A Juventus 25 milliót kínálhat Moratáért

morata_alvaro_coppa_italia_gol.jpgA nyár egyik leghosszabbnak ígérkező szappanoperája Álvaro Morata jövőjével kapcsolatos, s a Milan elleni győztes találatot szerző spanyol támadó az újságírói kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy egyelőre kizárólag a hamarosan rajtoló Európa-bajnokságra összpontosít.

Az ügyben megszólalt a játékos ügynöke is, aki megerősítette, egyelőre átláthatatlan homály övezi Morata jövőjét.

"Örülök a góljának, ez egy fontos találat volt számára." - nyilatkozta Juanma Lopez a Calciomercato.com-nak. "Ő egy olyan játékos, aki a világ élvonalához tartozik. A jövő? Jelen pillanatban semmit sem tud róla, nem tudja, hogy jövőre hol fog játszani."

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus nem tett le Morata megszerzéséről, s minden követ megmozgat annak érdekében, hogy Torinóban tartsa a spanyol válogatott támadót. 

A Tuttosport mai száma úgy tudja, hogy a jövő szombati Bajnokok Ligája-döntőt követően, a Juventus igazgatói tárgyalóasztalhoz ülnek majd a Real Madrid vezetőségével, s készek 20-25 millió eurót kínálni a madridiaknak, hogy a két klub közötti szerződésből semmissé váljon a visszavásárlási opció. 

A korábbi hírek szerint a Real Madrid élni szándékozik opciós vételi jogával, s 30 millió euróért hazarendeli egykori játékosát, hogy azután jelentős hasznot könyvelve, rögtön továbbadja valamelyik érdeklődőnek. A pletykák számos klubot, köztük az Arsenalt a Chelsea-t, a Manchester Unitedet és a PSG-t is hírbe hozták Moratával.

A torinói székhelyű napilap azt is tudni véli, hogy a két klub közötti tárgyalások során szó eshet majd Danilóról és Iscóról is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr128738062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.05.22. 15:06:02

Szerintem teljesen mind1 mennyit ajánlaunk. A többi csapat képes 70 milliót is fizetni érte vagy ki tudja mennyi lesz az ára. A piac teljesen megőrült és totálisan aránytalan árakért váltanak klubot játékosok.

keshudioo 2016.05.22. 15:09:39

Ennek csak akkor van értelme, ha Mandzukiccsal szemben több lehetőséget kapna. 45 milliós játékos a padon elég nagy luxus.

venember83 2016.05.22. 15:19:04

Csak legyen mar vege ennek a szappanoperanak, akar megtartja a klub, akar viszi a Real. De a jovoben kerulni kell ezeket a teljesen kiszolgaltatott helyzeteket.

babo0410 2016.05.22. 15:40:54

Szerintem már csak azért is megérné itt tartani, mert ha kapunk érte 30-at, akkor azt azonnal költhetjük is a pótlására, és nem biztos, hogy az elég is lesz. Esetleg Berardi is pótolhatná, de szerintem Berardi lehetne egy 4-3-1-2-es vagy 4-3-2-1-es felállásban a csatárok mögött is, hiszen előkészítésben jobb, mint gólszerzésben.

Rikoo 2016.05.22. 15:54:07

@babo0410: inkább Dybalát kellene arra posztra állítani. Berardi nem tud védekezni, Dybala, viszont elég jó védekezésben is. De oda valószínűleg érkezni fog vki. Sztem Zaza helyzete is érdekes egyébként. Lehet, hogy tényleg érdemes lenne tárgyalni Lapaduláról, bár a hírek szerint vmilyen kapcsolat van is.

Juveboy92 2016.05.22. 15:56:33

@Rikoo: Lapadula már nagyon nagyon közel van Napolihoz :)

Rikoo 2016.05.22. 16:03:02

@Juveboy92: igen két napja én is olvastam róla, de azóta nincs semmi hír róla, csak, hogy sokan érdeklődnek iránta. Sztem ő a lenne a tökéletes 4. csatár számunkra, nem Zaza.

juve28adam 2016.05.22. 16:04:58

Én továbbra sem fizetnék ki érte plusz összeget, legalábbis ennyit biztosan nem.

Zsöné 2016.05.22. 16:57:03

@juve28adam: Ezzel nem vagy egyedül. Óriási pénzkidobás lenne a + 25 milla!

Hoods. 2016.05.22. 17:00:21

@juve28adam: Morata nem egy 45—50millios csatar. Sajnalom mert jo helyen van nalunk, de az arak ugy elszalltak, hogy angolok lazan kiadnak erte meg 60at is. Vicc

Shankin 2016.05.22. 17:08:35

Bárhogy nézem, ez a helyzet ami kialakult kib*szott nagy szégyen a klubra nézve. Real f*szra vett minket akármi történik.

Szalnoki81 2016.05.22. 17:22:55

1. Szimpi a srác de nem ér ennyit
2. A Reál dupla áron adja el igy esélytelen is a dolog.

sleepy8 2016.05.22. 17:39:59

@Juveboy92: Lapadula már két hete egy lépésre van Nápolytól. Mondjuk azóta már Angliába is eladták vagy kétszer:D

Leram7 2016.05.22. 18:52:21

Az a fájó, hogy a jelenlegi erősségünk fentartása egyenlő azzal, hogy minusz 50M-ről kezdjük a mercatot, ha Morata és Cuadrado megszerzése egyáltalán lehetséges...

Grinta 2016.05.22. 19:13:48

@Zsöné: Általában nem egyezik a véleményünk,de ezt adom.

Grinta 2016.05.22. 19:16:58

Meg a másik az hogy Morata a mi játékosunk-jelenleg-fizettünk érte 20millió eurót.Többet minek adjunk azért ami a miénk.Max.10et,de azt is meggondolnám.Ha a Real visszaakarja vinni...vigye

Roli984 2016.05.22. 19:29:36

@Grinta: ès 30 millióból kit vennél aki képes éles meccseket eldönteni? Ja és alacsony fizuval, meg ilyen fiatalt.

keshudioo 2016.05.22. 19:36:49

@Roli984: Morata helyére (értsd: 3. számú, cserecsatár) van házon belül opciónk: Zaza. Szerintem tudná hozni a spanyol teljesítményét.

Ha idén sok pénzt akarunk csatárra költeni, akkor szerintem Mandzukic elé/helyett kellene inkább ember, hogy Dybalának legyen igazán fineszes játszótársa. Ha nem akarunk sokat költeni, akkor pedig nézünk egy olcsóbb opciót, mint a már sokat emlegetett Berardi vagy Vázquez.

Hoods. 2016.05.22. 19:56:42

@Roli984: A 30millio amit kapunk es a 25 millio amit meg rafizetnenk abbol mar lehetne keresgelni 3. Szamu csatart. Vagy ha mashogy nezzuk amit meg rafizetnenk az Berardi a 30bol meg lehetne egy kozeppalyas vagy jobb vedo.

Roli984 2016.05.22. 21:36:28

Szeretem Zazat, de szerintem soha nem érhet Morata nyomába se. Sokkal hamarabb dobnám ki Mandzsut, mint Moratát. Szerintem a BL-ben a legjobb, legveszélyesebb csatárunk. Nem látok igazi sztárt akit leigazolhatnánk. Berardi Vázquez jó játékos de szerintem Blben semmi pluszt nem adnának a csapathoz.

Forza Juve 2016.05.22. 21:43:28

Morata legnagyobb előnye a sebessége. Mondom ezt úgy, h labdával, a mozgása kiraly viszont labdával van h ügyetlen, a Bayern ellen az o es cuadrado sebessége nagyon kijött, jelenleg ez a modern foci, egyiküknek maradnia kene. A kettő mar luxus, pláne h jobb hátvéd es Berardi is képben van.

Piettro85 2016.05.22. 22:31:58

Nem tudom hogy Morata kinél és miért 3. csatár,de az biztos, hogy Mandzsunál jobb rengeteg téren,Berardinak a képességei miatt természetesen örülnék,viszont nem feltétlen rajtunk múlik ide igazol-e,ráadásul olyan "szimpatikus" nyilatkozatok után....
plusz egy személyben biztos nem tudná pótolni a Cuad-Morata párost..A BL-re meg bajnokságra csak megnyirbálnánk az amúgy is szegényes padot,mert 50M-ért nem véglegesítünk 2 bizonyított játékost, cserébe Berardira majd kifizetünk 30-at, aztán ha megsérül,majd nézegethetünk,mint hal a szatyorból...

Grinta 2016.05.22. 22:48:29

@Piettro85: Allegrinél miért Mandzukic kezd?

FeriGjuve 2016.05.22. 23:07:04

@Grinta: Azèrt mert Allegri kedvence.Ő hozta ide,az ő külön kèrèsère igazoltuk le a horvàtot.

FeriGjuve 2016.05.22. 23:10:35

@Roli984: Szintèn egyetèrtek ès ha Morata 50-60 millàt èr akkor mi van?Ha igazàn ütőkèpes csapatot akarunk,akkor igenis kellenek a cserepadra is minősègi jàtèmosok.Sokaknak itt nagyon egyedi elkèpzelèsei vannak a Juve kezdőcsapatàt illetően.Ki kène,hova,mi lenne jó,mennyièrt. :)Remgeteg hozzàèrtő klubvezető van.

Grinta 2016.05.22. 23:20:14

@FeriGjuve: Az a probléma hogy ez nem ilyen egyszerű.Ha jobbnak látná Moratát...őt játszatná.Melyik edző küld fel gyengébb játékost,egy jobb helyett?Semelyik.Profi biztos nem.Márpedig Allegri kőkemény profi.+a saját állásával is játszana.Külföldön megbukó játékosaink szokták ezeket az érveket felhozni,mentségként...nem az ő játékosa voltam,nem ő hozott,az edző nem szeretett...duma.Mindennek oka van.Ő látja őket minden nap,edzésről edzésre

FeriGjuve 2016.05.22. 23:28:22

@Grinta: Az,hogy Morata nem kezdő,az nagyban a sèrülèseinek is köszönhető.Az alapfelàllàsban Mandzukicot hasznosabbnak talàlja Allegri.Morata jobb képessègű jàtèkos,amikor jobb formàban volt,akkor sokszor rakta kezdőbe Allegri.Van amiben Mandzu jobb,de az biztos hogy Morata cserekènt többet tud hozzàtenni a jàtèkhoz.A bl-ben viszont sokszorbizonyitott kezdőkènt is ès TÖK MINDEGY ki volt az ellenfèl,amikor kellett,beverdeste,egyszerüen akkor a legmagabiztosabb,amikor nagyon kell!Aki szerint egy ilyen jàtèkos nem èr meg 40-50 millàt,az egyszerűen nem kedveli őt.

FeriGjuve 2016.05.22. 23:28:45

@FeriGjuve: Vagy teljesen dilettàns a futballhoz.

Grinta 2016.05.22. 23:39:54

@FeriGjuve: Szerintem nem ér meg 40-50millát.Ezzel nem gondolom,hogy azt bizonyítanám hogy nem értek a focihoz.De ha te mondod,elfogadom,mert akkor ezek szerint aki nem ért egyet veled,vagy ezen kijelentéseddel,az nem ért a focihoz...A másik dolog pedig,amiről írtam is-Hogy ennek semmi köze ahhoz hogy kedvelem-e,vagy sem.Az ég világon semmi bajom Alvaróval,ő már a Juventus családhoz tartozik

FeriGjuve 2016.05.22. 23:42:04

@Grinta: Akkor aki a Juventus csalàdhoz tartozik,az nem èr meg ennyit.Èrtelek....

Grinta 2016.05.22. 23:46:51

@FeriGjuve: Még plusz 20-30milliót nem.Dehogy értesz,te a focihoz értesz-már kijelentetted

Rikoo 2016.05.23. 00:30:00

@FeriGjuve: "A bl-ben viszont sokszorbizonyitott kezdőkènt is ès TÖK MINDEGY ki volt az ellenfèl,amikor kellett,beverdeste,egyszerüen akkor a legmagabiztosabb,amikor nagyon kell!Aki szerint egy ilyen jàtèkos nem èr meg 40-50 millàt,az egyszerűen nem kedveli őt."

Tehát a Sevilla elleni meccs nem volt fontos? A csoportkör legfontosabb meccse volt és azt is kihagyta amit nem is lehetett. Még Padoin is hamarabb rúgott volna gólt, mint Morata. A Bayern elleni második meccs dettó ugyanaz. Volt egy szép megindulása amiből gól lett. És a többi helyzetével mi van amikor tökön rúgta magát.
Köszönjük meg neki, hogy itt volt, de 99%, hogy jövőre már nem itt lesz. Kívánjunk neki sok sikert a következő angol klubjához, mi pedig igazoljunk egy nála komolyabb képességekkel rendelkező csatárt!!!

FeriGjuve 2016.05.23. 05:15:58

@Rikoo: Csoportkör legfontosabb meccse?!Amikor màr biztos tovàbbjutók voltunk....làtszott is a jàtèkunkon,mennyire fontos meccs volt,de èrdekes,hogy kiemeled azt a meccset,amin az egèsz csapat lapàt szar teljesitmènyt nyujtott ès ezek szerint Morata miatt buktuk el a bayern ellen is 0-2es előnyből.Ehez kèpest a spanyol most hètvègèn ujabb trófeàt hozott nekünk ès a tavalyi bl teljesitmènyèn ès amit Tevezzel jàtszottak elöl azok felett àtsiklasz.Azok nem törtèntek meg,csak az,hogy pàrszor elpattabt a labda tőle,meg kihagyott pàr helyzetet.Ez igen...
Arról nem is beszèlve,hogy ebben a szezonban hànyszor volt kezdő Mandzukichoz kèpest,akinek a kupadöntőn MOMENTUMA nem volt,Morata mègis majdnem annyi gólt szerzett mint ő.De itt pàran mègis tőle akarnak gyorsan megszabadulni,nem a horvàttol...De unom màr erről vitatkozni ugyhogy be is fejeztem,csak èrtetlenül àllok ezek felett főleg a szombati meccs utàn ès szimpla ellenszenvet vèlek felfedezni mögötte.Egyèbkènt a Milanon sokkal jobban làtszott,hogy fontosabb volt nekik ez a teófea.A mi jàtèkunk kicsit esetleges volt,hiàba nyilatkozta mindenki hogy meg akarjuk nyerni.

niccolo 2016.05.23. 08:35:57

@FeriGjuve: +1!egyet értek veled.Moratának csak a hibáit látják sokan,Pogbát azt istenitik, pedig sokszor esik-kel a labdával,mindegyik játékos rúgott szép és fontos gólokat, Szerintem jó ez a csapat, és csapatszellem (mindenki örül a másik góljának),együtt kellene tartani.Forza Juventus.

FeriGjuve 2016.05.23. 09:08:27

@niccolo: Egymàsèrt is küzdenek,nagyon jó közössèg.Ez sok nagy csapatbol hiànyzik,de a Juvènàl megvan.Ezèrt is tudunk ilyen eredmènyesek lenni.

Nathas 2016.05.23. 09:24:47

@keshudioo: "Ennek csak akkor van értelme, ha Mandzukiccsal szemben több lehetőséget kapna. 45 milliós játékos a padon elég nagy luxus."

Ezt pontosan én is így gondolom. Ha tele van a buksza, akkor lehet ennyi pénzt áldozni cserékre, de azt mindenki kb egyformán látja, hogy sok pénzt kell még a csapatra költeni.
Én Moratát egyébként még úgy is csípem, hogy a bajnokság nem annyira fekszik neki.
A dolog másik oldala, hogy bár Alvaro szeret itt, a kevés játéklehetőség biztosan őt is zavarja, egy jó ajánlat esetén könnyen elcsábulhat.

FeriGjuve 2016.05.23. 09:55:57

@Nathas: Èn ugy gondolom,hogy egy jàtèkos csere,vagy kezdő,azt ne az hatàrozza meg,hogy mennyi volt a vételàra,hanem hogy milyen a formàja.A padoztatàs maximum egy jàtèkos magas fizetèse ellenèben lehet luxus egy klubnàl,de Alvaro esetèben erröl nem beszèlhetünk,mert közel sem övè a legmagasabb.

FeriGjuve 2016.05.23. 09:58:55

Minden jàtęos hasznos tagja egy igazi csapatnak.Ezt igy nem lehet megkülönböztetni,hogy cserèkre ennyit költsünk,kezdőkre meg ennyit.Ez nem igy működik.Különben is Allegri azt mondta mindegy kit igazolunk,ő ugyis megtalàlja a helyét ès bàrkit beèpit a csapatba.Ha cserekènt,akkor cserekènt.

keshudioo 2016.05.23. 10:05:21

@FeriGjuve: se nem a vetelara, se nem a fizetese nem meghatarozo ebben az esetben. Alvaro azert cserejatekos, mert o jatszott 3. Legtobb percet a kettamados rendszerben, ez ilyen baromi egyszeru. Alvaro kevesebbet jatszik Dybalanal es Mandzukicnal, es legtobbszor cserekent all be. Azert mert valakinek szimpi, es valaki ugx gondolja, hogy ennel o tobbet er (ami igaz is, szerintem is tobbet erdemelne, de kezdokent rendszerint nem teljesit eleg jol es kiegyensulyozottan), attol meg nem lesz kezdo jatekos.

@Roli984: SZERINTED nem, SZERINTEM meg igen. Zaza sokkal kevesebb jatekperccel tudott szinten lenduletet vinni a csapat jatekaba. A fociban nincs helye a "ha"-val kezdodo mondatoknak, szoval ezen kar vitatkozni, de SZERINTEM, ha Zaza annyi lehetoseget kapott volna, mint Morata, tudott volna epp annyi golt es epp olyan fontosakat szerezni, mint a spanyol. Igy is tudott (lasd Napoli elleni, ami raadasul eleg szep talalat volt), csak ertelemszeruen kevesebbet.

Mindamellett azt sem latom, hogy ha Mandzukic karara Morata tobb lehetoseget kapna, akkor tudna hosszabb ideig kezdokent jo format mutatni mar pedig egy 40 millios jatekostol ez a minimum.

FeriGjuve 2016.05.23. 10:11:31

@keshudioo: Madzukic sem mutat stabilan jó formàt ha a goljai szàmàt illetve gyakorisàgàt nèzzük.Viszont van ilyan taktika ès jàtèkrendszer,amiben kezdőkènt hasznosabban tud jàtszani mint Morata ès ebben a jàtèkrendszerben többször lèpünk pàlyàra.Ettöl mèg szerintem nem luxus ha van a padon egy Morata.Sőt inkàbb szüksèges.

JuventusFanatikus 2016.05.23. 11:55:30

Sokat köszönhetünk neki, de ennyit sajnos nem ér meg.Max +15, de semmi több.Helyette hozzuk el Berardit.Zazaval nagy duót alkotnának ismét.

keshudioo 2016.05.23. 11:59:37

@FeriGjuve: lehet, de a horvat tapasztaltabb es kevesebbe kerul(t). En nem vagyok Mandzukic fan, szivesebben latnek mast a helyen, akar Moratat (de nem 40 misiert), akar Zazat.

FeriGjuve 2016.05.23. 12:06:03

@keshudioo: Tapasztaltabb=idősebb.
Mario 30,Morata 24 èves.Nyilvàn többe kerül.Berardi szerintem borítèkolható hogy èrkezni fog.

Nathas 2016.05.23. 12:59:10

@FeriGjuve: A luxust úgy értettem, hogy nagyon kell a pénz másra is. 1 - kezdő szintű - középpályást és 1 jobbost minimum hozni kell, ez pedig anyagilag megterhelő lesz, így ha Morata - Berardi cserét lépünk meg, azzal megmarad a pénzügyi egyensúly.

FeriGjuve 2016.05.23. 13:06:06

@Nathas:Meglàtjuk,hogyan alakul a dolog.èn mindenesetre örülnèk ha Morata maradna,jönne mèg Berardi,de Marci helyère mindenkèppen kellene egy kp.Lehetőleg olyan,aki tud tàmadni is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása