Dybaláért hiába ajánlott 97 milliót a United

dybala_paulo_golorom_uj_mezben.jpgAngol pletykalapok szerint a Juventus egy 79 millió eurós plusz Henrikh Mkhitaryan játékjogát tartalmazó ajánlatot utasított el Paulo Dybala kapcsán.

A The Sun a mai napon arról számolt be, hogy a manchesteriek Paulo Dybalát kívánják megszerezni, miután Antoine Griezmann kapcsán süket fülekre leltek a próbálkozásaik, mindazonáltal az Öreg Hölgy igazgatói elutasították a 97 millió euróra taksált ajánlatot.

A napilap szerint a manchesteriek mindenképpen meg akarják erősíteni a keretet egy kreatív támadóval, és már nem bíznak az örmény futballistában, mivel a legnagyobb meccseken a támadónak nem sikerült döntőnek bizonyulnia, mióta tavaly átigazolt a Borussia Dortmund együttesétől.

A 28 éves támadó középpályást már többször hírbe hozták az Inter együttesével, a jövője kérdéses, miután José Mourinho csapatában csak a padon kap helyet és csereként jut játékpercekhez, miközben Paulo Dybala az első csapatba való visszakerüléskor gólt szerzett a Genoa ellen az Olasz Kupában, illetve egy gólpasszt is kiosztott.

Henrikh Mkhitaryan két gólt jegyzett idén, egyet a bajnokságban, egyet pedig a Bajnokok Ligájában, ahol öt gólpasszt is sikerült kiosztania.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4813529933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2017.12.28. 15:58:50

lesz akkor itt még bőven 100m feletti mu ajánlat is

Juventino86 2017.12.28. 16:03:38

A SUN hozta le, tehát a hír hitelessége erősen megkérdőjelezhető. 97 millió és Mkhitaryan játékjoga még nem is tűnne rossz ajánlatnak, DE!!!!
Az örmény remek focista, de nem tudom, hol lehetne neki helyet szorítani a mostani csapatban. Alapvetően ő támadó kp vagy irányító, de mostani játékrendszerünkben nem lenne posztja. Balszélsőként is tud játszani, viszont a széleken most nagyon sokan vagyunk. Szóval ez nem lenne megfelelő opció a számunkra.

baggio72 2017.12.28. 16:12:37

79 millió+ Mkhitaryan=97 millió

DrzZ 2017.12.28. 16:15:19

esetleg egy 60+Martial?:D

Rikoo 2017.12.28. 16:15:32

Angol sajtó az is, hogy elutasította a Juventus a 40 millió eurós Arsenal ajánlatot Benatiaért.

babo0410 2017.12.28. 16:22:22

@Rikoo: Amíg kifejezetten nem kéri a játékos az eladását, és ez a pályán mutatott teljesítményben nem jelentkezik, az isten pénze se elég, hogy innen bárkit elmozdítsanak. És ez így helyes. Télen nagy név amúgy se fog távozni.
Reméljük nyáron se. A vezetőség ezen van.

m.martin91 2017.12.28. 16:33:35

@Rikoo: Elképzeltem, ahogyan kitalálják ezt a hírt.

Rikoo 2017.12.28. 16:35:19

@m.martin91: Ó, csak nézz szét! Annyi ilyen baromságot lehet olvasni az angoloknál..

rockitbaby 2017.12.28. 16:57:38

@babo0410: Pályán mutatott teljesítmény? Kié? Azé a Dybala-é, aki nem is játszik? Régen rossz az, ha azért kell rimánkodni, hogy a játékos ne akarjon menni. Nonszensz ez a hozzáállás.

babo0410 2017.12.28. 17:24:53

@rockitbaby: Jobb az, ha lélek nélkül, nulla teljesítménnyel itt tartunk valakiket, akik aztán vagy nagyon áron alul, vagy tök ingyen mennek el? Ha Dybala vagy Sandro el akarnak menni, akkor addig kell eladni őket, amíg jó pénzt kínálnka.
De jelenleg erről nincs szó, csak sok marha pletyka.

mrdel 2017.12.28. 17:54:39

Ezt hívják a petting időszaknak. Egyik se megy el.
Ennek értelme csak akkor lenne, hogy vissza jönne Spinazzola -Sanyi helyett és Díbala helyére egyből jönne Milinkovics Szavics. formációban ő kel..
Plusz Licthi - De Vrij csere +15 M - Rugani el 40 - ért

m.martin91 2017.12.28. 18:49:26

@babo0410: Miért kínálnának értük jó pénzt, ha az egész világ tisztában van vele, hogy ha valaki távozni kíván a Juventustól, akkor az mehet, mert a klub nem áll az útjába?

Rivendell 2017.12.28. 18:54:57

@mrdel: butaságnak tartom,hogy Dybala árát betolni egy az egyben Savicra....ki ez a gyerek? ne vicceljünk már,jön Can a kp-ra + ha megy Dybala akkor 2-3 top játékos árára is futná pl : Strootman is csak 40-45 m,nem azt mondom őt kell elhozni,de az ilyen tapasztalt és nagyon is jó korban lévőket kéne kifogni + 1-2 extra tehetséget kifogni,nem 140-50m-t kidobni Savicra,ne legyünk már arabok,meg zsidók(MU) és Barca,mert még a real se csinál ilyet évek óta,ők pl ésszel teszik a dolgukat eladás és vétel terén is az utóbbi években.

Nekünk mikor top játékosok között kell keresgélni,akkor én kb 1 30-60m-s ársávot szabnék meg,tudom széles,de kilehet fogni érdekes szerződésekkel rendelkező egyéneket,vagy akinek lejáróban van,oda meg a 30-s alsó határ elfogadható.

Sandro-Dybala páros ha megy a nyáron,akkor bitang mód rendbe is lehetne rakni a csapatot,pláne ha jönne Can igyen,aki egyből 1 fixen berakható és fiatal top játékos,bitang nagyot spórolva a többi igazoláshoz,ha csak 1ik megy,még akkor is,persze a BL bevétel függvényében

Rikoo 2017.12.28. 18:58:31

@Rivendell: Ha elmenne mindkettő abból csak rosszul lehet kijönni.

Juvetto 2017.12.28. 19:03:33

"A Juventus 140 millió fontos kezdő ajánlatnál foglalkozna egy esetleges MU megkereséssel Dybala kapcsán. Amely, ha érdemi tárgyalásokhoz vezetne, végül 200 millió font környékén zárulna le. Az abból keletkezett transzferdíj nagy részét Milinkovic-Savicra fordítaná a Juve, amennyiben a Lazio hajlandó lenne éppen a torinói klubnak eladni a középpályást 2018 nyarán." - Alex Porter, Manchester Evening News

MaRcika 2017.12.28. 19:06:12

20m + Martial + Herrera.
Ezért a csomagért mehet ....

rockitbaby 2017.12.28. 19:07:22

@babo0410: Aláírt szerződése van. Ami köti őt hozzánk. 24 éves kis takony létére 7,5 milliót tesz zsebre évente. Én a belem kidürizném ennyiért, de még kevesebbért is.

Mi áron senkit nem tudunk eladni, akár menni akar az illető, akár nem. De még ha lenne olyan virtuóz emberünk - nincs -, aki ezt meg is tudná csinálni, ha ország világ tudja, hogy menni akarnak, akkor jóval áron alul fognak menni.

Nem látod te sajnos mivel is jár ez a hülye játékos akarata dönt elvünk. A jóval gazdagabb klubok dupla fizuval elérik, hogy a játékosaink menni akarjanak. Leépítjük magunkat hosszú távon ezzel.

Bonu is csak egy pletyka volt és láss csodát. Az elmúlt évek alapján tudhatnád már, hogy a pletyka alapja igazság, csak onnan meredeken eltávolodik.

Rikoo 2017.12.28. 19:08:10

@MaRcika: Herrerát ingyen is leigazolhatja a klub, ha szeretné.

tom85 2017.12.28. 19:12:40

Az,hogy ez a játékospolitika vicc,vagy sem,az Agnelli család dönti el, 100 éve,de egy kicsit belegondolva,egy ilyen nagy múlttal rendelkező, győztes klub vezetői nyilván nem fognak térdrerogyni Dybala vagy Sandro vagy Dani Alves vagy akárki előtt,csak hogy egy kicsit még megtiszteljék a mezt amit viselhetnek az elég egyértelmű,ha van egy kis tartàs valakiben.Senki sem nagyobb,mint a klub.Az árak, amiért eligazolnak néha hajmeresztőek,ez igaz,de ez a politika része.Az hogy ez a mérlegre mennyire van negatív hatással az meg aztán végképp nem a szurkolók gondja.

The king of alibis 2017.12.28. 19:21:27

@Juvetto: ki a faxom ez a Savic, hogy 100 millákat adjunk érte? Semmivel sem jobb játékos, mint Can, aki már azért bizonyított a Premier Ligában.

babo0410 2017.12.28. 21:05:59

@m.martin91: Talán mert nem adjuk el annyiért, amennyit kínálnak érte. Volt pár játékos, aki elment áron alul, de ők nem azért, mert menni akartak, hanem mert felmerültek bizonyos problémák velük. Erről ennyit.
@rockitbaby: És honnan tudjuk, hogy nem volt valós ajánlat Angliából érte? Sőt szerintem Conte nagyon is szerette volna leigazolni, hiszen nagy rajongója, így szerintem biztos volt legalább a Chelsea részéről ajánlat érte. De szerintem Guardiola is megpróbálhatta leigazolni, hiszen az ő taktikájába nagyon jól illene.
@tom85: Nagyon adom.

babo0410 2017.12.28. 21:14:36

@rockitbaby: Még annyi, hogy kiket is adtunk mi el a nagyok közül? Tévez, egyrészt 30 fölötti volt, ráadásul egyetlen klubba akart igazolni, és ezt tudta az egész világ. A Klub meg, ahova igazolt a válg csorója. Ott a labda nem nálunk pattogott.
Pirlo már túl idős volt, elment levezetni, elengedtük ingyen.
Vidal meg rengeteg balhéval a háta mögött, pont a Coppa Italia döntő után távozott, amikor is pont egy fontos meccs előtt ment el bulizni. Ezek után meg ki adna érte nagy pénzt? Valószínűleg a klub emiatt is engedte el.
Pogba rekordért távozott.
Bonucciért nagy pénzt kaptunk volna Angliából, de mit lehet tenni, ha egyszer ő csak is Milánóba hajlandó távozni a kisfia miatt?
Alvesért meg a kora miatt amúgy se kaptunk volna túl nagy összeget. Ingyen jött, ingyen ment.
Nem érzem, hogy eddig Marottán meg a kijelentésén múlt volna, hogy ki mennyiért távozik.
A nagy klubok amúgy se szoktak senkit hatalmas összegekért eladni. Ez a ritkábbik. Hiszen a nagy klubok nem adják el a legjobbjaikat, maximum ha balhéznak, vagy nagyon romlik a formájuk, a moráljuk. Akkor meg jó áron lehetetlenség eladni bárkit is.

Rivendell 2017.12.28. 22:15:13

@The king of alibis: én sem adnék 100m se érte,akkor már kb a világ bármelyik klasszisát elhozhatnak arra a posztra. Szerintem is Can ingyen és a teljes dybala keretet 2 top támadóra(esetleg tkp és egy csatár,vagy 2 csatár fixen),az is fejenként kb 100 m és zsebből meg egy jó jobbost

CsakÚjváros 2017.12.28. 22:34:22

Kevés... és szerintem Dybi az angoloknál sehol se lesz....csak nagyon kevés játékos tud minden bajnokságban teljesíteni...ő nem az a játékos.

m.martin91 2017.12.28. 23:05:21

@babo0410: Maga Marotta hangsúlyozza ki minden interjúban, hogy ha a játékos menni akar, akkor elmehet. Ezért távoznak a játékosaink 20-30 millióval kevesebbért.

Ámok 2017.12.28. 23:38:19

@m.martin91: Add fel.... Nem tudja felfogni!

babo0410 2017.12.29. 02:12:20

@m.martin91: És akkor Pogba esetében az MU miért kínált rekord összeget? Vagy ők nem hallottak Marotta nyilatkozatárol? Esetleg akkor ők 130-140 milliót akartak kínálni, de gondolták, hogy ha akar mehet, akkor a 105 millió is elég lesz? Vagy talán a Chelsea, City, akik Bonucciért kínáltak 60-70 milliókat?
Ennek semmi köze ahhoz, hogy Marotta mit nyilatkozik. Ez nem így működik.
Fentebb leírtam, hogy ki miért ment el olcsóbban. Csak ezt végig is kéne gondolni, nem megint Marottát okolni. De tudjuk Marotta nem tud eladni.
De ezen logika mentén akkor Pérez is nyilatkozta, hogy ha akar mehet James, mert őt is nevetségesen alacsony áron veheti meg a Bayern két év kölcsön után?
De pl. te ha klubvezető lennél adtál volna egy jóval gyengébbre sikeredett szezon után, egy fontos döntő előtt átbulizott, majd karambolt okozó Vidalért 70-80 milliókat? Ráadásul a Bayern soha nem is adott ennyit senkiért. Egy kockázatos játékosért meg pláne nem.
Vagy az is Marotta hibája, hogy Bonucci csak Milánóba volt hajlandó menni, mikor Angliából majd a dupláját kaptuk volna? Biztos az is Marotta nyilatkozata miatt volt.

rockitbaby 2017.12.29. 07:44:58

@babo0410: Távozáskor mindenkivel gálánsak vagyunk. Szerződéseket bontunk, figyelembe veszünk majdnem mindent a mi érdekeinket kihagyva. Az első a szó legszorosabb értelmében sikeres eladásunk idén nyáron Lemina volt. Rajta kerestünk is. A többieket elkótyavetyéltük.

A Marotta érából kiragadtál 3-4 játékost, amivel próbálod az olyan fiaskókat is megmagyarázni, mint Martinez vétele/eladása, Diego elherdálása, Elia vétele/eladása, Lúció, Krasic, Llorente, Morata csak részben. Pogba pedig olya k.rva nagy biznisz volt, hogy sikerült még Raiola díját is nekünk fizetni. Taps-Taps. És ez a lista még csak nem is teljes. Jöhetne még Felipe Melo is akár, de ő nagyon más kávéház.

Vannak Marotta-nak érdemei, piszok jól szemezget hazai piacról, ingyen játékosok közül és frankón meg tudja szerezni a kivásárlási árral rendelkezőket. De eladni azt marhára nem tud.

BigP86 2017.12.29. 09:53:49

@babo0410: Pogba csak és kizárólag Raiola miatt lett eladva rekord áron amiből aztán egy jó nagy részét le is nyúlta a disznó. Ehhez Marotta zseniális eladási érzékének semmi köze nem volt. Marotta 99%ban áron alul ad el, ha épp nem ingyen enged el valakot

babo0410 2017.12.29. 10:04:21

@rockitbaby: Martínez? Aki nálunk kb. 1 meccset játszott, mert sérült volt, és senkinek nem kellett, ezért kölcsönadtuk, és ott is lesérült? Szerintem ő Marotta rossz húzásainak igazolására elég rossz példa. Pont ő az akiről nem tudhatjuk mennyire lett volna jó. Az tény, hogy igen jó szezont futott, mikor leigazoltuk. Akár be is válhatott volna.
Diego elherdálása? Mármint? Nálunk posztja nem volt. Másrészt meg Secco játékosainak a mielőbbi kisöprése zajlott akkor, mert teljesen koncepció nélküli igazolásai voltak.
Elia, aki 0,5 millióért érkezett, és tényleg volt benne potenciál, Conte lehetőséget se nagyon adott neki.
Lúcio na ő esetleg egynek jó.
Krasic nem volt rossz játékos. Szerintem a blog nagytöbbsége örült is neki. Aztán sajnos nagyon leromlott a formája. Sajnos ő is úgy ment el, hogy rossz formában volt, örüljünk, hogy annyit kaptunk érte, amennyit. Ő egy jónak indult rossz igazolás volt. De szerintem neki te is örültél. És mikor ő érkezett sokkal jobb játékosok nem nagyon akartak hozzánk igazolni.
Llorente szerintem jó igazolás volt. Ingyen jött, ingyen ment. Mondjuk őt el lehetett volna adni valóban 15 millió körül. Nem tudjuk miért ment el ingyen.
Morata? Ő volt az akit én mondjuk ilyen feltételekkel nem vettem volna meg. Ezen kívül szerintem remek igazolás volt kár, hogy nem sikerült megtartani valahogy.
Ezt a Raiolát mi fizettük hülyeséget meg hagyjuk már. Raiola mindenhol ezt játsza. Valószínűleg ha nincs a % a szerződésében Pogba sokkal előbb lelép. Tanulság, Raiola ügyfeleivel ne kezdj. Raiolát messzire el kell kerülni. Még a szeme se áll jól.
Ez egy nagy klub. Innen a rossz, be nem vált iazolások távoznak. A nagy klubok nem nagyon szoktak haszonnal eladni játékosokat. Szerény meglátásom, hogy Marotta tudna eladni, ha egy atalanta, Lazio szintnél lenne, ahol a legjobbakat simán eladják, mert kell a pénz, és mikor a legjobb formában vannak, a legtöbbet kínálják, akkor adják el őket. Mi meg pont akkor nem szoktuk eladni az értékeinket, amikor a legtöbbet kapnánk.

Génmanipuláltházikecske 2017.12.29. 10:41:53

"Ez egy nagy klub. Innen a rossz, be nem vált iazolások távoznak. A nagy klubok nem nagyon szoktak haszonnal eladni játékosokat." Ezzel vitatkoznék....

pott70 2017.12.29. 11:03:58

@Génmanipuláltházikecske: Ez a része mindegy is.Egy nagy klubtól nem távoznak minden szezonban kulcsjátékosok és pont!Azért nem,mert jó fizetést kapnak,jó célokért küzdhetnek,jó társaságban,jó szakmai lehetőségek között.A Juventus egy nagy klub,és mégis minden évben meghatározó játékosok távoznak.Az ilyen Sandró,meg Dybala kaliberek ugródeszkának tekintik a csapatot,útban a kánaán felé,de még egy Bonucci is elvágyódik,és hagyjuk már ezt a "fia miatt milanoba"dumát.Teljesen nem stimmel itt minden,az biztos.Nem elvitatva a vezérkar érdemeit,(mert hülyék se legyünk azért)azt nyugodtan kimondhatjuk,hogy van még mit fejlődnie a managementnek.(útban kánaán felé)

Génmanipuláltházikecske 2017.12.29. 12:47:01

@pott70: Jogos amit mondasz. Nekem az egészről annyi a véleményem, amit a fórumon már egy ideje szajkóznak.
Ragaszkodjunk a kulcs emberekhez!

m.martin91 2017.12.29. 12:47:06

@babo0410: A 105 millióból a Juventus nem látott, csak 75-öt, köszönhetően Raiolának. Ezzel is átvertek minket. Körülbelül 130-140 milliót kellett volna kérni érte, ahhoz, hogy mi is jól járjunk. De ez Marottánál nem szempont, csak a játékos akarata. Márpedig a játékos 20 millió eurós fizetést kapott Manchesterben, innentől pedig nem volt kérdés, hogy menni akar. El is ment, áron alul. Vidal is elment, Bonucci is elment, mert menni akartak. Persze, kiváló a kapcsolatunk a Bayern Münchennel, ezt mindig hangoztatja Marotta, csak kár, hogy ez egyoldalú, és a németek jót röhögnek ezen a szerencsétlen bohócon, akit bármikor hülyére lehet venni. Vidal-t megszerezték 37 millió euróért a jó kapcsolat végett, de Douglas Costa nekünk 46 millióba kerül. Ugye érzed a különbséget, vagy nem?

babo0410 2017.12.29. 12:59:13

@m.martin91: Senki nem röhög Marottán. Sőt. Nézz utána. Elismerik a munkáját. Olyat nem is röhöghetnek ki, aki 6x-os bajnok, 2 BL döntőhöz segíti csapatát és 3 kupát nyer.

Génmanipuláltházikecske 2017.12.29. 13:02:38

@babo0410: Képletesen értette azt hogy kinevetik.

m.martin91 2017.12.29. 13:04:19

@babo0410: Aki nem röhög rajta, és elismeri a munkáját, az te vagy. A sikerek nem az ő érdemei. A foghíjas keretből, amit minden évben prezentál az aktuális edzőnek, nem ő csinál bajnokot.

Ámok 2017.12.29. 13:12:08

@babo0410: Pogbát Raiola intézte! Barmottát a tárgyalás közelébe sem engedték!
Ezért lett belőle ennyi. Ha Barmotta intézi 60-at se kapunk érte!!!!

babo0410 2017.12.29. 13:43:54

@m.martin91: @Ámok: És ennyi hülyeséget magatoktól hoztok ösdze vagy súgnak nektek. Tudjuk ha rosdz valami az Marotta hibája, bezzeg a sikerek meg a jó igazolások... Szánalom.

m.martin91 2017.12.29. 13:55:53

@babo0410: Csak próbálunk azonosulni veled.

babo0410 2017.12.29. 15:15:10

@m.martin91: Akkor nem írnál szimplán az utálat miatt ekkora baromságokat.

m.martin91 2017.12.29. 16:52:01

@babo0410: Érdekes, hogy számodra mindenki véleménye baromság, hiszen gyakran használod ezt a szót. Ellenben a te véleményed az szent és sérthetetlen, s mindenki, aki mást gondol, az bolond, és ellenségnek számít. Te azt vallod, hogy "aki nincs velem, az ellenem van". Ez az elv alapján tevékenykedsz itt a blogon.

babo0410 2017.12.29. 19:05:13

@m.martin91: Ja biztos igazad van, csak az a baj, hogy te meg Ámok barmoztatok le engem. És nem tartok mindent, amivel nem értek egyet, baromságnak. De amit most leírtál az égbekiáltó. Veled ritkán szoktam vitatkozni, de a lenéző stílusod az borzalmasan irritáló.

m.martin91 2017.12.29. 21:49:23

@babo0410: Fáj az igazság. Így szokott ez lenni.

Rikoo 2017.12.30. 13:01:40

@6utbolcse: Ilyen az élet, ilyenek az emberek. Keresd azoknak a társaságát akik számodra szimpatikusak. Klikkesedés mindenhol van.

Apuleius 2017.12.30. 13:02:10

Azonnal fejezzétek be a parttalan személyeskedést. Ezt mindenki veheti utolsó figyelmeztetésnek.

6utbolcse 2017.12.30. 13:20:09

@Rikoo: Nem szeretnék klikkesedni szeretett csapatom szurkolói között,csak értelmes eszmecseréket szívesebben olvasna az ember,esetleg írna,mint az ilyen ócska,primitív hozzászólásokat.Tisztában vagyok vele,h nem tudtok ez ellen tenni semmit,tudom lépjen át az ilyen hozzászólásokat.Csak próbáltam az úriember figyelmét felhívni,hogy lehetne másképp fogalmazni.

babo0410 2017.12.30. 13:40:39

@Apuleius: Elnézést. Próbáltam jó ideje kerülni az ilyen vitákat, sajnos kissé elragadtattam magam. Legközelebb megválogatom kivel vitatkozok.
Különben is a témában leírtam a véleményem, és ez nem is fog változtatni. Hatalmas marhaságnak tartom Marotta egyetlen mondatára kenni, hogy innen minden nagyobb játékosunk elmegy.
Ez egyszerű, nem tudunk akkora fizetéseket adni (és remélem nem is akarunk), mint bizonyos csapatok, és amíg a játékosoknak a pénz fontosabb, addig nem is lesz vátozás. Ráadásul a leginkább felemlegetett játékosok rossz áron történő eladását nem Marotta hibájának tartom. Pl. Vidal esetében azt se tartom lehetetlennek, hogy a Copa America döntő után a vezetőség elégelte meg a viselkedését, és ajánlotta fel a Bayernnek, akiktől éppen akkor távozott Schweinsteiger is, őt is pótolniuk kellett. És ha Dybala elmegy, az se Marotta kijelentése miatt lesz, sokkal inkább, mert valóban voltak problémák közte és az edző között.
Viszont ebben az esetben már Allegri szerepét is megvizsgálnám. Mennyire hibás ő abban, hogy már a harmadik játékos távozik többek között az edzővel való összetűzések miatt. Persze a játékos van a klubért, és nem fordítva, de azért minden játékost nem üldözhet el az edző sem.
De ameddig erről nincsen szó, kár ezért ilyen komolyan egymásnak ugranunk. Legközelebb figyelek, hogy ne hagyjam provokálni magamat.

Apuleius 2017.12.30. 14:57:27

@babo0410: Köszönöm szépen!
@Juventino86: Az ok-okozat kérdéséről már cseverésztünk, s továbbra sem értek egyet veled. A probléma oka mindkét félben ott rejlik.
@Ámok: Mindkét félnek szólt a figyelmeztetés, tűrhetetlen, hogy gyakorlatilag szinte már nincs olyan bejegyzés, ahol ne menne ez a szájkarate köztetek.

Apuleius 2017.12.30. 15:12:32

@Ámok: Mindig kettőn áll a vásár, mindkét fél részéről értelmetlen a másikra mutogatni. Ezen a szintem már messze túlléptetek mindketten.
@Juventino86: Én a saját véleményemet írtam le, nem igazán érdekel, hogy létezik még olyan ember, aki azt gondolja, mint Te. Ha végigolvasnánk azt, amit az elmúlt két napban csak tőled törölnünk kellett, komikus dolog itt ok-okozatról beszélni. Te pontosan annyira vagy az ok is, mint az okozat, persze értem én, hogy mindig egyszerűbb másra mutogatni. Nem fogsz meggyőzni, s nem is kívánom folytatni veled az eszmecserét, viszont ha nem hagyjátok abba, mindketten kitiltatjátok magatokat az oldalról. Mostantól pedig minden ebben a témában születő, magyarázkodó hozzászólás törlésre kerül. Legyen itt vége a történetnek.

babo0410 2017.12.30. 15:20:49

@Apuleius: Nincs mit. Én is jobban örülnék, ha normális hangnemben lehetne megvitatni ki mit hogyan lát, csak sajnos mostanában megint kezd eldurvulni a helyzet. Mondjuk én azt se szeretem, mikor valaki a negatív véleményének útszéli stílusban, a vezetőséget, edzőt, játékosokat sértegetve ad hangot. Szerintem ha mindenki kultúrált keretek között mondaná el a véleményét, a kellő tiszteletet megadva a Juve vezetésének és minden játékosának, és pláne egymásnak, kevesebb személyeskedésbe torkoló vita alakulna ki.
Ahogy a Seress Rezső írta:
"Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!"

babo0410 2017.12.30. 15:33:11

És hogy a témához is visszatérjünk, ahhoz, hogy Dybala innen távozzon valami nagy balhénak kell a háttérben lennie, ami remélem nincsen. Viszont ha van, akkor remélem nem csak Dybala felelőssége lesz megkérdőjelezve, hanem a többi vitában szereplő személy is, legyen az az edző, vagy a klubvezetés bármely tagja, felelősségre lesz vonva.
Mert ha Dybala Allegri miatt távozna, akkor én nem mondanám azt, hogy az edző mindenek felett. Valahol az edzőnek is meg kell húzni a határt, és azt mondani, hogy ne tovább. Tehát, ha bármiféle vita is van, és annak kirobbanásában Allegrinek is van szerepe, őt is vonják felelősségre.
Viszont, ha Dybala kezd el hisztizni vmiért, akkor őt se szabad minden áron marasztalni. Itt ne a játékos mondja meg mikor mi legyen. Ez nem a Barca, ahol kirúgják az edzőt, mert a sztár azt akarja, vagy hetente kap fizetésemelést, mert neki nem elég amit keres (nem minimálbért kap így se, hanem a sokszorosát).

Génmanipuláltházikecske 2017.12.30. 16:21:11

@babo0410: Akkor ha aholnap Dybalának van baja valamivel, menjen el, ha holnap után Sandronak van valami baja akkor menjen ő is. Ha 2018.02.01 Pjanicnak lesz valami baja, akkor Pjanic is menjen el fele áron, hiszen nem áll egy játékos se a klub felett, hát akkor minek maradjanak?

Génmanipuláltházikecske 2017.12.30. 18:59:58

@Ámok: Ilyen egyszerű, és ezen vitatkoztok hátatatatataj. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása