Barzagli: „Pár év múlva senki nem fog emlékezni ránk”

barzagli-bonucci-chiellini_harmas_francia_eb-n.jpgAndrea Barzagli az olasz csapat kiesését követően vigasztalhatatlannak tűnt, a könnyeivel küszködött a meccs után, és véleménye szerint hiába adott bele mindent a csapat, az emberek hamar el fogják feledni ezt a válogatottat.

Az olasz válogatott az EB negyeddöntőjében százhúsz perc után 1-1-re állt a világbajnok Németország ellen, és tizenegyesekre került sor, amelyeket mindkét fél számos hibával végzett el, ám végül Németország örülhetett, ők nyújtották a büntetők során a kevésbé rossz teljesítményt.

„Valóban mindent megtettünk, amit csak tudtunk. Azonban sajnos csak a vereség maradt számunkra, és véleményem szerint semmi nem fog megmaradni mindabból a jóból, amit elértünk.” - mondta a könnyeivel viaskodó harcedzett védő a Rai Sport mikrofonja előtt.

Csak a csalódottság marad számunkra, és pár év múlva senki nem fog emlékezni erre a válogatottra, amely valóban mindent elkövetett, ami csak módjában állt.

Nagyon élveztük az együtt töltött időt, és szerettük volna folytatni a menetelést. Szomorúak vagyunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr128863052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsöné 2016.07.03. 10:26:56

Az utóbbi 50 év leggyengébb csapata az utóbbi 50 év legnehezebb "ágon".
Respect Barza! Forza Italia!

Alex8610 2016.07.03. 10:32:49

Zazat kb felképeltem volna Pellevel együtt a 11eseknél ha nem tudod hova lőd azt a kurva bűntetőt akkor erővel középre egyik kilővi a stadionból a másik meg ugy lövi el mint egy kislány mindegy már én ennyit se néztem ki ebből a válogatottból csak az a dühítő ha egy kicsit jobban koncentrálnak a 11eseknél elődöntős a csapat és még ezzel a harmatos válogatottal is csodát tehetett volna Conte aki sajnos még mindig csökönyös,önfejű.Mindenképp kell egy alapos vérfrissítés a válogatottba viszont annak örültem volna ha egy esetleges generációváltásnak Conte teszi le az alapjait nem Ventura /előre félek/.A tanár úrnak meg nem kell aggódnia lehet most lezárult egy korszak az Olaszonál de őket soha nem fogják/fogjuk elfelejteni.A nagy öregek hozták a szokásos profi szintet.Szép volt! Ja és tudom ezen nem múlt semmi de a VBre egy igazi 10est akarok látni Thiago Mottarol nagyon gyorsan szedjék le azt a mezt.Nem tudom ezt hogyan gondolták.

Kukszi 2016.07.03. 10:33:21

Nagyon sajnálom a Professzort!
Amikor összeállt a 4-es Juve védelem a meccseken akkor minden ellenfélnek meggyűlt velük a baja. Lehet elfogult vagyok de nállam ők (Chiello,Bonu,Barza,Buffon) a legerősebb hátsó alakzat amit láttam játszani.
Beleértve a régi Ferrara vagy Thuram-Cannavaros korszakokat is.

U.i. Zazát remélem az öltözőbe megnevelték a meccs után!

MdewC 2016.07.03. 10:37:59

@Kukszi: erősebbek.

A Profosszort nem lehet nemszeretni. Minig emlékeztetni fogok rájuk mindenkit!!!

venember83 2016.07.03. 10:38:48

@Alex8610: csakhogy neki ez volt az utolsó világversenye valószínűleg, és alapvetően nem rajtuk mentek el a meccsek, mert a védőnégyes (Gigivel) szinte tökéletes és nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Nem csoda, hogy így fájó az egész.

MdewC 2016.07.03. 10:52:59

@venember83: talán (talán) egy vb még neki is beleférhet.

Magyar Közöny 2016.07.03. 11:05:30

Klónozni kéne ezt az embert...

Paris Hamilton 2016.07.03. 11:10:08

Az biztos hogy én fogom elfelejteni. Az egyik legjobb védő akit valaha láttam játszani. De Conte továbbra is önző, önfejű edző. Nem értem hogy például Eder-ben mi a f@szt lát. Bármikor, mikor Insigne bejött helyette, többet csinált azalatt a kis idő alatt mint az előbb említett bohóc...

Leram7 2016.07.03. 11:20:34

Szerintem Zaza 11-es nem volt annyira gáz. Alig játszott a szezonban, a meccsen labdába sem, az utolsó pillanatban cserélték be. Igaz topogott, de Neuert is elküldte és jó erővel rúgta, csak picit mellé ment. Contenak nem kellett volna így beküldenie az utolsó másodpercekre.

Aki 11-ese kritikán aluli volt az Pellé. Eltörte, gyenge volt és kaput sem talált. Kb mintha luftot rúgott volna.

Kár érte, mert a németek sem rúgták jól, viszont az egész meccsen passzívak voltunk.

keshudioo 2016.07.03. 12:04:54

@Leram7: "Szerintem Zaza 11-es nem volt annyira gáz. Alig játszott a szezonban, a meccsen labdába sem, az utolsó pillanatban cserélték be. Igaz topogott, de Neuert is elküldte és jó erővel rúgta, csak picit mellé ment."

Szakadok, ilyen körülmények között azt állítani, hogy nem volt gáz a tizenegyes, egész egyszerűen nevetséges.

Zaza nagyképű balfasz módjára ment oda, így is sikerült.

Zsöné 2016.07.03. 12:08:06

@keshudioo: @Leram7: Zaza többet lépett a 11s-ig, mint magán a meccsen :)

Leram7 2016.07.03. 12:17:35

@keshudioo: "Nem volt annyira gáz" azt mondtam. Nem azt mondtam, hogy jól csinálta, de számomra Pelle 11-ese volt az igazi gáz és suta.

Itt a hangsúly azon van, hogy labdaérintés nélkül ment rúgni és azért nem lőtte méterekkel fölé, mint Baggio vagy Baresi anno.

Szerintem nem nagyképű volt, csak a kapust akarta elküldeni, ami sikerült is. A gond az volt, hogy fölément.

Zazanak nem kellett volna rúgnia 11-est 0 labdaérintéssel.

Shankin 2016.07.03. 12:23:29

Nem kell szépíteni, Zaza a VB-k és EB-k történetének legnagyobb bohóca lett ezzel a tizenegyessel.

Juventino86 2016.07.03. 12:31:39

Szeretek minden játékost egyetlen csapatomból, de Zaza tegnapi alakítása komoly aggodalomra ad okot. A Juvében csak olyanoknak szabad játszani, akik kellő felelősségtudattal rendelkeznek. Amit Zaza tegnap a tizinél művelt, az bohóckodás volt. Mi van, ha mondjuk a BL-ben is tizenegyesrúgásokravkerül sor? Akkor is így fog odaállni? Nagy gond lehet nála most fejben:( őszintén félek kicsit ettől. Úgyhogy jöjjön csak Ángel Correa a mercatóval.

Györijuventino 2016.07.03. 12:38:43

Igazából BBC jelenleg europa legjobb védői. Csapat többi része nem nőtt fel hozzájuk.

venember83 2016.07.03. 12:45:28

@Juventino86: nem Zaza hibája, hogy nincs az olasz keretben öt olyan klasszis, mit klasszis, sima játékos, akire nyugodt szívvel rá lehet bízni a tizenegyeseket. Ha már erre játszott a csapat a meccs jelentős részében...

Juventino86 2016.07.03. 12:49:05

@venember83: Ebben teljesen igazad van. De akkor se így kellett volna odamenni. Pellé még gázabb volt, de mivel ő nem nálunk játszik, kevésbé foglalkoztat. A félelmem abban áll, hogy amennyiben Zaza fejében nem lesz rend- és ez a forrófejűségére is érvényes- gondjaink lehetnek csatárposzton szeptembertől.

sleepy8 2016.07.03. 13:00:03

Az amúgy mindenkinek megvan, hogy Pogba is úgy lövi a tizit, mint Zaza tegnap?

Nem a topogással volt baj, hanem hogy fölé baszta.

Az igazi cink az Pelle volt, ilyen beszari faszkalap minek áll oda? Hat úgy megijedt az a szerencsetlen hogy majdnem luftot rúgott...

Kukszi 2016.07.03. 13:14:30

Úgy futott neki mint aki egy hétvégét töltött Elton Johnnal!

m.martin91 2016.07.03. 13:14:30

Én is csatlakozom, szerintem is Pellé-é volt a legszarabb tizenegyes. Ettől függetlenül, Zazának be kellett volna vernie. Sajnos, ő egy vidéki suttyó, nem érzi át az ilyen helyzeteket. A védőkről meg annyit, hogy ez a legerősebb védelem, amit én az életemben játszani láttam.

niccolo 2016.07.03. 13:18:21

@Leram7: 0 labdaérintéséből? profi lenne nem?!éjjel háromkor nyaralás alatt is illene belőnie !!

Juventino86 2016.07.03. 13:20:38

Pont a védőinket sajnálom én is:( Sajnos a válogatott többi tagja nem nőtt fel hozzájuk. Minden tiszteletem a szövetségi kapitányé, mert fanatizálni tudta a játékosokat, és egy rossz keretből hozott ki egy jó csapatot. Volt azonban pár megkérdőjelezhető döntése is. Nem a szívem csücske Insigne és El Sharaawy, viszont nekik jól sikerült a tavaszi idényük. Esetleg kaphattak volna több lehetőséget. Éder??? Vicckategória, ráadásul interes:(

Tony. 2016.07.03. 13:30:01

Ez a válogatott pusztán annak köszönheti, hogy idáig eljutott, hogy a Juve nagy 4-ese játszott hátul. Ők zseniális klasszisok, megtettek mindent, de ha egy csapatban összesen 4 értelmes játékos van és 7 hulladék, az előbb-utóbb visszaüt.
Azért az mindent elmond, hogy egy német-olasz EB negyeddöntő 80. percében a sorsdöntő 11-est egy védőnek kell elvégeznie...

Végig egy csoda volt ez a menetelés és Conte-nak köszönhetően akármi lehetett volna belőle még. Ha németek megvannak, akkor a bent maradt válogatottak ellen már csak könnyebb lett volna.

Ha végignézünk ezen a kereten, akkor az olasz futball válogatott jövője még 1000x kilátástalanabb helyzetben van, mint a klubfoci. Sehol nem látszanak azok a játékosok, akikre a jövőben egy válogatottat lehetne építeni.
És ez a Ventura... Hogy ezt miként szülték meg a döntéshozók... Könyörgöm...

MdewC 2016.07.03. 14:02:52

@Tony.: azért Bonu lőtte, mert még soha nem lőtt 11-est, ezért nem volt róla statisztikája a németeknek. Neuer nem tudta, hogy hova fogja lőni. A másodikat azért védte, mert benne volt a pakliban, h nem ugyan arra az oldalra lövi. Hülye németek ezt szarrá statisztikázzák, de GIGI-hez még így se érnek fel.

Alex8610 2016.07.03. 14:11:11

@venember83: Igy van epp ezert irtam hogy az "oregek" hoztak azt a szintet amit toluk megszoktunk es hogy ok nem lesznek elfelejtve soha.Sajnalom enis mert nem rajtuk mulott hanem 1-2 olyan emberen akiknek nem lett volna helyuk a valogatottban

MdewC 2016.07.03. 14:14:16

Közben az index hozott egy cikket, hogy több olasz tizit újra lehetett volna rúgatni az új szabály szerint?
index.hu/sport/futball/2016/eb/2016/07/03/szabalytalan_tizenegyesek_kassai_lengyel/

2016.07.03. 14:44:56

Zazánál nagyobb klasszisok is rúgtak ki tizit a stadionból,így sikerült,ettől nem lesz se jobb,se rosszabb játékos. Abból sose szokott jó kisülni,ha valakit másfél másodpercre beállítanak és labdaérintés nélkül döntő fontosságú büntetőt kell rúgnia. Conte ezt a meccset eltaktikázta,ettől függetlenül gratulálok a csapatnak,megtartva azon véleményem,hogy ennél jobb kezdővel is kiállgattunk volna a meccseinken,kreativitás nulla,szerencséje volt Conténak,hogy a hátsó négyesük a világ legjobbja,mert amit támadójátéknak csúfolva művelt ez a csapat,az botrány volt!

m.martin91 2016.07.03. 15:55:37

A Gazzetta hozott egy cikket az új irányról és Venturáról. Maradhat a 3-5-2, mert Ventura is ezt erőltette a Torinóval. Barzagli-t szeretné meggyőzni a folytatásról, és a Juve hármasát, Buffon-nal kiegészülve négyesét megtartani. A kapuban előreléphet Donnarumma, a védelembe - gondolva a jövőre - jöhet Rugani és Romagnoli, és Ogbonnára is számít. A középpályára visszatérhet Verratti és Marchisio, és érkezhetnek a torinóiak, Zappacosta és Benassi. Előre az ugyancsak torinói Belotti, illetve a legnagyobb tehetség, Berardi.
Ez a jövőkép. Szerencsére a spanyolok is szar állapotban vannak.

Shankin 2016.07.03. 16:01:34

@fire06: Persze hogy rúgták el, csak nem csináltak bohócot magukból. Azért lett berakva hogy pihenten bebassza a tizit. Mint ahogy 2008-ban Belletti meg Anderson a BL döntőben megtették.

steven.h 2016.07.03. 16:03:25

@m.martin91: Ha már a Torinóból akar középpályást hozni, akkor miért nem Baselli, az őszi szezonja alapján én a Juvéban is megnéztem volna, nyilván csak a padról beszállva.

Érdekesek lehetnek ezek a VB selejtezők, nem csak a Magyar válogatott szempontjából ezek szerint.

m.martin91 2016.07.03. 16:07:34

@steven.h: Várható volt, hogy erőltetni fogja a torinóiakat. Szerintem Immobile is kiemelt szerepet kaphat. Én sokkal jobban örültem volna, ha De Biasi mellett döntenek, ő hasonló elveket vall, mint Conte, és nem lett volna elfogult sem. El tudom képzelni, hogy ez a Ventura a VB selejtezők végét sem éri meg.

steven.h 2016.07.03. 17:01:34

@m.martin91: Csak nehogy úgy járjanak az olaszok, mint az angolok, hogy lemaradnak egy nagy világeseményről...

m.martin91 2016.07.03. 17:11:29

@steven.h: Hát, ez is megtörténhet. A logika szerint a spanyolok megelőzhetnek minket a csoportban, a második hely pedig csak play-off meccsekre elég, és ott ki lehet pottyanni. Nem lesz egyszerű.

Juventino86 2016.07.03. 20:06:24

Ventura.... Nem is értem, kik voltak azok, akik ezt a döntést hozták. Személyében rég nem látott inkompetens edző irányítja majd a válogatottat. Főleg, hogy a torinós játékosokra fog építeni részben. A Toróban egy válogatott szintű játékos sincs. Ezt nem lehet árnyaltabban kifejezni, ez az igazság.

babo0410 2016.07.03. 23:50:28

@Juventino86: Honnan tudod, hogy a Toro játékosaira fog építeni? Szerény véleményem szerint remek választás, Ventura kiváló edző. Vele is jó lesz a válogatott. A Toro vele kifejezetten nézhető, jó focit játszott.

.Bulldeo 2016.07.04. 15:55:12

@Juventino86: Ventura keze alatt lett klasszis játékos Darmian; sajnos most rendesen leereszetett a srác a MU-ban, de mi még mindig azért a Darmianért csorgatjuk a nyálunkat, akit az öreg kinevelt. Ventura jól dolgozik együtt a fiatalokkal, egyáltalán nem rossz választás.
Amúgy Belottin kívül nem sok valamire való olasz center van, ő pedig simán befuthat egy jobb karriert, főleg ha Miha alatt is fontos szerephez jut. A válogatott szempontjából több potenciál van benne a jövőre nézve, mint a sztárok mögött a padot koptató Zazában, szóval semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy ha az 5 csatár egyike Belotti lesz.
@m.martin91: De Biasi jobb lett volna? Mégis, milyen hasonló elveket vall Contéval? Ő is tud ordibálni? Heves mozdulatokkal gesztikulál?? A papíron a két leggyengébb csapat közül a magyar egész szépet ment az EB-n, és ebben nagy érdeme volt a szöv. kapitánynak, míg az albán egy gyenge játékot játszó Svájc ellen lenullázta magát, és csak a teljesen fantáziátlan románok ajándékoztak De Biasi fiainak 3 pontot. Ha volt komolytalan jelölt a szöv.kapitányi posztra, az pontosan De Biasi.

Juventino86 2016.07.04. 20:03:44

@babo0410: Ami a Torónál nézhető és jó foci volt, az ahhoz elég, hogy ez középcsapat szintjét hozzák a bajnokságban. Félő, hogy a válogatottnál az kevés lesz. De remélem, hogy nem lesz igazam. Amúgy rosszul fogalmaztam, építeni nyilván nem fog a Toró játékosaira. De vélhetően többet is be fog hívni közülük, amivel az a bajom, hogy szerintem ott egy olyan játékos sincs, aki hasznára lehetne a válogatottnak.
@.Buldeo: Az, ha Belotti befér az olasz válogatott keretébe, az sajnos jelzi a játékosanyag gyengeségét. Sajnos tényleg nincsen mostanában igazán jó olasz csatár. Zazát én sosem favorizáltam, nálam ő az előző szezonban is negyedik számú csatár volt. Venturát én továbbra sem tartom jó választásnak. Nemzetközi meccseken nem rendelkezik komoly rutinnal, eddig nem a legjobb csapatokban edzősködött. Az főleg aggaszt, hogy ő is a 3-5-2-t favorizálja. A válogatottban azért működött jól, mert gyakorlatilag Conte 5-3-2-t játszatott most a csapattal, ezért nem kaptunk sok gólt, de komoly eredményhez ez kevés lesz. Nálunk Allegrit ugye a kényszerűség vitte rá arra, hogy ebben a játékrendszerben álljon fel a csapat, s őszintén remélem, hogy a következő idényben 4 védővel játszunk majd. Ez kéne a válogatottban és nálunk egyaránt.

.Bulldeo 2016.07.05. 00:47:55

@Juventino86: "Az, ha Belotti befér az olasz válogatott keretébe, az sajnos jelzi a játékosanyag gyengeségét."
Igen, de erre folyton rácsodálkozni elég naiv dolog. Elmúlt a Roberto Baggiók és Del Pierók korszaka, ne nyalogassuk már a sebeinket minden ilyen irányú poszt alatt. Szerintem Belotti korrekt csatár lesz, nem több, nem kevesebb.

Én is jobban örülnék, ha az olasz válogatottat pl. Ancelotti vinné tovább, de nem reális. Ventura mellett Capello neve keringett sokat a médiában, de ő jó 10 éve nem dolgozik olaszokkal, és egyre sikertelenebb, egy kiégett sztáredző. Én Venturának jobban örülök. És kötve hiszem, hogy majd Benassit fogja Verratti helyett játszatni, annál több esze van.

Juventino86 2016.07.05. 11:24:14

@.Buldeo: Valóban elmúlt már a Del Pierók korszaka, de több embert tudnék kapásból mondani, akinek sokkal inkább helye van a válogatottban, mint Belottinak.

.Bulldeo 2016.07.05. 14:03:33

@Juventino86: ja, azt nem tudtam, hogy te látsz a talján porondon gólerős befejező csatárokat. Hallgatom a neveket.

Juventino86 2016.07.05. 15:19:03

@.Buldeo: A következő olasz támadók - nem mind befejező - lőttek nála többek a bajnokságban: Maccarone, Pavoletti, Insigne, Éder. Nyilván Maccarone már nagyon öreg, Éder egy vicc, de ott van a másik kettő. Aztán ott van Graziano Pellé, aki szintén katasztrófa volt a németek ellen, viszont nemzetközi téren nagyobb a rutinja. Belotti esetében egy 12 gólos szezon a Torinóban még nem az a teljesítmény, hogy egyből be kelljen hívni a válogatottba. Persze az igaz, hogy a fenti névsor sem valami veretes...

.Bulldeo 2016.07.05. 16:02:52

@Juventino86: a pontosság kedvéért: csak Pavoletti és Maccarone lőtt nála többet.
Insignének természetesen a keretben kell lennie, de ő nem befejező csatár. Én befejező csatárokról beszélek.
Különben is, egy szóval nem állítom, hogy Belottinak a jelenlegi EB csapatban benne kellett volna lennie, de 2 év múlva a VB-n 24 éves lesz, míg Pellé 32. Az olasz válogatottnak most pont arra lenne szüksége, hogy a fiatalokat időben beépítse. Pellé technikailag semmiben sem jobb Belottinál, egy rossz időhúzás lenne ilyen játékosokat erőltetni azokkal ellentétben, akik még sokat fejlődhetnek. Pellének egyébként nincsen nagy nemzetközi rutinja, van valamicske, több, mint a nulla, de azért arra nem építenék. A magyar válogatottnál Storcknak nagyon igaza volt, amikor a "rutinos" középszerek helyett elkezdte a nem rutinos, fiatal tehetségeket játszatni. Mert egy De Rossi féle rutin aranyat ér, de egy Montolivo rutinnál bármi jobb.

Pavoletti kérdéses. 27 éves, futott egy eredményes szezont, de eddig nem annyira hívta fel magára a figyelmet. Ebben az évben fog elválni, hogy van e benne kraft.

2016.07.05. 16:18:14

Úgy magyaráztok,mintha olyan rengeteg merítési lehetősége lenne Venturának,hogy kiket és honnan válogasson...nincsenek tehetséges olasz fiatalok,akik meg vannak,azok is vagy egy huszadrangú fosladék középcsapatnál rohadnak el,vagy eljutnak egy nagycsapathoz,ahol játszanak évente 15 meccset,mint Rugani is...az olasz focinak perpill semmiféle jövőképe nincsen. Mi is csak vesszük a fiatalokat,úgy játszadozunk velük,mint mi gyerekkorukban a matchboxokkal,ebből így nem lesz se olasz Juve,se olasz válogatott.

MDaniel98 2016.07.05. 16:43:52

Szerintem rá speciel emlékezni fognak, mégiscsak egy VB-győztesről van szó. Az lehet, hogy erre a válogatottra nem fognak emlékezni, de szerintem Contéék, és a játékosok mindent megtettek a továbbjutás érdekében. Zaza és Pellé büntetője katasztrofális volt, nincs mit szépíteni, az egészben pedig az a legbosszantóbb, hogy a németeket is simán ki lehetett volna ejteni, a franciák pedig azért már eggyel könnyebb falat. A Portugálok/walesiek meg még könnyebb.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása