Inter- Juve párharc Karim Benzemáért

A királyi gárdához közeli Marca napilap szerint a Juventus és az Internazionale az a két klub, mely Benzema játékjogáért harcol egymás ellen, miután a francia támadó és José Mourinho kapcsolata végleg megromlott.

benzema

Benzema a tegnapi, Murcia elleni kupamérkőzés 62. percében lett lecserélve, s a mai nap a Marca már úgy írt Benzemáról,  hogy ő már "halott" (hisz Mourinho kijelentette a meccs előtt, hogy aki nem veszi ezt a meccset komolyan, az könnyen kikerülhet a kezdőből.)

"Benzema rosszul játszik" - mondta a portugál mester.

Karim Benzema most abban reménykedik, hogy az olasz nagycsapatok érdeklődése miatt véget érhet a madridi rémálom, s megváltást nyerhet az Inter vagy a Juventus színeiben.

A francia gólvágó már nem tűri tovább, hogy csupán másodhegedűs csapatánál, s ezért kezdett intenzív nézelődésbe a piacon, új csapat után kutatva.

A Tuttosport állítja, hogy mind a Juventusnál, mind pedig az Internél is megtalálhatná számításait, hisz mindkét klub tárt karokkal fogadná a franciát.

Habár, bizonyos források szerint, a Manchester United is bejelentkezhet érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr194653093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_126655 2010.10.27. 21:19:40

Bár jobb mint Amauri, én inkább Suarez, Dzeko, valamelyikét kéne meg venni

Ismeretlen_164215 2010.10.27. 21:19:43

Inter, Manchester? Nem sok mindenben veheti fel a versenyt a jelenlegi Juve ezekkel a csapatokkal. Se fizetés, se igazán ütőképes keret, bár lesz egy szép stadionja. :D

tataboy 2010.10.27. 21:20:53

ide kell jönnie

Szabi 2010.10.27. 21:27:43

Túlértékelt!!! Maximum ingyen vagy Amauriért cserébe.

zacsi 2010.10.27. 21:29:45

egy dologban tudnánk felvenni a versenyt: az hogy nálunk valószínűleg kezdő lehetne: simán jobb mint amauri meg jaki együtt!

adam0123 2010.10.27. 21:29:50

egyáltalán nem túlértékelt. amikor a Lyonba játszott mindenki istenítette stb, most meg már gyenge, sz.r meg ilyenek. szerintem simán verné az összes csatárunkat. gyors, jól cselez és érzi a kaput, pont egy ilyen játékosra van szükségünk!

adam0123 2010.10.27. 21:49:42

szerintem vele is cs "Real-szindróma" van. ha eligazolna onnan, ő is régi fényében tündökölne :)

g3ronymo 2010.10.27. 21:53:44

alapból egy jó csatár. de az tuti biztos h jakinál meg szAmaurinal jobb. és akkor végre szAmauri mehet a levesbe. tudása alapján stabil kezdő lehetne egy ascoli-albinoleffe szintű csapatban:) csak az a baj h ott a fizu nem 4,2 millio euro, hanem inkabb 42000 euro:)

cd 2010.10.27. 21:59:52

jó csatár, és tényleg fényévekkel jobb mint hajamuri meg jaki. az meg egy dolog h a reálban nem megy neki, attól még másik csapatban lehet az ellenkezője (és ez fordítva is igaz). amugy suareznek én is nagyon örülnék.

ToTTy 2010.10.27. 22:00:26

1. Amauri egyedüli középcsatár, a juvéban tanult meg párban játszani ékként, nem ez neki a megszokott, de pont ezért minden mesternek ő jelenthet egy plusz taktikát és egy plsz szerepkört. Én nem válnék meg tőle. 2. laquinta a világ egyik legjobb - ha nem a legjobb - előkészítő csatára. Igaz ma már ez a stílus megy ki a divatból, de pontosan ezért igen értékes tagja a csapatnak. És nem mellékesen benne érzem mecsről-meccsre, hogy megvan benne a régi Juve szív. Lehet mondani, hogy nem eredményes, de sosem volt az, ennek ellenére óriási a szerepe, és még nagyobb ha egy jövőbeni "igazi juve" csapatot akarunk felépíteni. Év végén Alex befejezi a pályafutását, és én csak belőle nézem ki azt és Buffonból, hogy tekintélyt parancsolnak a fiatalok között és ilyenekre szükség van. Jelenleg 4 csatárunk van. Ha még egy jön, akkor az simán befér. 3. Dzeko az első számú kiszemelt, hisz érte Delneri folyamatosan küzd. Én szívesen látnám. 4. Benzema jó, de nekünk van már ilyen stilusu játékosunk, ha pedig Dzeko jön, akkor ő felesleges, szerintem csak alternativa, de mivel Dzeko már szinte biztos a Wolfsburg jelenlegi pocsék szereplése miatt, ezért nem hinném, hogy nagyon akarnánk őt. 5. Egyre fontosabb egy igazán mozgékony és technikás befejező csatár beszerzése. Alex még mindig nagyon jó, de sajnos már nem sokáig tudjuk a soraink közt. Én Suarezt és tevezt is szívesen látnám a cspatban. Minkettő kiválló ebben a szerepkörben. Csak sajnos a Juvénak megfizethetetlenek.

adam0123 2010.10.27. 22:16:01

ToTTy! Iqaui befejező csatár, Alex és Quagliarella az előkészítő. meg ha a jövő Juventusát építjük, akkor abba nincs helye Iaquintanak meg Amaurinak sem. mindkettőnek mennie kell, mert nagyon gyengék és rengeteget sérültek.

Tony 2010.10.27. 22:28:41

Zsákbamacska,ki tudja ezek után mit produkálna máshol,mindazonáltal 1 próbát megér,hiszen a csatársorunk fele gyakorlatilag a 0-val egyenlő.

adams 2010.10.27. 22:41:48

esélytelen hogy mi hozzánk jöjjön!nézzük reálisan, mi az gazdasági politikánk lejjebb vinni a fizukat és nem sokat költeni játékosokra! na most Benzema ne keveset keres a madridba , mi annak a felét jó ha megtudnánk adni ,ellenben az inter akiknél hatalmas fizetések vannak szóval nem lenne gond Benzema fizetése! sajnos mi spórolós csapat lettünk benzemákra esélyün sincs! ÖRülnék ha jönne ,de ha Dzeko jön az is csoda lesz! nekünk ilyen maxi lopez félék jutnak max..sajnos!

carlos44 2010.10.27. 22:52:09

Igaz, h a Juve nem tud pénzügyileg versenyezni az Inter/MU stb klubokkal. De biztos, h az interbe megy a csillogó Eto'o, meg Milito, Pandev trió mellé 4.nek. A MU-ról meg nem is beszélve. Majd kifúrja Rooneyt talán vagy a kis mexican? :) Ha van esze, ide jön (lásd Milos) és lesz kevesebb pénzért sztár....vagy inkább úrnak a pokolba mint szolgának a mennybe? meglássuk, egyenlőre masszív pletyka :) jó8

adams 2010.10.27. 23:08:53

a mai interbe simán kezdő lenne ,millito nagyon szar mostanába , pandevnél meg jóval jobb! Manchesterbe meg nincs csatár ,roney mellett elférne, berbatov gyenge , csikarito vagy ki a tököm meg ügyes de még túl fiatal! VIszont most olvastam a tuttosportot és már ők is azt írják hogy 90százalék hogy megy buffon manchesterbe!ÉRTHETŐ MERT most kapnánk utoljára érte pénzt, aztán ingyen menne!Bennem hiányérzet lesz ha így megy el ,hogy nem védett a végén ,és amikor védett akkor is gyenge volt , én haragszom rá ha elmegy! 20millió eurot kapnánk érte , soha többet nem lesz ilyen kapusunk mint ő volt fénykorába, lassan minden emblematikus figura eltünik a juvéból ,akik miatt megszerettem a csapatot!Anno di liviot imádtam ,aztán zidanet ,del pierot!Persze h.kiöregednek ezek a nevek ,de nincs helyettük ekkora egyéniség majd talán MIlo az lesz! Buffon te meg maradj!bár nem fog:(

boner 2010.10.27. 23:13:30

Benzemával kapcsolatban szkeptikus vagyok, mert ahogyan egy hajszál választja ez a zsenit a bolondtól, szerintem a srác Amauri nagy utódja lehet... csak egy belső megérzés... Van az a pénz amiért el lehetne hozni, de az a jelenlegi piaci ára/3....

pite 2010.10.28. 04:06:01

én adam-mal értek egyet.elég sok olyan játékos van, aki a real-os korszaka előtt is meg utána is sztár volt, viszont ott nem tudott semmit alkotni. legalább lejjebb megy az ára:)

cd 2010.10.28. 09:28:13

igen, teljesen mind1 milyen most a reálban, egy más bajnokságban/csapatban nyújthat kiemelkedőt

somlasz 2010.10.28. 09:49:38

lásd: Huntelaar sem rossz az amugy rossz schalkeban :D

supeter 2010.10.28. 10:02:15

Totty: te melyik Jakiról beszélsz??? a világ legjobb előkészítő csatára..?? darabos, nem elég technikás, lassú és sem befejezni, sem passzolni nem tud. én mostanában pont azon gondolkoztam, hogy Jakinak mi az az egy képessége, ami a csapatba kerülésre predesztinálja..régen, még mikor Lippi kivitte a VB-re, akkor volt bent valami, de most ő és Amauri a csapat két legnagyobb lókötője, sajnos ezt be kell látni. És mint a jövő embere?? Tudod te hány éves? Ő nem Alex, aki 36 évesen is bír majd olyan tulajdonságokkal, amik az átlag fölé emelik. Jobb ha elkezdjük ezt a párost elfelejteni, mindenkinek jobb lesz így! És kezdjük csak megszokni Benzema ás Dzeko nevét :)

Ismeretlen_149085 2010.10.28. 10:06:13

Azért Benzemát ne hasonlítsuk Amaurihoz, a brazil ("olasz") 23 évesen a Serie B-ben játszott, míg a francia már 21 évesen gólkirály lett a Ligue 1-ben. Továbbá a francia válogatott kezdő csatára, és a gólmutatói is jobbak. Nálam is erős a gyanú, hogy a Real nem megbecsült játékosainak sorát erősíti ő is. Dzeko lenne az elsőszámú célpont nálam is, de a francia is jó vétel lenne, klasszisokkal jobb Iaqinál és Amaurinál is. A legjobb az lenne, ha januárban kölcsönbe elhoznánk, de lehet, hogy ez nem megvalósítható.

Ismeretlen_108746 2010.10.28. 11:06:26

Nagyon remélem, hogy ebben a "párharcban" alul maradunk. Isten mentsen Benzema-tól.

Arnijuve 2010.10.28. 11:26:26

jó helye lenne itt sztem... francia és hát trezeguet utódja is lehetne akár....amauri meg jaki már vicc kategória télleg....felejtsük el őket....

tudojuve 2010.10.28. 11:50:28

Hogy mondhatja bárki is erre a csatárra, hogy túlértékelt. A lyonban hármasával rugdosta a gólokat, a blben is... Az a tény, hogy a Realban nem tud játszani egyáltalán nem meglepő. Ott Sneijder, Kaká, Van der Vaart sem tud(ott). Talán ők is túlértékelt játékosok lennének? Benzema egyértelműen az első célpont kéne, hogy legyen mert olcsón megszerezhető és klasszis csatár. Kétségeitek ne legyenek, jobb mint Suarez.

tudojuve 2010.10.28. 11:54:48

Amúgy sztem Marotta jól alkalmazhatná Benzemánál a már jól bevált taktikáját, így vitte Cassanot a Sampba és Milos is így csábította ide. Biztos jól előadná Benzemanak is, hogy itt nem keresel annyit, viszont megbecsült játékos leszel.

Ismeretlen_171940 2010.10.28. 12:12:15

Ide ne jöjjön!!!! Nincs szükség még egy Amaurira!!!!

Lakatos Di Natale 2010.10.28. 12:48:39

A mai fociban már elenyésző az ilyen beállós toronycsatárok szerepel. Hogy kizárólag egy olyan befejező csatárt tartsunk elől, aki beáll a falba aztán lefejelgeti a labdákat meg küzd a védőkkel. Amauri meg Iaquinta igazából ez a poszt. Manapság az olyan csatárok kelendőek akik gyorsak, jól cseleznek és maguknak is ki tudják dolgozni a helyzeteket, ergo a semmiből is lőnek gólt. Védekezni is vissza kellene járni, ez az Amuri féle előlmaradok, hogy lekössek egy védőt ez nem működik. A másik pedig a gólhatékonyság. Amaurinak pocsék mutatója van, holott egy fontos feladata van a gólszerzés és sajnos Iaquinta sem meggyőző nagyon gyengén termel. Alex már idős és nincs már sok neki hátra, ha jobban belegondoltok egy normális csatárunk van: Quagliarella...Ha van rá lehetőség és el lehetne hozni, jöjjön Benzema.

-mJz- 2010.10.28. 13:06:33

ezmiez?:S suarez

zacsi 2010.10.28. 13:17:12

azért nem kéne mert a reálban van??? én is utálom a reált, de van egy két játékos akit szívesen látnék juve mezben... pl: benzemát is

Krilehor 2010.10.28. 13:26:52

Gyere Karim, itt a helyed! Ő lehet David Trezeguet2 :D egyébként hatalmas játékos! most le kell igazolni télen és egy Quagliarella-Benzema csatár kettőssel jobban nézne ki ez a Juventus.

Ismeretlen_147985 2010.10.28. 14:53:10

Benzema még most is van olyan szintű játékos, mint a jelenlegi támadóink. Az Amauri-Iaquinta-Q trió játéka tulajdonképpen a nullával egyenlő, az egyetlen értelmes csatárunk a 36 éves Del Piero. Benzema a Lyon-ban egészen kiváló támadó volt, a kérdés az, hogy a Real-ban azért esett-e össze mert nem bírta el azt a terhet, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszik, vagy pedig szimplán szar lett. Én inkább előbbire szavazok. Nálunk akár még be is válhatna, hiszen egy olasz középcsapat az nem a Real Madrid, itt sokkal kisebb a nyomás, nyugodt körülmények között lehet küzdeni a Serie A 4. helyéért. Ha Olaszországba szeretne menni, akkor a Juventusnál megtalálhatja a számításait. Más kérdés, hogy milyen áron tudnánk megszerezni, mert ha jól emlékszem a spanyolok 35 millióért vették anno.

babo410 2010.10.28. 15:00:22

Én elhoznám, de jelenleg jobb lenne, ha csak kölcsönbe jönne. Csak jönne már vki, mert elég gyenge a csatársorunk, és ez sajna elő is jött a Bologna ellen! Csak az a kérdés, ha az EL-ben továbbjutunk, akkor ott játszhat majd? Mivel BL-ben már szerepel, nem gond ez? Habár tavasszal már lesz Quagliarella. De attól még jól jöhet. De jobb lenne csak kölcsönbe, mert lehet nem válik be. De jöjjön, mert Dzeko is kétesélyes, és ő jóval drágább lenne! Én őt elhoznám januárban, és vagy Amaurit eladnám, vagy mehet a tartalékba. Igaz oda meg túl sokat keres. Akkor adjuk el! Nyáron meg Iaquinta helyére jön Dzeko, és akkor van egy jó csatársorunk, és még variálni is lehet mikor ki játszon.

Ismeretlen_149053 2010.10.28. 15:02:18

Ez egy ritka pillanat. Nagyjából egyet értek Mmartinnal. Benzema a jelenlegi csatárainkhoz képest határozott erősítést jelentene, még akkor is, ha két esélyes a beilleszkedése, újra formába lendülése. De..... az elmúlt év szégyen teljes tevékenysége ellenére sem sorolom a kedvenc csapatomat az olasz közép csapatok közé. Sőt még azt sem gondolom, hogy sokkal nagyobb dicsőség lenne a kétségtelenül sokkal jobb anyagi helyzetben lévő real madridba játszani, akik évek óta nem tudtak B.L. 8-ba sem kerülni. Forza Juventus!

efedrin 2010.10.28. 15:04:42

Na és arra nem gondoltok, hogy januárban kölcsönben érkezhet és akkor van 1 fél éve arra, hogy eloszlasson minden kétséget. Azt nem tudom játszhat-e a EL-ben, de szerintem igen. Ez lenne a legjobb mind a két félnek. Csak azt nem tudom, hogy Mourinho hogyan áll mostanában az interhez és hogyan hozzánk.

Ismeretlen_108746 2010.10.28. 15:06:53

Csatárposzton erősíteni kell, ez nem kérdés. Azt viszont nem gondolom, hogy Benzema valóban esélyes lenne arra, hogy ő legyen az "új Trezeguet". Természetesen teljesen szubjektív vélemény, de nekem már a Lyonban sem tűnt világklasszis játékosnak, s számomra nem jelent garanciát semmire, hogy valaki a francia bajnokságban gólokat tud szerezni. Huntelaar is évekig ontotta a gólokat Hollandiában, majd sem Spanyolországban (éppen a Realnál), sem Olaszországban nem vált be. Ráadásul azt gondolom, hogy a spanyol foci csatárszempontból könnyebb, mint az olasz, nem nagyon tudom elképzelni, hogy Benzema pont Olaszországban táltosodjon meg. Az viszont kétségtelen, hogy teljesen érhetetlen és indokolatlan az a mélyrepülés, amit Madridban mutat, ennél sokkal többet tud. A Juventus számára viszont Dzeko lehet az igazi megoldás csatárposzton.

Ismeretlen_150170 2010.10.28. 15:28:13

Én már úgy vagyok vele hogy szinte bárki jó lenne csatárnak! :) Jaki és Amauri nálam nem csatár! Benzema meg "olcsóért" vagy kölcsönbe simán jó megoldás lenne, nyáron meg jönne még mellé Dzeko és hosszú évekig nem lesz probléma csatárposzton (se). Mmartin! látom nem vesztetted el a humorérzéked! olasz középcsapat? most komolyan kire gondolsz? azért csak mert tavaly nem végeztünk a dobogón? A kis kedvenc liverpool-od (már ha az) akkor nevezhetjük most már kiscsapatnak és akkor már jöhet is Torres Gerrard-ostul a juvéba! Az utóbbi pár évben hányszor is fociztuk le a real madridot???? ha tudod a választ, azért ez egy középcsapattól nem rossz! meg ezt a középcsapatot a bl győztes inter nem tudta legyőzni meg euro milliárdokat költő man city se. amúgy értem én mire mondod ezt csak erős túlzásnak érzem egy kisiklott év miatt ilyet mondani! bár ha neked tetszik hívjuk a juvét középcsapatnak, nekem mindegy ha jól szerepelünk! A franciát meg csak nem 35 milláért akarják eladni, a jelenlegi teljesítménye alapján erősen diszkont áron lehet csak elpasszolni szerintem.

Söci 2010.10.28. 15:38:00

Pedronegro: Egyetértek veled... A juve soha nem volt középcsapat és nem is lesz!!!! Ezt megtanulhatták volna már egy páran!!!! Forza Juve!!!!

cd 2010.10.28. 16:05:25

kis kedvcsináló: „Így igaz, számomra Chiellini a legkeményebb emberfogó, aki miatt a leginkább megszenvedek – nyilatkozta Ibrahimovic. – Rettentő nehéz ellene játszani, nem hagy számodra semmi helyet, levegőhöz jutni sem enged. Ennek ellenére kedvelem Chiellót, kitartó, igazi harcos. Nagyszerű csatákat szoktunk vívni egymással." (NSO)

Ismeretlen_102246 2010.10.28. 16:12:15

Szerintem Q jó csatár. Amauri és Iaquinta sem levenni, sem továbbítani, sem vezetni nem igazán tudják a labdát, ellenben Q-val. Én még véletlenül sem tenném Őt az Amauri, Iaquinta páros szintjére... Del Piero pedig lassú. Nálam a legjobb csatár Q, Del Piero kiegészítőnek tökéletes, de Amauri és Iaqli is eladható. Benzema helyett viszont Suarezt preferálnám januárban, év végén pedig Dzeko-t, azaz a következő évben a Suarez, Dzeko, Q, Del Piero csatárnégyessel indulhatnánk.

west 2010.10.28. 16:16:18

Én szívesen látnám a csapatban persze kicsit összekaphatná magát,de ha kölcsönvesszük januárban azzal rosszul nem járhatunk.

Ismeretlen_149085 2010.10.28. 16:40:26

A probléma az, hogy ha az Inter komolyan meg akarja szerezni, akkor nem fogjuk tudni elhozni kölcsönbe, akkor már inkább eladják nekik. Egyébként a Realt abból a szempontból nem értem, hogy elég sok támadójuk van, de vérbeli csatáruk csak Higuain meg Benzema. De ez legyen az ő bajuk, nekünk nagyon jól jönne egy ilyen típusú csatár, végre, aki mozdulni is tudna a labdákra, és esetleg még pár cselt is meg tudna csinálni. Quagliarellával nagyon jól összeillenének.

Ismeretlen_171940 2010.10.28. 16:56:29

Dzekot meg Suarezt egyszerre nem lehet megvenni, mind a két csatár eun-n kívüli játékosnak számít, így csak az egyik jöhet szóba, ráadásul ők is csak nyáron. Talán az lenne a legopcionálisabb, ha Benzemát is csak kölcsönbe vennénk egy fél évre, ha beválik és nem olyan szar mint most, akkor meg lehet vásárolni.

Harig 2010.10.28. 22:39:18

Szerintem Cassano lesz az egyik csatár aki érkezni fog,akivel nagyon jól járnánk,hisz a Serie A legjobb előkészítő csatára!!Benzemanak is örülnék,nekem nagyon emlékeztet a játéka Sevcsenkóéra,gyors,lendületes,gólerős és sokat mozog és nem csak áll középen mint egy oszlop,ezzel együtt még sokat kell letennie az asztalra,h az ő szintjét elérje!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása