Benatia: "Jó úton haladunk"
Benatia: "Jó úton haladunk"

A Bianconeri védője, Medhi Benatia elégedettségének adott hangot a csapat szezonját illetően, miután győztes gólt szerzett egykori csapata a Roma ellen. A játékos a mérkőzést követően azt is elmondta, a csapat megtalálta a megfelelő utat és szerinte újabb sikeres szezon elé…

Boldog karácsonyt kívánunk!
Boldog karácsonyt kívánunk!

A Juventus FC blog szerkesztői ezúton szeretnének boldog és békés karácsonyt kívánni az oldal minden Kedves Olvasójának! A csapat begyűjtötte zsinórban hatodik bajnoki címét is, azonban a súlyos vereséggel végződő cardiffi Bajnokok Ligája-döntő miatt alighanem felemás érzésekkel emlékszünk majd…

Barzagli: "Három fontos pont"
Barzagli: "Három fontos pont"

Andrea Barzagli kiemelte, hogy csapatának három rendkívül fontos pontot sikerült megszereznie szombat este az Allianz Stadiumban, ugyanakkor azt is hozzátette, a Juve majdnem engedte, hogy a Roma a mérkőzés záró szakaszában visszatérjen a meccsbe. "Három fontos pont ez. A hetvenedik percig nagyon…

Allegri: "A Juve az ilyen mérkőzéseknek él"
Allegri: "A Juve az ilyen mérkőzéseknek él"

A Juventus fontos győzelemmel ajándékozta meg szurkolóit karácsony előestéjén, s a csapat argentin csillaga, Paulo Dybala ezúttal csak a kispadról követhette az eseményeket. "Jó mérkőzés volt, de nem zártuk le, így megszenvedtünk a végén." - nyilatkozta Massimiliano Allegri a…

A Roma elleni keret
A Roma elleni keret

A Juventus az AS Roma elleni hazai összecsapással közelít az új esztendő felé, hogy december 30-án majd a Hellas Verona otthonába látogatva búcsúztassa az óévet.  A Juventus keretéből bizonyosan hiányozni fog a veterán klasszis, Gigi Buffon, s korábbi sérülése miatt Mattia De…

Alisson: "Készen állunk legyőzni a Juventust"
Alisson: "Készen állunk legyőzni a Juventust"

Az AS Roma kapusa, Alisson szerint csapata tudja, mi kell ahhoz, hogy a fővárosi alakulat megnyerje a Serie A-t és legyőzze a Juventust. A Roma felzárkózhat az Öreg Hölgy mellé a második helyre, amennyiben ma este legyőzi a regnáló bajnokot. A brazil hálóőr nem csak azt érzi, hogy ez sikerülni fog,…

Capello: "Juve - Roma? Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni"
Capello: "Juve - Roma? Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni"

A Juventus a ma este az AS Roma csapatát fogadja, mely mérkőzés mindkét gárda számára hatalmas jelentőséggel bír. A torinói bajnokcsapat számos nagy meccset játszott az elmúlt hetekben, hiszen találkozott a Napolival, mely mérkőzést meg is nyert, az Internazionale ellen pedig döntetlent ért el. A…

Di Francesco: „Kevés gólt lővünk”
Di Francesco: „Kevés gólt lővünk”

Az AS Roma mestere a szombati rangadó előtti sajtótájékoztatón profihoz méltón figyelmen kívül hagyta a Tuttosport provokálását, azt viszont elmondta, hogy legszívesebben Mario Mandžukićot látná a keretében. A torinói napilap pénteken a Medhi Benatia, Miralem Pjanić és Wojciech Szczęsny hármasról…

Allegri: „Semmit nem jelent, ha néha padra kerül Dybala”
Allegri: „Semmit nem jelent, ha néha padra kerül Dybala”

Massimiliano Allegri az AS Roma elleni szombati rangadó előtt nem erősítette vagy cáfolta meg Paulo Dybala játszatását, azonban azt nem tagadta, hogy örül a csatár legutóbbi góljának. „Gigi Buffon és Mattia De Sciglio nem játszhat, Mario Mandžukić és Juan Cuadrado állapotát a mai napon értékelem…

Militão az Inter és a Juve közös célpontja
Militão az Inter és a Juve közös célpontja

Éder Militão neve nem mond sokat európai furballszurkolóknak, azonban a futballista neve piros betűkkel szerepel számos nagyobb európai klubnál, Brazíliában pedig az egyik legnagyobb védekezőtehetségnek tartják a tizenkilenc éves játékost.  A São Paulo futballistája képes középhátvédet játszani, ez…

Douglas Costa: „Más meccsre számítunk a Roma ellen”
Douglas Costa: „Más meccsre számítunk a Roma ellen”

A Juventus szélsője, Douglas Costa a Genoa elleni győzelem után már a szombati meccsről beszélt, és a brazil futballista jól tudja, hogy a győzelem kötelező a fővárosiak ellen. Eusebio Di Francesco csapata a Torino ellen kikapott az Olasz Kupában, azonban a brazil játékos szerint ez semmit sem…

Allegri: „Túl sokszor elveszítettük a labdát”
Allegri: „Túl sokszor elveszítettük a labdát”

Massimiliano Allegrinek kedvére volt Paulo Dybala új szerepköre, amely részben a Genoa vereségét is okozta, azonban a mesternek annyira már nem tetszett, hogy csapata többször eladta a labdát. A kupameccsen Paulo Dybala volt a középcsatár a 4-3-3-as felállásban, miután az elmúlt…

A Genoa elleni keret
A Genoa elleni keret

A címvédő Juventus ma este a Genoa elleni hazai találkozóval csatlakozik be az Olasz Kupa küzdelmeibe, s a továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt majd. A Juventus keretéből továbbra is hiányozni fog a csapatkapitány, Gigi Buffon, de sérülés miatt Mario Mandžukić, Juan…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása