Van Persie távolodik, Jovetić közeledik?

Úgy hírlik, a Juventus visszatért Jovetićhez, már ami a nyári top csatár-kérdést illeti. Erre az adhat ismét okot, hogy az eddigi kiszemelt, a holland Robin Van Persie meglepetésre a Manchester United csapatához kerül egyre közelebb. A jól értesült hírforrások azt is tudni vélik, hogy 20 millió font ellenében lehetne "vörös ördög" a csatár.

Robin Van Rersie_holland mez.jpg

Nem egyszerű kiigazodni a hollandon, az biztos, mivel az Arsenal ázsiai túráján ugyan nem vett részt, de a németországi edzőtáborban tegnap már megkezdte a felkészülést. Nyilván a Juve körüli hercehurca sem könnyíti meg a csatár megszerzését, így lehetséges, hogy Van Persie csapatot vált ugyan, de mindezt országon belül teszi annak ellenére, hogy korábban kizárta ennek lehetőségét.

És ezért került a képbe újra a montenegrói játékos, akinek árát 30 millió euróra taksálják. Nemrégiben a Fiorentina kijelentette, hogy üdvöskéje nem eladó, de ahogyan mondani szokták: van az a pénz... és lehet 30 millió pont az a pénz. A Sportmediaset szerint a Bianconeri a jövő hétre hoz döntést a támadót illetően, nyilván ebben az is szerepet játszik, hogy Conte ügyében holnap-holnaputánra várható ítélet.

Ennél újkeletűbb az a hír, miszerint az Öreg Hölgy újabb nevet dob be a potenciális támadók közé, ez pedig nem más, mint a spanyol Fernando Llorente. A Tuttosport szerint a Athletic Bilbao játékosa szeretne egy nagyobb klubban játszani, emellett pedig újdonsült EB-győztesként a fizetési igényei is igencsak megnőttek, amit a jelenlegi klubja nem tud, vagy nem akar kielégíteni. Llorente szerződése jövő nyáron jár le, árát 20 millió euró körülre teszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr334702280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabuero 2012.08.08. 18:32:13

vagy Llorrente vagy RvP mas lehetoleg ne!

Magyar Közöny 2012.08.08. 18:54:18

Gabuero: ennyi. Mást tényleg nem lehet hozzáfűzni. Még Cavani, de nyilvánvaló, hogy sajna nem lesz egyik sem. Külföldi hírportálok újra Huntelaarról és Farfánról cikkeznek. A legidegesítőbb majd az lesz, ha Persie csapata új mezében arról nyilatkozik,hogy a Conte-ügy miatt nem lett a Juve játékosa...

Alessandro86 2012.08.08. 19:05:52

"Nem egyszerű kiigazodni a hollandon" Nem hiszem, hogy a hollandon múlik elsősorban, hogy eligazol e vagy sem, sokkal inkább az Arsenal vezetőin, illetve hogy legyen végre egy klub aki 20 millió feletti összeget hajlandó érte letenni. Marotta még senkiért nem fizetett 20 millió eurónál többet, tehát lényegtelen hogy éppen kit dob be a sajtó, Van Persie, Jovetic, Llorente vagy éppen Dzeko, amíg nincs a vezetőinkben az elhatározás, hogy igen is adnak valakiért egy nagyon komoly összeget, addig gyakorlatilag teljesen mindegy ki iránt érdeklődünk, illetve hogy adott játékosokról hogy vélekedünk pozitív vagy negatív érveket felsorakoztatva mellettük.
Nyilván sok múlik azon, hogy Conte lesz e az edzőnk jövőre is, de ezt megint csak amolyan mellébeszélés, kicsit olyannak érzem ezt, mint mikor állítólagosan azért nem érkezhetett Dzeko, mert több Eu-n kívüli játékost nem vehettünk, vagy amikor zsoldosnak nevezünk egy-egy játékost, mert nem minket választ, pedig nem ezen múlik véleményem szerint, hanem az átigazolásokért felelős személyeken és az anyagiakon.

Drughi Di Bianconeri 2012.08.08. 19:05:57

Jobb,ha lélekben mindenki felkészül előre Pazzini érkezésére,hogy nehogy vki infarktust kapjon,vagy kialakuljon 1 gyomorfekélye...:D
RvP teljesen felejtős most már,Sajnos.

m.martin91 2012.08.08. 19:18:31

Van Persie és Llorente nem lesznek a Juventus játékosai. Előbbi azért, mert vagy marad Londonban, vagy eligazol Manchesterbe, de a Serie A-ba egészen biztosan nem fog. Utóbbi egy spanyol játékos, aki Spanyolországban játszik, azaz külföldön, tehát nem Olaszországban. Ez pedig azt jelenti, hogy ha három forint lenne az ára, akkor sem tudná megszerezni Marotta. Egyetlen egy alternatíva maradt, mégpedig Jovetic. Szerintem a Fiorentinát egy 25-30 milliós ajánlattal meg lehetne győzni. Jovetic-től jobb csatárt ezen a nyáron nem tud igazolni Marotta.

Gabuero 2012.08.08. 19:19:40

@Alessandro86: NA ezaz MEG 20M sem adunk ki egy SZTARCSATAERT! Es meg ki akarja Falcaot meg Cavanit itt latni ? uristen az gondolkozzon mar el...

Llorrente hozhato lenne 17-18 millioert. Amugy mas miert tud 14M ert igazolni egy cazorlat? vagy 15M ert egy Giroud-ot ? vicc ez a vezetoseg...

Elore latom jon Osvaldo/pazzini lo 15 golt es ugy gondoljak meg is van oldva a csatarkerdes.

Drughi Di Bianconeri 2012.08.08. 19:30:34

@Gabuero: mi is tudtunk igazolni 14-ért egy J.Martinezt azér ! :P :D :D

wade90 2012.08.08. 19:41:23

Erdekesseg, hogy Zapata a Milane magyaran Dzeko mar biztos nem igazol a milanba... Oszinten szolva en RVP-t nem latnam szivesen a juveban es Jovetic 30 millaert pfff RVP kerul 20ba... kicsit vicces!!!

adams24 2012.08.08. 20:01:05

azért én elég rendesen unom már ,hogy minden évben szopjuk a faszt .Tavaly Agüero idén Persie ..röhög rajtunk mindenki ,főleg az angol foci szopó buzeránsok...Ettől függetlenül Joveticet tartom még mindig a legjobb opciónak.Conte keze alatt világklasszissá válhatna.Llorrente nem is kell ide.

juvem_2 2012.08.08. 21:18:05

@Drughi Di Bianconeri: az világi üzlet volt :DDD de rajta könnyen túl adunk... mert felbontjuk a szerződését vagy eladjuk 1 millióért vagy lecseréljük az egyik megye 3as szupertehetségre... :D

Rivendell 2012.08.08. 21:30:37

nekem tökéletesen +felel Jovetic ,de hozzák ide Armerot is:-DDD

majd +látjátok jó lesz a montenegroi/ha sikerül elhozni/

Jozef26 2012.08.08. 21:31:08

Azért ne vicceljünk már. 30 milliót adunk egy taknyos Jovetic-ért? Annyiért már a City is elengedné Dzeko-t! Ő már egy kiforrott játékos. Ha rá építjük a csapatot 20-25 gólt rúg egy szezonban. Hihetetlen miket írnak néha ezek az újságok.

Type-R 2012.08.08. 22:39:18

A Sky szerint Van Persie megegyezett a Manchester Uniteddel.

Type-R 2012.08.08. 22:42:53

a PSG közben 45 milliót ad Lucas Mouraért

Jozef26 2012.08.08. 22:45:06

"Mr. nem tudnék Anglián belül másik csapatban játszani."

Jozef26 2012.08.08. 22:47:46

Meg kellene nekik Liechsteiner is... ha igaz a hír.

venember83 2012.08.08. 23:18:57

Vicces már ez az egész csatárkérdés. Komolyan vicc ez a félszemű kobra, de hátha jövő héten végre lesz valami, mert lassan lejár az átigazolási szezon, és csak nyár elején volt egy kis csapatépítés, azóta kb. semmi.

DelPiero10c 2012.08.09. 01:57:43

Jovetic nem sztár csatár,RVP v Suarez hasonló kaliberű játékos kell h a Bl-be tudjunk kezdeni valamit :(( de hát Marotta barátunk mindig talál valami szerencsétlent

DelPiero10c 2012.08.09. 01:59:24

és Llorrente még úgy sem illene bele a képbe,de hát mindig el kell rontani a szurkolók kedvét valakivel :(

vizi8 2012.08.09. 08:13:06

Úgy látom sokan megint nem olvassák el rendesen a cikket. Nagyon nem mindegy, hogy 20misi fontról vagy 20misi euróról beszélünk.

Rivendell 2012.08.09. 09:26:39

miért az Arsenal meddig jutott RVP-vel? Suarezzel a Pool? ti aztán vágjátok meddig jutnánk pl Jovetic-el...vicc amiket írtok...nincs semmilyen garancia arra ha nagy nevet hozunk,akkor tovább jutunk,mintha 1 tehetséget igazolnánk

Harka1976 2012.08.09. 09:26:53

Annak idején Del Piero sem volt sztárcsatár,csak egy jó képeségü tini focista!De KIRÁLY lett belöle!Nemértem hogy miért az jelenti sokaknak a sztárt hogy menni az ára!Lehet hogy egy most még ismeretlen 18 éves lesz a jövö nagy sztárja itt a Juvéban!Ez senkinek nem fordult meg az agyában??

supicool 2012.08.09. 09:53:58

@Harka1976:
Nem, mert ez egy eset szemben kb. 100 vagy még több esettel, amikor jöttek a "tehetségnek" kikiáltott senkik...

Alessandro86 2012.08.09. 09:59:25

vizi8: teljesen mindegy Marotta esetén, mivel 20 millió eurót sem adott senkiért, egyébként igazad van, nem mindegy milyen pénznemről beszélünk.

Apuleius 2012.08.09. 10:05:13

Egyetértek mmartin91-el, Van Persie marad Angliában, így Jovetic tűnik a legnagyobb igazolásnak, aki potenciálisan a legnagyobb dobás lehet.

Llorente-ért 3 forintot sem adnék, nem jelentene lényegi erősítést Matri-hoz képest. Nem véletlenül játszik 29 évesen még mindig a Bilbao csapatában.

juve28adam 2012.08.09. 11:05:31

@Apuleius: Szerintem se lenne nagyon fellendítve a támadósor Llorente-vel, nem sokkal jobb ,mint Matri....

Különben 27 éves a spanyol...

m.martin91 2012.08.09. 11:06:04

@Apuleius: Ezen most komolyan tudnék vitatkozni veled, de nem akarok, majd csak akkor, hogy ha Llorente ideigazol (nem fog), vagy nagyon közel leszünk a megszerzéséhez. Egyébként 27 éves az ember.

Victor90 2012.08.09. 11:13:51

Azért a Bilbao szerintem oda-vissza verné azt az Udinese-t,aki zsinórban másodszor is elérte a bl selejtezős helyet!Llorente elég jó középcsatár, stabilan termel a spanyol bajnokságban.Nem meglepő módon jól fejel, 16-oson belül él igazán,tipikus center,elég gólérzékeny.Amolyan Trez-típus....
Persze,nekem sem ő a favorit,de ha már így alakult a dolog,akkor szerezzük meg a baszkot,mert nagy erősítést jelentene számunkra!

Apuleius 2012.08.09. 11:34:28

@m.martin91:
Persze, normális, hogy a szurkolóknak nem azonos a véleményük, én sem akarok vitatkozni. Sőt értelme sem lenne, a véleményemet aligha tudnád megváltoztatni. Llorente véleményem szerint messzemenőkig túlértékelt játékos. Nagyon messze áll a top csatárfogalmától. Ok, lehetMatri-nál valóban jobb, de azért egy Juventus-nak, amely európai tényezővé kíván válni,nála jobb támadóra volna szüksége. Igazából nekem mindegy, jöjjön Llorente,s legyen olasz gólkirály.

Apuleius 2012.08.09. 11:47:15

@m.martin91:
Bocs, tényleg 27 éves és nem 29, más kérdés, hogy ez nem jelent szignifikáns különbséget abból a szempontból, hogy holt tart a karrierje. Remélem igazad lesz, s nem igazol hozzánk.

@Victor90:
Trez-típus az lehet, csak hát a francia világklasszis volt, ami nem mondható el Llorente-ről.

TeOmo (törölt) 2012.08.09. 13:00:47

Llorente, akkor inkább hozzanak egy centert az NBA-ből. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása