Buffon: „Pirlo ugyanolyan minőséget képvisel, mint Messi”

A Juventus első számú kapusa szerint Andrea Pirlo ugyanolyan minőséget képvisel, mint az argentin zseni, azonban a posztjából adódóan kevés szerzett gól miatt nem részesül olyan elismerésben.

Lionel Messi 91 gólig jutott a 2012-es évben, amellyel nem hivatalos rekordot állított fel, és bár a válogatott kapusa elismeréssel beszélt a Barcelona legendájáról, véleménye szerint az olasz karmester is hasonló tudással bír.

Gigi Buffon_rendben.jpg„Olyan játékosról beszélünk, aki saját generációját tekintve egyedülálló. Nem hiszem, hogy bármely ember ismét produkálni tudja majd azokat a mutatókat, amivel Lionel Messi szolgál már évek óta” - nyilatkozta Gigi Buffon a Sport Mediasetnek.

„Azonban ő csatár, az ő teljesítményét egyszerű megítélni a számok tükrében. Véleményem szerint Andrea Pirlo ugyanolyan minőséget képvisel, mint a Barcelona sztár csatárja. Nincs miért irigy legyen bárkire is, azonban a labdarúgás világában a díjakat azoknak ítélik oda, akik a gólokat lövik.”

A Juventus csapatkapitánya úgy érzi, hogy a jelenlegi saját sikerei alapján joggal remélheti, hogy legalább harminchét éves koráig a legmagasabb szinten játszhat, és elismerte, hogy az előző évi sikerek önbizalommal töltötték el saját képességeit illetően.

„Harmincnégy éves vagyok és nem érzem magam öregnek, inkább csak érettnek" - tette hozzá a világbajnok kapus. „Tudom, hogy még mit érhetek el saját teljesítményem szempontjából, és úgy érzem, hogy legalább további három évet még képes vagyok a legmagasabb szinten védeni."

Gianluigi Buffonnal a kapuban a Juventus Olaszországban két trófeát is begyűjtött az előző szezonban, a bajnoki címet és az Olasz Szuperkupát, illetve az olasz válogatott csapatkapitányaként az Európa-bajnokság döntőjébe jutott, amit végül elveszített Spanyolországgal szemben 4-0 arányban.

„2012 számos sport- és magánéleti sikert hozott" - nyilatkozta a torinói hálóőr. „Erre az évre sokáig emlékezni fogok. Sikerült emlékezeteset alkotnunk keményen megdolgozva és megizzadva az eredményért, valamint volt szerencsénk egy nagyszerű edzővel együttműködni, ami ugyancsak hozzájárult a sikerhez.”

„Senki nem várta Olaszországot az EB döntőjébe, egyáltalán nem tekintettek ránk esélyesként a torna viszonylatában" - zárta mondandóját Gianluigi Buffon.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr214987365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juventus71 2012.12.30. 14:19:01

pirlonak bent kellett volna lennie az aranylabda 3 esélyese között...

Apuleius 2012.12.30. 14:22:51

Buffon-nak részben igaza van, de Pirlo azért szerintem nincs Messi szintjén.

Gabuero 2012.12.30. 15:28:10

felesleges osszehasonlitani 2 kulon pozicio.
Messi vilag legjobb csatara
Pirlo (jelenleg) vilag legjobb iranyitoja

babo410 2012.12.30. 17:37:45

Teljesen egyetértek Buffonnal. Pirlo a posztján a világ legjobbja.

2012.12.30. 22:40:55

@Apuleius: A maga posztján,a maga csapatában szerintem ugyanaz a minőség és ugyanaz a klasszis teljesítmény jelentkezik,ennél tovább viszont nem érdemes menni,hiszen nem ugyanazon a poszton vannak,nem ugyanaz a feladatuk,nem ugyanaz a játékstílusuk,ráadásul a csapataiknak sem ugyanaz a játékstílusuk!Mindketten klasszisok,csak ha egy csatár 91 gólt lő egy évben,az sokkal feltűnőbb,mint bármi más a futball világában,az Aranylabda meg onnantól kezdve,hogy olyan klasszisok nem kaptak soha,mint Buffon,Alex,Totti vagy Raul,az egész egy nagy vicc,divat szar,senki nem lesz tőle jobb vagy rosszabb játékos!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása