Egy őrült gól után jött egy őrült ötlet

paratici_fabio_komolyan_nez.jpgKi ne emlékezne arra az elképesztő áprilisi ollózós találatra? Fabio Paratici, a Juventus sportigazgatója nagyon is emlékszik arra a Ronaldo-gólra, ugyanis ezzel kezdődött minden. Az egykori Real Madrid klasszis szenzációsan teljesített a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének torinói odavágóján, két góllal hozzájárulva a fölényes madridi sikerhez. 

Ronaldo második gólja az Allianz Aréna közönségét is elkápráztatta, akik álló tapssal tisztelegtek az ötszörös Aranylabdás előtt. Paratici szerint ez a pillanat volt mindennek a kezdete.
 
"Ez az őrült ötlet egy őrült gól után született, amit (Ronaldo) ellenünk szerzett." - mondta Paratici a Sky Italianak"Beszéltünk Jorge Mendessel, aki tudatta velünk, hogy Cristianora komoly hatást gyakorolt a torinói közönség, aki azt mondta akkor, hogy egy nap a Juventushoz fog igazolni."

Mint ismert Jorge Mendes egyben a Juventus másik friss szerzeményének, João Cancelonak is az ügynöke. "Kérdeztem Mendest Cristianoról, mikor már sikeresen lezártuk a Cancelo üzletet." - mindez még június közepén történt.
 
"Később újra találkoztunk Cancelo ügye miatt, és tájékoztatott Ronaldo helyzetéről, amit én tudomásul vettem. Beszéltem az Elnök Úrral, mert mindenek előtt tudnunk kellett, hogy belefér-e egy ekkora igazolás a költségvetésünkbe."
Egy ilyen volumenű igazolás esetén azonnal cselekedni kell, nem lehet húzni az időt. Paratici így folytatta.
 
(Agnelli) kért tőlem pár órát, majd így szólt: Csináljuk! Meg kell próbálnunk, ha van egy ilyen lehetőségünk! Ez egy vissza nem térő lehetőség volt, hogy egy olyan játékost igazoljunk le, aki széles körben elismert, a világ legyik egjobb játékosa, elszánt, és rengeteg trófeát nyert már pályafutása során."
 
"Könnyebb üzletet kötni akkor, ha egy ilyen nagyszerű játékosnak ilyen nagyszerű ügynöke van, mint Mendes." - fejezte be a történet felidézését az igazgató.
írta: Matteo89

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7014119921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2018.07.18. 17:50:25

Akkor ennyit arról, hogy mit mondott a vén sittes ADL. Valószínű, h ez sem a teljes igazság-egy közönségtaps miatt nem hiszem, h idejött volna Ronaldo-, de nekem mindenesetre szimpatikusabb, mint a nápolyi főember b-terves kijelentése.

alexGicamo 2018.07.18. 18:31:28

@Hiribi27: Úgy van !
Mindig érdekes megtudni a színfalak mögé lesni . :)
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

alexGicamo 2018.07.18. 18:32:48

@alexGicamo: Na, már írni sem tudok ... :P
Úgy értem, mindig érdekes a színfalak mögé lesni .

Fifa Fut 2018.07.18. 18:58:06

Akkor nem is Marotta a nagy zsugás???

pedronegroo 2018.07.18. 19:29:40

Elég gyenge sztori, de azért remélem legközelebb Messit is állva tapsolja majd meg a torinói közönség! :)

2018.07.18. 19:53:23

Na akkor! Közkívánatra Paratici előlépett. ;-) De ez a történet is mutatja, hogy van itt pénz, ha ők úgy gondolják.

2018.07.18. 19:57:44

@Hiribi27: Ez az ADL egy vicc. :-) A Juve egy B-terv a Napoli mellett? :-DDD Mintha azt mondta volna, hogy Cé kedvenc autója a Lada, de B-tervként Ferrarival fog járni.

GGábr81 2018.07.18. 20:28:51

Aranyos kis mese. De most el is hiszem, mert tetszik. Tehát igaz.

NagyonJuve 2018.07.18. 20:59:12

@Hiribi27: szerintem ronaldo van olyan hiú hogy egy taps imponál neki és ezért is jött ide.

Petike821122 2018.07.18. 21:01:13

@pedronegroo: Szia!Konkrétan azt vetettem fel egy Messi és Barca fan barátomnak,hogy 2 év múlva megvesszzük Messit.Pénz van a háttérben bőven,plusz eme két klasszis játszon együtt a korszakuk végén...

Juvetto 2018.07.19. 06:54:15

@Petike821122: Szia! Már rájöhettünk, hogy bármi előfordulhat. A teljesség igénye nélkül tényleg csak néhány példa: A Barça csk-ja átigazol közvetlenül az ősi rivális, Reálhoz (Figo); A Juve "újdonsult ellenségétől" Nápolyból kivásárolja a rekorddöntő gólkirályukat (Higuaín); Gigi 17 év után, 40 évesen eligazol; A Juventus leigazolja Cristiano Ronaldót 33 éves korában... Viszont egyetlen dologban vagyok 99.9%-ig biztos, mégpedig, hogy Messi soha nem fogja elhagyni a Barçát. Igazából azt a 0.1%-ot is csak egy esetleges "hazatérés" miatt tartom fenn. Mindenesetre érdekes lenne, ha megvalósulna a felvetésed, az biztos. :)

MaRcika 2018.07.19. 07:39:52

Szia-t miért teszitek minden mondat elé?
Sry nekem furcsa kicsit :)

harciretek 2018.07.19. 08:07:45

@Juvetto: Szerintem Messinek már évekkel ezelőtt váltania kellett volna. Magának, a Barcelonának és Argentínának is ez lett volna a legjobb. Egyrészt - Ronaldoval ellentétben - én őt teljesen motiválatlannak látom, másrészt sem a Barcelona, sem Argentína nem tudja már kezelni a "Messi kultuszt", magukat teszik sokszor nevetségessé. Néha nem tudják, hogyan járjanak még a kedvében és ahogy pl. Argentína a VB-n működött az teljesen egészségtelen egy csapatra nézve. San Paoli megkérdi Messitől, hogy behozhatja-e Aguerot? :D Ki látott már ilyet a mai profi fociban?! Szóval ha Messi és a Barcelona is racionálisan értékelné ki a másik érdekét, akkor bőven lehetséges lenne egy klubváltás, amivel minden fél csak jól járna. Persze gazdaságilag biztosan megéri nekik így is, sportszakmailag szerintem nem. Ha pedig bekövetkezne a váltás, szerintem nincs ember, aki ne nézné meg Ronaldoval egy csapatban.

Juvetto 2018.07.19. 08:09:31

@MaRcika: Szia! :D Én nem szoktam, de gondoltam, megtisztelem a hozzászólót, ha már Ő így állt a dologhoz (még, ha nem is engem szólított meg).
Egyébként azt hiszem, @Petike821122: "új arc" itt, és valószínűleg tisztelettudó is (ha bemész egy helyre, köszönsz :D ), ezért köszönhetett be. ;)

Juvetto 2018.07.19. 08:20:37

@harciretek: És én mindezzel nem is vitatkozom, sőt! ;) Ugyanakkor ezzel együtt is elképzelhetetlennek tartom, hogy Messi bármikor is távozni fog Barcelonából.

"Egyrészt - Ronaldoval ellentétben - én őt teljesen motiválatlannak látom"

Igen, elképesztő közöttük a különbség ebben a tekintetben! CR7 4 évre írt alá hozzánk ugyebár. Vegyük azt, hogy a következő, minimum 2 évben még top formában lesz, valamint motivált is. Ekkor a portugál már 35 éves lesz. Messi most 31 éves. Fogalmam sincs, "hogy fog kinézni" az argentin 4 év múlva (ha már ugye megannyi összehasonlítás létezik a két GOAT között)...

"Persze gazdaságilag biztosan megéri nekik így is, sportszakmailag szerintem nem."

És ugye, mi is a lényeg? Hát persze, hogy a zseton... :S A sportszakmai oldaláról az elmúlt szezonról csak annyit, hogy oké, nem nyertek BL-t (hiszen egy győztes lehet csak a végén), de elég jó és győztes évet futottak még így is, amiben Messinek sem kis szerep jutott. De értem, amit mondasz, és adom is. ;)

pedronegroo 2018.07.19. 08:40:57

@Juvetto: @harciretek: Akkor OFF-olok én is egy kicsit ebben a CR-MESSI örök vitában. :)
Szóval egyetértek abban hogy CR sokkal motiváltabb és Messi már nagyon belefáradt, beleunt játékos lett, de még így is egy klasszissal jobban teljesít mint CR!

2018.07.19. 08:48:58

@Juvetto: Egyetértek. És meg is kell becsülni a tisztelettudó embereket, mert egyre kevesebbel tudsz találkozni, ha bemész egy boltba.

2018.07.19. 08:50:09

@pedronegroo: Ezért kár volt OFF-olni. :-P

pedronegroo 2018.07.19. 08:54:55

@Dr. Grant: Már megint bal lábbal keltél? :) OFF

2018.07.19. 08:58:08

@pedronegroo: OFF/ Nem, csak néha kezdem azt hinni, hogy troll vagy. :-P /ON

pedronegroo 2018.07.19. 09:14:20

@Dr. Grant: Addig trollság csak míg nem vesszük elő a tényeket. Idei szezon Messi a meccs embere: 22-szer, CR: 7-szer, osztályzat Messi: 8.7, CR: 7.9 erre nyugodtan lehet mondani hogy klasszis különbség!

Aztán nem kell azon csodálkozni hogy ha Messi hullafáradt, mert neki a Barca-t meg a válogatottat is a hátán kell cipelnie míg CR-nek már csak annyi a dolga hogy a tizenhatosnál gatyát felhúzva combfeszítve várja a labdákat.

2018.07.19. 09:50:11

@pedronegroo: Ezért, illetve ezért is. :-P A tényeket ferdíted sokszor, vagy pedig olyan szemszögből nézed őket, hogy vitát generálhass. És működik :-)
Az általad említett tények egy olyan szemszögből, amiből azért nem annyira a lesajnált, kapu előtt gatyát és zoknit húzogató és feszítgető Roni jön ki rosszul:
Bajnokok Ligája 2017/2018 góllövők:
1. Cristiano Ronaldo - 15 gól
.
.
.
9. Lionel Messi - 6 gól
(Nagyon nem lepődnék meg, ha azt hoznád fel erre, hogy a 15-ből mennyi volt büntetőből. :-) )

biancineri101 2018.07.19. 09:54:04

@pedronegroo: Bocsi, nem akarok beleszólni a vitátokba, de amikor azt mondod, hogy Messi hulla fáradt akkor azért jót nevettem. Nála kevesebbet senki nem dolgozik a profi foci világában. Ugyanis ő az egyetlen aki ezt megteheti, ha CR vagy Nedved ennyire lustta lett volna akkor ők kb a SerieB-ig jutottak volna maximum.

pedronegroo 2018.07.19. 10:10:47

@Dr. Grant: Milyen ferdítés volt előző hozzászólásomban? Konkrétan semmilyen! Csak helyre igazítottam és tényekkel alátámasztottam ezt a CR-Messi vitát ahol gondolom információ hiányában a kommentelő kollegák valamiért CR-t látták meggyőzöbbnek az utóbbi időben miközben számok alapján láthatjuk hogy ez igen csak szubjektív mint objektív. A BL-ről meg pedig nem véletlenül nem beszéltem , mert az egy kupa sorozat nem egy bajnokság az összehasonlítás itt sokkal nehezebb meg ugye ott CR 13 meccset játszott Messi meg csak 8-at. De meg lehet nézni a BL osztályzatokat, Messi osztályzata: 8-as CR-é 8.1 és ennyi. :) Ha szummázunk még Messi mindig utcahosszal vezet, de nyugodtan összehasonlíthatjuk a válogatottban mutatott teljesítményüket is! :)

pedronegroo 2018.07.19. 10:28:34

@biancineri101: Csak nyugodtan, demokrácia van! :) Keveset dolgozik Messi? Hmmm ez érdekes... valami adat esetleg amire ezt alapozod?? Megnézted mennyit fut meccsenként? Megnézted azt is hogy ebből mennyi a sprint nála? Az ugye vili hogy futás és sprint között van némi különbség a befektette energia mennyiségében? És ugye az is meg van hogy Messi a legtöbbet cselező játékos? Egy átlag középpályáshoz képest akik mondjuk a legtöbbet futnak meccsenként ahhoz képest Messi átlagban 5x annyit cselez szerintem a cseleknek is van némi többlet energiaszükségletük a futáshoz képest de ezekhez mondjuk nincs tudományos alátámasztásom csak tapasztalatból gondolom. De lehet hogy az átlagon felüli sprintek és cselek összmunkamennyiségben tényleg kevesek és Messi egy lusta disznó bár nagyon meglepődnék rajta és kénytelen lennék újra venni az általános iskola fizika órán tanultakat! :)

biancineri101 2018.07.19. 10:48:05

@pedronegroo: Ez a cselezős dolog nem tudom mennyi kalóriát éget, de ennyi erővel egy szerelés(fizikai kontaktus esetén) tuti többet, szóval szerintem maradjunk csak a futásnál. Említetted, hogy a hátán vitte az argentínokat, hát én csak olyan cikket olvastam a teljesítményéről, ami arról szólt, hogy mennyire nem mozgott semmit. Az meg hogy a hátn vitte őket, én szerintem ha Messi nincs ott a keretben, tuti hogy csak segítette volna azt a csapatot (persze erről nem ő tehet), de azért az hogy minden labdát adjunk Messinek aztán csak lesz vmi, az egy öngyilkos taktika és ez meg is látszott a csapaton+ a tizenegyesket se kéne erőltetnie. Arról nem is beszélve, hogy ha megnézzük a statisztikáit, főleg úgy hogy mindenki csak az ő keze alá játszott, az nem valami fényes.
Szerintem ő a legtehetségesebb játékos ma és egy klasszisokkal telerakott csapatban ahol mások helyet csinálnak neki, ott tényleg tud csillogni, de a Barcán és Tiki-takán kívüli világban (foci 99%-a ilyen) nem hiszem hogy annyira tudna csillogni.

Juvetto 2018.07.19. 10:48:09

@pedronegroo: "ahol gondolom információ hiányában a kommentelő kollegák "

Ezt most próbálom nem magamra venni. Még, hogy info hiány, háhh... :P ;)

Egyébként én alapból egyáltalán nem mentem (vagy nem szándékoztam) belemenni ebbe a CR vs. Leo dologba. Azzal mindenki tisztában van világszerte, hogy Messi a legzsigeribb, míg CR a legszorgalmasabb játékos. Ők így zsenik és eredményesek. Részemről a téma off...

PS: Én mindkettőtöket csipázlak (Dokikám & Fekete Petya), nem örülök, hogy "civakodtok", viszont legalább kulturált körülmények között teszitek, így egy kis perverziót cseppentve a dologba, még az is lehet, hogy lassan elkezdem élvezni inkább. :D
Peace & love! (mármint nem szó szerint, legalábbis Rátok inkább a "béke"-részt vonatkoztatnám)

És, hogy ne legyen full OFF a topic: Jajaja, őrölt egy gól volt! :O

pedronegroo 2018.07.19. 11:06:31

@biancineri101: Vagy csak maradjunk annál hogy nincs adat arról hogy Messi egy meccs alatt mennyi energiát használ el így nem jelentheted ki hogy Ő dolgozik az egyik legkevesebbet a pályán csak azért mert a futó mennyisége nincs a topban!

Messi vitte ki az argentinokat a VB-re, tényleg komolyan akarsz erről vitatkozni? :)
Egyszer már lemondta Messi a válogatottságot egy rövid időre és "nagyon" megtáltosodott" tőle az argentin válogatott 8 meccsből 2-őt tudtak megnyerni, majd visszatért Messi és a következő 5 meccsből 4-et megnyertek :) tényleg jobban megy nekik Messi nélkül :))

biancineri101 2018.07.19. 11:28:00

@pedronegroo: Hát ha azt a sétálgatást és ácsorgást amit Messi művel nem lehet mentegetni. Ez a cselezős energiafogyasztás meg egészen érdekes érv. Próbáld ki szabadidődben, hogy csinálsz 10 cselt mennyire fáradsz ki és ha futsz 2 KM-t. Szerinetm hamar át fogod gondolni ezt a dolgot.
Lényeg: Messi midnen szakértő szerint elég kényelmes tempóban tolja minden meccsen, szóval az nem állja meg a helyét, hogy ő mennyivel fáradtabb másnál. Ettől lehet még jó, de hogy a munkabírásval nem tűnik ki az tuti!

pedronegroo 2018.07.19. 12:34:19

@biancineri101: Én meg mindig is mondom, hogy csak a hülyék futnak és többet ésszel mint erővel! :) Ha majd atlétikát akarok nézni (soha nem akarok) akkor majd nézem azt de engem mindig is a foci és annak varázslói szögeztek a képernyő elé. :) Szóval Messi maradjon csak ilyen lusta ha már a "szagértők" ezt mondják róla csak a zsuga meg a gólok maradjanak meg! :)

alexGicamo 2018.07.19. 20:10:59

@harciretek: Szerintem, nem működne CR7 és Messi egy csapatban, mert hát ugye 2 dudás egy csárdában ... kioltanák egymást ,szerintem minden szempontból meg ki tudja, hogy bírják -e egymást egyáltalán ? Én nem tudnám elképzelni őket egy csapatban .

MaRcika 2018.07.20. 08:54:34

@Dr. Grant: én is tisztelem a tisztelettudó embereket, csak a szia nekem furcsa volt kissé :)

2018.07.20. 09:25:13

@MaRcika: Csak @Juvetto: kolléga hozzászólására reagálva helyeslően leírtam, hogy "meg is kell becsülni" őket. :-) Ezt a TE hozzászólásodtól függetlenül írtam, nincs olyan mögöttes tartalma, hogy Te nem tiszteled. :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása