A középpálya és a védelem megerősítéséért tárgyal a Juve

dembele_mousa_bl_juve_ellen.jpgA Juventus vezetősége Giuseppe Marotta és Fabio Paritici révén rendkívül aktív számos fronton ezekben az órákban Milánóban.

Tulajdonképpen a calciomercato.com munkatársa, Fabrizio Romano értesülései szerint kapcsolatfelvételre került sor a Juventus és az Atlético Madrid képviselői között Stefan Savić ügyében.

A huszonhét éves játékos kapcsán érdeklődött a bianconero vezetőség, mivel tudni kívánta, mennyibe kerülne a montenegrói védőjátékos átigazolása, azonban a spanyol együttes nem szolgált túl pozitív válasszal, mivel a Chelsea együttesével már előrehaladott tárgyalásokat folytat a madridi klub, így a londoni kékek vannak a legjobb helyzetben a védőjátékos megszerzéséért.

Mindeközben az elkövetkezendő órákban Mousa Dembélé ügynöke Olaszországba érkezik, amely lehetőséget kihasználná a Juventus, hiszen a belga középpályás is a kiszemeltek listáján található.

A Tottenham megközelítőleg 30 millió eurót szeretne a játékosért, azonban a középpályást szívesen látná a Napoli és az Inter is, miközben kínai ajánlatokról is lehet hallani. Következésképpen egy közvetlen egyeztetés sokat segíthet a helyzet tisztázása tekintetében.

Amennyiben sikeresen zárulna a tárgyalás a képviselővel, a Juventus képviselői a következő napokban várhatóan találkozni fognak a londoni sarkantyúsok megbízottjaival.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1814045044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.06.13. 11:27:55

Ha Savic-al képzeljük el Benatia pótlását akkor az tökéletesen sikerülne mivel a montenegrói pont olyan mint a marokkói, képes tökéletesen lehozni meccseket viszont időnként meg meccsek mennek el rajta szumma-szumma ezzel a transzferrel adnák egy pofont a szarnak előrébb nem lennénk vele.

Dembeléről meg ugyanaz a véleményem mint Matuiudi-ről hogy ha valaki 30 éves koráig semmi komolyat nem tett le az asztalra annak a leigazolása már több mint kockázatos és felesleges ilyen játékosoktól bármi plusz várni. Egy komolyabb Juve-ba az ilyen játékosok kellenének a cserepadra de nem a kezdőbe.

m.martin91 2018.06.13. 11:33:43

Savic is, Dembelé is, teljesen felesleges igazolások lennének. Egyik sem képvisel komolyabb minőséget a jelenlegi játékosainkhoz képest.

Glivenko 2018.06.13. 12:11:40

Na, egész jó, az Atletico-féle pletykákban előbb Gimenez volt, aztán "leadtuk" Godinra, most meg már Savic. :D A végén a szertárossal erősítünk...

The king of alibis 2018.06.13. 12:14:09

Lesz 30 év alatti játékosunk a középpályán?

hellan 2018.06.13. 12:29:56

Dembele...31 éves kp-ban gondolkozunk Khedira vagy Marci esetleges pótlására, mikor nyilvánvaló h 30 misit a büdös életben nem ér és a magas fizura játszanak az ügynökével...

Tibi Sebestyén 2018.06.13. 13:09:31

Szánalmas! Nevetséges! Inkább mennének nyaralni mint hogy ilyenekröl tárgyalnak!

jeneiPALI 2018.06.13. 13:24:49

Én tudom Dembelé khedira helyett jönne nemtudom milyen játékeröt képvisel a gyerek, de khedirát azt tudom , igy részemröl oké a csere.:D

Tibi Sebestyén 2018.06.13. 13:34:17

@jeneiPALI:
Khedirát mindegy kire cseréljük csak húzzon el!

hellan 2018.06.13. 13:36:09

@Tibi Sebestyén: Na azért nem 30 misis Dembele félékre kellene cserélni...inkább akk Khedira.

2018.06.13. 11:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról