Megvan az új kollektív szerződés

Új, a Serie A játékosokat érintő kollektív szerződés megkötésére került sor tegnap, aminek érdekessége, hogy kitér az eltiltott játékosok helyzetére is.

lega_serie_a.jpgMár tavaly is nézeteltérések adódtak a játékosok és a Lega Serie A között, aminek eredményeképpen el is maradt a bajnokság első fordulója. Idén azonban úgy tűnik gördülékenyebben mennek a dolgok, mert a Játékosszövetség (AIC) elnöke, Damiano Tomassi és a Lega Serie A már meg is kötött egy egyéves szerződést.

Az új egyezség többek között azt is tartalmazza, hogy a fogadási- , a csalás- vagy doppingvétség miatt felfüggesztett játékosok nem kapják majd meg fizetésüket. Ezek szerint Olaszország tényleg a korrupció végére kíván járni... kár, hogy ez az igazságszolgáltatáson egyelőre nem látszik.

Az új szerződés azért is érdekes a jelenlegi helyzetben, mert igencsak sok játékos érintett a Scomessopoliban és járhat így pórul az új szabályozás miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr64701293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2012.08.08. 11:52:22

aki benne van,az járjon is pórul!!! de annak is pórul kéne járnia, aki a háttérből mocskolja a játékosokat (club-tól függetlenül!!) feltűnhetne már valakinek hogy mi folyik pl: a conte ügyben, és utána járhatna egy kicsit az ilyen moratti,galliani,berlusconi féléknek!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása