A gólszerzők nyilatkozatai

Miloš Krasić újabb gólt szerzett, megnyitva ezzel a gólok sorát tegnap este, Rómában.

"Boldog vagyok, mert a gólom megtörte a gólcsendet, illetve a csapat teljesítménye miatt is, amivel sikerült egy top ellenfelet legyőznünk. A mai este bebizonyította, hogy a Juventus még mindig képes lehet fontos célokat elérni, éppen ezért most egyből a következő mérkőzésünkre kell koncentrálnunk, tudva, hogy ez ismét egy nehéz fokmérő lesz."

A mérkőzés és a Juventus második gólját Alessandro Matri szerezte. A Cagliaritól megszerzett csatár a 9. meccsén a 6. gólját lőtte a Juventusban, ezzel bebiztosítva a római győzelmet.

"Boldogok vagyunk az eredmény és a játék miatt, valamint azért, ahogyan a meccset kezeltük. Néhányszor a korábbi meccseken a vezetés tudatában összezuhantunk, viszont most ugyanúgy játszottunk tovább, mintha még mindig 0-0 lenne az eredmény."

A csatár elfogadta Del Neri bókját, miszerint ő egy "nagyszerű befejező csatár".

"Szeretném megköszönni a menedzser szavait. Valójában, a dolgok elég jól mennek ebben az évben, úgyhogy remélem ez ugyanígy folytatódik a továbbiakban is, és képes leszek elérni a céljainkat a Juvéval. Jó hatással voltam a csapatra, és ez engem is meglepett: mindig is hittem magamban, de most minden olyan gyorsan történik, így ez még jobb."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr474653656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_149085 2011.04.04. 16:28:41

Matri eléggé elgondolkoztatott, most főleg az olasz foci szempontjából. Vajon miért csak 26-27 évesen képes így játszani? Egy komplett, kiváló csatár benyomását kelti, ehhez képest érthetetlen, hol volt eddig. Talán az előző szezonja volt még kiemelkedő, de előtte semmi. Valószínűleg neki se adták meg az esélyt, mint sok olasz fiatalnak.

babo410 2011.04.04. 16:44:24

egyetértek az előttem szólóval! Sztem is ez a hibája az olasz focinak, h csak 26-27 éves korban számítanak igazán rájuk. Del Piero is azért lehetett ekkora sztár, mert fiatalon lehetőséget kapott! Sztem Matri kiváló csatár, és biztos vok benne, h a 20 gól minimum meglesz neki idény végén. De sztem még több is, mert csak 3 gólra van a 20-tól. És 9 meccsen 6 gól, az nagyon kiválló!!!

sanyex3210 2011.04.04. 19:29:54

na krasic és matri minden mecsen kérek (rendelek tőletek ) egy úgyan ilyet és akkor jó lesz a hátralévő szezon

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása