HIVATALOS: Marchisio szezonjának vége

marchisio_claudio_feketeben.jpgA Juventus középpályása, Claudio Marchisio elülső keresztszalag-szakadást szenvedett bal térdében, ezért minden bizonnyal nem utazik a kerettel a nyári franciaországi EB-re.

A játékost a Palermo elleni torinói mérkőzésen vitték le a pályáról hordágyon, miután egy szerelési kísérletet követően ütközött és rosszul fogott talajt.

A tesztek megerősítették a zebrák és az olasz válogatott drukkereinek a legnagyobb félelmét, a középpályás elülső keresztszalag-szakadást szenvedett.

A Juventus nyilatkozatában arról tájékoztat, hogy Claudio Marchisio pár napon belül műtéten fog átesni a mielőbbi felépülés érdekében.

A felépülés időtartama még kérdéses, azonban az ilyen komoly sérülések általában hosszabb kihagyást eredményeznek, így várhatóan négy-hat hónapig a futballista nem lesz bevethető.

Ez azt jelenti, hogy Claudio Marchisio minden bizonnyal nem lép már ebben az évadban pályára klubcsapatánál, illetve az olasz válogatottat sem segítheti a nyári kontinenstornán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr458635416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2016.04.17. 18:34:07

Nagyon jó, akkor lehet a nyári terveket újragondolni.

Zsöné 2016.04.17. 18:39:56

Reméljük nem a karrierje végét jelenti.

Juveboy92 2016.04.17. 18:40:28

@rockitbaby: énis pont erre gondoltam hogy nyáron akkor 2 kezdő kpt is hozni ...én Yaya Tourét ha tényleg csatlakozna hozzánk semmiképpen se hagynám ki, főleg hogy ügynöke azt nyilatkozza hogy nem a pénz motiválja őket, hanem hogy milyen projektbe kerülnének ...és akkor mellé kéne egy kreatív játékos , de ha megakarjuk venni Cuadradot és valóban fizetni kell még Realnak Morata megtartásához...akkor nehéz lesz

Il Principino 2016.04.17. 18:54:01

Baszki...:(
Remélem őszre rendbe jön...
Így tényleg változhat a nyári mercato stratégia...ha meg Pogba megy,akkor építhetünk új csapatot...

m.martin91 2016.04.17. 18:55:35

Az ilyen jellegű sérülések felépülési ideje kiszámíthatatlan, egyéntől függ. Kihagyhat 6, de akár 9 hónapot is. Komoly veszteség a Juventus és a válogatott számára is.

sleepy8 2016.04.17. 19:01:25

Nagyon rossz hír. De nem a nyár miatt, Leminat véglegesítjük és pótolva van Marci. Itt inkább az a kérdés hogy csak ideiglenesen kell-e pótolni.. 30évesen egy kereszt-szalag nem olyan fasza dolog (amúgy se).

Juve82 2016.04.17. 19:06:09

Nagyon sajnálom mielőbbi felépülést Marci ❤ Forza Juve!

SzDöme 2016.04.17. 19:07:32

Èn is azt gondolom Lemina-t véglegesíteni kellene. 10 guriga (jól emlékszem?) szerintem nem pénz érte.

rockitbaby 2016.04.17. 19:08:06

@Juveboy92: A baj az, hogy cseréje sincs, így ha innen közelítünk, akkor bizony erre a posztra kapásból kettő ember kell majd. Yaya Touré jó opció lenne, de ehhez az fog kelleni, hogy Lemina kerül, amibe kerül, itt maradjon. Mert így nagyjából rendben lennénk, és akkor minden maradék pénzünk mehet egy irányítóba.

Szerencsénk a szerencsétlenségben, hogy a nyáron három pénzes csapat is fixen új edzővel indul, és irgalmatlan keringő veheti kezdetét az EB végeztével. Csak ügyesen kell operálni. A szezon hátralévő részére pedig Lemina mehet is a kezdőbe, hogy kicsit szokja a posztot. Ha minden rendben megy, ezt innen már nem nagyon lehet elbukni, így ideje elkezdeni a követekző szezonra felépíteni egy-két játékost.

venember83 2016.04.17. 19:11:30

Nézzük a jó oldalát, így Lemina több lehetőséget kap a bizonyításra a hátralévő pár meccsen. Úgyis fontosabb megtudni, hogy ér-e ő valamint, minthogy Sturarót vagy Hernanest játszassa a mester.

Leram7 2016.04.17. 19:25:43

Ez nem Marchisio szezonja volt :(

Nagyon hasznosan játszott idén a csapat szempontjából és védekezésben is stabil volt.
Kicsit furcsa volt őt ilyen szerepben látni, hogy szinte alig támadott, de a csapatot így is segítette nagyon!

Mielőbbi felépülést!

Juveboy92 2016.04.17. 19:30:23

@rockitbaby: Leminaért ehónap végéig kell az opcióját véglegesítsük ,ha nem akkor visszatér Marseillebe... egyébként ami az irányító posztot illeti ...mivel Gündogan nagy eséllyel City játékosa lesz megpróbàlnám Götzét idecsábítani mert őis 2017-es szerződésű ...másokra meg nem látok esélyt tkp poszton aki előrelépést jelentene és gazdaságilag kivitelezhető is , mert ilyen Isco Oscar 45-50 millió lenne Götze meg a szerződése lejárta miatt talán 30-35 millióból megúszható lenne :)

.Bulldeo 2016.04.17. 19:34:16

@Leram7: főleg a vége felé ezen a felálláson igazán változtathattunk volna. Hernyó középen, és Marchisio a jobb oldalon.. most már mindegy.
a mai győzelem nálam nem ér fel ezzel a hírrel. remélem, hamar felépül (de nem hiszem)

.Bulldeo 2016.04.17. 19:35:58

@Juveboy92: Götze megy vissza a Dortmundba

rockitbaby 2016.04.17. 19:36:25

@Juveboy92: Ezért írtam, hogy Lemina most ahogy Korda Gyuri bácsi mondaná: all in. Irányítónak Götze szerintem pocsék opció. Amit Münchenben mutat, az még arra is kevés, hogy megfontoljuk. Pastore lenne talán a legjob opció, lévén már ismeri az olasz közeget, tökéletes korban van, és talán nem lenne annyi, mint Isco és Oscar.

Juveboy92 2016.04.17. 19:42:10

@rockitbaby: csak Pastoreert Premier League csapatok is sorban állnak , ráadásul nekünk olyan játékosra lenne szükségünk aki hátrébb vont mélységi irányító poszton is tud jàtszani...Pastore nem hiszem hogy ez a játékos ...:)

juve28adam 2016.04.17. 19:52:38

Sajnálom nagyon Marcit, remélem teljes mértékben felgyógyul, rendkívül fontos tagja a csapatnak!
Lemina: Marci pozíciójára egy "kölyköt" nem bíznék, szerintem ide komolyabb játékos kellene, erre pedig Yaya Touré tökéletes lenne (márha tényleg nem érdekli a pénz) ,nem hagynám ki ezt a ziccert (ugye Marci hiába visszatérne, kérdéses ,hogy mennyire sikerülne neki a rehab, rásérül-e avagy sem...azért Ő is benne van már a korban és egy fiatal srácra ezt a pozíciót nem bíznám rá teljes mértékben).

rockitbaby 2016.04.17. 19:59:44

@Juveboy92: Amennyiben rászánjuk magunkat végre egy rendes, minőségi irányítóra, akkor azt ne játszassuk már hátrébb, mint ahol neki a tökéletes. Pont ez lenne a lényege neki. Amíg olyan jól passzoló játékosaink vannak, mint jelenleg, addig nincs értelme visszavont irányítót keresni. Bőven el tudjuk juttatni hozzá a labdát, ha minden kötél szakad akár még a védők is. Allegri szinte egyetlen kérése egy vérbeli irányító, nem egy olyan, aki tud itt is és ott is játszani, ha kell. És amennyiben végre hajalndóságot mutatunk kielégíteni a Mistert, akkor nem is szabad hibrid játékosban gondolkoznunk.

Grinta 2016.04.17. 20:14:03

@.Buldeo: Dortmund szurkolók nem engedik...már a hír hallatán is tiltakoznak,húzzon ahova akar-ott meg ne lássák

Rivendell 2016.04.17. 20:18:07

én komolyan mondom megérdemli....megérdemli ő,Allegri és a vezetőség is.

Allegri ha így folytatja mehet a picsába nyugodtan,mert én kedvelem a krapekot,de rohadjon meg ott ahol van,hogy a nagy taktikusnak annyi esze nincs,hogy a járókereteseket nem kéne a szezon végén berakni,mikor már minden eldőlt.

Kár,hogy Dybala-t nem rúgták le,de komolyan:(((

ui:tudom kiverem a biztosítékot pár embernél ezzel:D viszont én mint Allegrit kedvelő megelégeltem ezt az agyzsibbasztó szokását,ilyen felfogású ember nem való 1 top csapat élére.

Rivendell 2016.04.17. 20:21:11

vegyétek nyugodtan úgy,hogy Marci már max csak levezetni fog visszatérni.

Elbaszták a teljes nyári mercatot a legszarabb formában lévő csapat ellen,GRATULÁLOK

nincs más választás,el kell adni Pogbat és a jövő Juventusát kell összerakni.

Juveboy92 2016.04.17. 20:21:30

@rockitbaby: Pirlo is mélységi irányító volt , Hernanes ahhoz képest hogy előretolt trequartistaként jött és mondta is hogy az a kedvenc posztja, Allegri hátravont szerepre szoktatja ...szóval igenis olyan irányító kell aki 4-3-1-2be 2 csatár mögött és 3-5-2be kp közepén mélyebben is tud játszani ...és jól mutatja azt h Allegrinek egy mélyebb poszton is jó kreatív kp kell , mert mind a Milanba mind itt Boateng, Pereyra, Vidalt játszatott aki ott elől már megtudja akasztani a támadást 4-3-1-2be 2 csatár mögött , és mélyről is tudja osztani zsugát védekezésbe besegítve...Allegrinek nagyon fontos a stabilitas minden poszton ezt azért ne felejtsük !

Rivendell 2016.04.17. 20:23:40

@rockitbaby: kik azok a jól passzolók? most lett -1 azok közül akik tudnak is jól passzolni,túl sok meg nincs a kezdőben.

Lemina-t meg el lehet felejteni,mint Marci pótlás,más stílus,de annyira,hogy köze nincs Marci szerepköréhez. Lemina 1 jobb vkp lehet,de még tkp-nek is kevés,nem hogy majd hátulról osztogatni.

Rivendell 2016.04.17. 20:25:34

én most tuti meglépném azt,hogy 3 csatár és a 4. árát is a kp-ba fektetni,ide most nem 4 csatár kell majd jövőre,hanem + 2 értelmes kp

JuventusFanatikus 2016.04.17. 20:31:44

Mihamarabbi felépülést Claudio!
Az AC Milan mihamarabbi jobbulást kíván a Mi Hercegünknek.Ez nagyon szép tőlük.
Én nem ellenzem Yaya Tourét és ha tényleg nem a pénz érdekli, akkor szívesen látom, mert újra régi formáját tudná hozni, mint Pirlo.

sleepy8 2016.04.17. 20:33:03

@Rivendell: Ehhez mi az isten köze van Allegrinek, vagy az orvosi stabnak?

Rivendell 2016.04.17. 20:34:24

Yaya?

ezt ti hogyan gondoljátok? őt nem a pénz érdekli,csal évente azon szenved,hogy emeljenek a fizuján,igazi Juve kompatibilis játékos:D Balotelli 2,csak javított kiadásban,ő már hosszútávon is tud focizni,de az anyagi oldalnál padlót fog fejben.

.Bulldeo 2016.04.17. 20:35:28

@Rivendell: sajnos nagyon igazad van. én is csípem Allegrit a játék más terén mutatott tulajdonságai alapján, de ez a szokása rosszabb, mint a komplett erőnléti stáb. egész évben játszott a tűzzel, és rendesen meg is szívtuk (pl.: a Bayern elleni leszedált csapat), de az, amikor gyakorlatilag megnyertük a bajnokságot, és pont hogy tesztelgetni lehetne a keveset játszókat, és tehermentesíteni a sérülékenyeket, ilyenkor kiesik a csapat egyik kulcsembere, és teljesen bizonytalan a jövője, az megengedhetetlen.

Grinta 2016.04.17. 20:36:07

@Rivendell: Te gyógyszerre ittál?

Rivendell 2016.04.17. 20:37:24

@sleepy8: allegrinek? ugye ez most nem volt komoly kérdés.

Marci az utóbbi hónapok során mennyit játszott? volt tétje a mérkőzésnek? 1 Bayern ellen nem kockáztatnak vele,de 1 lefutott bajnokság legrosszabb csapata ellen igen? minek?

Itt Marci is és Allegri is felköpött és alá állt. Mind1 ezzel nem csak magukkal csesztek ki,de a mercatoval és ezzel a köv szezonnal is.Lehet nekik megérte,bár akkor a Bayern ellen miért nem?

Rikoo 2016.04.17. 20:37:36

@Juveboy92: én voltam eddig legjobban Götze mellett, de ahogy mostanában nézem, nála elég komoly problémák lehetnek mentális és fizikai téren is sajnos.:(

Jobbulást Marcinak az én személyes kedvencemnek!!!

Rivendell 2016.04.17. 20:46:32

@.Buldeo: kezdem belátni,hogy Allegri nem is tud rotálni,egyszerűen nem tudja mit jelent fociban a rotálás.

Márpedig 1 jó csapatot és 1 jó edzőt nagy részben ez emel ki a többi közül,mikor több fronton is jelen van.

Tavaly szerencséjére Vidal + Tevez itt volt és ők elpusztíthatatlanok szinte,Pirlonak volt 1 kisebb kiesése,de nem volt vészes.
Idén meg ugye kikre építettünk a kp-n? Khedira-Marci,egyik sérülékeny,másiknál is be-be esik + idősödik is

Leram7 2016.04.17. 20:59:52

Szerintem ne álmodozzatok Yayáról, amikor a mancity a világ legjobban fizető klubja. Asszem valami 15M körül keres évente. 5%-esély van rá, hogy jön.

Roli984 2016.04.17. 21:04:28

@Rivendell: egy játékosnak az a dolga hogy játszon ha egészséges. Nehogy már csak a fontos meccsekre lehessen berakni??
Ezért szerintem baromsag Allegrit hibáztatni.

rockitbaby 2016.04.17. 21:07:24

@Juveboy92: Na abból induljunk ki, akik itt voltak. Pirlo egy más kategória, de pl Vidal minden, csak irányító nem. Pereyra sem, de még ott volt a legértékelhetőbb. A két játékos leginkább kényszerből szerepelt ott, szerencsénkre viszont bejött a dolog. Hernanes-t ha nem gond, nem minősíteném, mert túl sok pozitív dolgot nem tudok a javára írni. A védekezőbb típusú játékosainkból van elég, egy kicsi kreativitás kellene már. És most nem ilyen utolsó pillanatos, lassan kiégett brazilra gondolok. De ez a nyár zenéje lesz. Én már azzal is kiegyeznék, hogy a Vidal-nál sokkal kreatívabb Pogba megy fel a csatárok mögé, a maradék középpályát pedig ennek szellemében töltjük fel. Talán így lehetne a legjobban elkölteni azt a 100 milliót :)

@Rivendell: Ha Allegri úgy gondolta, hogy Padoin a legmegfelelőbb a regista posztra a szezon elején, még akár Lemina is játszhat ott. Rosszabb nem lehet/lesz. Lemina-t én ettől függetlenül inkább úgy használnám, ha Pogba-t feltoljuk a csatárok mögé. Palika helyén tudna szerintem talán a legjobban teljesíteni. Sajnos Marci helyére minden esetre kell ember, de azért Khedira és Pogba sem olyan pocsék passzolók. Ha irányítóval játszunk akkor nincs szükség a középpályás sortól Pirlo kaliberű passzokra, bőven elég ha nem szeppennek meg és el tudják juttatni a labdát az illetékeshez. Ez nagyjából maximum 10 méteres passzt jelent. Úgy gondolom, ez megy a jelenlegi középpályás sornak, de nem kockáztatok nagyon, ha azt mondom, a lehetséges nyári érkezőnek is menni fog. Egy vérbeli irányítóval szinte a teljes csapatjáték átalakul majd.

Rikoo 2016.04.17. 21:07:38

@Leram7: nem is kell ide. + ki tudja hány éves? Nekem nagyon úgy tűnik, hogy legalább egy ötöst letagad.

DegerFaCan 2016.04.17. 21:19:09

Lemina teljesen Vidal-poszt stílusú, tehát box-to-box, mint Pog. a két oldal meglehetne így. de kellene akkor is egy irányító. Tőlem Yaya Gündogan Götze Pastore, nem érdekel, csak egy mindenképpen jöjjön.

Juveboy92 2016.04.17. 21:31:31

@rockitbaby: pont Allegri nyilatkozta Pogbáról hogy ő nem jó trequartistának Vidalt inkább szereti ott játszatni ... azért mondom hogy Allegri szemszögéből a trequartista nem csak előre jó hanem védekezésben is jó...talán a legjobb az lenne ha Yaya Touré játszana ott , csak ő már nem vmi gyors ...viszont ezaz André Gomes nézem Barca Valenciát, nagyon jó lenne tényleg itt , pont a csatárok mögötti pozíciót tudja teljesen bejátszani :) IDE VELE :))

keshudioo 2016.04.17. 21:34:12

Lemina ebben a szezonban is alig játszott sérülés miatt, nehogy már Marcisiót vele akarjátok "pótolni", csak azért, mert tehetséges. Én is bírom a srácot, de a legjobb megoldás számára és a csapat számára is az lenne, ha meg lehetne hosszabbítani a kölcsönszerződését, mert ennyi meccsen én is eljátszogatok, mint ő, ha nagyon kell középpályás.

A Juve szezonja már úgysem tart sokáig, a válogatott miatt én jobban aggódok most. Verratti is sokat sérült mostanában.

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 21:38:20

Nagyon-nagyon szomorú és kissé dühös is vagyok:
Hatalmas erőre és kitartásra lesz szüksége Principe-nek,hogy felépüljön ebből,hosszú és nehéz időszak lesz ez Neki, és nekünk Juve és olasz fanatikusoknak egyaránt :(

Én odáig nem merészkednék,hogy "egyesek" ezért baszogatják,ócsárolják Allegrit...
(noha van benne valami: ha nem teljesen 100%os 1 játékos,akkor nem érdemes kockáztatni,pláne nem 1 tét nélküli meccsen nem).

Nem akarom falra festeni az ördögöt,de lehet,hogy Marchisioból ezután már az életben nem lesz focista :( ;(

Kívánok Neki mielőbbi, teljes felépülést, Lelki és Fizikai erőt ehhez a nehéz időszakhoz,ami rávár.
Veled vagyunk,Marci !

U.I.: Marrotta remélem most már tényleg tökös lesz, és úgy-ahogy-van kibassza innen az erőnléti/orvosi/fiziológiai stábot !!!

Ja és számomra elkeserítő,hogy itt egyesek máris nevekkel,meg összegekkel dobálóznak.
Pláne egy ilyen lelketlen,zsoldos,kivénhedt,demotivált,tetűlassú Yaya Tourékról.
Gyerekek,ha a világ egyik legtúlfizetettebb,zsoldos nagyképű vénemberrel akarnátok pótolni 1 klubikont,akkor Ti nagyon messze álltok a spirito Juve-tól.

ToTTy-Juve 2016.04.17. 21:45:49

Mielőbbi gyógyulást Marci!

Juveboy92 2016.04.17. 22:02:01

@Drughi Di Bianconeri: nem egy lelketlen zsoldos kivénhedt tetűlassú Yaya Touréval pótolnám Marchisiót, hanem azzal a Yaya Touréval stabilizálnám a kpt aki még 32 évesen is 25 ről olyan gólokat lő simán amire jó pár csapattársa képtelen , aki 32 évesen csúszik mászik a világ legfizikálisabb bajnokságában , és ami mellette szól nem kerül pénzbe és megmondta az ügynöke is h nem a pénz ami motiválja ... de ennyi erővel Tevez is egy zsoldos kivénhedt nagyképű játékosként érkezett mégis kiköpte a tüdejét is a Juve mezért...
Attól mert vki 15 milliót keres az nem azt jelenti hogy úgy ment a Barcatól el hogy én 15 milliót akarok keresni , hanem ennyit rakott elé a City és mellé versenyképes kerettel is rendelkeznek hülye lett volna nem el fogadni ... bocsi srácok nem akarok zsoldos lenni és jó játékosokkal játszani inkább megyek máshova semmit se nyerni ...ja és az sem elenyésző,hogy a Citynagyon akarta őt :)

Juveboy92 2016.04.17. 22:05:04

@Juveboy92: gazdasági és technikai szempontból is alkalmas rá hogy Juve játékos legyen ...stabilizálná a Vidal óta sebezhetőbb kpnkat és mivel nem kerülne nagyon pénzbe , sokkal több maradna irányítóra, egyeltalán nem hasonlítottam össze Marchisioval...

sleepy8 2016.04.17. 22:30:55

@Rivendell: Oké, tehát azt mondod, ha Marci két éve nem lett volna sérült, akkor ettől a mozdulattól nem szakad szét a szalag? Ha valami izom probléma lenne megint, azt mondanám igazad van. De ez minden más tényezőtől független, az ott mindenhogy szakadt volna, annyira szarul lépett oda... Ilyen alapon sose játszassunk senkit, mert ez bárkivel megeshet, bármikor.

Rikoo 2016.04.17. 22:42:48

@Juveboy92: gazdasági szempontból? 20 millió eurót keres évente. Borzasztóan lassú és körülményes lett. 33 évesen ami sztem legalább 38 semmi értelme leigazolni. Szörnyű igazolás lenne. Sőt, az elmúlt évek legrosszabb igazolása. A fiatalítást kezdjük a lusta, évek óta küzdeni nem akaró Yaya Tourval... Legjobb példa mikor a City ellenünk játszott és végig kocogta a két meccset. Még a stúdióban is azt mondták nem láttak még ilyet BL-meccsen, pedig azért Szabics játszott a BL-ben, Gera pedig a PL-ben.

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 22:58:00

@Juveboy92:
Csúszik-mászik ? :D
Soha nem volt rá jellemző ez(valakivel kevered), de az elmúlt ~ 2.5-3 évben már inkább csak sétálgat.

Mikor láttad utoljára játszani ? :D

Elismerem: kiváló játékos VOLT, legalább akkora szerepe volt az arabok sikereiben,mint Agüeronak, sőt volt 1 szezon,amikor házi gólkirály is volt tán'.
Okos,labdabiztos,jó rúgótechnikájú játékos,aki vezér-karakter.

DE: igenis, egy kivénhedt,demotivált,arrogáns,nagyképű f@sz lett mostanra, lassabb és körülményesebb,mint Pirlo valaha, alibista, ZSOLDOS.

Rád se ismerek,ha komolyan egy inkább Inter-hez méltó igazolással oldanád meg "Principe" ideiglenes pótlását...

Ja, igen,ahogy @Rikoo: kolléga is mondja : évi 20 M-t keres !!!
És az egymás elleni meccseinken Pogba nagyon durván eltűntette, oktatta az elefántcsontpartit (ja, csúszik-mászik :D :D :D ),pedig akkoriban Pogba finoman szólva sem volt formában :D :D

Semmi pénzért nem kéne, van így is pár kenyér pusztítónk :D

Ja,és amin kicsit fel is háborodtam:
hogy a f@đzba kevered ide Tevez-t !? !?

Én imádtam Őt,már a 2006-os VB óta,és nagyon boldog voltam,hogy nálunk játszott,10es mezben, és a mezhez méltó módon.
Ő tényleg egy pitbull volt mindig is, nem egy lusta,arrogáns vadbarom.
1szer flegmázott a töketlen,tekintély-nélküli,buzeráns Mancinivel és ezért lett Ő ún. "balhés" játékos, húha...

Rikoo 2016.04.17. 23:06:43

@Drughi Di Bianconeri: +1
Ja és azt még el is felejtettem, ha vki igazán a trófeákat és nem a pénzt választja elsősorban az nem eligazol a Barcelonából, hanem oda igazol. Főleg amikor a Barcelona uralta a labdarúgást a tiki-takával.

Juveboy92 2016.04.17. 23:10:01

@Drughi Di Bianconeri: akkor te kivel stabilizálnád a kpt nem 30 millióért + fizuért? Egyébként legalább 2x írtam le hogy nem Marchisio pótlására hoznám hanem arra a posztra ami Vidal óta üresen tátong , ha erre tudsz mondani gazdaságilag kivitelezhetőbb játékost akkor nyertél...énse repdesnék örömömben ha jönne , de mivel nem jutottunk addig BLbe mint tavaly de minimum 1-el tovább mint most így minimum 30 misivel vékonyabb a büdzsé mint tavaly és kell egy kreatív kp és egy stabil box to box kp(aki most alkotna jól és nem a későbbiekbe fejlődne stabillá mint Lemina) mind2re kéne 30-40 millió + Cuadradot is véglegesíteni szeretnénk ami 20-25 millió plusz ha igazak a hírek hogy Moratara rafizetnénk 20 hogy maradhasson az már azt jelenti kapásból -40,45 millióval kezdjük a mercatot és még nem jött senki...TIÉD A SZÍNPAD :))

Juveboy92 2016.04.17. 23:14:59

@Rikoo: ugyanazért hagyta el az uralkodó Barcát és fogja elhagyni a Cityt is , Guardiola miatt... az edzővel volt a baja nem a csapattal :)

.Bulldeo 2016.04.17. 23:18:19

@Drughi Di Bianconeri: Yaya ügyben nagyon igazad van!
@sleepy8: ha Marchisio rosszul lép, és szakadnak az ínszalagok, az egy nagyon szomorú pech. bármelyik játékos bármikor összeszedhet egy sérülést. egy sérülékeny játékosnál ez gyakoribb az átlagnál. Edzőként viszont lehet arra törekedni, hogy ezek a szituációk mérséklődjenek. A legszélsőségesebb (és szomorú, hogy mégis valós) példa: Chiellini felépülése után egyből helyet kap, mindenki tudja, hogy a szezon összképe alapján le fog sérülni, és meg is történik.
Amikor a középpálya 2 fix játékosból (Pogba, Marchisio) és több félmegoldásból áll, akkor a szezonban már több sérülést összeszedő Marchisióra vigyázni kellene,és nem minden szaros meccsen játszatni, míg a többiek közül kiszűrni a ténylegesen használhatókat.

sleepy8 2016.04.17. 23:23:30

@.Buldeo: Ez össze sem hasonlítható Chiello esetével, aki folyton izom problémával küzd. Az egyértelműen Allegri és stábjának a hibája, a mai nem.

Szép gesztus Milánó kevésbé szar feléből;
"Az AC Milan szeretne gyors felépülést kívánni a Juventus és az olasz válogatott játékosának, Claudio Marchisiónak, miután a 30 éves játékos súlyos sérülést szenvedett a Juventus-Palermo mérkőzésen. Sok szerencsét, Claudio!"

Barolo4 2016.04.17. 23:27:47

Marchisiot nagyon sajnálom. Kicsit felemás számomra az ő pályafutása, és most még lehet(ett?) volna néhány jó éve. Nem hiszem, hogy most ezzel az esettel bárkit érdemes okolni. Reménykedjünk, hogy teljesen felépül.
Kicsit szélsőségesek itt a vélemények. Én nem gondolom, hogy Yaya lenne a tökéletes megoldás, de azt sem gondolom, hogy ha véletlenül nálunk kötne ki, akkor ne lehetne nagyon is hasznára a csapatnak még néhány évig. Ezen a pénz kérdésen sem érdemes lovagolni, mert nem sok olyan csapat van (mint mi), aki akár tud sokat is fizetni, de emellett még bőven lehet sikereket is elérni, ami azért marketing szempontból (további bevételek) sem mindegy (ez szerintem hatványozottan igaz egy olyan sztárra mint ő). Nyilván Amerikában, Kínában stb. jóval többet kereshetne, de lehet most nem ez lesz a fő célja. Én egy Pogba, Marchisio, Khedira, Lemina, Yaya, Calhanoglu és persze Padoin kp. sorral kiegyeznék jövőre bőven. Forza Juventus!

.Bulldeo 2016.04.17. 23:44:57

@Juveboy92: ez már nem az a csapat, amiben Vidal játszott, úgyhogy a középpályát sem úgy kell jobbá tenni, hogy "pótoljuk Vidalt". jelenleg nem egy box-to-box középpályás szerzése a legégetőbb, hanem egy kreatív, a játékot olvasni tudó, irányító középpályásé. Ha csak ennyit tudunk nyáron megoldani, már óriásit lépünk előre. Örülnék, hogy Yaya Touré Milánó sötétebbik felébe igazolna, mert a bajnokság színvonalát emelni tudná, de a Juventusban semmi keresnivalója.

@sleepy8: Chiellinit azért hoztam példának, mert világosan látszik belőle, hogy Allegri inkább berakja a stabil, kipróbált játékost, és nem érdekli az a nem elenyésző esély, hogy lesérül, mint hogy változtasson a standard felálláson. Ami a legnagyobb hibája. Mindemellett én kedvelem, de döbbenetes ez a kamikaze mentalitás. (Az utolsó mondatom viszont egyértelműen Marchisiora vonatkozott)

Drughi Di Bianconeri 2016.04.18. 00:48:36

@Juveboy92:
Yaya gazdasági szempontból is 1 katasztrofális igazolás lenne.
Tényleg hagyjuk meg a milánói klubokra a kiégett,horribilis fizujú(ex)sztárok igazolását.

Inkább igazolnék 1 fiatalabbat,jóval kevesebb fizetésért.

Abban igazat adok,hogy Vidal helyén óriási lyuk tátong,ezt mindenképpen orvosolni kell,de így,hogy Marchisio is megsérült - és ki tudja: lesz e valaha még focista?
Szóval kell mindenképpen 2 kp.

Én Leminától nem vagyok hanyatt vágódva,persze 10 M a mai fociban aprópénz,de ha lehet inkább hosszabbítsuk meg 1 évvel a kölcsönét VAGY cseréljük el Islara (az is mekkora bukás...).

Eleve úgy számolok,hogy a Hernyó-Khedira-Mandzu-Zaza-Morata sorból 2 távozik - különféle okokból- ez jelenthetne némi bevételt.

A vezetőség helyében Gündogan-ra mennék rá,bár Ő inkább 1 PL-es klubban köthet ki...rajta kívül:
Kanté,Wijnaldum,Tielemans,Kondogbia,Rabiot,esetleg Pjanic a kicsit idősebbek közül pl.: Banega,J.Moutinho,Matuidi

Bármelyikükkel ki lennék békülve - pláne a zsoldos Yaya ellenében.
Amúgy gondolod,hogy a fekete csődör majd évi 20 M-s után beérné évi 3.5-el ? :D
Ő már levezetésben gondolkodik (pláne,hogy ismerve a legtöbb afrikai focistát inkább 40,mint sem 30 környékén lehet ő már valójában), ezért elmegy majd az USA-ba/Arab világba/Törökországba/Oroszországba esetleg Kínába, ahol talán még a fizuja sem csökkenne.

Majd amúgy meglátjuk ki/kik jönnek, sajnos vszínű,hogy Khedira meg Hernyó maradnak...

Amúgy ideális esetben a(z) Asamoah-Sturaro-Khedira-Hernanes-Lemina(?) sor bőven kielégítő lenne a 3 középpályás CSERÉJE gyanánt,szóval csak 1 kezdőszintű TOP játékos kéne.
Ez pedig - nálam- MÁR nem Yaya Touré.

Rikoo 2016.04.18. 01:22:36

@Juveboy92: ez igaz, de ettől függetlenül egy olyan csapatba ment aminek semmi múltja nem volt a jelenje is csak a pénzzel volt összeköthető. Ilyen játékost soha nem szeretnék Juventus mezben látni, nálam az a vezetők szégyene lenne, ha egy épülő projektbe egy ilyen játékos kerülne összefüggésbe.
@Drughi Di Bianconeri: én biztos vagyok benne, hogy idén is komoly pénzekért fogunk átigazolni, így legalább 3 komoly játékos fog érkezni. Nálam egyértelműen Kanté az első számú célpont az olcsó kivásárlási ára miatt ami a szerződésében van. Ő, biztos célpontunk is, a legnagyobb kérdés, hogy ő mit akar. Csatár érkezést is biztosra veszek, szerintem idén végre lesz egy nagy dobásunk erre a posztra. Még nagy kérdés a jobboldal és, hogy Danilo iránt tényleg érdeklődünk vagy ez csak kamu. És akkor még a Berardi kérdésről nem is volt szó. Jelenleg elég komoly tőkével rendelkezünk és végre elérkezik a klub arra a szintre, hogy komoly játékosok is érkezhessenek. Reméljük a vezetők okosan építik tovább a csapatot, de sztem ezzel semmi probléma.

babo0410 2016.04.18. 01:30:09

@Drughi Di Bianconeri: Teljezen osztom. Marchisio helyett, ha nem épülne fel, csak egy fiatal olaszt tudnék elképzelni. Szerintem most jött volna kegyetlen jól, ha anno nem sajnáljuk a 12 milliót és leigazoljuk Verrattit. De ott van Mandragora, akit szintén megnézhetnénk vagy Vitale. De ha már irányító, akkor Berardit is el kell hozni. Sajnos egy olasz ikon esett ki, és ki tudja mennyi időre. Kellene újat találni a helyére. Olyanok vannak, akikben potenciál van. Nekem Marci személyes kedvencem már a B óta. Jobbulást Herceg!

MdewC 2016.04.18. 01:34:55

Irgalmatanul ráb@sztunk. Marci is, a Juve is és a válofatott is. Felkészülni se fog tudni. Októbernél előbb nem val, hogy pályán lesz. F@szért kellett belépnie.

Kobra cselekedj a nyáron!!!

MdewC 2016.04.18. 01:35:26

@MdewC: nem látok a dühtől.

Juveboy92 2016.04.18. 07:21:13

@Drughi Di Bianconeri: egyébként az lenne az igazi ha vmelyik fiatalunk felnőni mind technikailag mind mentálisan a feladathoz...Leminából még nem sokat láttunk, viszont amit láttunk az hízelgő...technikás jól szerel, viszont még érnie kell hogy minden szinten hozni tudja amit pl tegnap Palermo ellen láttunk tőle...a másik akire kiváncsi vagyok Mandragora, szakértők nagyon sokra tartják , ő saját magát viszont Thiago Mottához hasonlítja ami nekünk nemtudom h jó vagy rossz :)))
szumma szummárum ha 1 fiatal beválik máris más a leányzó fekvése , csak néha nem árt 1-2 idősebb aki megtanítja a poszt csínyját bínját... ha kapus edző van külön, olyat nem lehet h Davidsot felvesszük vkp edzőnek? :))))

Rivendell 2016.04.18. 07:44:18

@Juveboy92: még reménykedsz a fiatalokban?:DDD manapság ki nőtt fel?

pedronegroo 2016.04.18. 08:13:53

A szíven szakad meg Marchisio-ért és mind azon játékosokért akik megsínylik Allegri és hentes stábjának munkáját. Hány játékost kell még tönkre tenni?? Nagyon sokba fog ez kerülni a Juventus-nak. Marci, Chiello, Khedira, Mandzu, Asa velük komolyan már ne számoljon senki....

venember83 2016.04.18. 08:28:31

@pedronegroo: ugye ez csak vicc, hogy egy keresztszalag-szakadást a felkészülés nyakába varrsz?

Rivendell 2016.04.18. 08:33:38

@venember83: nem hiszem,hogy így gondolta,de mivel kézen fogva érkeztek kb úgy is kéne nekik távozni.noha én kedvelem Allegrit,de nem kell tömegesen hazavágni a játékosokat.

Lehetnek véletlen esetek is,de a felesleges kockázatot ő vállalta be ergo az ő felelőssége is.

Apuleius 2016.04.18. 08:49:03

Marchisio előtte már végigjátszotta az Empoli és a Milan elleni meccseket, s nem igazán látom, mi az összefüggés a mostani keresztszalag-szakadás és a korábbi vádlisérülés között. Lehet én vagyok az egyetlen, aki nem mozog annyira otthonosan a sportorvoslás területén, de nekem kicsit erős a vélemény, hogy az összefüggés tökéletesen egyértelmű volna.

pedronegroo 2016.04.18. 08:51:20

@venember83: Ahogy Rivendell kollega tökéletesen leírta itt a felesleges kockázat vállalás ami elsősorban a felelőssége. Továbbiakban a nuku rotáció az állandósult izomproblémák és a szar rehabilitáció ami egy féltucat játékos karrierjébe kerül(t) nekem nem fér bele. És ezek nem véletlenek hanem egy felelőtlen kontár szar munka következményei. Ha valaki nem látja hogy ezen a téren nagyon el lett kúrva valami annak Allegrifétise van és kész. Ezeket a problémákat meg kell oldani és nem a szőnyeg alá seperni. Engem nem érdekel Allegri személye csak legyen a probléma megoldva mert már most komoly áldozatokkal jár ez az egész. Komoly játékosokról van itt szó akiknek pótlása még akkor is nehéz lenne ha bármennyit költhetnénk de így hogy a BL-ben idén leszerepeltünk így pénzünk csak akkor lesz ha eladunk valakit vagy valakiket...

venember83 2016.04.18. 09:14:09

@pedronegroo:
1. Allegri stábja valóban elég rossz munkát végez, mivel a Juve vezeti a sérülések tekintetében is a bajnokságot, talán toronymagasabban, mint a pontok versenyét.
2. Keresztszalag-szakadást akkor sem tudok a tréner nyakába varrni, bár alapvetően én sem vagyok oda Allegriért, ezt inkább a stílusa, és nem az eredményei okozzák.
3. A Bayern ellen kiesni hosszabbításban és összesen négy lőtt góllal nem leszereplés, egyszerű pech. És lehet mutogatni csoportmeccsekre, de visszatekintve mindenki okosabb.

MdewC 2016.04.18. 09:41:42

Ez Padoinnal is előfordulhatott volna, nulla játékkal. Az edző nem tehet egy rossz mozdulatról... Sajnos rengeteg a sérültünk, amiről tehetnek, de ezt a nyakukba varni nonszensz.

Remélem a lehetőségekhez képest gyorsan és maradéktalanul felépül.

pedronegroo 2016.04.18. 09:46:25

@venember83: Leszerepeltünk, mert egy Juventus soha senkitől semmilyen körülmények között nem kaphat 6 gólt! Erre nem mentség hogy 4-et rúgtunk, mi nem a Roma vagyunk akiknél belefér hogy kitömik őket a BL-ben.

A keresztszalag szakadás nyilván inkább egy szerencsétlen mozdulat vagy ütközés eredménye, de nem is erre a konkrét esetre akartam én felhívni a figyelmet hanem a sorozatosan visszatérő izomproblémák és a nem 100 százalékos állapotban lévő játékosok bevetésének állandó kockáztatását. Továbbiakban ha folyamatosan elbaszol valamit és erre jön egy ugyanolyan eset amiben történetesen nincs közvetlenül felelősséged azt már úgyis rád kenik ezt te is tudod ilyenkor már hiába magyarázkodsz senkit nem fogsz tudni meggyőzni. Allegri már a Milán-nál is ugyanezt csinálta most itt is ezek már nem véletlenek. És több évről beszélünk nem egy-két esetről!

Barolo4 2016.04.18. 09:58:21

@Apuleius: +1
@venember83: +1
Allegrinél tényleg kimagaslóan nagy a sérülések száma, de azért azt is látni kell, hogy más top csapatoknál is akadnak durva sérülés hullámok (pl. Arsenal, Mu., Bayern stb.). Itt még az lehet a megoldás, hogy az amúgy szimpatikus, de sérülékeny nem top játékosoktól megválunk (pl. Asa, Cacseres stb.).
@pedronegroo: Bl-ben idén leszerepeltünk? Ez most komoly?
A csoport elsőség jól el lett b...va, de amúgy ez az év is min. ok. Nálunk erősebb csapatok sincsenek minden évben a top négyben, szóval szerintem egy nyolcadöntőt sem érdemes lebecsülni (főleg a tavalyi év után). Forza Juventus!

biancineri101 2016.04.18. 10:45:13

@pedronegroo: Conte viszont szarrá rotálta a csapatot nem? ne viccelj már, heti 1 meccset játszunk már egy ideje, ez azért nem egy olyan leterheltség ami miatt már csak a B csapatnak kellene játszania.
Az hogy az edzésmódszerek nem feltétlenül a legjobbak azon lehet vitatkozni, habár én még nem láttam egy edzést sem...

Juveboy92 2016.04.18. 10:56:34

@Rivendell: nektek semmi nem jo :DDDDD ne jöjjön Yaya Touré mert kivénhedt zsoldos és nagy a fizuja , igaz a többi vkp is elkér minimum 3-4 misit és plusz még 25 -30 milliót is minimum lekell rakni ( Krichowyak , Kanté) ha minőségben gondolkodunk ...ami már összesen 55-60 milliós üzlet ha még az adót is ide vesszük , és emellé még jöjjön egy kreatív kp megint csak zsebbe nyúlva...akkor már inkább reménykedem h vmelyik vkpnk jól látja el legalább a szűrő feladatokat ...:)

pedronegroo 2016.04.18. 10:58:08

@biancineri101: Hogy jön ide Conte?? Na mindegy... nála nem voltak sérülések így nem vetődött fel a rotálás hiánya ez ilyen egyszerű. Továbbá nem voltak csere játékosai ugyebár. Allegri-nél a rotálás egyrészt a bő keret miatt és a felesleges kockázatvállalás elkerülése miatt merült fel. Hogy értsd ez annyit jelent hogy ha valaki nem 100 százalékos de a keret lehetővé teszi a helyettesítést akkor joggal merül fel a kérdés hogy miért nem rotál! Marci(korábi esetben nem most mielőtt bele kötnél) Asa, Perayre, Chiello, Mandzu, Khedira mindannyian a szezonban rásérültek az előző sérülésükre. Ennyi, ezek tények. Ezek mind elkerülhetőek lettek volna. Az más kérdés hogy később így is úgy is lesérültek volna mivel a nem megfelelő alapozást év közben már nem lehet helyre hozni. És kérlek tegyél meg egy szívességet, ne válaszolj ha csak a rossz indulat jön belőled.

RuidaRobert 2016.04.18. 12:42:37

Egyelőre nem kell a pótlásán gondolkozni. Elsősorban egy irányítóra van szükségünk (Isco/Götze) a középpályára így is van elég játékosunk.

Marchisio kidőlése pedig nagy esély Mandragora számára. Igazolhatja, hogy miért fizettünk ki érte 6 (+6) millió eurót. Augusztus végére látni fogjuk, hogy mennyire megy a csapatnak nélküli, illetve azt, hogy meddig kell nélkülözni.

Így viszont Pogbát egyszerűen nem adhatjuk el idén.

Rikoo 2016.04.18. 13:17:28

@Apuleius: vmilyen szinten van összefüggés. Az izomsérülések gyulladások és ezek terjedhetnek sérülés közben, ha folyamatosan jelentkeznek. Minél több izomsérülése van vkinek annál jobban gyengül a teste. Pl. lehet, hogy gyerekkorod óta jól megerősítetted a szalagjaid, de, ha folyamatosan gyulladás van a testedben az gyengíti a szalagjaid is. Talán az immunrendszer erre a legjobb Példa erre a sporton kívül.

Apuleius 2016.04.18. 13:31:14

@Rikoo: Valóban lehet némi összefüggés (ahogyan annyi minden egyébbel is), azonban ezt határozottan állítani, igen erős és kevéssé megalapozott gondolatkísérlet. Jelen esetben nem izomsérülés és nem gyulladás, hanem szalagszakadás történt, ami tipikusan inkább rossz mozdulatok, ütközések következménye szokott lenni.

Mindettől függetlenül én is azt gondolom, hogy tarthatatlan az, ami a Juventusnál történik, s egész egyszerűen muszáj kinyomozni, hogy ki vagy mi a felelős az ügyben. A sorozatos és állandósult sérüléseken a BL-szereplés, vagy kiélezett helyzetekben akár az egész szezon elmehet. Nonszensz, ami folyik.

Rikoo 2016.04.18. 14:32:50

@Apuleius: minden mondattal egyetértek. N

Rivendell 2016.04.18. 16:37:27

részemről 1 "jó" dolog van a sérülésében,ezek után tuti jön Berardi és Lemina helyett én őt tartom olyannak,aki pótolhatja Marcit,sőt aki kiválthatja idővel,ha nem is a posztját,de az erősségeit ő viheti fel a pályára...pontos ÉS pontos hosszú passzok,Berardi sem 1 gepárd,de elég a sebessége a kp-hoz és mellette képes helyzeteket értékesíteni + teremteni is.

2016.04.17. 18:23 |

Címkék: hírek bajnokság válogatott EB játékosokról