Ronaldo: "A Juventus közönsége fantasztikus volt"

ronaldo_cristiano_juventus_koszonet.jpgA Real Madrid torinói győzelméből oroszlánrészt vállalt a spanyol sztárcsapat klasszisa, Cristiano Ronaldo, aki olyan gólt rúgott a Juventusnak, amelyről még nagyon sokáig beszélni fognak.

Ronaldo a zebramezes védelem tanácstalanságát kihasználva, ollózva juttatta a labdát Buffon kapujába, s a szédületes találat után, ahogyan az annak idején Del Pieróval is megesett Madridban, a hazai publikum felállva tapsolta meg a játékost.

"Hatalmas, fantasztikus gól volt." - idézte fel a jelenetet Ronaldo az UEFA honlapjának nyilatkozva. "Nem számítottam rá, hogy ilyen gólt szerzek majd, de szerencsésebb inkább a mérkőzésről beszélni.

Fantasztikus volt számunkra, három gólt szereztünk egy nagy csapat ellen. Jól játszottunk, s boldog vagyok.

A közönség tapsa a Juventus Stadiumban? Hihetetlen pillanat volt, s köszönetet kell mondanom a Juventus összes szurkolójának. Amit tettek, fantasztikus volt, s még soha nem történt velem ilyen korábban. Nagyon boldog vagyok.

A Bajnokok Ligája? Szeretek a Bajnokok Ligájában játszani. Ez egy jó eredmény, de elővigyázatosnak kell lennünk a visszavágón."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6913809078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ovaentat besök 2018.04.04. 12:12:15

Nem kedvelem (finoman fogalmaztam), de szép volt szerintem is.

Rocky80 2018.04.04. 13:11:52

Pontosan megmutatta hogy miért tart ott, ahol, és miért kapott annyi aranylabdát, amennyit.

Ilyen egy világklasszis csatár. Ha nem az öregek vannak nekünk hátul, akkor is megrúgta volna a góljait vagy most, vagy a visszavágón - ezzel nem tudsz mit csinálni. Ezzel természetesen nem a felelősséget szeretném levenni a hátvédeinkről.

Ilyen Ronaldo és ilyen Messi. Akik a fontos meccseket el tudják dönteni és vezérré tudnak válni. Sajnos szeretett csapatomban nincs ilyen játékos jelenleg.

Ami még nagyon észrevehető volt, az a csapat és a játékosaink lassúsága. Nem csak az öregeké, hanem Dybaláé és Higanyé. Sajnos ez Európában nagyon-nagyon kevés. Mindkettő erényei akkor jönnek ki ha nem kell futniuk mert a tizenhatos környékén vannak. Ez meg luxus manapság.

Sajnos tanár diák meccs volt a tegnapi, de akkor is: mindörökké Juve!

ToTTy-Juve 2018.04.04. 13:37:28

Ronaldo abszolút klasszis és óriási sportember, aki mindig igyekezett a maximumot nyújtani (talán a Mourinyhos érát kivéve). Megérdemel minden tisztelet.
@Rocky80: Én nem mondanám, hogy Higany, Dybala és Costa/Pumukli nem lenne megfelelő szintű, sőt szerintem ez a csapatrészünk az egyetlen, amelyik igen. Az hogy nem tudják ugyanazt a veszélyt jelenteni, vagy hogy senki nem érkezik védekezéskor a második hullámmal, az sokkal inkább a középpályánk hiányossága.
Pjanic borzasztóan hiányzott, Khedira -no comment, csak a szokásos, Matuidi - kevés időt kapott, de nem is tett hozzá semmit, Bentacur viszont nekem nem okozott csalódást. Ő a feladatát ilyen fiatalon teljesítette, tőle többet még nem lehet várni. Sőt pozitívum, hogy egy ilyen meccsen sem volt megilletődve. A bal oldalunk ugyan megoldotta a védekezést, de előre játékban ők sem tettek hozzá sokat SAJNOS. A kp-nk komoly erősítést igényel, ahhoz viszont sok pénz kell, és ezzel még nem tudunk versenyezni.

pedronegroo 2018.04.04. 13:56:16

Én is megkövetem magam! Szokás gyűlölni CR-t és néha engem is magával ragad ez a hév mert hát tényleg nagyon idegesítő tud lenni a pojáca modora miatt de minden tiszteletet és tapsot megérdemel, szép gesztus volt a Juve közönségétől hogy megtapsolták, csodálatos gól volt! És Ronaldo meg is köszönte, értékelte mert sajnos legtöbb helyen csak a fújólást kapja pedig csak egy ízig-vérig maximalista mindig győzni akaró kivételes játékos.

Rocky80 2018.04.04. 14:05:18

@ToTTy-Juve: Costával és Cuadrado-val tényleg semmi baj. Viszont Dybaláék csiga lassúak ehhez a szinthez. Hiába járnak vissza védekezni, ha a középpálya közepén kapnak egy labdát és megkönnyebbülten felsóhajthat az ellenfél. Lefutni senkit nem bírnak, sok lúd meg disznót győz. Körbeveszik őket ketten-hárman pillanatok alatt és reszeltek. Hány ilyen szitu volt...

Alex8610 2018.04.04. 14:11:29

@pedronegroo: Hát én nem akarom bántani Dybalat de hozzá képest egy nyuszi a mi 10esunk.Ronaldo megtestesiti mindazt ami az idei Juvebol hiányzik.Nyaron alapos frissítés kell.Es remelem a paholybol is látták hogy nem Darmian, Spinazzola felekre van szükség.

Rikoo 2018.04.04. 14:20:55

@Alex8610: Ne zaklasd fel magad. Darmian és Spinazzola Juventus játékosok lesznek.
Aztán max. legközelebb sem lesz szerencse illetve ugye Ronaldo ellen nem lehet mit tenni.
Csak akkor nem lesz ilyen szerencséje a csapatnak, hogy 0-3, hanem az a maradék 3-4 ziccer is bemegy majd és lehet vigyorogni Agnellinek, hogy több száz milliós a bevétel.

delpi0823 2018.04.04. 14:25:30

@Rikoo: Amig fizetesben nem tudjuk felvenni a versenyt a nagy 3assal meg az angol klubbokkal plusz a psgvel addig semmi eselyunk nem lesz blt nyerni.

Rikoo 2018.04.04. 14:27:10

@delpi0823: Persze, hogy nincs esély.

Alex8610 2018.04.04. 14:59:59

@Rikoo: @delpi0823: Esély mindig van lehet egy szerencsés sorsolás 1-1meccsen meg bárkit meglehet verni.

Juve82 2018.04.04. 15:30:11

Amennyire utálom, annyira szimpatikus volt tegnap este...persze kellett hozzá a nagyszerű Juve közönség...legalább valami amiért büszkék lehettünk tegnap este!

2018.04.04. 15:52:10

Ez mind szép és jó, h roncika szép gólokat lőtt nekünk, meg taps neki, de kíváncsi lettem volna, ha ezek mellett kiakpnak, akkor is könnyekkel küszködő, boldog ember lett volna? Gyanítom nem... Tény, h az egyik legjobb napjainkban, de számomra akkor is egy hisztis picsa, egy gyökér.

MaRcika 2018.04.04. 15:53:58

Lehet, hogy megköveztek, de én birom ezt a palit.
Vannak érdekes nyilatkozatai(pl aranylabda) de vérbeli focista.
Elképesztő.

Forza Juve

west30 2018.04.04. 16:51:23

Nyilvan ertekelte a kozonseg Ronaldo teljeseitmenyet(en is igy voltam vele),de en ebben inkabb egy jo nagy adag gunyt latok a Juventus fele mint sem elismerest Ronaldo szamara.Ha ez a gol mondjuk 2-2-nel akad be,biztos hogy mindenki az anyjaba kuldte volna ot.

cd1 2018.04.04. 16:57:01

@pedronegroo: hihetetlen tényleg a mentalitása, mindent megnyert, lóvé amennyit el sem lehet képzelni és ugyanolyan motivált mint 18 évesen.

lordjamal 2018.04.04. 17:14:46

Ezt a nem tudunk olyan nagy fizetes dolgot engedjuk mar el! Ha van egy jo jatekos, akiert mondjuk sorban all 4-5 top csapat, es az a jatekos akar csak egy meccsunket megnezte iden, szerintetek ide akar jonni???? Egy elkepzeles es fantazia nelkuli, a kreativ jatekosokbol vedekezo babukat krealo taktikaba?? Ha te focista vagy, jo focista, es meg szereted is a jatekot, nem jossz ilyen csapatba. Lehet itt papolni, hogy amig az eredmenyek jonnek, nem letszukseg a szep jatek.. ezzel hosszu tavon nagyon kinyirjuk annak lehetoseget, hogy tenylegesen vonzo csapat legyunk.

delpi0823 2018.04.04. 20:02:49

@lordjamal: Biztos Sanchez is azert ment a man unitedhez mert olyan szep footballt jatszanak es nem a penzert........

lordjamal 2018.04.04. 20:54:10

@delpi0823: ugyan pont kifejezetten ruhellem a MU-t, de ott a legnagyobb fek a magat istennek kepzelo edzojuk. Az egesz keretben 2db 30evesnel idosebb jatekos van jelenleg, Valencia es Young. Ennyi. Siman ekezhetjuk oket, meg en is benne vagyok, de sajnos azt kell mondjam hamarabb fog a MU bl-t nyerni, mint mi. Ja, es nem elhanyagolhato tenyezokent a vilag legnepszerubb csapata-mondjuk azt en sem ertem miert-de biza a MU. Hidd el, az, hogy kb 20szor annyit kapnak az Adidastol mint mi/ev, az nem veletlen. Nem vagyunk a legerosebb marketing ertekkel rendelkezo csapat, finoman szolva. Ha parades lenne a jatek, ha latvanyos, elvezheto, konnyen eladhato focit jatszanank, sok minden megvaltozhatna. Nalunk egy oriasi problema van: a csapat abbol gazdalkodik, amit minden evben megkeres. Vagyis iszonyat eredmenykenyszer van. Igy, vagy ugy, de be kell huznunk a 3 pontokat. Es sajnos lapos, brusztos jatekkal gorcsosen eroltetjuk is ezt. Olaszo-ban eleg, Europaban meg lattuk iden mire futja.

lordjamal 2018.04.04. 20:56:00

@delpi0823: amugy Sanches valoszinu tenyleg a penzert ment oda, de asszem a lenyegen ez nem valtoztat :)

Dante01 2018.04.05. 13:12:34

Szép focit soha ne a Juvétól várj. Már nagyon régen nem azt játsszuk sajnos.
Most azt a Barca, Real és a Liverpool, Tottenham játssza szerintem.
Mi ha rúgunk egy gólt soha nem az a cél, hogy még kettőt verjünk be. Megállunk visszapasszolgatunk és várunk hátha akad még egy esély. A védelem lassú és öreg. A kp. nagyon gyenge. Higu meg rúghat felőlem 30 gólt a bajnokságban akkor sem fog soha vezér lenni és meccseket eldönteni mikor éppen nem megy a csapatnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása