Raiola: „Szerintem Dybala távozni fog a Juventustól”

raiola_mino_nezoteren.jpgMino Raiola nem hisz az AC Milan projektjében, azonban véleménye szerint Paulo Dybala el fogja hagyni a Juventust a Real Madrid vagy valamelyik manchesteri klub kedvéért.

„Nincs semmilyen személyes gondom az AC Milan vezérigazgatójával, Marco Fassonével és a sportigazgató Massimiliano Mirabellivel.

Mindössze egyetlen probléma van. Én nem hiszek a projektjükben.” - mondta az ügynök a RAI Sport La Domenica Sportiva műsorában.

„Gianluigi Donnarummának tettek egyes ígéreteket, amelyek nem teljesültek. Furcsának tűnik számomra az, hogy Gigio Donnarumma nem kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, mivel a szerződéshosszabbítási tárgyalások során ez volt az egyik tétel, amit felajánlottak nekünk. Nem mi kértük ezt.”

A szakember még a Lazio elleni 4-1-es vereség előtt adta ezt az interjút, azonban adásba csak a mérkőzést követően került az anyag.

Mino Raiola természetesen Paulo Dybaláról is elmondta a véleményét, amelyet valószínűleg nem szívesen hallanak a Juventus szurkolói.

„Szerintem Paulo Dybala el fogja hagyni a Juventust. Nem könnyű ebben a korban vezérnek lenni. Úgy vélem, hogy nagyon jól teljesíthetne a Real Madridnál vagy valamelyik manchesteri klubnál, a Citynél vagy a Unitednél.

Az átigazolási piac tekintetében semmi különösre nem figyeltem fel. Tudom, hogy mindenki Neymar átigazolásáról beszél. Ha azonban megnézzük, hogy Zinedine Zidane mennyiért igazolt a Real Madridhoz, ehhez hozzávesszük az összes egyéb tényezőt, mint a szponzorokat és az inflációt, szerintem nagyjából ugyanarról az értékű transzferről beszélhetünk.

Azt ne feledjük, hogy a Barcelona anno rengeteget fizetett Neymar játékjogáért, és őt nem egy klub, hanem egy ország vette meg.

Marco Verratti egyelőre a PSG együttesénél fog maradni. A jövőt illetően nem nyilatkozhatok, mivel nem vagyok varázsló.

Az Inter intelligens átigazolási időszakot tudhat maga mögött, de nyilvánvalóan behúzták a kéziféket. A Juventus egy adott ponton a fékre lépett. Nem szükségszerűen igaz, hogy 120 millió euró elköltése jó ötlet, mivel olykor nem szükségszerűen szerezhetők meg a legmegfelelőbb játékosok ezért a pénzért.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4312820686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2017.09.11. 09:47:53

Nem vagy varázsló akkor ne jövendöl se jós Dybala miért menne el innen ?háj fej!

MdewC 2017.09.11. 09:53:31

Csak kavar. Semmi extra. :)

pott70 2017.09.11. 09:55:01

Most akkor nem a Barcaba megy?A Real hogyan került most képbe?
És legfőképpen,hogy jönnek ide a "Manchesterek"?
És a Psg?Annak tán nem is kell?Kezdek megsértődni!:D

2017.09.11. 10:01:20

Elég magas inflációs ráták lehettek az elmúlt 15 évben, ha Neymar és Zidane transzfer egy lapon van említve :D Persze részben igaz amit mond, de ezt nem lehet ezzel magyarázni.

Dybala és a manchesteri klubok pedig egyenesen röhej. Ha távozna csak a spanyol liga lenne az ésszerű választás. De az idei szezon a példája, hogy itt is tud és fog is fejlődni. Egyre jobb lesz és az olasz liga is felível a milánói klubok miatt (tudom nem túl hiteles a tegnapi 4-1es meccs után ezt írni :D). De ha jönnek a fix 4 csapatos BL indulók is az további pénzáramlást jelent majd az olasz csapatoknak is.

Nathas 2017.09.11. 10:02:32

Persze most Verratti sem veri a tamtamot :)

Attól mentsen meg minket a teremtő, hogy Dybala ügynöke is ő legyen :)

Ámok 2017.09.11. 10:16:28

Ameddig ez a halvérű Marotta a góré, addig nem is kell csodálkozni ezen....

Ádám.84 2017.09.11. 10:17:35

Ha te lennél az ügynöke, tutira eladnád, csak hogy kitömhesd a zsebed, a karrierjére meg szarnál.

Tomy81 2017.09.11. 10:51:42

Idióta barom, csak te meg a Pogba barátod szopja állandóan a manchesteriek faszát..

MickyLau 2017.09.11. 10:52:04

Dybala marad! Köszönjük a Real esetleges érdeklődését,de marad! Angliába miért menne??? Játékostemető! Verratti meg...pffffff...sokadszor mondom...hagyjuk már... (vicc nélkül...még serie A-s múltja sincs)...de komolyan...nincs kimagasló teljesítménye!

Juventino86 2017.09.11. 11:04:00

@MickyLau: Na végre nemcsak én látom így Verrattit. +1. Komoly meccseken teljesen be van szarva. Most a spanyolok elleni válogatott meccsen pl értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. A jövőben el kéne kerülni, h olyan játékosokat igazoljunk, akiknek Raiola az ügynöke.

78juve 2017.09.11. 11:27:26

Ez egy pénzéhes telhetetlen (ember) ha rajta múlna már az idén eladta volna

Juventino73 2017.09.11. 11:36:06

Szerintem meg neki es az altala kepviselt mentalitasnak, uzleti moralnak kellene tavozni a a futballbol. Orokre...

+Sparta 2017.09.11. 11:51:58

A szerintem,és a VALÓSÁG között óriási a különbség!!

ovaentat besök 2017.09.11. 12:07:06

www.origo.hu/sport/futball/20170911-dybalanak-elobb-utobb-mennie-kell.html

Itt a nagy klub és a City egy környezetben való olvasás csak nekem erős egy kicsit !
:O

Tomy81 2017.09.11. 12:37:46

@ovaentat besök: Ez a nyilatkozat még vérlázítóbb.Ki tudok készülni amikor a Juve kis klubként van kezelve..

Barolo4 2017.09.11. 12:40:46

@ovaentat besök: A City kerete brutálisan erős idén, és bár az angol csapatok az utóbbi években nagyon gyengén szerepelnek a bl-ben, én idén min. 1-et a négybe várok. Lehet azon vitatkozni, hogy melyik a legerősebb bajnokság, de amennyi pénz belemegy az angol fociban (már középcsapat szinten is), muszáj, hogy valami eredményt is hozzon a nemzetközi porondon is.
Raiola amúgy egy gyökér (ez nem újdonság), elsősorban azért mond ilyeneket, hogy folyamatosan a címlapokra kerüljön. Jobb lenne ha nem lenne olasz, hiszen így még bántóbb, hogy a Juventust nem sorolja a top klubok közé (ok. mindenki látja a gazdasági különbségeket, de azért ha objektíven nézzük, akkor a Juventus rengeteget ledolgozott az utóbbi években, és nincs már nagyon messze.... különösen akkor nem, ha a többi nagy olasz csapat is tudna erősíteni).
A Milanba szerintem azért rúg bele, mert nem nála költötték el a pénzük nagy részét (lásd tavaly United), pedig biztos sok ötlete lett volna a saját 'termékei' közül, hogy még többet szakítson. Én sem gondolom, hogy jövőre bl-t fognak nyerni, de azért az idei erősítéseik olasz szinten mindenképpen komolyak és egész átgondoltnak is tűnnek.
Forza Juventus!

gomorra21 2017.09.11. 12:55:40

Nem lenne könnyű Pogba felé megmagyaráznia a disznónak, nagy miért tarol mindenben Dybala a Juventusszal, és miért húzza be még az aranylabdát is.
Neki a nagy klub a csillagászati fizetéseket megadó klub. Az olcsó Matuidit idedobta koncnak, de az aranytojást tojó tyúkokat oda viszi, ahol pénz van.
Moise Keannek is ez lesz sajnos a sorsa.

MarekCsont 2017.09.11. 13:37:30

Bassza a csőrét, hogy a Pogba transzfer csak 1 évig volt rekord, sértődött kisgyerek aki képes csak azért kavarni a szart, hogy bomlasszon. A citybe már nagyobb nevek is besultek Dybalatol. Unitednek mg muszáj nyalnia mivel kurva sok pénzt kifizettek Pogbara es eddig messze nem hozza azt amit ez a szerencsétlen is vizionalt. A PSG egyelőre ugyfest, hogy óriási üzleteket csinalt valamint a jatekosok is jol jartak vele es neki ehhez nincs érdekeltsége, felettebb bosszanto lehet.

MarekCsont 2017.09.11. 13:40:27

@Barolo4: az angol fociba mindig is rengeteg pénz ment bele csak ugy mint az elmúlt 5 évben, mégsem voltak 2012 ota BL közelben.

pott70 2017.09.11. 14:10:33

Negyven éve nézek focit.A Juventus örök életben a világ egyik legnagyobb,legismertebb klubja volt.A Man cityt,azt se tudtuk,hogy a világon van...Nem szeretem,ha a Juvét egy lapon említik ilyen jöttment arab bandákkal.Mert a Pool,vagy a United na jó,de oda se lehet menni a Juventusból,mert visszafele azért nem lépkedünk.Real vagy Barca esetleg opcio.

GGábr81 2017.09.11. 14:19:39

Szerintem, de csak szerintem te egy gyökér vagy. Rühellem, pedig nem is ismerem. No lám ilyen is van.

babo0410 2017.09.11. 14:22:22

Szerinte skkor a City nygy klub, akiknek kb. 7 éves a múltjuk kiemelkedő része, de a BL-ben komolyabbat még nem tettek le az asztalra. De mi meg nem?
És itt miért nem lehet fejlődni?
És miért csak azokat a csapatokat említi a nagyok között akik ész nélkül szórják a pénzt?
Nem hisz a Milan projektjében, ellenben a Cityé olyan jó nem?
Ez bolond. Dybalának miért kéne innen elmennie? Azért mert ha a két spanyol nagyhoz, vagy Manchesterbe menne akkor jobban sztárolnák? Attól lenne jobb játékos?
Egyébként a Juve is azon dolgozik, hogy úgy emlegessék a csapatot mint a fentebb említett négyest.

2017.09.11. 14:52:52

Ezt az ügynökös rendszert kéne végérvényesen beszüntetni! És akkor talán a játékosok sem lennének árucikkeknek nézve és nem lennének kitéve a csapatok az ilyen raiola féle patkányoknak.

MaRcika 2017.09.11. 15:59:45

Jelen esetben a bl esélyesek piramisának csúcsán a real van
Sztem nem sokan vitatkoznának ezzel
Utána a bayern juve psg
A psg neymar + mbappe val nagyon nagyot kaszált ha a penzt nem vesszuk
A bayern okosan költekezik ( pl tolisso...)
A szeretett klubunk meg 3 even belül ket dontot vesztett el
Hatha iden megnyeri....
De a barcelona mancity manunited harmast nem sorolnam a legnagyobbak koze
(Max a barcat ...
Attol fugg dembele hogy muzsikál)
Ja meg paulinho .....

Tomy81 2017.09.11. 17:41:00

@MaRcika: Szerintem ezt a Tolisso-t ne kiabáljuk már el.. Állandóan ezt hallom és még semmit nem tett az asztal..

MaRcika 2017.09.11. 18:54:02

@Tomy81:
Egyet ertek de pozitiv sejtesem van vele kapcsolatban....

2017.09.11. 23:39:34

Egyik kedvenc filmem idézete jut eszembe: "...Vigyen el az ördög!!! Utálom ezt a hájpacnit..."

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása