Conte: "Csak a Scudetto elhódítása után ünnepelünk"

Conte_Antonio_sajtótájékoztató.jpgA Juventus rendkívül közel került ahhoz, hogy elhódítsa a klub történetének harminckettedik bajnoki címét, ehhez mindössze annyi szükséges, hogy az Öreg Hölgy hétfő este hazai pályán legyőzze az Atalanta csapatát, azonban, ha az AS Roma a vasárnapi játéknapon pontokat hullatna a kiesőjelölt Catania otthonában, úgy a torinói csapat már bajnokként lépne pályára a Juventus Stadiumban.

"Nem az a fontos, hogy mikor és hogyan nyerjük meg a Scudettót, hanem az, hogy bekövetkezzen." - nyilatkozta Conte az Atalanta elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. "Úgy jutottunk fel a Barival, hogy közben televíziót néztem."

"A Scudetto mindig különleges, különösképpen a harmadik zsinórban, hiszen ilyesmi még nem történt velünk korábban. Még a legendás edzők sem voltak képesek zsinórban három bajnoki címet nyerni, azonban realista vagyok, s mindaddig, míg nem lesz a kezünkben a Scudetto, nem fogok ünnepelni."

A bajnoki cím sorsa matematikailag még nem dőlt el, azonban a legfőbb üldözőnek bizonyuló AS Roma mestere, Rudii Garcia elismerte, hogy a két csapat hosszú versenyfutása véget ért.

"Mindig is dicsérettel illettem a Romát a kiváló szezonjuk miatt, hiszen a teljesítményük arra ösztökélt bennünket, hogy kihozzuk magunkból a maximumot."

"A legmagasabb szinteket képviselő vetélytársunk van, amely arra kényszerít bennünket, hogy a lábunkat a gázon tartsuk. Mindig is elismeréssel szóltam a Romáról, s a későbbiekben is így teszek majd."

"Hasonlóképpen, kijár a dicséret a Napolinak és a Fiorentinának a tegnapi kupadöntőért. Bízom benne, hogy jövőre ezek a csapatok is jól szerepelnek Európában, s segítik majd Olaszországot felkapaszkodni a rangsorban. Ismét jelentőssé kell tennünk Olaszországot európai szinten."

Az ügy érdekében idén a Juventus tehette volna a legtöbbet, azonban mivel a Benfica jutott be az Európa Liga döntőjébe, Portugália beelőzte Olaszországot az UEFA rangsorban.

"Visszanéztem a mérkőzést, s a benyomásaim, amelyeket a partvonalról szereztem, helyesnek bizonyultak. Nagyon elégedett vagyok a csapatom fejlődésével és európai erősödésével.

"Az, hogy lebuktunk az Európa Ligába, segítette a fejlődésünket, hiszen ez volt az első alkalom a keret sok tagja számára, hogy elődöntőt játszhatott. Bebizonyítottuk, hogy egyenrangúak vagyunk a nagy klubokkal és minden adott ahhoz, hogy versenyben legyünk a nagy versenysorozatokban."

"Panaszkodtam a játékvezetőre, azonban ezt a mérkőzés után tettem, nem előtte, ahogyan az ellenfeleink tették. Változatlanul úgy gondolom, hogy többet érdemeltünk volna."

"A tavalyi kiesés miatt nem kell szégyenkeznünk, hiszen egy erősebb csapattal álltunk szemben. Idén elégedettek lehetünk, amiért felvettük a versenyt, s talán többet is érdemeltünk egy olyan csapat ellenében, amely hatodik helyen van az UEFA ranglistáján, míg mi a tizenhetedikek vagyunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr766117566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2014.05.04. 14:38:53

Istenem Conte te olyan vagy,mint a csapatod:Sosem fejlődsz...

MdewC 2014.05.04. 14:50:15

Hagyjuk már Contet. Sokat köszönhetünk neki és remélem velünk fejlődik tovább. Ha nem, akkor úgy is menni fog. Addig viszont több tisztelet jár neki.
(Remélem a vezetőség fejleszti a csapatot és nem visszafelé.)
Hajrá!

Táno 2014.05.04. 15:01:22

"Még a legendás edzők sem voltak képesek zsinórban három bajnoki címet nyerni"

De nem is egy lerabolt, atomszar Serie A -ban tolták!

"Hasonlóképpen, kijár a dicséret a Napolinak és a Fiorentinának a tegnapi kupadöntőért. Bízom benne, hogy jövőre ezek a csapatok is jól szerepelnek Európában"

Miért mi jól szerepeltünk? Bl Galata-Kobenhavn-KUDARC!!! El-ben a bivalyerős Trabzonspor-Lyon ellen vitézkedtünk.

Ha Conténak akkora lenne a tehetsége, mint a pofája akkor nem itt tartanánk!

MdewC 2014.05.04. 15:17:43

Ha nem Conte lenne az edzőnk, most nem beszélhetnénk a 32. Scudettoról. (Remélhetőleg legk holnap.) Jövőre, jobb csapattal majd lehet számon kérni is.
Hajrá!

west30 2014.05.04. 15:36:31

Hogy lehet ötszörös bajnok sorozatban a Juventus ha ez még senkinek sem sikerült,nem értem....,de alapjáraton véve sem egy szimpatikus nyilatkozat én nem ezt szoktam meg a Juventustól.

Alex8610 2014.05.04. 15:38:01

Catania-Roma 2-0 ma már lehet ünnepelni?:)

juve28adam 2014.05.04. 15:43:08

@MdewC: Azert van mit szamon kerni az idei gardan es Conten is...

consminor 2014.05.04. 15:43:37

minden tiszteletem Contéé és imádom őt, de kezdem visszasírni azokat az időket, amikor bedurcizott a sajtóra és nem nyilatkozott semmit. nem kell a kifogás Mester, túl kell lépni a saját árnyékodon és Európában is jönnek az eredmények. a nyilatkozatokat meg inkább tegye Alessio...

MdewC 2014.05.04. 15:53:37

@juve28adam: Persze, ha nagyon akarjuk. Tény, hogy az EL kudarc nekem is nagyon fáj és fog is. (Elsősorban a nyilatkozatokra gondoltam, dühöngőben is írtam.)

keshudioo 2014.05.04. 16:09:30

Én nagyon szeretem Contét, de olyan nagy baromságokat nyilatkozik mostanában, hogy az hihetetlen.

venember83 2014.05.04. 16:12:25

"Nagyon elégedett vagyok a csapatom fejlődésével és európai erősödésével."

Jobban járt volna egy sima "no comment" jellegű válasszal.

Il Principino 2014.05.04. 16:24:35

Fél óra,és BAJNOKOK VAGYUNK...........CATANIA

neuropa 2014.05.04. 16:46:22

Tíz percen belül pezsgőbontás: 85' Catania 4-1 Roma

Torinói háromcsillagok, történelmi tripla, előbb 3 mint nekik 2, van itt minden!

Egy élmény volt veletek együtt végigszurkolni az évet :D

Alex8610 2014.05.04. 16:47:10

@kg19850508: És most mégjobban fáj hogy nem jutottunk be a döntőbe már 4-1 re megy a Catania innentől simán lehetett volna a döntőre pihentetni indenkit.

Alex8610 2014.05.04. 16:48:17

Ja de természetesen most inkább örüljünk!FORZA JUVE! Mehet fel a 3.csillag:)

MdewC 2014.05.04. 16:52:31

KÖSZÖNJÜK!

Hajrá. :)

Il Principino 2014.05.04. 16:56:06

@Alex8610: "leszarom"...viszont jövőre 3 kupát akarok,de minimum 2-t!Szuperkupa-Bajnokság-Ezüst csillag(kupa)Bl-ben meg min. negyeddöntő megint!

devil-z 2014.05.04. 16:57:22

Továbbra is alaptalannak tartom az itteni fikahadjáratot Conte ellen (mármint megérdemli a kemény kritikát de néhány személy olyan stílust enged meg magának ami nem indokolt) de most meg kell jegyeznem, hogy az egyik legellenszenvesebb nyilatkozata az utóbbi időben.

Ha a bajnokság mellett legalább az olasz kupa meg lett volna már elégedett lennék, így a kötelezőnek mondható bajnokin kívül megint nem jutottunk előbbre tavalyhoz képest... de majd pár év múlva talán a BL-elődöntőig is eljutunk, hisz tudjuk a minap volt a calciopoli ami miatt nem tudunk egyről a kettőre lépni

Il Principino 2014.05.04. 17:03:09

Azért ez a mai zakó a Rómának az egész szezonban elért szép eredmény megcsúfolása volt...hogy ennyire szánalmasan játszva kikaptak 1 szinte kiesett csapat ellen!Amíg volt matematikai esély küzdeniük kellett volna...Rudi már előre gratulált nekünk,aztán szépen le is adták a pontokat az ellennek...

Goku06 2014.05.04. 17:11:50

@kg19850508: Igen, valószínűleg jövőre sem jutunk sokáig a BL-ben, továbbjutás adott, utána 1 kör még oké, de nem igazán érzem hogy jövőre akár elődöntő meglehet, így én egy scudetto+kupa+BLcsoport továbbjutás+1kört reális elvárásnak tartok jövőre.

The king of alibis 2014.05.04. 17:15:11

Conte: "Csak a Scudetto elhódítása után ünnepelünk"

Akkor lehet kezdeni. De azért holnap ütni kell az Atalanta-t.

Il Principino 2014.05.04. 17:24:54

Simone holnap kezdő lesz:és Peluska:D
Gondolni kell a közelgő vb-re is,valamint szépen el kell búcsúztatni,akire nincs már szükség!Lesz rá 2 hazai meccs...jó ómen mindig,ha a Parma-val kezdjük,vagy a Cagliari-val fejezzük be a szezont:)

Jack The Ripper 2014.05.04. 19:08:28

Nem igazán értek egyet a Conte-t ekéző hozzászólásokkal. Először is: mondom ezt annak ellenére, hogy a Benfica ellen elért eredményt egyértelműen gyalázatnak tekintem. Nem tudtam nézni a meccset, de a statok alapján 19-szer lőttünk kapura, 7-szer el is találtuk, míg a portugálok 1 db. kapu eltaláló lövést adtak le 90 perc alatt. Portugáliában 2-t. Ez nem mentség, mert fejen állva is tovább kellett volna jutni, de olyan azért volt már a történelemben, hogy nem az esélyesebb (és a jobb) csapat ment tovább. Másodszor: nem értek a focihoz, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy a korai BL-búcsút hibás formaidőzítés okozta. Erre akkor finoman a srácok is utaltak, és ha figyelembe vesszük azt a már akkor kimondott tényt, hogy a Juve-nak egyértelműen a bajnoki cím a legfontosabb, akkor meg tudom érteni, hogy Conte miért nem "játszott" a formaidőzítéssel. Bízott abban, hogy a továbbjutás lendületből menni fog. Nem jött be. Az is lehet, hogy nem érezték BL-győzelemre esélyesnek a csapatot, és egy BL negyeddöntő és ezért csak pl. egy bajnoki ezüst nem eredmény egy ilyen költségvetéssel dolgozó csapatnak. Nyilván nem akartak kiesni a csoportból, de a múlt év végén még így is ez tűnhetett a kisebb rossznak. Végül a nyilatkozatairól: ebben az emberben óriási düh, indulat és feszültség dolgozik, nagyrészt azért, ahogyan bennünk a Moratti-ügyeskedés végén kizártak a bajnokságból és gyakorlatilag meg akartak bennünk semmisíteni, illetve azóta a pályán tehetetlen ellenfeleink folyamatosan ujjal mutogatnak ránk, hogy csalók vagyunk, Garcia a Rómától addig ment, hogy kijelentette, nekünk lefekszenek a kis csapatok, nem is mi verjük meg őket. Conte ezt az energiát át tudja adni a játékosoknak, ezért alázzuk a Serie A-t már harmadik éve. Most a nyilatkozataival nem csinál mást, mint visszaad egy kicsit abból, amit kapott. Nyilván nem egy diplomatikus megoldás, de a bírálatát hagyjuk meg azoknak, akiknek harmadik éve rúgja szét a seggét, mi pedig legyünk büszkék arra, amit elértek (nekünk is, a szurkolóknak).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása