Lukaku kész Európa elitjéhez igazolni

Lukaku Romelu_call me maybe.jpgAz Everton gólerős csatárának és a Juventus célpontjának, Romelu Lukakunak az ügynöke legutóbbi nyilatkozatában egy esetleges nyári távozásra utalt, amely egyúttal szintlépés is lenne védencének.

Az Öreg Hölgy nem meglepő módon érdeklődik a belga válogatott iránt, aki nagyszerű szezont fut Angliában, azonban az olasz klub korántsem egyedüliként figyeli a futballista helyzetét.

A huszonkétéves játékos tizennyolc gólt szerzett eddig huszonkilenc bajnoki találkozón.

„Csak folyamatosan egyre erősebbé válik.” - nyilatkozta Mino Raiola a DH számára.

„Minden az általa elvégzett munkán és a szerencsén múlik. Már így is készen áll Európa legjobb csapataiban szerepet vállalni.

Nem lepnek meg az eredményei. Aranyból van a szíve, amely nagyon fontos a futballban, valamint óriási tehetséggel rendelkezik.

Az együttműködés óta olyan szerkezetet alakítottunk ki, amely lehetővé teszi számára, hogy csak a futballal foglalkozzon. Így kizárólag csak a személyes céljaival törődhet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr828546280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2016.03.30. 16:14:07

Tök jó, de az Evertonnak összesen 40 millió eurójába van eddig.
Azóta kinőtte magát egy évi 30 gólos csatárrá, alsó hangon 75 milliót fognak kérni érte.

Jelenleg ezt az angol csapatokon kívül a München, a Real, a Barca és a PSG képes kifizetni. Ebből akkor jöhetünk ki a legjobban ha a PSG megveszi és emiatt Cavani abszolút létszám felettivé válik, ne álmodozzunk.

ovaentat besök 2016.03.30. 16:23:39

Biztos hogy 22 éves??? Ha ránéz az ember nem azt mondanám hogy egy fiatal srác.
Habár Belgiumban csak nem csalnak az életkorral!

venember83 2016.03.30. 16:33:55

@ovaentat besök: Antwerpenben született, ennyire csak képesek a belgák, hogy nyilvántartást vezessenek.

Zsöné 2016.03.30. 16:47:55

Moratárt kapott 30 milla mellé odaadjuk Zazát és már oké is :)
Egy Dybala - Berardi - Lukaku - Mandzukic 4-es már erősnek mondható

.Bulldeo 2016.03.30. 17:18:49

@Zsöné: +1
sőt, lehet, a Realon át lehetne azt vinni, hogy ha 60ért eladjuk valamely pénzes nagycsapatnak Moratát, akkor 20at kapnak ők, mi meg 40et. Mivel 20ért vettük, ezért így lenne korrekt, a Realnak meg talán megéri a mínusz 10es, hogy nem tűnik pénzsóvár ügyeskedésnek a transfer.

Rikoo 2016.03.30. 17:23:20

@.Buldeo: sőt, inkább kérjünk kölcsön a Realtól 80 milliót amit nem kell majd visszafizetnünk...

Pekáry 2016.03.30. 17:41:53

Most jön Torinóba Riaola, össze kell haverkodni vele és akkor el van intézve minden!

Pekáry 2016.03.30. 17:43:47

@Rikoo: Ez is egy megoldás! :)

.Bulldeo 2016.03.30. 17:53:50

@Rikoo: ;)
azért ha tökösök vagyunk, akkor Moratából a 30 mínusz 20 millió = 10 milliónál nagyobb hasznot is ki lehet sajtolni. főleg akkor, amikor 1. a real nem a legcsóróbb klub, 2. saját nevelésükről van szó, és a sajátjaik felé rossz üzenet, hogy úgy adják-veszik Moratát, mint egy kiló krumplit, 3. éppen átigazolási ügyeskedés miatt folyik eljárás ellenük

Apuleius 2016.03.30. 18:13:20

@Csabuso84: A születési dátum alapján nekem inkább 22 évesnek tűnik.

ToTTy-Juve 2016.03.30. 19:35:02

Kedvelem Lukaku játékát, nagy tehetségnek tartom, ugyanakkor valahogy kezdünk átmenni egy báraszalonnás-margitos-cselszkibe, ahol hazai játékos alig van a keretben, az is csak a padon. Elvileg arra vagyunk büszkék, hogy a Juve kezdőjben volt a legtöbb olasz játékos, mi adtuk a válogatott felét és ezért ránk épült a válogatott. Jelenleg meg már ott tartunk, hogy a kezdőben Buffon, Barzagli, Bonucci, Marci négyes van, ami néhány éven belül még feleződni is fog. A saját neveléseink nem rúghatnak labdába, de ha olasz igazolunk is, az is csak padozik pl. Zaza. Ráadásul A vezetőség is azt szajkózza, hogy a Bayern a követendő példa, hát pedig ott még mindig több a német a kezdőben (még ha honosított is, de válogatott) és nem egyszer hallottam már Agnellitől is, hogy emelni kell a SerieA színvonalát... és szerintem ez nem éppen az az út.
Félreértés ne essék, nem savazni akarom a csapatot, csak szerintem inkább egy Zazát (vagy Berardit/Keant) kellene előtérbe helyezni, vagy egy Sturarót Khedira elé stb. Szeretném ha a klub megőrizné a "legolaszabb" titulust.

m.martin91 2016.03.30. 19:43:02

@ToTTy-Juve: Az a baj, hogy olasz játékossal baromi nehéz emelni a Serie A és a Juventus színvonalát. Néhány értékelhető játékoson kívül (akik javarészt nálunk játszanak) a többiek erős középszer, akikkel nem lehet nemzetközi sikereket elérnie egy klubcsapatnak. A válogatott jelentős része is olasz középcsapatokban játszó, középszerű, nemzetközileg ismeretlen játékosok, akik még töltelékembernek is kevesek lennének egy normális világban.

Csabuso84 2016.03.30. 19:52:12

@Apuleius:
Miért is? 1993.05.23 azaz 2 hónap és 23 éves! Vagyis 22 éves és 10 hónapos! Egész pontosan! De nem is 22! Amgy meg ha futballistákról beszélgetünk erre már azt mondjuk 23 éves! Mert a tavalyi szezonban volt 22

Apuleius 2016.03.30. 19:53:34

@ToTTy-Juve: "Ráadásul A vezetőség is azt szajkózza, hogy a Bayern a követendő példa, hát pedig ott még mindig több a német a kezdőben (még ha honosított is, de válogatott)"

A Juventus elleni visszavágón, a cserejátékosokat is beleértve, egészen pontosan négy darab német játékos lépett pályára a Bayern Münchenben, ez a szám a másik oldalon, az olasz játékosok tekintetében pontosan ugyanennyi volt.

Juvegaspy 2016.03.30. 19:53:35

@ToTTy-Juve: sajnos a jelenlegi olasz generacio gyengebb igyis nalunk vannak a legnagyobb olasz nevek. Nem mind de sokan. Remeljuk 4-5 ev s az uj generacio jobb lesz

Apuleius 2016.03.30. 19:55:05

@Csabuso84: "Miért is? 1993.05.23 azaz 2 hónap és 23 éves! "

Hát pontosan ezért. Az emberek a születésnapjukon szokták betölteni a következő életévüket. Majd két hónap múlva valóban 23 lesz.

GZolee80 2016.03.30. 20:01:03

Hát ....
Ha igazak a pletykák Cavaniról, hogy mennyit kapna, én azt mondanám, hogy Elkannéktól kérjünk kölcsön száz millát , és hozzuk inkább a belgát , hosszabb távon jobb lenne, és ha Morata megy az átlagéletkor így is maradna.

Csabuso84 2016.03.30. 20:18:44

@Apuleius:
Na jó, most tényleg ebbe a 2 hónapba kötsz bele! :D Mennyivel van közelebb a 23hoz azért azt is vedd figyelembe! Ő már inbkább számít 23 évesnek! Az előző szezonban volt 22...

Apuleius 2016.03.30. 20:25:53

@Csabuso84: Nem szeretem Lukakut, így az életkora sem igazán érdekel, csak valaki írta, hogy 22 éves, erre kijavítottad, hogy 23, s hozzá belinkelted a a Transfermarkt vonatkozó oldalát, ahol egészen konkrétan 22 évesnek van feltüntetve (Geb./Alter: 13.05.1993 (22))... Lukaku megítélése szempontjából nem sok különbséget jelent, hogy 22 vagy 23 éves, szóval felesleges tovább ragoznunk, de ilyen esetekben, amikor 2.5 hónap múlva lesz valaki 23, szerintem egy játékost 22 évesnek szokás nevezni. Nem nagyon hallottam még olyat, hogy mikor valaki már 6 hónappal és egy nappal túl van a születésnapján, akkor életkorként a következő, betöltésre váró életkort jelölje meg valaki. Uff.

Csabuso84 2016.03.30. 20:29:01

@Apuleius:
Nem kijavítottam, nagyon tévedsz, de itt van az ha bekapcsolódsz egy kérdés/válaszba, akkor értelmezd helyesen! Azt írta, hogy tényleg 22 éves? Mert többnek látszik! Nos... Valóban nem töltötte még be a 23at, de már több mint 22, még ha nem is sokkal! Így értettem :)
Mellesleg rühellem ezt a csatárt, remélem nem jön! Akkor már inkább Cavani...

Csabuso84 2016.03.30. 20:32:21

@Apuleius:
Mellesleg, ha 2 hónap mulva tölti a 23at, akkor az a játékos nálam már 23! És nem 22 és háromnegyed meg nem 22 ami lassan egy éve volt, hanem leegyszerűsítem! Ez nem egy hivatal! Ő gyakorlatilag már 23 évesnek tekinthető! Mr. szőrszálhasogató szurkolótársam! :)

Csabuso84 2016.03.30. 20:38:01

@Apuleius:
De ha már ennyire szőrszálhasogató vagy, akkor elárulom te is tévedtél! Nem két és fél hónap mulva tölti a 23at amit beírtál, hanem 1.5 azaz másfél hónap mulva! Nézd ma van 2016.03.30. ő meg született 1996. 05. 13. Az pontosan másfél hónap! Ebbe kötöttél bele! :D LOL ő már 23 éves futballistának tekinthető, emrt amikor 22 éves volt az az előző szezon!

Apuleius 2016.03.30. 20:44:18

@Csabuso84: "De ha már ennyire szőrszálhasogató vagy, akkor elárulom te is tévedtél! Nem két és fél hónap mulva tölti a 23at amit beírtál, hanem 1.5 azaz másfél hónap mulva! Nézd ma van 2016.03.30. ő meg született 1996. 05. 13. Az pontosan másfél hónap! Ebbe kötöttél bele! "

Jól van na, ne legyél már ilyen borzasztóan akadékoskodó és szőrszálhasogató, baszki :-DDDD Mindenkinek meglehetnek a maga hülyeségei :-)

Mindenesetre Lukaku kapcsán egyetértünk. Én mondjuk azért nem rühellem, de valamiért nem kedvelem a játékát.

ToTTy-Juve 2016.03.30. 21:23:04

@Apuleius: teljesen igazad van ha csak ezt a meccset vesszük figyelembe, ám ha megnézed kik hiányoztak tőlük és kik tőlünk, vagy ha egész szezont nézzük, ki menyiét lépett pályára, akkor más kép rajzolódik ki
@m.martin91:
1. miért is lenne az olyan nehéz? (fejtsd ki légyszíves)
2. miért is nem születhet "középszertől" jobb futballista olasz nemzetiséggel?
3. persze, hogy nemzetközileg ismeretlenek, ha nem játszanak. És miért nem játszanak, mert más nemzetiségűeket favorizálnak az edzők. Pedig szerintem "nem azért széles a folyó, mert hosszú híd". ... az összes többivel egyetértek :)

Apuleius 2016.03.30. 21:26:55

@ToTTy-Juve: Igen, természetesen ez egy kiragadott példa volt. Alapvetően szerintem ebbe az irányba tartanak a klubok, s pl. egy Barcelonában, amely korábban pont erős ellenpélda volt,is sokkal kevesebb a spanyol (avagy katalán) játékos.

ToTTy-Juve 2016.03.30. 21:30:04

@Juvegaspy: értem én, de miért jobb egy Morata, mint egy Zaza; egy Khedira/Lemina mint egy Sturaro? stb. Persze aki jobb, az jobb és termeszetes, hogy kell is, lásd Pogba/Dybala/Sanro stb, na de pont azt mondom, hogy hasonló kvalitású olasz játékosokat is lehetne venni bizonyos posztokra, mi mégis külföldről szemezünk.

ToTTy-Juve 2016.03.30. 21:34:45

@Apuleius: egyetértek, ez a lényeg, pont erről beszélek és pontosan ez nem tetszik nekem. Szerintem ez egy helytelen irányvonal. Hogy miért helytelen? Elég ha megnézzük az angol bajnokságot és az angol válogatott szereplését, vagy a franciákat (bár ők pont most vannak visszatérőben, csak előtte leépítették a bajnokságukat), vagy esetleg ott vannak a spanyolok, akik míg a Barcában több volt a spanyol, Vb-t nyertek, most meg szenvednek, pontosan mint mi. Ellenpélda pedig a német bajnokság és a német válogatott, de mondjuk most már a franciákat is ide sorolnám.

Drughi Di Bianconeri 2016.03.30. 21:47:07

@Pavel1988: +1
Ebben - sajnos - teljes mértékben igazad van,esélyünk sincs olyan játékosra, aki ilyen (ár)kategóriát képvisel.

Így kár ezzel tovább foglalkozni.

m.martin91 2016.03.30. 22:14:34

@ToTTy-Juve: A jelenlegi ismereteim alapján fogalmaztam meg a véleményemet. Egy szóval sem említettem olyat, hogy nem születhet középszertől jobb futballista. De a mostani játékosok között elvétve találunk olyat, aki nem nálunk játszik, mégis minőségi játékos.

JuventusFanatikus 2016.03.31. 10:45:37

A Tuttosport szerint a Marseille és a Juventus szóbeli megegyezést kötött Michy Batshuayi ügyében de még nem tesznek lépéseket a leigazolás érdekében mert idén nyáron nem ő a legfőbb célpont.
A The Sun szerint a Juve bejelentkezett Yaya Touréért.
A Bild információi szerint a Real Madrid 70 millió eurót és Moratat adnák Aubameyangért.

babo0410 2016.03.31. 10:55:18

@JuventusFanatikus: Na ezeket hagyjuk is, adott ország leghápogósabb lapjait sikerült összeszedned. Yaya Touré? Hány éves is? Milyen formában van? Több kérdés nincs. Még itt a Tuttosportos hír a leghihetőbb. És el is tudom képzelni, hogy idén nyáron nem a csatárposzt lesz az elsődlegesen megerősítendő. Ha Morata valóban megy, akkor Berardi kell mindenképpen. Max mellé lehet hozni még valakit. De mindenképpen olyan kéne, akit le lehet ültetni a padra, ha arról van szó. Mert én jobban örülnék annak, ha esetleg Berardi beválna, és ő lenne Dybala mellett az elsőszámú jelőlt a csatár poszton.

2016.03.30. 16:00 |

Címkék: nyilatkozat mercato játékosokról