Az olasz futballnak ismét lehet létjogosultsága?

bajnokok_ligaja_logo.jpgBár a Real Madrid összetörte a Juventus azon álmait, hogy huszonegy év után ismét Torinóba költöztessék a trófeát, Vincent Van Genechten szerint a calcio ismét felemelkedőben van. Az alábbiakban az ő írását olvashatjátok.

Ez lehetett volna az az alkalom, amikor a Juventus 2010 után ismét Olaszországba hozza a nagyfülű serleget. Akkor az Inter együttesének sikerült ez a bravúr, s most a Bianconeri szerette volna megismételni a milánóiak triplázását, hiszen idén zsinórban hatodik alkalommal szerezte meg a bajnoki címét és harmadik alkalommal az Olasz Kupát.

Az Öreg Hölgy két évvel ezelőtt sajnos elbukott a döntőben a remek Barcelona ellen, ezúttal azonban úgy tűnt, nincs meggyőzőbb csapat a Zebráknál. Kérdezzék csak Lionel Messit és a gránátvörös-kékeket. Mégis, a gyászos második félidőnek és Casemiro megpattanó lövésének köszönhetően, a Királyi Gárda az utóbbi négy évben harmadik alkalommal, összesen tizenkettedszer hódította el a legrangosabb európai serleget. Történelmi tett.

Vannak akik azt mondják, a Juventus felsült a döntőben, mások szerint az olasz futball még mindig hatalmas lemaradásban van a spanyolokhoz képest. A valóság azonban az, hogy - a döntőben történtek ellenére - a Juventus megmutatta a világnak, hogy az olasz foci is lehet izgalmas, szórakoztató, s mindenekelőtt sikeres a legrangosabb színpadon is.

A vereség ellenére a Juventus az első félidőben játékban volt a Real Madriddal és egy (kettő) megpattanó lövés jelentette a különbséget. Az a tény, hogy a madridi csapat végül négy gólt szerzett, semmit sem jelent a minőség és erősség szempontjából a spanyol és olasz bajnokság között. A spanyol futball uralta az elmúlt egy évtizedben Európa labdarúgását. Számos Bajnokok Ligája-elsőséget, Európa Liga-címet gyűjtöttek be, és mindemellett kétszer lettek európa-bajnokok és egyszer világbajnokok. Ez pedig azt jelenti, hogy a trófeákhoz még sok és kemény munkára van szükség az olasz klubok és az Azzurri számára.

A lemaradás azonban közel sem akkora. A Juventus az elmúlt három évben kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, s az olasz válogatott következő generációjának tagjai is készen állnak. Az olasz foci megmutatta, hogy nagyon is életben van és ha kell oda is csap. A Napoli megmutatta, hogy egy olyan csapat, mellyel a jövőben számolni kell, s a Roma is jó irányba halad. Továbbá a kínai hatalomátvételnek köszönhetően a milánói klubok számára is felvillanhat a remény.

A Juventus az utóbbi években meg is alapozta számukra a kijelölt irányt, annak érdekében, hogy az olasz csapatok ismét jobbak legyenek. Az elmúlt években nem egy top játékos fontolta meg a Serie A-ba szerződés lehetőségét és végül igazolt az olasz csizmára. Ezen a nyáron is számos nagy név merült fel, akik az olasz bajnokságba igazolhatnak. A felfogás megváltozása lehet a legfontosabb eredmény a Juventus európai sikereiben. Hazámban, Belgiumban is sok újságíró és elemző szakértő is egyetértett abban, hogy tetszik nekik az Öreg Hölgy fejlődése.

A Calcio egyszer már uralta a világot, a mai futballban azonban nagyon nehéz lesz visszaszerezni az első számú helyet az olasz csapatoknak. Túl sok pénz áramlik más országokba, az okos és ésszerű menedzsment azonban mindig utat tör magának, azt az utat, melyet a Juventus is járja. Sokan nem szeretnék követni a Juventus példáját, azonban jelenleg ez az egyetlen járható út.

A Real Madrid ugyan (teljesen megérdemelten) megnyerte a Bajnokok Ligáját, végül azonban a Juventus és az olasz futball lehet a legnagyobb nyertese ennek. A játékosok talán ismét egy opcióként tekintenek Olaszországra, a szurkolók figyelme pedig jobban az olasz csapatokra és játékosokra terelődhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2312567025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shankin 2017.06.06. 13:32:45

Attól, hogy a Juve ott van a legnagyobbak között még nem lesz jobb a bajnokság.
"Vannak akik azt mondják, a Juventus felsült a döntőben, mások szerint az olasz futball még mindig hatalmas lemaradásban van a spanyolokhoz képest." Ez a valóság, nem amit utána próbál magyarázni.

Magyar Közöny 2017.06.06. 13:45:28

Nem mostanában lesz meghatározó bajnokság a Serie A.
A stadionok többsége 30 éves, vagy még régebbi. A roma, napoli duó kb egy Sevilla szintnek (sem) felel meg. A milánóiak az ég tudja, mit hoznak ki a kínai tőkéből, de rövid távon egyik sem egy játékos csalogató.
A játékosok nagy része mind angol/spanyol bajnokságot szeretnének nyerni, mert őszintén milyen kihívást találnának német- vagy olasz honban.
A Juvénak nagyon jót tenne, ha lenne még minimum 1 (inkább 2) top csapat a bajnokságban.
Ráadásul a Juvéból is úgy visznek játékosokat, ahogy az pl egy rel/barca esetén elképzelhetetlen lenne (csak perememberek mehetnek).

Magyar Közöny 2017.06.06. 13:50:52

(Sokáig én is a 2 megpattanó lövésen lovagoltam, hogy mekkora mák, stb, de azt rá is kellett lőni, nálunk ez is hiányzott, Pjanic lövésén kívül nem is tudnék mondani más kapura tartó lövést.
Ez max akkor lenne felettébb idegesítő, ha így nyernek 2-1-re, de egyszerűen, ha nagyon akartak volna, 6-1 is összejön.)

humorpalanta 2017.06.06. 15:25:48

@Magyar Közöny:
Ez a te hülyeséged. Ugyanis volt legalább 6-8 lövésünk, de nem jött össze. A legtöbbje a Real védőiről kifelé pattant, el a kaputól, míg a Real 2! darab lövése volt, s mindkettő tökéletesen pattant a kapuba. Lehet arról beszélni, hogy mennyivel jobban játszott a Real, főleg a második félidőben, de a meccs ezen a két megpattanó madridi lövésen dőlt el. Kurva nagy mák, semmi más.

NagyonJuve 2017.06.06. 15:28:09

@Magyar Közöny: miért már rögtön nem12-1!??!?!?! A Juventus az első félidőben mindenkit meglepett! Amennyiben nézel Juventus meccseket tudhatod hogy szinte akárki az ellenfél az első 10-15 percet átengedjük és lassan fogjuk vissza őket még mi uraljuk a mérkőzést. Ha nincs az a baromi szerencsés 40méteres megpattanó lövés visszavettük volna az irányítást és behúzzuk. Csak összeroppantak fejben.

NagyonJuve 2017.06.06. 15:33:39

@Shankin: már pedig az a lényeg amit utána mond! Hol volt a premier liga mielőtt jött abramovic meg az arabok? Kínában biztos jól el lehet adni a seria a jogokat. A fejlődés megindult és ha nem akarod belátni az a te bajod!

babo0410 2017.06.06. 17:21:49

@NagyonJuve: Nagyon egyetértek! Az olasz bajnokság egy ideje elkezdett javulni. Kb. a Juventus és a Napoli volt az a két csapat, amelyik elkezdett erősödni, ezzel a bajnokságnak is jót tettek. a Roma is szépen fejlődött, oda kell egy jó edző, és szerintem ők se lesznek rosszak.
A véleményem az, ha a nyáron okosan igazolunk, akkor jövőre újra a BL győzelemért megyünk. És nem kell ez a letargikus hangulat, ami mostanában uralkodik a blogon. És megint jön egy igazolási szezon, és sajnos megint vele együtt a sok negatív hang, akik megint az aktuálisan felmerülő neveket szidják. Bízzunk a vezetőségben, hiszen 6 bajnoki cím, 3 kupa és 2 BL döntő nem jön csak úgy össze véletlenből. Bízzunk a vezetőségben, szerintem jövőre tovább fog javulni a keret.

NagyonJuve 2017.06.06. 17:44:41

@babo0410: ámen! Szezon elején a vezetőség is azt nyilatkozta kell még pár év a bl győzelemhez. Jövőre ismét 4 csapat mehet a bl ben ami szintén emeli a seria a nívóját! Várom a mercatót és a következő szezont!

Attila F 2017.06.06. 20:01:59

@humorpalanta: HA nincs az a megpattanó lövés, HA nem roppannak össze fejben...túl sok itt a "ha". A második félidőben mentálisan és fizikálisan is elfáradtak a Juve-játékosok. Ha nem így lett volna, akkor 2-1 után is fel lehetett volna állni, de nem ez történt.
Egy 4-1 és egy gyenge teljesítmény után ne mondjuk már, hogy a szerencsén múlt - ez csak egy nagyon elfogult szurkoló véleménye lehet.

Ami meg a Serie A-t illeti: nagyon sokat vesztett a népszerűségéből, a játékos-vonzó képessége minimális. Még a Juventus sem tud top játékosokat szerezni a ligán kívülről (legfeljebb ingyen/olcsón, ha a másik klubnak nincs szüksége a játékosra). LEHET, hogy elindul egy fejlődés, de ez egyelőre inkább csak egy reménykedés a szebb jövőben. A Juve épp azért keres olyan sok pénzt a BL-ben, mert a többi olasz csapat gyengén teljesít.

(A Premier League pedig már a Chelsea-City korszak előtt is jól teljesített, csak akkor a ManU, Asenal, Liverpool voltak sztárcsapatok.)

Shankin 2017.06.06. 21:21:40

@NagyonJuve: Írd már le megkérlek te miben látod a fejlődést. Attól nem fejlődött az olasz bajnokság, hogy mi döntőt nyomtunk. Én azt látom minden évben, hogy az olaszok csapatokat hülyére alázzák Európában. Minket is csak a döntőben. Ez a mérce. Idén is senkiházi csapatok között az Inter meg a Sassuolo is kiestek a csoportból, a Roma is csak bohóc volt, ahogy a Fiorentina is. Napoli megnyerte a leggyengébb csoportot aztán 6-2vel kiesett. Az infrastruktúra mindenhol fejlődik, itt nem. A nézők folyamatosan fogynak a stadionokból. A TV-s jogokkal meg nemhogy közelebb kerülnénk mondjuk az angolokhoz, hanem egyre távolodunk. Az olasz foci fejlődik, csak éppen semmi nem mutatja.

humorpalanta 2017.06.06. 21:47:39

@Attila F: Csak te olvasod túl sok Ha-nak.
Nem elfáradtak, feladták. A kettő nem ugyanaz. Ha elfáradtak volna, a végén nem lett volna esélyünk, pedig az utolsó érszében a meccsnek volt legalább 2.
Igen, a szerencsén múlt. Két szerencsés lövésből vezettek kb. 60 perc alatt. Egy döntőben, ahol nem igen lehet javítani.

Attól, hogy gyenge volt a teljesítmény, még nem jelentett volna önmagában vesztes meccset, még a Real ellen sem. A védelmünk tartott, amíg kellett. Volt két mákkos lövésük, a szerencsével nem tudtunk mit kezdeni. Ami utána történt, azzal kár foglalkozni, mert kinyíltunk és más lett a meccs.

A Premier League azzal futott fel, hogy elkezdték önteni bele a pénzt, például Abramovics. Ezzel adták el, hogy a legjobb bajnokság, a legjobb játékosok, mivel minden hülyére, aki két egyeneset tudott rúgni a labdába, kiszórtak egy valag pénzt és kész. Ebből jött a reklám neki.

Azt meg tegyük hozzá, hogy mindkét olasz csapatot a BL-győztes rakta ki. Ami azért nem olyan rossz teljesítmány. A problémákat inkább az EL-nál kellene keresni.

Attila F 2017.06.06. 21:59:50

@humorpalanta: A legtöbb vélemény szerint fizikálisan is elfáradtunk, mert túlzottan megnyomtuk az első félidőt (+ rövid pad). A második félidőben már bőven látszott, hogy nem vagyunk pályán, a gól igencsak érett már. Szerencsés volt a Real, de ezért nagyon is megdolgozott.
Egyszerűen összeomlottunk a második félidőben, abszolút látszott, hogy 2-1 után sem tudtunk felpörögni, alig-alig mentünk az egyenlítésért.

Az angol bajnokság: már korábban is menő bajnokság volt, és hiába a Chelsea-City pénzköltés, mégis ManU a legnagyobb bevételű klub. Az egész ligát profin felépítették, ennek csak egy szelete a Chelsea és a City (ahogy a francia bajnokság sem lett sokkal vonzóbb a PSG miatt). Az olasz bajnokság jócskán le van maradva ehhez képest.

NagyonJuve 2017.06.07. 09:40:29

@Shankin: eddig lefelé ment mostmár megindul felfelé. Nézd meg az európai koeficienseket. Az angol épp hogy megelőzi az olasz bajnokságot. Jövőre 4csapat mehet a bl ben. Plusz jöttek kínai befektetők. A nézőszám nem minden magasan a német bajnokságban van a legtöbb néző még sem a legjobb. De hogy megnyugtassalak a seria a nézettsége nem csökken hanem lassan növekszik. Az angolok is leszerepeltek európában a napoli a későbbi bajnoktól kapott ki, a Róma meg nem volt bohóc csak nem jött nekik ki a lépés 1 lyoni meccsen ahogy nekünk a döntőn.

Shankin 2017.06.07. 12:18:18

@NagyonJuve: Tavalyhoz képest is kevesebb volt idén a néző. Csak azért jobb a koefficiens, mert mi felvittük, a többieket semmit nem érnek. Jövőre 4 csapat lesz a BL-ben, mert az UEFA így akarja, nem azért mert jobb lett a bajnokság. A Rómát kiejtette a francia bajnokság 4. helyezettje elég simán, míg nálunk a Roma majdnem Scudettot nyert. Persze soha nem gondoltam, hogy van esélyük, de közel voltak. Lassan a franciák is előznek. Mondjuk ha leírnál olyan dolgokat amikből tényleg az látszik, hogy fejlődik a bajnokság talán elhinném, de a nagy része hazugság, a többiből meg nem látszik.

NagyonJuve 2017.06.07. 12:29:52

@Shankin: nem mondanám símának. A francia bajnokság 4.helyezetjét pedig kiejtette az ajax! Akkor a holland bajnokság is jobb szerinted mint az olasz!? Egyet kell értenem a szakértőkkel. Majd meglátjuk pár év múlva kinek volt igaza. Én így látom te úgy bármit is írnék úgy sem győzne meg!

Shankin 2017.06.07. 12:48:40

@NagyonJuve: Legtöbb közepes bajnokságban mindig van egy csapat, amelyik megüti a szintet. Sajnos az olaszban is csak egy van. Talán még a Napoli. Most, hogy kezdték önteni a pénzt Milánóba az nem elég. A Milan szimpatikusan építkezik, de nincs edzőjük. Az Inter meg szóra sem érdemes. Ők csak balfaszkodnak a sok pénzzel, Icardi két hónap múlva megbuktatja a kopaszt és kezdik elölről.
Meg tudnál győzni, csak olyan dolgokat írjál. Semmi olyat nem írtál, ami fejlődést mutatná.

humorpalanta 2017.06.07. 13:04:40

@Attila F: Nem mindig az az igaz, amit sokan mondanak. Sőt!
Én egy szóval nem mondtam, hogy a Real nem dolgozott meg érte, csak azt mondom, hogy nem amiatt nyertek, mert olyan géniusz ZZ, még ha jó edzőnek is gondolom, meg nem amiatt nyertek, hogy Ronaldo micsoda csoda játékos, amiatt nyertek, hogy szerencséjük volt. Ennyi.
Összeomlottunk, tudom. Amiatt, mert a játékosok látták, hogy hiába csinálnak akármit, a Realnak szerencséje van. Az ellen pedig nem lehet mit csinálni. Ezért omlottak össze. Ehhez még hozzájárult a mentális fáradtság is, s kijön a második félidős teljesítményünk. De azt ne mondjuk már, hogy fizikailag fáradtak el, mert a meccs végén voltak lehetőségeink, legalább 2.

Az angol bajnokságot profin menedzselték, de ehhez kellettek a pénzes tulajdonosok, akik hajlandóak elverni annyi pénzt. MU, City, Chelsea, és a többieké is. Elég csak arra gondolni, hogy a Leicester tulaja is kőgazdag és mennyi pénzből gazdálkodnak. Aztán ott van hozzá hasonlításnak a Hertha, vagy az Atalanta. Mindhárom kiscsapat, amelyiknek jó időszaka van. Mennyit költött az angol? Mennyit a Hertha? Mennyit az Atalanta?

NagyonJuve 2017.06.07. 13:25:16

@Shankin: nem tudok mit írni, ha szerinted mindenki hülye és ügyetlen, a pénz nem segít a csapatok múltját sem. Amúgy olyanra nem tudok konkrét választ adni ami még nem történt meg. Azt írja a jövőben visszanyerheti régi tekintélyét a seria a ha nem is tökéletesen de valamilyen szinten. A palermói is megvásárolta egy olasz milliárdos aki új stadiont ígér meg állandó európai szereplést. Nem a mostantól van szó hanem a jövőben! Én igen is előrelépésnek tekintem a 4 bl helyet mert több csapatunk indulhat európában és a koeficienseket is egyel több csapat hozza. Eddig ez egyel kevesebb volt. Amikor a német liga elkerülte az olaszt azért volt mert egyformán számolták a koeficienseket a bl ben és az Európa ligában. Ez azóta másképp van ha jól tudom nem biztos. Ami biztos hogy akkor 15 évvel visszamenőleg az olasz csapatok messze több koeficienst szedték össze a bl ben ellenben az Európa ligában pocsékok voltak.

Shankin 2017.06.07. 20:21:55

@NagyonJuve: Hát jó a jövőben bizonyosan fog javulni. Ezzel nem lehet mellélőni. A Palermo meg előbb jusson vissza, aztán vagánykodjon az elnök. A koeff. pontokat meg elosztják annyival ahány csapat indul, tehát ha jön Európába még egy kókler csapat az akkor csak lehúzza.

NagyonJuve 2017.06.08. 12:58:38

A palermós részben egyet értek mert hát van rá példa a malorcat is megvette valami arab és az is lent van, az is sziget! :) Amúgy én úgy látom minél többen indulnak annál nagyobb az esély, hogy olasz csapat tovább jusson. Sokban függ a sorsolástól is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása