Allegri: „A vereség nem Asamoah hibája volt”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_5.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint az Inter-Juventus találkozó technikai szempontból az utóbbi harminc év legrondább mérkőzéseinek az egyike volt.

„Először is ma ki kell értékelnem az edzést, hogy lássam, ki játszhat holnap.” - kezdte a Cagliari elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót a Juventus mestere.

„Úgy értem, hogy van néhány játékos, aki sok meccsen futballozott már, ilyen például Sami Khedira. Leo Bonucci egy kis munkára szorul, mivel nem sokat dolgozott az augusztus másodikai visszatérés után bizonyos problémák miatt, amelyek szerencsére megoldódtak.

Tehát ma egy kis kiértékelést kell végeznem, ezért sok értelme nincs a felállásról beszélni.

Különben véleményem szerint a vasárnap esti Inter-Juventus technikai tekintetben az utóbbi harminc év legrondább meccseinek egyike volt. Gólt szereztünk Alex Sandro jó játékát követően, aztán két góllal segítettük az Intert. Ezzel nem akarom kisebbíteni az Inter érdemeit, mivel a házigazdák egy nagyon mérges meccset játszottak, ezzel pedig a versenyképességükre és bizonyítási vágyukra gondolok.

Számos labda eladásával segítettük őket, a futballnak pedig az a lényege, hogy ugyanazon mezben játszó személynek add a labdát. Ebben a tekintetben komoly hiányosságaink voltak.

Aztán jött a dráma, amikor is 24 órán belül sutba dobhattuk a munkát és a bizonyosságokat, amelyekkel évek óta rendelkezünk, szerintem ennek nemigen volt értelme, és leginkább a bizonytalanságaink bizonyítéka.

Egy dolog egyértelmű: az év során a rendszer módosítására lesz szükség, és meg kell próbálnunk kihasználni a meglévő futballistáink jellemzőit, nekik pedig fejlődniük kell.

A fényes jövő előtt álló fiatal Marko Pjaca egyértelműen több időt érdemel, ahogyan talán például erre volt szüksége tavaly Paulo Dybalának vagy két éve Álvaro Moratának.

Minden időbe telik, és mindenekelőtt kiegyensúlyozottságra van szükség, ellenkező esetben, ha ugyanolyan rosszul játszunk, mint vasárnap, akkor a kvalitásaink ellenére bebizonyosodik, hogy rossz úton járunk.”

Massimiliano Allegri a sajtótájékoztatón a szurkolóknak is címzett pár mondatot, és a segítségüket kérte Hernanes kapcsán, aki tavaly korántsem a várakozásoknak megfelelően teljesített.

„Sami Khedira sorozatban hét mérkőzésen pályára lépett, és szerintem már jó ideje nem volt erre példa, szóval ebben a tekintetben sikerült előre lépnünk.

Természetes, hogy időre van szüksége a pihenéshez, ezért rendelkezésemre áll Mario Lemina, Miralem Pjanić, Kwadwo Asamoah és Hernanes, mivel Hernanes olyan futballista, aki tavaly...

Szóval azt látom a stadionban hazai meccsen, hogy olykor kicsit kifütyülik őt. Szerintem egy kis tiszteletet érdemel Hernanes, mivel tavaly nagyon fontos futballista volt.

Ne feledjük el a mérkőzést, amikor Manchesterben nyertünk, vagy hogy segített a Bayern München ellen hazai pályán, amikor Claudio Marchisiót le kellett cserélni az első félidő végén.

A futballban mindenki hibázhat, Hernanes pedig fontos játékosa a Juventusnak, és ennek így kell maradnia, mivel Stefano Sturaro visszatérőben van, de továbbra sincs a legjobb állapotban.

Claudio Marchisio sem áll még készen, és még egy ideig nem vethető be. Szóval a keret minden játékosának úgy kell éreznie, hogy része ennek a projektnek, vagyis inkább ennek a szezonnak, mivel nincsenek projektek. A futballban csak a győzelemmel foglalkozunk egyik meccsről a másikra.

Szerintem Hernanest segíteni kell, mivel ez hazai pályán nem történik meg, és bár tisztelem a szurkolókat, de ki kell mondanom, hogy amikor pályára küldöm őt, egyszerűen kifütyülik.

Ő is hozzájárult a tavalyi teljesítményhez, ahogy mindenki más is. Négy középpályásom van, mivel Sami Khedira szinte bizonyosan pihenni fog holnap, így belőlük kell hármat kiválasztanom.

Persze csak akkor, ha nem döntök úgy, hogy Juan Cuadrado, Dani Alves vagy Alex Sandro játszik a középpálya valamely oldalán.”

A mester egy biztos kezdő kilétét is meghatározta, ő pedig nem más, mint a tehetséges Daniele Rugani.

„Daniele Rugani játszani fog holnap. Ez is mutatja, milyen kerete van a Juventusnak. Ő válogatott futballista, és sokat fejlődött annak ellenére, hogy nem nagyon láttuk őt a szezon elején, mivel nem játszott.

Azonban tavaly fejlődött, és idén is nagyon jól kitett magáért. Ő jelenti a Juventus jövőjét a következő tíz évre, de van előtte három játékos plusz Medhi Benatia, tehát összesen négy kiváló futballista.

Bőven van ideje fejlődni, idén egyértelműen fog játszani, találunk helyet a számára, és számos mérkőzésen pályára fog lépni. Még csak az év elején vagyunk.

Idén a célunk a játékunk fejlesztése, fejlődniük kell a játékosoknak, és a márciusnak úgy kell megérkeznie, hogy mindhárom kiírásban, amelyben indulunk, versenyben legyünk.

Tehát nem nyerhetjük meg vagy veszíthetjük el a bajnokságot most, mivel a scudettót május harmincadikán nyerik meg. Ha nyerünk is holnap, vagy ha nyertünk volna a San Siróban, akkor is 12 vagy 15 ponttal nem lennénk bajnokok.

Nyugodtnak kell lennünk, meccsről meccsre kell készülnünk, és egyértelmű célokat kell megfogalmaznunk, ami nem más, mint a továbbjutás a Bajnokok Ligájában, és hogy valahol elöl zárjuk a szezont.

Holnap egyértelműen más reakciója lesz a csapatnak, mivel Milánóban veszítettünk, és számos kritika ért minket, szóval természetes, hogy a csapat játék és harci szellem tekintetében válasszal fog szolgálni.

Az állítás pedig, miszerint a legtöbb fontos mérkőzésen csődöt mondtunk, egyszerűen nem igaz.

Nézzük a valós képet: nyolc pontunk lehetne, mivel a Lazio ellen nyertünk Rómában, de két kapura lövésünk volt, és a srácok jól teljesítettek.

Aztán veszítettünk Milánóban, és nem érdemeltünk volna vereséget. Tehát nyolc pontunk kellene, hogy legyen, ennek ellenére kilenc pontunk van, szóval eggyel előrébb vagyunk.

Játszottunk az Inter, a Sassuolo, a Lazio és a Fiorentina ellen, és tizenkét pontra vágytunk, de csak kilencet szereztünk, és szerintem ez reális, mivel ennyit érdemeltünk.

Sőt, lényegében érdem szerint egy ponttal kevesebb is lehetne a nevünk mellett, tehát inkább nézzük a pozitívumokat.”

Kwadwo Asamoah eladta a labdát az Inter elleni meccsen vasárnap, ám a mester nem kívánja a ghánai nyakába varrni a felelősséget.

„Nem Kwadwo Asamoah hibája volt, ez technikai lépés volt, megpróbáltunk gyorsan támadni, ennek ellenére visszafelé sült el a dolog, és gólt kaptunk.

Ezt el tudjuk fogadni, Asa nem kell amiatt idegesítse magát, hogy elrontotta az illető passzt, az egész csapat gyér teljesítménnyel szolgált.”

Ezt követően témaként felmerült a nyár meglepetésigazolásának a pihentetése is, a mester pedig természetesen magyarázattal szolgált.

„A válogatott meccsek után Gonzalo Higuaín két meccsen játszott. A Sevilla elleni különösen intenzív találkozó volt. Vasárnap kiértékeltem a meccset, illetve legfőképpen a következő meccseket, és most is ugyanazt a döntést hoznám, ez nem is kérdéses.

Az év során körvonalazódnak majd bizonyos hierarchiák, ez elkerülhetetlen. Az természetes mindenki számára, hogy segítse a csapattársait, ha padrói is áll be.

Ahhoz, hogy az összes fronton harcban legyünk, kiváló keretre van szükségünk, ez adott a Juventusnál, azonban mindeközben meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt.

Gonzalo Higuaín és Mario Mandžukić szeretne mindig játszani, ahogy sok más futballista, ezért komoly a verseny a keretben a helyekért.

Természetes, hogy mivel két kiváló játékosról van szó, úgy érzik, hogy nem kellene soha a padon ülniük, azonban évi ötven meccsel számolunk, és elképzelhetetlen, hogy Gonzalo Higuín ötven meccsen futballozzon, Paulo Dybala ötven meccsen játsszon, a többiek pedig csak nézzék.

Lesznek időszakok, amikor Gonzalo Higuaín pihenni fog, időszakok, amikor Paulo Dybala kap pihenőt, és aztán majd Mario Mandžukić is padozni fog. Olykor majd Marko Pjaca is több játéklehetőséget kap majd, és ugyanez igaz a középpályára és a védelemre is.”

Paulo Dybala idén még nem szerzett gólt, ez azért van, mert túlságosan mélyen játszik?

„Amikor az újságírók írnak megállapításokat, akkor én elolvasom ezeket, mert mindig van mit tanulni. Ezt követően pedig megnézem az adatokat, hogy lássam, mi is a helyzet.

Paulo Dybala pozíciója nem változott a tavalyihoz képest, nem játszik sem mélyebben, sem előrébb. Jelenleg viszont talán kevesebbet lő kapura.

Ne feledjük, hogy tavaly Paulo Dybala, idézőjelben ugyan, de újdonság volt sokak számára. A Palermo csapatában játszott azelőtt, de nálunk újdonság volt.

Ebben az évben már ismert futballista, ezért változtatnia kell a játékán az adott körülményeknek megfelelően. Nehezebb idén számára pont a tavalyi év miatt, és mindig nehéz ismét bizonyítani. Beszélgettünk erről, ez természetes dolog, és csak nyugodtnak kell maradnia.

Ha holnap játszik, és gólt lő, akkor talán több mérkőzésen is betalál majd, mivel általában ez történik a csatárokkal.

Álvaro Morata öt hónapig nem talált be tavaly, aztán szerencsére a Coppa Italia döntőjében gólt szerzett. Tehát nem látok én ebben semmilyen problémát.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr511730823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2016.09.20. 16:19:03

"Sami Khedira sorozatban hét mérkőzésen pályára lépett, és szerintem már jó ideje nem volt erre példa, szóval ebben a tekintetben sikerült előre lépnünk."

Hát ezen nem tudom h sírjak vagy nevessek.
Azt írja Allegri h elolvassa az újságírókat. Nem kellene lefordítattni neki ezt a blogot is?! Biztos jó tippeket kapna innen is. :)
Hernanest szerintem rajta kívül senki nem tekinti focistának.
A többi helyen normális képet mutat a helyzetértékelése. Össze kell kapnia a csapatot!!
Köszönjük a fordítást!

venember83 2016.09.20. 16:22:45

@Hiribi27: ne már, te végigolvastad? :)

Hiribi27 2016.09.20. 16:23:02

"Sami Khedira sorozatban hét mérkőzésen pályára lépett, és szerintem már jó ideje nem volt erre példa, szóval ebben a tekintetben sikerült előre lépnünk."

Ezen most nem tudom h sírjak, vagy nevessek...
Hernanest szerintem csak ő tartja focistának. A további helyzetelemzése szerintem helytálló.
Nagyon össze kell kapni ezt a csapatot.
Ja! És ha már az újságírók értékelését is elolvassa, olvashatná ezt a blogot is. Innen is kaphatna egy-két ötletet. :)
Köszönjük a fordítást!

Hiribi27 2016.09.20. 16:23:29

Sorry kétszer ment el a kommentem...

Death89 2016.09.20. 16:23:40

Nem értem ,mire vár a cserékkel ....
Már az első félidő után mehetett volna Pjaca,vagy Higuain ..
Vagy mindkettő ...
Komolyan nem értem ...
Mi értelme 15-10 ,vagy 5 percre bedobni valakit ??
Nem vette észre az első félidő után,hogy a pályán lévőkkel nem fog nyerni ?
Simán verni kellett volna ezt az intert .
Ez egy nagy pofon volt a csapatnak .
Sevilla ellen is ,hihetetlen .
Nem találnak kaput ...
Sokkal jobban kéne támadni .
BL-ről meg felesleges álmodni,ha így játszanak .
Ez az igazság .
Cuadrado alapból játszatni kellene !!!!
Ő az az ember aki mer támadni !
Pjaca is kezdő kéne legyen ,nem Mandžukić...
Pjaca nagy csapatok ellen ,Man pedig a kicsik ellen játszana nálam .

Grinta 2016.09.20. 16:42:45

1 kiragadott momentum-Nagyon érdekes dolog hogy immár Allegri is beleáll kicsit a szurkolókba..És Ő már nem az első erről az oldalról..amiért kapom Én is az ívet Tőletek..hogy tiszteletlenség.Hány embernek kell még megszólalnia a Juventusból hogy a nagy kijelentők elgondolkodjanak??nyilván..akik pocskondiáznak,azoknak semmi sem drága! Kwadwo-t pedig megvédte nagyon helyesen.Tudja Ő hogy hibázott,nem kell elmondani Neki 800x.Én bízom Asamoah-ban is.Allegri is szemmel láthatóan.Nem véletlenül játszik,még ha sok "hozzáértőnek" fizikai fájdalmat is okoz ha a pályán van.Inkább hajlamos vagyok a Mister-nek hinni.

.Bulldeo 2016.09.20. 16:54:33

Remek beszélőkéje van Maxinak, és köszönet a színvonalas fordításért!

@Hiribi27: az nem Allegri bűne, hogy Hernanes még mindig a keret tagja; nem túl bő a keret, teljesen igaza van, hogy a szurkolóknak a maradék (esetenként nem a legideálisabb) játékosoknak nem elvenni kell az önbizalmát, hanem meghozni. Ha Hernyó jó passzban lenne, kiszenvedhetne magából egy olyan teljesítményt, amivel néha csereként, vagy kis meccseken hozzá tud valamicskét tenni a játékhoz. Tavaly, szezon végén nem volt katasztrofális.

pedronegroo 2016.09.20. 16:58:24

Szépen összefoglalta a Mester a dolgokat. Örülök hogy látja a hibáinkat és látja a változtatás szükségességét. Kíváncsian várom mit fog kitalálni és mikor!

Hernanes megvédése szép dolog de egy rakás szerencsétlenség a brazil, mutasson végre valamit aztán megszűnik a füttykoncert. Egyébként is előbb volt a brazil gyatra teljesítménye aminek jutalma a füttykoncert! Továbbá elmehetett volna Kínába, meg a Ruszkikhoz is a nyáron de Ő inkább itt maradt.

Juvegaspy 2016.09.20. 17:00:40

@Grinta: az hogy sokan szidjak a jatekosokat semmit nem jelent max itt a blogon par embert felhuz..de gondolod ha kint lennenek azok az illetok a stadionban nem biztatnak akar Asat akar Hernanest mint az allat??
Nekem is szurja a szemem de sztem ennyire ne vedd a szivedre

Leram7 2016.09.20. 17:09:56

Cuadradot be kell tenni kp-ra. Megoldja.

JuventusFanatikus 2016.09.20. 17:37:05

Nagyon örülök, hogy Allegri rájött a hibákra.Remélem minél hamarabb változtat a dolgokon.A Cagliari ellen remélem Pjaca kezdő lesz és reménykedem abban, hogy Ruganin fejlődést fogunk látni.

babo0410 2016.09.20. 17:38:01

Allegri megfogalmazta azt, amit Hofi Géza is a magyar foci kapcsán.
"Elmondom mi a labdarúgás. Igen egyszerű. A labdát nagyon gyorsan ahhoz kell passzolni, aki ugyanolyan szerelésben van, mint te. Ja és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották. Aki nem úszik, megfullad." :D
Egyébként megint jól látja a helyzetet, és biztosra veszem, hogy mindent meg is tesz a hibák javításáért. Ha sikerül neki 1-2 meccs alatt, akkor jó. Ha nem, akkor véleményem szerint az 5 zsinórban megnyert scudetto után már a csapatból a tűz kezd kiveszni. De remélem még a csapat magára tud találni nagyon gyorsan.

Rikoo 2016.09.20. 17:48:50

Végre egy normális nyilatkozat. Az elmúlt hetekben nagyon nem volt formában semmilyen téren. A nyilatkozatok is borzalmasak voltak és ez látszott a pályán is.
Egyértelműen látszik, hogy változatni kell a játékon, mert nem működik. Váltogatni kell a felállásokat, mert nem lehet folyamatosan 3-5-2-ben játszani. BL-ben ezt teljesen el kell felejteni. Végre tőle is hallani, hogy változtatni akar ezen.
@Grinta: Nem értem, minek kell folyamatosan ez a feszültségkeltés...

JuventusFanatikus 2016.09.20. 17:50:41

A fiúk már gyakorolják a passzokat.A szögletek kivédekezésére is fordíthatnának pár órát!
www.facebook.com/Juventus/videos/1500411379986086/

Rikoo 2016.09.20. 17:52:52

@JuventusFanatikus: Nagyon jó látni Marcit végre edzeni.

alexGicamo 2016.09.20. 17:59:58

Én úgy érzékeltem, hogy a Samiról szóló megjegyzése kissé ironikus volt. :
Az meg csak természetes, hogy megvédte Hernyót ! Az ő embere, az ő dolga az is, hogy adott esetben bevédje . Szerintem . Nkem se a szívem csücske a brazíl,félreértés ne essék,de ennek ellenére mégsem kezdem e szidni ,mint a bokrot .
1. Mi értelme lenne ?
2.Nálam alap, hogy a kedvenc csapatom játékosait nem szidom . Szerintem, az nem lenne túl sportszerű ...
Örülni fogok, ha Ruganit újra kezdőként köszönthetjük!
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

GabrieleGrande 2016.09.20. 18:15:33

Szóval Henanes kezdő lesz holnap..

Trieszt120506 2016.09.20. 18:26:49

Kíváncsi vagyok a holnapi felállásra, a meccshiányos Ruganival azért még Cagliari ellen sem életbiztosítás a 4 védő..

De azért az örömteli, hogy ennyire számol vele, mint ahogy az is, hogy Pjacát egy lapon emlegeti Moratával, Dybalával..

Amúgy a kinti szurkolókkal -így TV-n keresztül- nem igazán vagyok megelégedve, kicsit kezd a stadion Old Trafford, vagy Bernabeu féle színházi hangulattalanságba átfordulni..

Juve82 2016.09.20. 18:35:17

Köszönjük a hosszú fordítást!Varom a holnapi meccset nagyon!

MdewC 2016.09.20. 18:59:10

Az szép, hogy nem maradt lehetősége Maxnak, csak Hernanest fényezni, vagy szélső védőt betenni középre...

The king of alibis 2016.09.20. 19:03:03

Gyerünk Allegri, itt az idő eldobni a 3-5-2-t és visszaállni 4 védőre.

epaska 2016.09.20. 19:37:47

Remek fordítás! Köszönjük a munkátokat! Sokáig sok ilyet még!

Bízom Allegriben, de jó volna, ha nem tartana ez sokáik, mint tavaly. Sajnos megint teljesen átalakult a keret, ezt a formát tudjuk be ennek. Bíztató, hogy a váltásról beszél. Remélem holnap kipróbálunk valami újat.
Ő is tudja, hogy Asa és Hernyó gyengék, de nem mondhatja ezt ki. Ép eszű edző így tesz. Remélem Marchisionak kutya baja és Khedirával, Pjaniccal remek kp-t fognak alkotni, mivel csak hármójukban bízhatunk főleg BL szinten.

Rivendell 2016.09.20. 19:46:14

még jó,hogy nem...ezt te cseszted el....

Rivendell 2016.09.20. 19:47:02

itt Pjacat és Cuadot játszatni KELLLLL,kp-n csak ők ketten tudnak váratlanokat húzni

FeriGjuve 2016.09.20. 20:39:00

@Trieszt120506: Tènyleg sovànyabb a szurkolàs ès több az üres szèk,de ennek mi lehet az oka?Az előző szezonban mindkèt kanyar szurkolt,elemi hangerővel.Most mièrt nem?

Grinta 2016.09.20. 20:40:42

@Juvegaspy: Képesek lennének rá,igen.

Grinta 2016.09.20. 20:42:44

@Rikoo: Mert nem lehet mindig csöndben meghunyászkodni...

Juvegaspy 2016.09.20. 21:34:43

@Grinta: kicsit felreertettel ez nem rossz dolog :)

Nathas 2016.09.20. 21:40:35

Hanem a tiéd, Mister! :-)

Watakuki 2016.09.20. 22:16:32

Marad a reménykedés. "Majdcsak belejön Asamoah" " majdcsak hasznos leszt Mandzu egyszer" "Majdcsak ki tudunk egy szögit normálisan védekezni"...

Rikoo 2016.09.20. 22:27:34

@Grinta: Ez egyáltalán nem erről szól. Konkrétan szabályozni akarod, hogy a szurkolóknak mit szabad és mit nem.

Grinta 2016.09.20. 22:30:27

@Rikoo: Nem kezdem elölről.De jó látni hogy ekkora érdekvédő vagy.

Rikoo 2016.09.20. 23:14:21

@Grinta: Nem vagyok érdekvédő, de mindenki azt mond amit akar. Mindenki más. Olvass át felettük és ne válaszolj.
Pl. Gyerekkoromban mikor meccsekre jártunk (kb.6-7 évesen) volt mindig egy koma aki nagyon csendes ember volt és mikor kiment meccsre, pia nélkül kiélte magát és mindenkit szidott akit csak ért. Persze mindenki hülyének nézte, de őt nem érdekelte, mert jól érezte magát ezzel. Ez őt minősítette és nem is fog megváltozni. Ugyanez a helyzet a blogon. Ezzel senkit nem fogsz meggyőzni, hogy ezt meg azt kellene írniuk, mert ugyanabban a stílusban fog írni, mint eddig.
De egyébként ez nem csak magyar meccsekre igaz. Juventus meccsen is hallottam hasonló dolgokat még akkor is, ha nem a legjobb az olaszom, de azért lehetett érteni nagyjából, hogy szidják a játékosainkat. Ezek profi sportolók akik nem kevés pénzt kapnak ezért. A kritikát el kell viselniük. Hernanes is bizonyítson és tegyen azért, hogy ne anyázzák és fütyéljék a meccsen. Hiszen a nézők is fizetnek azért, hogy kimenjenek a meccsre, tehát megtehetik. Itt meg blogon végképp...

Grinta 2016.09.20. 23:22:38

@Rikoo: Ez így nagyon jól hangzik..mondjuk alkalmazhattad volna Zsöné úrral szemben is!

Rikoo 2016.09.20. 23:24:32

@Grinta: Fel se fogta volna az egészet...
Az a baj, hogy ő nem csak a játékosokat, hanem a blogtársait szidta folyamatosan.

Grinta 2016.09.20. 23:31:42

@Rikoo: Nem is igaz!Higuaint szerette... :D legbelül

Rikoo 2016.09.20. 23:59:04

@Grinta: Könnyes búcsút vettünk tőle.:D

I love JU 2016.09.21. 00:06:58

Jó hosszú nyilatkozat! köszönjük!

"Aztán jött a dráma, amikor is 24 órán belül sutba dobhattuk a munkát és a bizonyosságokat, amelyekkel évek óta rendelkezünk, szerintem ennek nemigen volt értelme, és leginkább a bizonytalanságaink bizonyítéka." - itt mire gondol pontosan??

"Egy dolog egyértelmű: az év során a rendszer módosítására lesz szükség, és meg kell próbálnunk kihasználni a meglévő futballistáink jellemzőit, nekik pedig fejlődniük kell.
A fényes jövő előtt álló fiatal Marko Pjaca egyértelműen több időt érdemel, ahogyan talán például erre volt szüksége tavaly Paulo Dybalának vagy két éve Álvaro Moratának." - úgy látszik, olvasta a blogunkat és meggyőztük a formációváltással és Pjaca-val kapcsolatban :D

Forza Juve per sempre!

I love JU 2016.09.21. 00:09:00

amúgy én emlékszem 1-2 jó meccsére is Hernanesnek... de már nem tudom mikor lehetett... hajrá neki, a legjobbakat kívánom!

jah és igen, mi van mostanában a szurkolókkal? én is kiváncsi lettem, miért sok az üres szék és az általános elégedetlenség?

Drughi Di Bianconeri 2016.09.21. 07:33:30

Azért most megmondta a Mister a frankót,méghozzá elég hosszasan !
(Ezúton is köszönjük a fordítást!)

Elmondta,hogy értékelhetetlenül sz@rok voltunk, azt mondjuk nem hiszem,h. 30 éve nem voltunk ilyen gyengék :D

Ami különösen tetszik,hogy a nyilatkozata alapján,Ő is tudja,látja,hogy formációt kell váltani,ezt remélem a gyakorlatban is be fogja vezetni,mert ez a 3-5-2,a jelenleg elérhető középpályás sorral már a bajnokságban sem elég:
kiismerték az ellenfelek,nincs mélységi irányítónk,nincs Vidal-féle ütköző/robotoló labdaszerző.

Vannak viszont támadó szélsőink,érdemes lenne használni őket a középpálya létszámát meg redukálni 3ról 2re.

Érthető az is,hogy,mivel bő a keretünk,muszáj rotálni,de az szvsz. nem jó irány,hogy a Derby d'Italia-n nem az elérhető legerősebb kezdőt küldi pályára ÉS későn cserél.

Persze,hogy a támadósort is lehet,sőt kell rotálni,de szvsz. az nem helyénvaló,hogy egy 90 Milliós sztárcsatár a padon kezdjen.
Ha már itt maradt a horvát tank,természetesen kell használni Őt is,de látható,hogy csereként a világon semmi haszna,de újabban kezdőként sem, nála inkább fékként hat az,hogy van előtte 1 jobb rivális.
Ezt majd idővel,reményeim szerint, kialakítja megfelelően Allegri.

Hernanesnek annyi jó meccse volt tavaly,amit 1 kezünkön meg tudunk számolni,tény,hogy az említett 2 meccsen extra volt,de a többin annyira sz@r és haszontalan,hogy nem érzem úgy,hogy kompenzálna.
A szurkolók vélhetően ezért,illetve , mert legtöbbször lelketlenül lép pályára,sőt nyáron ugye nem volt hajlandó elmenni,mert jó neki a lelátón is évi 3.5 M-ért.

Persze Allegri érthető,hogy védi Őt és Asamoah-t is: még sem mondhatja ki,hogy" Asa fiam, számos gyenge teljesítmény volt,de te voltál a legsz@rabb",pláne,hogy Marrotta szerint,egy egészséges Asamoah felér egy új igazolással...

Remélem,hogy Pjaca egyre több játékidőt kap majd,mert látszik rajta,hogy ég a bizonyítási vágytól,fiatal és tökösnek is tűnik,egyelőre elviseli azt,hogy nem kezdő,úgy is nyilatkozik,de azért a végtelenségig nem lesz ez így.

Rugani-t pedig már most betenném olykor Chiellini helyett a kezdőbe,nem csak akkor,ha kényszer szüli a helyzetet.

Remélem,hogy attraktív,támadó és legfőképp eredményes focit láthatunk ma a Cagliari ellen.
Persze attól,hogy ma legyőzzük a szárdokat,esetleg még egy gála-eredménnyel is, attól még nem lesz minden egyből jó,sokat kell dolgozni,ahogy Allegri is mondja,de a múlthét után ráfér a csapatra és a szurkolókra némi "sebtapasz".

Forza Juve !

Grinta 2016.09.21. 08:34:50

@Drughi Di Bianconeri: Jó írás,idő hiányában/Nekem/ most nem mennék bele mélyebb elemzésbe,de a Cagliari elleni mérkőzés,az szerintem nem lesz gála meccs.Amit eddig láttam belőlük,azzal gondot okozhatnak nekünk..mozgékony csapat.Vesztenivalójuk nem lévén,óvatosan bánnék velük.Győzelem természetesen elvárható,ez egyértelmű,de könnyen nem fogják adni magukat.

Juveboy92 2016.09.21. 09:31:14

@Drughi Di Bianconeri: Hernanes egy lépésre volt a nyáron ha jól emlékszem pont a Cagliarihoz vagy Genoa nemtudom már csak a papírokat kellett volna aláírni és nem Hernanes volt a gátja mert őis elkönyvelte hogy ott folytatja, hanem mivel kútba esett a Witsel transzfer így a Juventus is végül elállt a transzfertől hogy létszámba meglegyen a középpálya

MdewC 2016.09.21. 09:54:56

@Drughi Di Bianconeri: @Juveboy92: A rendben zárt mercato helyett itt agyalunk, meg reménykedünk, meg Hernanesről olvasgatunk, ahelyett, hogy rendben van a kp, stb... ;)

Az esti meccs sztem is nehéz lesz, hajtani kell a Srácoknak.

Juveboy92 2016.09.21. 10:55:10

@MdewC: én nem agyalok csaj annyit írtam hogy Hernanes nem azért maradt mert nem akart menni és inkább padozik 3,5 millióért hanem önhibáján kívül maradt :)

MdewC 2016.09.21. 11:17:25

@Juveboy92: csak arra akartam célozni, hogy ennél sokkal jobb témánk is lehetne, ha a mercato úgy zárul, ahogy kellett volna. ;)

Ravanelli 2016.09.21. 12:46:15

Hernanes-szel mi bajuk a szurkolóknak?
Mert hacsak nem égetett Juve sálat,esetleg nem Inter pólót hord a Juve mez alatt-akkor bizony jó nagy büdös bunkók.

pedronegroo 2016.09.21. 13:42:16

@Ravanelli: inkább hordjon Inter mezt meg szurkoljon a dögevőknek az az Ő magánügye csak játsszon úgy ahogy azt egy Juventusban kell! Kússzon, másszon legalább ha másra nem képes de ne lézengjen ijedt arccal a pályán! Szóval valszeg ez a bajuk a szurkolóknak hogy a pályán egy rakás szerencsétlenség.

Ravanelli 2016.09.21. 13:48:17

@pedronegroo: Hát,ha kifütyölik,attól nemigen lesz önbizalma:)
Felőlem mondjuk azt csinálnak,amit akarnak.
Fizettek,úgyhogy joguk van anyázni,fütyölni,akár meg is dobálhatják.
Mindenesetre én nem tartom intelligens megnyilvánulásnak az ilyet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása