A Juventus nyerte a Viareggio ifjúsági tornát

viareggio_cup.jpgA Juventus ifi csapata nyerte a Viareggio-kupát, miután a döntőben a Palermo együttesét fektette két vállra.

A fent említett tornát - melyet gyakran a Coppa Carnevaleként emlegetnek - tartják az egyik legrangosabb ifjúsági versenysorozatnak a világon. A címvédő ezidáig az Inter volt.

A világbajnok Fabio Grosso által irányított csapat hamar megszerezte a vezetést, Roman Macek remekül indította Grigoris Kastanost, aki a támadást góllal fejezte be.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen Antonino La Gumina révén a Rosanero a huszonnyolcadik percben egyenlített.

Guido Vadalá, aki Carlos Tévez távozását követően az üzlet részeként érkezett Torinóba, ismét a Zebrákat juttatta előnyhöz egy büntetőt értékesítve a harmincnegyedik percben.

Antonino La Gumina viszont ismét közbeszólt, egy a Palermonak is megítélt tiznegyest váltott gólra. A csapatok 2-2-es állásnál vonultak szünetre.

A mérkőzést eldöntő találat szintén büntetőből született és Alessio Di Massimo nevéhez fűződik, mellyel csapata végül 3-2-re legyőzte a szicíliai gárdát, s elhódította a Viareggio-kupát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr128546846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pekáry 2016.03.30. 18:02:03

Szívesen megnézném a a juventino fiatalok játékát, mert nem tudom, hogy a Juventus ilyen jó a fiataloknál vagy csak az olasz utánpótlás ennyire sz@r!

Forza Juve 2016.03.30. 18:31:29

@Pekáry: itt ezen a kupán nem csak olasz csapatok vannak.

babo0410 2016.03.30. 18:33:38

@Forza Juve: Pont ezért nem értem. A Palermo és a Juventus játsza a döntőt, az inter a címvédő, akkor csak nem lehetnek olyan rosszak azok a fiatal olasz tehetségek. Szerintem merni kéne őket kipróbálni.

Pekáry 2016.03.30. 20:22:07

És még milyen nemzetiségű csapatok játszanak?

ToTTy-Juve 2016.03.30. 21:38:24

Pont mint Magyarország, a fiatalok jók, aztán meg elvágnak mindenkit és egy olasz fiatal játékos sem kerül komoly csapatba, hogy bizonyítson, elveszik a helyet a külföldiek (nem úgy, mint nálunk) :(

ToTTy-Juve 2016.03.30. 21:53:39

Egyébként meg gratula :)

Trieszt120506 2016.03.31. 08:47:54

Azért szomorú, hogy az a Marchisio már 30 éves, akit legutoljára be tudtunk építeni az utánpótlásunkból. És nem csak feltétlen a törzsgyökeres torinóiakra gondolok, hanem azok az akár külföldiek sem válnak be, akiket (összeadva) jelentős összegért hozunk az ifikhez.

Remélem ebből a generációból végre látunk majd valakit az első csapatban.

biancineri101 2016.03.31. 09:46:57

@babo0410: Azért olyan játékosokat beépíteni akikről most hallunk először szerintem túlzás. A tavaly győztes ifikből se fért be senki a most sokkal gyengébb Interbe.
Azért ezek a srácok még nincsenek azon a szinten.
Az persze jó hogy végre az utánpótlás csapatba is sikerült tehetségeket hozni, ez a fiatalítós programja Marottáéknak tetszik (mind a nagycsapatban, mind az ifiknél).

@Trieszt120506: Azért sohasem volt jellemző hogy túl sok ifit emeltünk volna be a csapatba. Moggiék sem a Primavérából szemezgettek anno. Mostanság egy egészségesebb klub modelt próbálunk kialakítani, remélhetőleg sikerrel.

ovaentat besök 2016.03.31. 12:07:25

@Apuleius:
Kövezzetek meg, de amikor megláttam Grosso-t egyből ez ugrott be:
www.youtube.com/watch?v=uzihn2msbKg
Ejj de szép volt...

2016.03.30. 18:00 |

Címkék: hírek klub Primavera