négyes CSAK akik nagyobb brand, mint mi (nem feltétlen a pályán, ott már most jobbak vagyunk a Unitednél)egy gyors példa csak, mert én eléggé beleástam magam a témába, úgyhogy annyit mondhatok a Juventus gazdaságpolitikájáról reggelig beszélgethetnénk, úgyhogy csak egyet ragadnék ki, a címer kontra logo kérdést, amivel sok Juventino nem ért(ett) egyet, talán a mai napig sem! Megjegyzem nekem sem tetszik, de ha megkaparjuk,m és mögé nézünk, akkor azt kell, hogy mondjam (eddig is tudtam), hogy Agnelli egy nagyon tehetséges fiatal elnök, és talán ennek köszönhető, hogy ők követik le, és használják ki a modern futball változásait a legjobban! A rövidtávú terv az, hogy a Juventus saját sportszermárkát alapít! Aminek természetesen a logoja (mint a nikenak a pipa) A "J" embléma lesz. Nem véletlen, hogy a Juventussal kapcsolatban is, mindenhol a "J" jeleník meg, J edzőközpont, J hospotal, nem sorolom, mindenhol ezt látod! Azért, mert e köré építenek mindent! Most a világban ezt az emblémát erősítik, és mikor úgy érzik majd, hogy eléggé megerősödött, (a csapat kiváló szereplése a legalkalmasabb a népszerűsítésére, és a brand kiépítésére, de legalábbis a legkézenfekvőbb módja), akkor megcsinálja a Juve a saját sportszermárkát! Ami ahogy említettem a J logora lesz felépítve! Amikor már a Juven tus olyan erős marketing érték lesz, hogy önmagában egy márka (már nem kell sok hozzá, akár a BL győzelem után megtörténhet)akkor leválunk az adidasról,és a saját márkánkban fogunk pályára lépni, csak a J embléma lesz rajta, mint szállító! Ez azért üzletileg zseniális húzás, mivel köztudott, hogy az Adidas több, mint 130 millió eurot fizet évente mint a Juvénak, mint a Unitednek! (és további 6 millió eurot, hogy a mezeken kívül egyéb termékekre is rátegye a logokat. De nem puszira adnak ennyi pénzt, cserébe a mezeladások és forgalmazások ,izáűrólagos joga a német céget illeti, a Juventus (és a MU) csak 10-15%ot kap minden egyes eladott mez után! Ha leválunk az Adidasról és a saját sportszermárkánkba fogunk szerepelni, akkor minden egyes darab mez ára a Juve kasszájába folyik be!Ezzel megint felrobbantva a piacot, gondoljunk csak Ronaldo mezeladási mizériájára, azon az Adidas most durván jól járt! Ez csak egy kis részlet Agnelliék nagyszabású tervei közül, de például ezért (is) lett lecserélve a címer erre a logora! A Juve mint a pályán, mint az eladhatóság szempontjából nagyon komoly sport, és gazdasági erő lett, és ez még sehol nincs ahhoz ami lesz a jövőben! Szóval én még egyszer hangsúlyozom nem aggódnék! :)

Csabuso84 2018.08.16. 23:32:44

@Thuglife!: Bocs, hogy 3 kommentbe küldtem el, de elég hosszú és bonyolult témákra terelődött a beszélgetés, és ahogy írtam ez elég összetett téma, nem egy pár mondatos hozzászólás, ezért igyekeztem bőven kifejteni, de a hozzászólás csak bizonyos számú karaktert engedélyez. Ezért leírtam három kommentbe! ;) Remélem nem gond! Egyszer ha lesz időm írok egy saját összegzést a Juve gazdasági ténykedéséről, és terveiről, egy saját psoztba! Persze csak ha van rá érdeklődő, mert vannak akiket ez annyira nem érdekel, csak a pályán történő események! De engem érdekelt, így utána néztem! Ez legalább olyan fontos tényező, és a jövőjét érinti a csapatnak!
Tehát beszélnék még röviden Caldara visszahozataláról! Attól, hogy a Milánnál is dolgoznak gőz erővel, még minimum úgy 10 éves lemaradásuk van (de legalább 7 :D ) a Juventus jelenleg legalább 30szor nagyobb brandértéket képvisel, mint akármelyik milánói top csapat! De mondhattam volna a Romát vagy a Napolit is! A Juvéban játszani rang és kiváltság! Ha Caldara beváltja a hozzá fűzött reményeket (és ugye Chiello már 34 éves) akkor 2 éven belül vissza fogjuk hozni! És ha ő nem sértett, és jönni akar, akkor a Milán kénytelen lesz megválni, ők sem akarnak egy olyan kulcsembert, aki nem akar a klubban játszani. Ez csak azon múlik, hogy a Juve vissza akarja e majd hozni vagy sem! Ami meg ugye Caldarán múlik milyen teljesítménnyel rukkol elő, olyan mértékű fejlődést fog e mutatni, amilyet várunk! Ha igen természetesen visszahozzuk, ha meg nem akkor Te sem akarod majd őt vissza, és olyan gyorsan el fogja mindenki felejteni, mint ha nem is lett volna! :) Itt egy olyan forgatókönyv van arra az esetre, ha klasszis védő lesz, hogy ne kerüljön vissza, ha akkora a sértettség benne, de ép eszű játékos akkor sem mondana nemet Itáliában a Juve hívására, mert még ha fejlődik is a Milán, akkor is egy más lépcsőfok! Akkor azért jönne, hogy ő mint játékos előrébb lépjen, és még tovább fejlődjön, hogy a válogatottban is stabil helyet szerezzen magának, esetleg összejöjjön egy szerződés a Realba stb. stb. ezer oka van! :) Az meg, hogy a többi klubnál sem vakok, és ha mi érdeklődünk megpróbálnak megfejni, az természetes, a többi csapat vezetői is a saját maguk érdekeit nézik. Erre már most is látunk példákat, ott van Lotito és Milinkovic Savic esete! Sehol nem ér az a gyerek több, mint 100 millió eurot, erősen túl van fújva! Még ha ügyes is, és jó idénye volt, nem mindegy hogy hol... Hogy egy Lazioba vagy egy Juvéba! Ha utóbbi mi kérhetünk ennyit egy fiatal, jó szezont produkáló fedezetért, ahogy tettük Pogbával, aki szintén nem ér ennyit! Legalábbis akkor nem ért, ebben az elmúlt 2 évben durván felborult a piac, de nézd meg nem véletlen, hogy nem sikerült sehová értékesítenie ezért az űrért! De e miatt írtam, hogy a futballhoz nagyon jól értő managmentet tett össze Agnelli! A pénzünk nem azért van, hogy blődségeket csináljunk, akkor hamar nem lenne, és a fejlődésünk is hamar oda lenne! Az ilyen (vagy ehhez hasonló) tevékenységeknek egyszerűen nem szabad engedni! Nagyon helyeseltem, hogy Marrottáék nem fizették ki ezt az összeget Lotitonak, pedig primitív módon a már a médiát is belevonta, és azon keresztül csipkelődött, mondván "a Juvénak nincs pénze Savicra" Az hogy nincsen, vagy csak nem vagyunk hajlandóak engedi az ilyesfajta követelésnek az két teljesen külön álló dolog! A CR transzferrel bebizonyítottuk, hogy van,d e minket nem lehet lehúzni, ennyiért mi a világ (egyik) legjobbját vesszük meg! Megint csak azt tudom írni, ilyen téren se aggódj! :) A Juva amúgy is gazdag történelme legnagyobb aranykorát éli a pályán és azon kívül is! Nem is lehetne jobb kezekben a klub és a csapat, itt most nem csak a pályán, minden ponton a legjobb van, és ebben rejlik a Juventus sikerességének a kulcsa! Ezeket én most minden elfogultság nélkül mondom, eléggé beleástam magam, mert szeretek szinte együtt lélegezni a csapattal! ;) Remélem segítettem a dolgok mögé nézni! További szép estét! FORZA JUVE!!!

babo0410 2018.08.17. 01:27:25

@Csabuso84: Gratulálok, és köszönet ezért a 3 posztért. Nagyon jól összefoglaltad mi miért történik, és Remélem Caldara még lesz a miénk, mert ez azt jelentené, hogy ő is jó védő, meg nekünk egy újabb fiatal olasz jönne. Ahogy Remélem idővel Chiesa és Barella is itt fognak játszani. Szerintem most ők a egtehetségesebb olasz fiatalok. Mondjuk az se lenne baj, ha Mandragora vagy Orsolini jöhetnének, és bizonyítanának.

el.Flaco 2018.08.17. 07:31:33

@babo0410: Caldara visszatérésében én nem hiszek, viszont Chiesát és Barellát én is nagyon szívesen látnám a csapatban.
Orsolini szerintem nem lesz meghatározó játékos, de cáfoljon rám.
Mandragorának ez az év lehet a kiugrás éve. Tavaly is biztató volt a Crotonéban, most pedig, miután 20 millió eurót fizetett érte az Udinese egyértelműen meg fogja kapni a lehetőséget és szerintem élni is fog vele, immáron egy középcsapatban. Ő szépen fejlődik, sokat várok tőle.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása