Guardiola Pogbát kérte a Manchester Citytől

pogba_paul_labdaval.jpgA spanyol Sport értesülései szerint a Manchester City csapatát nyártól átvevő Pep Guardiola a Juventus középpályását, Paul Pogbát kérte új klubjának igazgatóitól. 

A Juventus sztárjának értékét legalább 100 millió euróra taksálják, s a torinóiak csillagászati ajánlatokat utasítottak el múlt nyáron, azonban a várhatóan rekordot jelentő vételár bizonyosan nem riasztja majd el a kiapadhatatlan pénzügyi forrásokkal rendelkező klub közeledését.

A Sport, a The Sun és a Sky Sport Italia egybehangzóan állítja, hogy a szakember kifejezetten azt kérte a manchesteri klub elnökétől,  Khaldoon Al Mubaraktól, hogy minden követ mozgasson meg Pogba leigazolása érdekében, mivel a francia középpályás köré szeretné építeni a City jövőbeli csapatát.

A 23 esztendős játékos a városi rivális Manchester United csapatánál kezdte bontogatni szárnyait, majd szerződése lejártával, ingyen igazolt a Juventushoz, ahol szinte azonnal kirobbanthatatlan kezdőjátékossá vált, s zsinórban három bajnoki címet gyűjtött.

A Manchester City mellett a Real Madrid, a Barcelona, a Paris Saint-Germain, a Chelsea és a Bayern München is komolyan érdeklődik az európai labdarúgás legkapósabb csillaga iránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr588547004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2016.03.30. 20:06:53

Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy Pogba a Man. City-hez igazoljon.

Watakuki 2016.03.30. 20:10:24

Pogba nem fog a City-hez menni! :D Ha megy, akkor a Barcába, vagy esetleg Zidane miatt a Real ba.

Jozef26 2016.03.30. 20:11:02

Bayern München? Nem hiszem. Biztos nem akarnának 100 milliót fizetni egy játékosért. Őket nem sorolnám a eszetlenül költekezők közzé.

MdewC 2016.03.30. 20:28:50

1. Nem eladó.
2. Szakmailag visszalépni gáz lenne. (Még a fizetésért is.)
3. Ha az első 2 pont mégis megtörténik, akkor 150 millió font.

Forza.

Kukszi 2016.03.30. 20:29:14

Miért is menjen a City-hez?
Max a pènz miatt!
De nem fognak a közeljövőben nemzetközi sikert elérni szerintem.
Plusz a hazai bajnokságba se garantálja semmi a kupát!

Itt a Juvéval többszörösen jobbak az esélyei igazi sztàrrà válni.
Pl. Aranylabda

Grinta 2016.03.30. 21:29:41

Itt megnyert mindent-szerintem lépni fog...hogy kihez,az engem nem igazán érdekel.Az már annál inkább miként fektetjük be az érte kapott pénzt.Az persze mindent felülírna,ha maradni akar!Akkor azt mondanám...bravo Paul,büszke vagyok.De ha elmegy akkor megköszönöm neki amit eddig a csapatért tett,és továbbviszi a Juve jó hírét

Juve82 2016.03.30. 21:38:53

Nagyon remélem hogy marad es bizonyítja hogy a penz nem minden.Hiszem,hogy nálunk is a vilag legjobbjává válhat!Forza Juve!

Drughi Di Bianconeri 2016.03.30. 21:54:54

Hosszú egy nyári mercato lesz,amikor is napi 3-4 ilyen értesülést fogunk Pogba-val kapcs. olvasni,pláne az EB-környékén :D

Egyébként nem olyan elképzelhetetlen a Man. City sem: Giga fizetés, "celeb-státusz", PL, Pep Guardiola - elég komoly érvek lehetnek 1 játékosnál.

Továbbra is tartom,hogy nem szabad elengednünk a sztárjátékosunkat,semennyi pénzért sem,mert a Pogba brand/hype már eszmei értékkel bíró fogalom,amit nem lehet "rongyos" 100 M-val pótolni.

Nem áltatom magam; több,mint valószínű,hogy még ezen a nyáron váltani fog, csak akkor jókora sz@rban leszünk,mert nem csak Vidal-t kell pótolni (még mindig...),hanem őt is.

Rikoo 2016.03.30. 22:01:52

Akármennyire is szeretem, ha menni akar majd akkor meg tudom érteni. Olaszországban mindent megnyert az elmúlt 4 évben, más kihívásokra vágyhat. De nagyon örülnék, ha maradna. Amennyiben menne, nagyon fontos lenne az általa kapott pénz elköltése. Ebben az esetben nem lehetetlen Kanté és egy klasszis csatár érkezése sem.

Barolo4 2016.03.30. 22:08:42

@Drughi Di Bianconeri: +1
Szerintem jelenleg csak és kizárólag Pogban múlik, hogy megy vagy marad. Man. Cityt sem zárnám ki, de a két spanyol azért jóval esélyesebb. Szerintem évről évre kisebb az esély, hogy maradni fog, de bárcsak.... Valahol persze az is kockázatos, hogy nem adjuk el ilyen összegekért, de egyet értek azzal, hogy ilyen játékost nem tudunk venni, max. sok szerencsével (is) kinevelni (lásd Vidal és Pogba). Minden esetre ha tényleg el tudjuk adni rekord összegért azért már érkezhet 2-3 top játékos. Forza Juventus!

sleepy8 2016.03.30. 22:50:02

Ha úgy költjük el az érte kapott pénzt, mint anno Zidane árát, hát szia Pogbesz..

Gaben Smith 2016.03.30. 22:53:40

Ez az anyonnyalt fulballfilozófus annyira unszimpatikus ,Pogba pont oda nem menne ,minek az Europa Ligában játszani? haha

pedronegroo 2016.03.31. 08:27:49

Van e vajon valamilyen záradék Guardiola szerződésében arra az esetre ha a City nem lesz jövőre BL induló??? Minden esetre nagy pofára esés lenne. Így egyelőre én nem foglalkoznék Pogba-City lehetséges "házasságáról".

Trieszt120506 2016.03.31. 08:40:38

Bőven benne van a pakliban sajnos, ha nem is a City, akkor más. Mindenesetre egy harmad/fél évnyi klub bevételnek megfelelő pénzt ki kell sajtolni érte... + ha Morata is távozik, akkor megint lehet építkezni..

biancineri101 2016.03.31. 09:58:09

Az elmúlt évek hírei hallatán már semmin nem lepődünk meg Pogba kapcsán.
De azért egy érdekes gondolat: Végre sikerült a Juventusnak (Pogba kapcsán) elérnie hogy napiszinten vezető hírekbe szerepeljenek. Ez Marketinget tekintve jó a klubnak. Ebben Már felzárkóztunk a Real(Ronaldo) és Barca(Messi) mögé, ami pénzügyi és marketing szempontból nagyon fontos számunkra. Ha ezt tudatosan építi ki a klub és mellette megtartják Pogbát az szerintem fantasztikus. Ha pedig eladják, akkor garantáltan a valós értéke sokszorosáért fogják eladni. Bárhogyan is lesz abból a Klub csak profitálhat.
Ha ő pedig megy akkor ott lesz Dybala akit már most kezdenek felépíteni marketing szempontból.
Tudom nem ez az igazi szurkolók álma, de a mai világban csak így lehet hosszú távon sikeressé tenni egy csapatot, ami fontos, látva hogy pl:Olaszban mennyire benézte mindenki (rajtunk kívül) a rajzot, és most úgy lezuhantak az elitből hogy azt öröm nézni. Ha pedig valakit eladunk a Realba rekordösszegért akkor onnan elhozhatunk egy másik sztárt olcsón akire már nincs szükségük, mert ők se tudnak 30 világklasszist egyszerre sztárolni. A foci már csak iylen, a Porto/ Benfica már mióta ott van a csúcson(már persze ami számukra a reális csúcs lehet), pedig minden évben eladják a legnagyobb sztárjaikat.
Én tehát jónak látom az új irányelvet. Forza Juve!

JuventusFanatikus 2016.03.31. 10:49:08

Pogba a Citynél 20 millió fontot kereshetne évente.
A Pogba marad és nem a pénzt választja akkor nagyon büszke leszek rá, de ha menne azt is megértem és semmiféleképpen nem haragudnék rá.Ha szeretne menni akkor menjen, de bízok benne, hogy marad.

hellan 2016.04.01. 08:19:35

2 dolog:
- Vidal kapcsán is mindenki jött azzal h biztos nem távozik, lófarkat nem, manapság klubhűség nincs.
- Pénz nem akadály.

Rivendell 2016.04.01. 09:44:25

tény az,ha távozik a nyáron,akkor valszeg a City fizetné a legtöbbet,nekünk meg minél nagyobb összeg kéne távozás esetén,mert ez lenne azon év,amikor 4-5 éve előre meg kéne oldani a csapat átalakítását. Ez most zizu távozásánál is nagyobb falat lesz,mert akkor maga a keret korrekt volt,de most több posztot is készre kéne alakítani

2016.03.30. 20:00 |

Címkék: klub pletyka mercato játékosokról