Spalletti: „A Juve ellen nem lehet nyerni”

spalletti_luciano_nagykabatban.jpgLuciano Spalletti nemrégiben arról beszélt a szurkolókkal, hogy Francesco Totti már nem tudott futni, miközben aktuális klubját is kritizálta, mondván, hogy az Inter nem kíván költekezni.

A nerazzurro klub edzője néhány AS Roma szurkolóval találkozott a milánói Grani & Braci étterem előtt a két csapat januári összecsapásakor.

A toszkánai származású szakember a nyáron hagyta el a farkasok csapatát, majd az Interhez csatlakozott, a váltás előtti néhány hónapban pedig neki kellett megoldania Francesco Totti helyzetét.

„Francesco Totti már nem tudott futni, ha hagyom játszani, akkor ez a többiek játékára negatív hatással lett volna.” - idézi a mester szavait az egyik szurkoló a Corriere della Sera hasábjain megjelent cikkben.

„Az AS Roma elnöke, James Pallotta egyértelművé tette, hogy a legjobbakat el fogja adni. A lehetőségeinkhez képest túlteljesítettem, az AS Romát második helyre hoztam fel, a Napoli elé. Természetes, hogy megvolt az esély a győzelemre, de mondják ezt meg a játékosoknak.

Az Inter? A klub nem kíván költekezésbe bocsátkozni, a környezet pedig egy lépésre van az őrülettől, pont mint az AS Roma esetében. Mindig az egyensúly határán van az ember, olykor elég depresszív a légkör.

Hogy nyerhet-e bármit az Inter? Nem értettek meg semmit abból, amit mondtam, és ők sem értik meg itt Milánóban: ez ellen a Juve ellen, amely két csapattal rendelkezik, nem lehet semmit nyerni!”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4413638622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.02.06. 10:38:24

Korekt, realista 1: "...ez ellen a Juve ellen, amely két csapattal rendelkezik, semmit sem lehet nyerni!"

Korekt, realista 2: "Az Inter?...a környezet pedig egy lépésre van az őrülettől"
(Így, hogy ott dolgozik, nem mondhatja, hogy hülyék gyülekezete.)

babo0410 2018.02.06. 11:51:13

Oké, hogy kimondja nagy a baj, de ezzel a nyilatkozattal szerintem megásta a saját sírját.
Mondjuk nem a legjobb a címválasztás, nagyon bulváros lett. Ezzel nem kritikát akarok megfogalmazni, de szerintem elsőre, csak a címet látva mindenki biztosnak vélte, hogy Spalletti is beáll a csalózók sorába.
De szerencsére nem tette. Mert így, hogy azt moindja, "ez ellen a Juve ellen, amely két csapattal rendelkezik, nem lehet semmit nyerni”, teljesen korrekt nyilatkozat lett, és inkább saját csapata felé gyakorol kritikát.
És teljesen igaza van. Amíg az olasz csapatok nem kezdenek el a padra is igazolni, és beérik max. 20-22 játékossal, addig nem jutnak egyről a kettőre. Pedig az inter megtehetné, hogy igazoljon a padra is minőségibb játékosokat.
De Spallettinek is jár a kritika, hiszen nagyon egysíkú edző, nem tud megújulni, kiismerhető a taktikája. Ha tudna változtatni vmin, szerintem akkor megindulhatnának megint.

venember83 2018.02.06. 11:53:33

@babo0410: a Juventusszal kapcsolatban csak ennyit mondott lényegében. Az mégsem lehet cím egy Juve-blogon, hogy Totti már nem volt képes futni, vagy hogy XY klubnál milyen bolondok háza van. Nem szándékosan bulváros a cím, egyszerűen próbálja összefoglalni a cikk Juve-vonatkozását.

Amúgy meg valószínűleg jelenik majd meg cáfolat, vagy csak kipenderítik/megbüntetik Lucianót, akkor viszont az felér egy megerősítéssel.

Szabolcs Borbély 2018.02.06. 12:02:19

Ennek volt egy előzménye, amennyire én kivettem az olasz sajtóból.
Miszerint Tottit megkérdezték, hogy mondjon véleményt a kopaszról. Valami olyasmi válasza volt, hogy "nem ismerem".

Erre fel kérdezték meg az izé trénert.

giorgio007 2018.02.06. 12:08:22

Kíváncsi vagyok ezek után meddig lesz edző Nyomott Luca az izében :D

6utbolcse 2018.02.06. 12:15:31

@giorgio007: Majd jön helyette Don Giovanni jobb keze,Mocskos Enzio XD

Rivendell 2018.02.06. 12:35:56

Napoli azért még nyerhet.... ott pedig tényleg nincs sok jó csere + sérülések is

Pavel1988 2018.02.06. 12:36:41

Igaza van egyébként, de azért eléggé mentegetőzés szaga van.
Allegrit kihagyta a képletből, sokkal jobb edző nála, sosem fog elérni az Ő szintjére.
Nagyon elszakadtunk az olasz mezőnytől és csak azért nehezíti meg a dolgunkat a Napoli átmenetileg, mert még meg tudták tartani Sarrit.
Amint elmegy újra hozzászokhatunk ahhoz, hogy a 33. fordulóban bajnoki címet ünneplünk.

giorgio007 2018.02.06. 12:37:40

@6utbolcse: XD
Csak nehogy leszarja a vaskirály lövőjét :D

Drotkoszoru 2018.02.06. 13:29:54

@Rivendell: A Napolinál azért a sérüléseket hagyjuk. Milikkel megszívták az állandó sérülései miatt, de ő már réges rég nem alapember. Rajta kívül egyedül Gulam dőlt ki hosszabb időre az elmúlt 2 évben, de azon kívül senki. Gyakorlatilag egy egész szezont le tudtak hozni a Reina - Hysaj, Raúl Albiol, Koulibaly, Gulam - Allan, Jorginho, Hamsík - Callejon, Mertens, Insigne kezdő 11-el. Én ilyet még nem is nagyon láttam máshol, nálunk folyamatosan sérült 5-6 játékos (köztük sokszor alapemberek). Szerencsére bő a keretünk, így meg tudja oldani Allegri, de a sérüléseket akkor sem ildomos felhozni. A padjuk viszont valóban rövidebb, más kérdés, hogy Sarri azokat a játékosokat sem használja eleget, akik azért megütik a szintet (Zielinski, Diawara, Rog). Spalletti nyilatkozatára pedig: teljesen korrekt és reális értékelés. Megértem, hogy a fasza ki van az Inter vezetőségével, egy Pastorét nem tudtak neki elhozni kölcsönbe, pedig az argentin mindenképp csatlakozni akart hozzájuk. Rohadt vékony az a keret, még a Napolihoz, Romához mérve is. Valószínűleg érzi is már a vesztét, azért meri ezeket így kimondani, nem tart már az esetleges kirúgástól sem. Annyi szerencséje van az Internek, hogy a Roma és a Lazio is folyamatosan botlik mostanában. Belegondolni is rossz, hogy ebből a 3 csapatból 2 ott lesz ősszel a BL csoportkörében..

Sztovicska 2018.02.06. 13:37:42

Korrekt nyilatkozat. És teljesen igaza van. Spalletti tipikus seria a esző. Itt képes kemény csapatot összerántani de európa szinten kevés. Igaza van hogy két csapatunk van. De ez kell európa szinten. A bajnokságban egy erős csapat el karistol mig megy a szekér lásd napoli de a blben kevés. Hogy mennyit jelent a mély keret mutatja az hogy pár éve ha egy kulcsember kiesett kinlódtunk. Most meg úgy tömtük ki a sassoulot hogy hiányzott costa, dybala, cuad. Csak hogy a fontosabbakat emlitsem. Ezt nagyon jól látja hogy ha valamit el akarnak érni magasabb szinten oda kell egy olyan pad ami egyedül veri a serie a mezőnyt

venember83 2018.02.06. 13:48:54

@Sztovicska: S Padoin sem játszhatott a Sassuolo ellen. Igaz, ott volt szerencsénkre De Sciglio és Sturaro. :)

Sztovicska 2018.02.06. 14:16:49

@venember83: ezt hogy is felejthettem ki :D

Rikoo 2018.02.06. 14:43:13

@Drotkoszoru: A Pastore szálhoz azért hozzátehetjük, hogy a PSG sem akarta elengedni Lucas Mourát és Pastorét együtt. A brazil pedig végig közelebb volt januárban a Tottenhamhez.

Jamal Jamal 2018.02.06. 16:12:11

Azt gondolom ha Allegri megy akkor Spalletti lesz az utód.
Mondanivalója mindent elmond a Juventus iránti tiszteletéről, legalábbis nekem ez az érzésem.

Rikoo 2018.02.06. 16:42:24

@Jamal Jamal: Kizárt, hogy ekkora öngólt lőjön a vezetőség.

CsJuve 2018.02.06. 20:50:12

@Drotkoszoru: Talán most Mertens is lesérült, kis időre...

Drotkoszoru 2018.02.06. 20:53:16

@CsJuve: Mertens olyan "komolyan" lesérült, hogy már a hétvégi, Lazio elleni rangadón is a kezdőbe várják.

CsJuve 2018.02.06. 20:56:55

@Drotkoszoru: Pedig jó lenne ha kicsit komolyabb lenne a sérülése, így akár a hétvégén előzhetnénk.

Jamal Jamal 2018.02.06. 21:20:02

@Rikoo: Azé Allegrit sem vörös szőnyeggel várták az ultrák, még a bianconeri blogon is átkozták fél évig az "Allegri takarodj" postokkal a hazai szurkerek.

Rikoo 2018.02.06. 21:24:38

@Jamal Jamal: Értem, de nem látom az összefüggést.

Ádám.84 2018.02.06. 22:26:11

Meglepően őszinte nyilatkozat. Szerintem már a töke tele van vele, hogy mindenhol azt várják tőle, előzze meg a Juvét.

babo0410 2018.02.07. 00:41:32

@Jamal Jamal: Na azt adja meg az isten, és tutira nem kell elvárni sem a BL, sem a bajnoki győzelmet. Spalletti nem rossz edző bizonyos szinten, de taktikailag nagyon kevés ahhoz, hogy a Juventust átvegye.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása