Nedvěd: „Abszurd lenne elhalasztani az EB-t”

nedved_pavel_1.jpgA Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd véleménye szerint nem lenne helyes döntés elhalasztani az Európa-bajnokságot a párizsi támadások nyomán.

Franciaország jövőre EB-t rendez, az egykori középpályás pedig elkötelezetten kiáll amellett, hogy nem szabad a tornát más időpontban megrendezni, és természetesen ezzel egyáltalán nincs egyedül.

„Abszurd még az ötlete is a meccsek elhalasztásának.” - nyilatkozta a klubvezető a Tuttosport riporterének.

„Figyelnünk kell, maximális biztonságról kell gondoskodnunk, azonban játszanunk kell. Ez azért is fontos, mert így pozitív jelet küldünk, a torna leállítása pedig negatív jel lenne.

Játszanunk kell, nem gondolkodhatunk az esemény elhalasztásán vagy átidőzítésén. Butaság lenne, egyenértékű lenne a vereséggel.

A szurkolókért játszunk, és embereket szórakoztatunk. Gondoskodnunk kell, illetve meg kell őriznünk a normalitást a lehetséges kereteken belül.

Természetesen meggyőződésem, hogy a létező legnagyobb készültség és biztonság fogja övezni a tornát, úgy gondolom, hogy a hatóságok olyan tervet fognak kidolgozni, amely gondoskodik a kockázatmentes lebonyolításról.

Meggyőződésem, hogy ezen a nyáron kiváló Európa-bajnokság, kiváló futball és kiváló szórakoztatásban lesz részünk. Biztonságban.”

Pavel Nedvěd három EB-n játszott, 1996-ban és 2004-ben pedig sikerült a cseh válogatottal elődöntőig menetelnie.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr248095482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2015.11.22. 16:32:23

Remélem igaza lesz, de jelen pillanatban bőven vannak olyan elemek Európában akik minden erejüket be fogják vetni annak érdekében, hogy a 206-os franciaországi Európa Bajnokság tragédiá(k) színhelye legyen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása