Pogba: „Most már több kockázatot vállalok”

evra_es_pogba.jpgPaul Pogba úgy véli, hogy idén sikerült előrelépnie a Juventusban, illetve arról is beszélt, hogy most már neki is több kockázatot kell vállalnia.

A középpályás idén eddig tíz góllal és tizennégy gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez, és ennek is köszönhetően sorozatban ötödik bajnoki címét szerezte az Öreg Hölgy, illetve még egy Olasz Kupát is begyűjthet, amennyiben a döntőben legyőzi a milánói rossonero együttest.

„Elégedett vagyok a szezonommal.” - értékelt Paul Pogba az RMC Sport megkeresése nyomán.

„Véleményem szerint fejlődtem, és ezt mutatja a statisztika is: a gólpasszaim és a góljaim száma. Az összes rekordomat megdöntöttem idén, elég büszkének érzem magam.

Több kockázatot vállalok, de ez azért is történik, mert kevesebben vagyunk, akik ezt megtehetik. A múltban nálunk játszott Andrea Pirlo, Arturo Vidal, Carlos Tévez, körbevettek ezek a játékosok.

Egy kis időbe telt, míg elkaptam a játék ritmusát, és sikerült hozni a jobb teljesítményt. Érkezett néhány tapasztalt játékos Sami Khedira vagy Mario Mandzukic, azonban az tény, hogy többet kellett hozzátennem a csapat teljesítményéhez.

Hogy még fejlődhetek-e? Természetesen, mindig a tökéletességre törekszem. Azonban a pályán nem célom, hogy lenyűgözzem a közönséget, egyszerűen a saját futballomat játszom. Mindig ilyen voltam.

Mindig azt mondták nekem, hogy túlzásba viszem, de én ilyen vagyok. Olykor összejönnek a trükkök, máskor nem, de ez vagyok én.

Ez Paul Pogba, ilyen a személyiségem. Azonban még mindig a fejlődésre törekszem, hogy ezeket a dolgokat a megfelelő időben hajtsam végre. Ebből a szempontból kell fejlődnöm. Még mindig fiatal vagyok, a tökéletesítésen dolgozok, és remélem, hogy elérem a megfelelő szintet.

Most már sokkal több meccs mérkőzést éltem meg. Kezdek rájönni, mikor kell megtartani a labdát, mikor váltsak iramot, ilyesmi. Ebből a tekintetből fejlődtem.

Idén több felelősség volt a vállamon, ez segített a növekedésben. Mindig szükségem van az edző tanácsára. A fejlődés rajtam múlik, és én mindig helyesen próbálom ezt végrehajtani.”

Paul Pogbát a válogatottról is kérdezték, hiszen idén nyáron Franciaország rendezi meg az EB-t.

„Nem álmodok arról, hogy egy napon a francia válogatott kapitánya leszek, inkább arról álmodok, hogy nagyszerű karrier áll előttem, és számos alkalommal szerepelhetek a nemzeti csapatban.

Szeretném megdönteni Lilian Thuram rekordját, Franciaország kiváló játékosává válni, és mindent megnyerni. A célom az Európa-bajnokság megnyerése.

Mindent meg akarok idén nyerni, és ha ez nem sikerül, mindannyian csalódottak leszünk. De ha nem győzünk, talán segíteni fog minket a fejlődésben.

Nem lenne a világ vége, de lássuk, mi fog történni. Én nyerni akarok!”

Végül a huszonhárom éves futballista a csapattársáról beszélt, Patrice Evráról, aki társa a válogatottnál és a klubcsapatánál is, és aki Pat nagybácsinak hív.

„Ő a nagyobbik testvérem. A Pat nagybácsi csak vicc, de igaz. Olyan, mintha mindenkinek a nagybácsija lenne. Segít nekünk, mivel rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és tanácsokkal szolgál. A testvéremnek tekintem őt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr18712316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.05.13. 10:10:35

Osz' arrol nem kerdeztek hogy marad e?

venember83 2016.05.13. 10:17:45

@Juvegaspy: arról szerinted mit mondhat? Hogy természetesen igen. Vidal is anno mit nyilatkozott nemsokkal eligazolása előtt.

Lisandro 2016.05.13. 10:53:58

@Juvegaspy: Szerintem nem megy ő sehova!De hova mennek?Minek?A legjobb helyen van nálunk!Most már keres ő itt is annyit,hogy az bőven elég legyen!

szeszterciusz 2016.05.13. 16:13:17

Nem fog elmenni biztos vagyok benne !!! Evra bácsi mondja neki tuti , hogy maradnia kell , meg a 10-es mez miatt is marad !!!!

Drughi Di Bianconeri 2016.05.13. 16:40:03

Szemünk előtt érik bolondos fiatalból,érett,felelősségteljes Férfivá Pogba:
játékosként,emberként és fizikailag is (rakott fel magáról pár Kick-Box edzős videót,rendesen Zorall ! ).

Gyakorlatilag a szezon eleji mélypont-környékén Ő volt tán' a leggyengébb,viszont ahogy lettünk egyre jobbak: Ő lett az egyik legjobb,abszolút vezér-karakterré vált.

Ami tetszik : látszólag tiszteli és megfogadja Allegri tanácsát,nem csak a nyilatkozatában,hanem -természetesen- a pályán látszik ez.

Ő is elmondja,de nekem Allegritől maradt meg igazán,hogy "egyszerűen kell játszania" - ebben minden benne van.

Most már nem akar mindenáron 2-3 ember kicselezni,meg nem mindenáron Ő akarja kérni a labdát: 1-1 egyszerű,finom csel/passz és verbális,ill. non-verbális eszközökkel is irányítja a társakat: ki-hogyan-merre mozogjon,nem akar állandóan erőszakosan egyénieskedni,viszont amikor csinálja,akkor jó nézni :)

Csak 1 példa a számtalan alkalomból: a Juve-Bayern meccsen olyan higgadtan küldött el 1 Zidane-csellel 2 embert a saját 16osunknál,hogy felállva örjöngtem :)
Mástól lehet,h. felelőtlen hülyeség lenne,de Belőle sugárzik a magabiztosság,és nyugodt vagyok,ha nála van a labda - pár év és ebben nagyon nagy mester lesz, még ha máshogy is,mint Pirlo :)

Nagyon jól lát mindent és nagyon szimpatikus a profi,magabiztos,ám nem nagyképű,céltudatos nyilatkozata !

Kívánok Neki és Uncle Pat-nek kiváló EB-t, (játszanak döntőt a Magyar válogatottal :) )

NEM mehet sehova,Ő a Mi üdvöskénk,a sztárunk,fekete-gyémántunk.
Dybalaval olyan párost alkothatnak,amit akár generációk múlva is "meg fognak emlegetni" :)
(Nem bánnám,ha csatlakozna hozzájuk egy 3. játszópajtás )

DegerFaCan 2016.05.14. 10:29:45

@Drughi Di Bianconeri: ugyanezt érzem!! tavaly már kedvencem lett, s megfogadtam hogy ha idén nyáron nem megy el, őszre születésnapra vetetek magamnak egy Pogba mezt :D

2016.05.13. 10:00 |

Címkék: nyilatkozat EB játékosokról