Cristiano Ronaldo: „Hihetetlen élmény volt a torinói vastaps”

cristiano_ronaldo_edzes.jpgCristiano Ronaldo nemrégiben a Juventus TV számára adott interjút, amelyben elmondta, hogy gyermekként álmodozott arról, hogy egyszer a Juventusnál futballozhat, illetve a nyáron érkezett klasszis kiemelte a torinói családias hangulatot is, amely a csapatnál uralkodik.

„Kiválóan érzem magam. Mindenről csak jót tudok mondani, a teszt jól sikerült, az emberek a stadion körül, a szurkolók, az edzőkomplexum körül gyülekező emberek nagyon kedvesek velem. Örülök, hogy itt lehetek, és boldog vagyok.”

Az ötszörös Aranylabda-győztes sokakat meglepett a nyári klubváltással, de miért éppen a Juventusra esett a választása?

„Nagyszerű klubról van szó, kezdjük ezzel. Gyerekkorom óta figyelem ezt a csapatot, és azt is mondtam, hogy remélhetőleg egyszer játszhatok itt. Most pedig egy fantasztikus klubnál találom magam, a világ egyik legnagyobb klubjánál. Boldog vagyok.

Nem volt egy adott pillanat, amihez köthető lenne a döntéshozatal. Az évek során párszor játszottam a Juventus ellen, és az a különleges érzetem támadt, hogy az olasz szurkolók kedvelik Cristiano Ronaldót.

Ez Olaszország legnagyobb klubja, és a világ legjobbjainak az egyike, szóval egyszerű döntés volt, mivel a Juventus hihetetlenül jó klub.”

Amikor a Real Madrid nyert a torinói BL-negyeddöntőn, Cristiano Ronaldó gyönyörű ollózással szerzett gólt, a közönség pedig állva tapsolta a portugál klasszist.

„Hihetetlen volt. Minden nap eszembe jut, ilyen még soha nem történt meg velem azelőtt. A Bajnokok Ligája negyeddöntőben a Juventus ellen lő az ember egy gólt, a közönség pedig mindenki tapsol. Hihetetlen érzés volt.

Először kicsit meglepett a dolog. Figyelemmel követem a Juventust, és szimpatikus a klub, de onnan kezdve még inkább megtetszett nekem a klub. Nem mondhatom, hogy ez volt a fordulópont a döntésem tekintetében, de minden apróság számít. Talán. Természetesen az segít, ha az emberek egyértelműen kedvelnek, ha a szurkolók és a klub kedvel, az érzés így teljesen más.

Mindannyiuknak meg kell köszönnöm a tanúsított támogatást. A prioritásom, hogy a legjobbamat nyújtsam, profiként futballozzak, és hogy megpróbáljam még jobbá tenni a csapatot. Ez a feladatom, viszont eközben megpróbálom a lehető legjobban érezni magam, és egyúttal minél jobbá tenni a Juventust.

Az első gólom majd bekövetkezik a dolgok természetes folyományaként, erről nemigen gondolkodtam. Tisztában vagyok azzal, hogy készen fogok állni, de az első gólom nem is számít. Csak az a célom, hogy megfelelően felkészült állapotban legyen.

Jó formában akarok lenni, segíteni a csapatot, trófeákat akarok nyerni, ez az én célom.”

Cristiano Ronaldo már számos sikert bezsebelt, ezért felmerül a kérdés, hogy milyen érzéseket kíván még megélni a futballpályán?

„Nem tudom, talán ennél a klubnál másfajta érzések érnek. Eddig úgy érzem, hogy az emberek mások ennél a klubnál, kedvesek és családként viselkednek. A szurkolók pedig hasonlóképpen.

Izgatott vagyok, és természetesen szeretnék örömöt okozni. 15-16 éve profi játékos vagyok, ezért a módszerem változatlan. Számos évet játszottam a Manchester United és a Real Madrid együttesében, ez most egy új kaland, de szeretném megtartani ugyanazt a munkamódot és munkamorált, segítve ezzel a csapatot a céljaink elérésében.”

A Premier League és a La Liga után Cristiano Ronaldo Serie A mérkőzésen is pályára léphet 33 éves korában.

„Ismerem a bajnokságot, nyomon követtem a tévében, de még soha nem játszottam itt eddig. Remélem, hogy nagyon gyorsan be tudok illeszkedni, de a kihívásért érkeztem ide a legjobb olasz klubhoz, mindez izgalmas, és remélem, hogy a lehető legjobban kezdjük a szezont.

Mindent köszönök, a legjobbamat fogom nyújtani, és biztos vagyok benne, hogy együtt meg fogunk nyerni számos trófeát.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2114175177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.08.11. 15:33:05

Üdv a Juve családba, remélem ablt megnyerjük és történelmet irunk veled Cr Messi akét fenoméno! és Costa!!

Juventina7 2018.08.11. 15:33:18

Csak rugjad azokat a golokat, es legyel csapatjatekos!
A szabadrugasokat viszont meghagynam Pjanicnak, Dybalanak.

GGábr81 2018.08.11. 16:05:10

A taps kellett az egonak, de a 30 méteres fizu is segített a döbtéshozásban.
Na hajrá te kis cukika! Ha már itt vagy, akkor otsd a gólokat!
Próbálok vele megbarátkozni, izlelgetem, de valahogy még nem az igazi.
Mondjuk a realos haverokat azért jó cukkini. Nekik folyton magasztalom, hogy mekkora császárt tékozoltak el.

alexGicamo 2018.08.11. 19:40:15

@GGábr81: LOL !
Durván benyalt a mi imádott ÖREG HÖLGYÜNKNEK ,de ez legyen a legnagyobb gondunk !
Ha minden számításunk bejön vele kapcsolatban, akkor sokat nyerünk a dealen !
Sok sikert nálunk !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

2018.08.11. 20:17:12

Ne sérüljön le, pozitívan fogalmazva, legyen egészséges és szarja a gólokat. Ez a dolga. Akkor majd én is elnyammogok egy-egy hip-hip hurrát.

Dana06 2018.08.11. 20:47:41

Nem hiába egy jó Milf-nek nehéz ellenállni :D
Igazi profi, Del Piero volt hasonló gondolkodású (nyilatkozatok alapján)!
A Családias légkört majdnem mindenki kiemeli, örülök hogy ő is így látja.

Watakuki 2018.08.11. 20:55:04

Nagyon kiváncsi vagyok már, mire lesz képes! Még mindig nem tudom igazán elhinni, hogy itt van.

rockitbaby 2018.08.11. 21:00:28

Ha valamit ki lehet emelni vele kapcsoaltban, akkor az a kivételes mennyiségű és minőségű munka amit lepakol az asztalra. Ez mindenhol jellemezte, jellemzi és reméljük itt is fogja. Ha nem is fog minden meccsen olyan ollózós gólt rúgni, ha kiteszi a lelkét is a pályára - márpedig kifogja, mert nem éri be kevesebbel, mint a maximum -, akkor olyan hatalmas gond nem lesz.

peti78 2018.08.11. 21:19:04

Kb 10 eve a legjobb mercato az idei cr ugy kellett mint 1 falat kenyer kerdes a formacio szerintem 4231 lesz es roni szarja majd a golokat es ujra lesz juves golkiraly

peti78 2018.08.11. 21:29:06

Mekkora lenne ha az elso idenyeben 40 golt elerne a bajnoksagban asszem ez olasz csucs lenne

Hiribi27 2018.08.11. 21:48:42

@peti78: itt soha nem fog 40 gólt rúgni. Egyrészt szerintem nem fogunk támadó focit játszani idén sem. Kicsit persze lehet változni fog a taktika,de nem fogunk totális futbalt nyomni. Ez soha nem volt a Juve sajátja, Allegrié meg főleg nem.Nézd meg az ikon, a megismételhetetlen ADP statisztikáját: 19 év alatt 290 gól( ebben minden benne van) aztán nèzd meg a roni statisztikáját csak a Realnál: majdnem 500 gól 9 év alatt. Az olasz bajnokságban nem lehet 5-6 gólokkal nyerni. Itt mindenki a védekezésből indul. Ez még hangsúlyosabb a Juve ellen. Szóval szerintem roni itt nem fog ficánkolni. Ha rúg 25 gólt a bajnokságban és a Bl döntőn egy győztes gólt èn elégedett leszek. :)

GGábr81 2018.08.11. 21:58:15

@Hiribi27: 25-nél többet várok. 30-33 környékén elégedett leszek. 35 fölött viszont behódolok és beállok CR7 fannak.

Génmanipuláltházikecske 2018.08.11. 22:49:48

A vehemenciája, a lelkesedése,agilitása, mindene megvan az embernek. Ebből a szempontból én nagyon örülök.... Viszont ami a mai napig aggasztani fog az a pályán belüli viselkedése....... Ezt soha a büdös életbe nem fogja kivetkőzni magából.Ha csak ennyivel kell kibékülnöm vele kapcsolatban hát legyen. Valaki aki jobban ismeri a háttér infókat az megmondaná Roni milyen "öltözőn belül"?

Rikoo 2018.08.11. 22:52:49

@Génmanipuláltházikecske: Hajszolja a többieket is a sikerbe. Az elmúlt néhány évben sokat komolyodott és sokkal inkább családcentrikussá vált, ami az öltözőn belüli viselkedésére is kihat. A gyerkőcök születése és nevelése valószínűleg megváltoztatta.

Grinta 2018.08.11. 23:04:24

@Rikoo: Mármint a vásárolt gyerekei.Hogy pontosítsunk.

Shyr Kahn 2018.08.11. 23:12:57

@Génmanipuláltházikecske: Milyen csapattársa fikázta eddig CR-t? Csapatember egyértelműen. A magánéletben az egoista kép az más tészta. A pályán egyedül a hisztijei, amik negatívak. Ha belegondolsz ezen kívül nem sok rosszat tudnánk mondani róla. Totálisan profi, hajtja magát és az elmúlt években sztem a hisztijeit is kezdi kinőni. Lásd a VB-n a portugálok búcsúmeccsét pl. Én nem igazán érzem, hogy gondot okozhatna az öltözőn belül. Messi - annak ellenére, hogy nagyon jó játékos (volt?) - már más tészta. Valamiért vele sokkal többször röppen fel a hír, hogy dirigál a csapatzon belül, hogy kiégett és sértődősdit játszik. Ha CR 32 (majdnem 33) évesen ilyen lépést tesz, nem hiszem, hogy kiégés szélén lenne, vagy hogy nem lenne benne alázat újat tanulni, vagy éppen csapatembernek maradni.

niccolo 2018.08.12. 00:28:20

@Hiribi27: Ronaldo összesen rúgott 500gólt,realnál 3oo gól.Annyira már nem védekező az olasz foci. Emlékszem 80as években 30-40 rúgott góllal (igaz 16csapat volt) bajnokok lettek a csapatok és rengeteg volt a 0-0,1-1.Azért most több a gól.

west30 2018.08.12. 01:13:27

Abban azert en nem lennek biztos,hogy Ronaldo nem fog 40 golt vagni ebben a Juventusban.Pont egy ilyen tipusu jatekos hianyzott ebbol a Juventusbol.Eros,gyors,lo jobbal-ballal,jol fejel,jo a kontrajatekban,isten is a mi jatekunknak talalta ki ot.

Grinta 2018.08.12. 06:43:05

@Génmanipuláltházikecske: +1 @Shyr Kahn: Én úgy látom,itt sokaknál megszépülnek kicsit az emlékek.Cristiano Ronaldo soha a büdös életben nem volt csapatember.Ezt összekevered a minden! áron való győzni akarással,az egoizmussal.Ha nem arra megy a játék szinte toporzékol mint egy óvodás,csapkodja a térdét,amíg Ő nem rúg gólt..majd szétbassza az ideg.Madridban is látható volt hogy a másik sikerének nem tud Ő tiszta szívből örülni.Gólörömöknél például.Többi dolog amit írsz,az nagyjából adom.Értem ezalatt elsősorban a munkamorált,amiből fakad a profizmusa.De hogy csapatember??Nem

tomsz 2018.08.12. 08:23:35

@Dana06: Nagyon ott van ez a komment.. Gigalike.. :P

MekkElek011 2018.08.12. 08:57:01

A kezdetektől fogva követem Ronaldo pályafutását, tehát már 15 éve. Elgondolkoztató, hogy még soha egyetlen csapattársa és egyetlen edzője sem mondott róla rosszat, sem emberileg, sem focistaként. Sem a Manchester Unitedban, sem a Real Madridban, sem a portugál válogatottban. Sőt a legtöbben kiemelik, hogy a pályán mennyire elkötelezett és vérprofi, míg a magánéletben nagyon kedves, barátságos és segítőkész ember. Rosszat, negatívat kizárólag olyan emberek mondtak, mondanak róla akik nem ismerik és soha az életben nem találkoztak vele, kizárólag a (bulvár)hírekből tájékozódnak. Ahogy itt valaki írta, ő az aki hajszolja bele a társait a sikerbe, a győzelembe. Igazi vezéregyéniség, akinek nem is a focitudása a legerősebb tulajdonsága, hanem a mentális ereje. Soha nem adja fel, mindig győzni akar, és hiszi és tudja is,hogy ő legjobb. Ez látszik rajta a pályán való viselkedésében is, és ez az amit sokan tudatlanságuknál fogva annak neveznek, hogy ő nem egy csapatember. Pedig hát pályafutása 500 góljából mindig a csapata járt jól, hiszen végén a csapat neve mellett szerepelnek a góljai. Legutóbbi példa: az idei világbajnokságon, amikor kiesetek, megköszönte csapattársai játékát, és elmondta, hogy nagyon bízik bennük, a jövőben még sokkal jobbak lehetnek majd. Mondta ezt olyan játékosokról, akik hihetetlenül rosszul játszottak, aki látta a portugál válogatottat tudja, hogy Ronaldón kívül a 90 % kritikán aluli teljesítmény nyújtott! Szóval ennyire nem csapatjátékos ő.

MekkElek011 2018.08.12. 09:05:31

Ez még kimaradt. És az is nagyon igaz, amit itt írt valaki, hogy az utóbbi néhány évben tényleg nagyon sokat változott, jó irányban.

Tomy81 2018.08.12. 09:37:22

@MekkElek011: Ez OK, legyen így de például szabadrúgás lövésbe szerintem Dybala és Pjanic közelében sincs úgyhogy majd azért arra kíváncsi leszek hogy azokat ki milyen arányban fogja elvégezni.

Grinta 2018.08.12. 09:51:42

@MekkElek011: Kedves Elek,Te itt egy csomó jó,és pozitív dolgot írtál le vele kapcsolatban.Tehát Te már találkoztál Vele személyesen.Gondolom.Mert aki negatívat ír róla,az nem ismeri,és soha büdös találkozott vele.Ok Senki nem mondott róla rosszat?Mourinhoval gyakorlatilag utálják egymást.Egy közös kép nincs róluk a madridi időszak óta,ez nem lehet véletlen.Ja de biztos az,hisz nem találkoztak sehol.Ezt Neked igazán tudnod kellene ha végigkövetted ennek a szerény embernek/Én vagyok a történelem! legjobb játékosa..aztán ezt azóta már finomította ugye/ a pályafutását,aki béranyával hordatta ki a gyerekeit.Ha esetleg ez is bulvárhír,akkor cáfold meg kérlek!Elgondolkodtató egy világban élünk,ha ez simán előfordulhat.Wayne Rooney,az akkori klubtársa,gyakorlatilag széttépte volna a világbajnokság után,amikor kiállítatta a szövegelésével.Fergusonnak kellett közbenjárnia.Az adócsalás dolgot is a média találta ki gondolom,amiben elmarasztaló ítélet született.De rámehetünk a pályán mutatott viselkedésére is,amit leírtam fentebb.Ebben a sportban is nagyon árulkodóak a reakciók,amiket arcokról lehet leolvasni.Könnyű Őket meglátni aki figyel.De nem is ez az igazán érdekes most,hanem amit a későbbi kommentedben leírtál,az utóbbi években tényleg sokat változott,jó irányba!Miből??Azt írtad hogy Ö egy fasza gyerek.Így nem teljesen értem,mert magadnak mondtál ellent. Egy szó mint száz,ne csináljunk már szentet ebből a srácból könyörgöm.Kimondottan rossz példakép,az összes manírjával együtt.Volt hogy egy díjátadóra azért nem ment el,mert nem Ő kapta volna.Nagyszerű ember az ilyen.Aki kiválóan használja a médiát is ha az érdeke úgy kívánja.Megköszönte a csapattársainak a Portugál válogatottban a játékot?Óriási dolog valóban.

MekkElek011 2018.08.12. 09:56:54

Eszembe sincs veled vitatkozni, mert teljesen másként látjuk a dolgokat. És én nem akarlak téged meggyőzni semmiről. És persze ez neked sem fog sikerülni. Egyetlen egy dolgot kérdeznék mindössze, amit már többedszer is írsz: "béranyával hordatta ki a gyerekeit". Magyarázd meg már nekem légy szíves, hogy ennek mi köze a labdarúgáshoz, de még inkább azt, hogy ez miért bűn???

epaska 2018.08.12. 10:12:53

@Grinta: Teljesen felesleges a magánéletét belekeverni a pályafutásába. Nagyon ritka az olyan játékos, de átlagember is, aki minden téren makulátlan. Messi sem egy fehér bárányka. Gondolom ő is szar alak számodra. Egy világsztárról beszélünk, akinek minden egyes mozdulatát figyeli a média és sokszor hamis képet festenek róla, csak a rosszat kiemelve, ahogyan te is tetted.

sleepy8 2018.08.12. 10:31:24

@Grinta: Miert fáj neked ennyire, hogy béranyától vannak a gyerekei?

Tomy81 2018.08.12. 11:09:17

@sleepy8: @MekkElek011: @Grinta:
Szerintem annyira fanatikus hogy nem engedhet meg magának holmi fehérjeveszteséget!

Grinta 2018.08.12. 11:21:25

@epaska: Keveritek a szezont a fazonnal.Az hogy más is csinálja(adócsalás most a példának okáért) az nem jelenti azt,hogy fel vagy mentve alóla.Ugyanúgy elkövette.Ez az egyik dolog,a másik pedig az megint ez a most is! felmerülő "milyen képet festenek róla"!?Könyörgöm,Én konkrét dolgokat írtam le,ezek nem csak félinformációk,amiket a média gerjeszt.Bírósági ügy,béranyaság,Rooney-s dolog,ami benne van Ferguson életrajzi könyvében.Nem csak a rosszat emelem ki róla,de ezek a teljes igazsághoz tartoznak.@sleepy8: Nem kellene úgy tenni,mintha normális dolog volna,béranyától gyereket venni úgy,mint valami használati tárgyat.Mert azom még nincs.

sleepy8 2018.08.12. 11:40:56

@Grinta: Ebbe a témába nagyon mélyen bele lehetne menni, de nem lenne ide való.

Génmanipuláltházikecske 2018.08.12. 12:26:12

Az a helyzet, hogyha a játékosok magánéleti "tisztaságát" nézzük, akkor sok sztárt meglehetne bélyegezni emiatt, amire egy cikk nem lenne elég. Viszont a motiváció-jegyében nagyon jól jön az öltözőbe, mert Geréb visszajövetele nem várt galibákat is okozhat. Jó lenne néhány emberkébe életet lehelni mint:Sandro, Dybala, Pjanic.Mindenesetre ha ez a konteksztus igaz, akkor ez nálam egy+pont lehet a jövőben.
@Grinta: A Rooney féle kalamajkára emlékszem. :D Konkrtéan rühelték egymást akkor, még is ha nem nagyszerű, de elég hasznos duót alkottak a pályán, ami mégjobban emel a sportemberhez viszonyított alakján.

2018.08.12. 12:38:09

Szimpatikusan nyilatkozott (csontig). :-D
A viccet félretéve, örűlök, hogy megemlítette a családias körülményeket, légkört, hozzáállást, ezek szerint még létezik. Olyan, mintha kicsit meg is lepődött volna rajta.
A hozzáállására, munkamoráljára biztosan nem lesz panasz. Legyen önzetlenebb csapatember és nem lesz gond.

@Grinta: Ebbe a béranyaságba belemenni nevetséges és teljesen irreleváns. A magánélete az ő dolga. Ide tartoznak az adóügyei is. Számunkra az 1. amit a pályán nyújt, 2. amit az öltözőben 3. amit a szurkolókkal szemben. Más nem számít. Szerintem amúgy ő "részben" csapatember. Értem ezalatt, hogy a csapata sikerének csak akkor tudott örülni Madridban, ha saját komoly egyéni teljesítmény is járult hozzá. Ha nem ő kapta a passzt, hiszti. Miért más rúgta a gólt?!? De a győzelemért mindent megtesz. Remélem, ezt a gyerekességet, meg kezdi kinőni, a kora miatt is, meg tele van már egyéni elismerésekkel, díjakkal is.

MekkElek011 2018.08.12. 15:06:49

Akit tényleg érdekel az igazi Ronaldo, annak ajánlom ezt a cikket elolvasásra. Elég hosszú, de talán érdemes elolvasni:
madridimerengues.hu/2018/07/17/a-kis-srac-aki-mert-nagyot-almodni/

2018.08.12. 15:15:32

@MekkElek011: Majd a pályán meglátjuk. Meccs előtt, közben és után. Az szinte mindent elárul. Buffontól egészen bonucciig mindenkiről megtudja az ember azt, amit egy játékostól emberileg igazán szükséges. Feleslegesek a részrehajló nyilatkozatok, akárki teszi is, sosem lehet teljesen száraz és tényszerű. Ronaldo szerintem oké lesz itt, de ha már ennyire dicséred, szinte kampányokat az emberi tulajdonságai mellett, azt a madridi esetét hogy jellemzed, amikor gólt szereztek és hisztizett, hogy nem ő kapta a passzt, miközben a csapattársai ünnepelték a gólt? Tényleg érdekelne, mert én szinte csak ezt az1 jellemvonást láttam mindig aggasztónak Ronaldóban, hogy a csapatsiker csak akkor ér neki valamit, ha eredményes is.

2018.08.12. 15:19:43

@MekkElek011: Bocsánat "szinte kampányolsz" - Ezt szerettem volna írni, a telefon máshogy gondolta. Természetesen pozitív értelemben gondoltam, és ez nem baj sőt. Én is reménykedem a pozitív történésekben, bár Cét azért némi "primadonna" szél lengi körül. :-)

Rocky80 2018.08.12. 15:48:42

Viszont nálunk még Higany is megváltozott, remélem Cé is erre az ösvényre lép.

csuhi89 2018.08.13. 12:55:33

@Watakuki: Nem vagy ezzel egyedül

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása