Savićević szerint Jovetić nagyszerű igazolás lenne

A Fiorentina sztárja, Stevan Jovetić elmondta Dejan Savićevićnek, hogy megfontolja a Juvéba szerződés lehetőségét is.

Stevan jovetic_Fiorentina mez2.jpg

A lilák csatárát a napokban hozták szóba az olasz bajnokkal. A montenegrói futballszövetség elnöke, Dejan Savićević úgy nyilatkozott a Tuttosportnak, hogy a fiatal csatár nagyszerű igazolás lenne az Öreg Hölgy számára.

"Jovetićnek nincs szüksége az én segítségemre, hogy döntsön a jövőjéről és én nem akarok vitát generálni." - kezdte az ex-Milan sztár.

"Azonban, ő biztosan képes lenne a Scudettoért harcolni, valamint a Bajnokok Ligájában játszani a Juventusban. A Fiorentina jelenleg nem tudja mindezt biztosítani."

Mint ismeretes, a Juve csatárt keres és Jovetić érkezésével összeállhatna a montenegrói válogatott csatárduója a Bianconeriben is.

"Jó párost alkotnak Vučinićcsel a válogatottban, én minden bizonnyal támogatnám ezt az igazolást. Jovetić képes alkalmazkodni a középcsatár poszthoz, ahol már játszott fiatalabb korában is és mostanában újra szerepel ezen a poszton, de nem itt nyújtja a legjobb teljesítményt. A válogatottban a 4-4-1-1-es formációban Vučinić mögött játszik.

"Stevan már bebizonyította, hogy egy nagyszerű játékos, már csak az kell, hogy fitt és egészséges maradjon." - zárta Savićević.

Jovetić ára 30 millió euró körül mozog, az elmúlt szezonban 27 mérkőzésen 14 gólig jutott a bajnokságban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr664639371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

izo 2012.07.10. 10:57:41

Nagyon örülnék az érkezésének, de ezek az árak már tényleg nevetségesek!

Lord Viktor 2012.07.10. 11:30:25

14 gól ebben a hígfos Fiorban, mikor még ha jól tudom sérült is volt - nem rossz teljesítmény. Ha Cavani nem jön, akkor én őt hoznám el RvP-vel együtt.

Cannavaro 2012.07.10. 11:31:43

pazienza,padoin+10 milla!!! ez a max! ennyit szerintem érne! de csak akkor ha egy befejező is jönne! reálisan még destro érkezhetne! álom: jovetics, és RvP is!! de erre nagyon kicsi az esély!!!

keshudioo 2012.07.10. 11:43:31

Nyilatkozott Daniele Prade: Jovetic 30 millió alatt nem eladó.

juvem_2 2012.07.10. 12:01:27

@keshudioo: mi a f*sz van? divat lett mindenki árát megduplázni? Jovetic jó játékos de még semmit nem bizonyított 15-20 milliónál többet nem is ér a srác!

kovta23 2012.07.10. 12:04:11

Jovetic nem az akire szükség van! Nem befejező csatár és még drága is. Ennyi gólt Matri is rúg. Higuainról már letettünk?

juvem_2 2012.07.10. 12:12:15

@kovta23: Amíg a Real nem vesz csatárt addig Higuain elmozdulása esélytelen!

kovta23 2012.07.10. 13:08:54

@juvem_2: Adjuk el a Realnak a Matri, Quagliarella, Iaquinta hármast Higuainért cserébe :-)

Tony. 2012.07.10. 13:46:48

Jovetic-nek akkor tudnék örülni,ha az érkezése nem befolyásolná a nyár slágertémájának számító igazolást csatárposztra. Mellé jöhet,helyette nem.

b.tom 2012.07.10. 14:10:07

jó tudna lenne, egyrészt ha érkezne mellé egy befejező ember (rvp, dzeko,higuain), másrészt ha az árát lealkudnánk 25 alá, és játékosokkal lehetne további 10 milliót faragni belőle.

juvem_2 2012.07.10. 14:24:58

@kovta23: Jaki mehet de Matri Q párosból csak az egyiket adom érte...:D Q-ban látok potenciát, hogy meghatározó csatár legyen a köv szezonban! meg tőle nem válnék el túlságosan csipázom :) de ha nem sikerül az RvP-s üzlet és a Realba megy akk talán 25ért mozdítható lenne higuain is! én neki örülnék mondjuk a legjobban, szerintem neki feküdne az olasz foci :)

kovta23 2012.07.10. 15:55:50

Nem tudjátok, hogy Neymarral melyik csapat tárgyal?

babo0410 2012.07.10. 16:03:39

Én örülnék neki, de nem, mint befejező csatár. Mint Savićević is jelezte, tud befejező csatár is lenne, de nem ott a legjobb. Tehát nem biztos, sőt nagyon úgy érzem, hogy ő se jelentene igazi megoldást. Nekünk egy vérbeli befejező csatár kéne első sorban, utána ő. De nekem az az érdekes, hogy májusban volt egy olyan nyilatkozata Jovetić-nek, miszerint szeretne a Fior Del Pieroja lenni. Most meg megfontolná a Torinóba igazolást? Érdekes. De ettől még nagyon örülnék neki, pláne, ha nem vele oldanák meg a csatárkérdést. Csak sajna ha ő jönne, nem bizti futná másik drágább igazolásra is.

Goku06 2012.07.10. 16:28:03

ha már Joveticet ilyen áron, nem a befejező posztra akarjuk megszerezni, akkor sokkal jobban járnánk Suarezzel, aki már egy kicsit többet mutatott, és nemzetközi szinten is veszélyes játékos..
ha sehogysem akar összejönni a center, akkor inkább Suarez mint Jovetic..

Shyr Kahn 2012.07.10. 17:07:52

30 milla sok. Annyit egyetlen velünk szóba hozott csatár sem ér. Suarez esetleg ér hasonló összeget, mert a legjobb korban van (nem túl fiatal, viszont még alaposan csiszolható). Jovetic nagyon tehetséges, de a sérülése miatt nálam 20 milla lenne a plafon az árát illetően.

Tomi82 2012.07.10. 18:15:01

Nem hiszem hogy ő lenne a sztárcsatár...főleg nem 30 milláért

Diego2889 2012.07.10. 21:30:21

15nél többet nem adnék érte.., de remélem h máshol köt ki.. nekünk klasszis csatárra van szükségünk..

Dr. Grant 2012.07.10. 22:31:22

Már ezredszer írom le. :-(
A sztárcsatár mellett jöhet, de ne Ő legyen az, mert az nagy csalódás lenne. Ez már egyfajta szimbólum lenne: képesek vagyunk-e sztárjátékost leigazolni, avagy nem? Vagyis: Európa élvonalába akarunk-e tartozni?

Apuleius 2012.07.11. 16:58:21

Jovetic, ugyan remek játékos, de nem befejező, vagyis ha ő lesz a top csatár igazolás, akkor jövőre megint komoly gondjaink lesznek a gólszerzéssel.

2012.07.10. 10:14 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról