A Juventus ügyvédekhez fordult

Miután a fegyelmi bizottság két meccsre szóló eltiltást szabott ki Milos Krasićra, Andrea Agnelli, a Juventus elnöke a klub ügyvédeihez, Michele Briamontéhez és Luigi Chiapperóhoz fordult, hogy sürgősen dolgozzanak az ügyön.

agnelli

Még a Liga központjába menet előtt Andrea Agnelli nyilatkozott a kialakult helyzetről.

"Úgy vélem, a pozitív oldala a dolgoknak az a munka, amelyet Marotta és a stáb elvégzett: a Juventus fejlődik, így valószínűleg ismét félnek tőlünk."

"Vasárnap délután az ügyvédeink tudtára adtuk, hogy a média lejáratókampányt folytat a játékosunk ellen, az etnikai hovatartozására alapozva a kijelentéseiket. Meg vagyok róla győződve, hogy Krasić viselkedése egy korrekt emberről tanúskodik, egy nagy bajnokról, aki inkább jött a Serie A-ba játszani, minthogy a Premier League-be ment volna, ezért a játékost ezek szerint kellene kezelni, mind a pályán, mind azon kívül."

"Ez nem volt büntető, de a médiának nem kellene ekkora nyomást gyakorolni egy játékosra, aki 4-5 rúgást is elszenved hasonló szituációkban."

A Ligagyűlés után Giuseppe Marotta a következőképpen értékelte a döntést.

"A döntés nem helyes. Milos egyáltalán nem akart a szabályok ellen tenni, még kevésbé akart sportemberhez méltatlanul viselkedni. Amennyiben mint futball menedzser kérik a véleményem, szerintem a szabályt felül kellene vizsgálni. Ha a Juventus igazgatójaként kérik a véleményem, csak megismételni tudom magam, miszerint ez a döntés nem megfelelő."

"Meg fogjuk mutatni, hogy a játékos nem vétett a szabályok ellen, ez az ügyvédeink feladata lesz. A szimulálás értelmezése sokféle lehet. Krasić egyáltalán nem akarta viselkedésével félrevezetni a bírót, aki, akárcsak a partjelző és a negyedik bíró is, nagyon jó pozícióban voltak az esetnél. Ez nem volt büntető, de azt mondani, hogy Milos szimulált, nagyon távol áll az igazságtól. Ugyanakkor, aki már focizott valaha is, tudja, hogy bizonyos játékosok, mint például Krasić, könnyebben elesnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr784653090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_164215 2010.10.27. 09:33:04

Szánalom. Vannak fontosabb dolgok is ennél, például csapatépítés, megfelelő anyagi háttér biztosítása. Az interjúkban szereplő értelmetlen mondatokra már inkább ki se térek. A vezetőknek NEM ezzel kellene foglalkozniuk.

Lord Viktor 2010.10.27. 09:47:47

venember83 igenis helyes hogy ezt teszik! Szerintem nem mindegy, hogy Krasic játszik-e a Milan ellen vagy sem, továbbá az sem, hogy a vezetők kiállnak-e a klubért és a játékosokért. Ezt kellett volna tenniük 2006-ban is és akkor talán nem soroltak volna vissza minket a másodosztályba. De az akkori vezetőség szart rá magasról, én örülök hogy újra egy Agnelli van a Juve élén. Továbbá te is beugatnál azoknak az újságíró kutyáknak akik azért b@szogatják Milost, mert szerb!

Type-R 2010.10.27. 09:55:17

meg vagyok gyozodve, hogy szant szandekkal tettek parkolopalyara Milost a Milan elleni meccs elott, de ezek a nyilatkozatok szerintem is szanalmasak.

Ismeretlen_122894 2010.10.27. 10:27:42

ne a nyilatkozatokkal foglalkozzatok, az érdemi része a munkának az ügyvédeké, a nyilvánosságot pedig egyáltalán nem érdekli a jogi fejtegetés és érvelés. a véleményem az, hogy bármit csinálhatunk, a döntés már megszületett, és milost ugyanúgy nem fogják felmenteni, mint ahogy a scudettokat sem kapjuk vissza. max lecsökkentik 1 meccsre az eltiltást, de a milan ellen akkor sem játszani. felháboríto amúgy, hogy az olasz ligában ez megtörténhet, ahol hetente 15-20-an dobálják magukat és színészklednek, és éppen krasicot emelik ki, éppen a milan meccs előtt. ezt kellene hangsúlyozni, hamár...nwem feltáétlenül a szabálylal van a baj, sokkal inkább az alkalmazásával (illetve annak rapszodikus jellegével)

Ismeretlen_102246 2010.10.27. 10:42:07

Szerintem meg jó lépés, hogy a saját játékosukat védik a vezetők. Ilyen emberek kellettek volna 2006-ban is, de akkor csak Moggi akart valamit csinálni a többiek behúzták fülüket-farkukat. Igen is jó, ha a vezetőségben van némi tökösség. Ez alapvetően értékelendő és gyanítom a szurkolók többségének ez tetszik is.

Ismeretlen_164215 2010.10.27. 10:53:14

ShyrKahn: a jogi csűrés-csavarás mióta vall tökösségre? Inkább undorító, szerintem, és egyszerűen Milosnak kéne belátni, hogy nem kellene annyit szimulálni. Továbbá a bevethető játékosoknak kellene felhúzniuk magukat, és megmutatni, hogy a Juventus Krasic nélkül is képes eredményeket elérni. De erre semmi esély.

Lord Viktor 2010.10.27. 11:12:47

"egyszerűen Milosnak kéne belátni, hogy nem kellene annyit szimulálni." No comment papa. Ki nem dobálja magát manapság, Messitől is láttam már ilyet, CR7-et meg szerintem nem kell bemutatni. Meg a szubjektív elbírálás hol van? Ha a bíró kiszúrja hogy feldobta magát, ad neki egy sárgát és el van intézve! És úgy főleg túlzás ez az ítélet, hogy Iquinta nem is rúgta be a büntetőt. Amikor Gilardinót eltiltották mert kézzel ütötte be a labdát a hálóba, akkor ezzel a góllal nyert a Fiorentina, így az eltiltás jogos volt. Itt nem az. Csak mert a bíró és a partjelző is vak.

Ismeretlen_152362 2010.10.27. 11:44:41

én azt nem értem, hogy eddig az volt a baj, hog balfasz elnök volt a klub élén. szerintem jót tett a klubnak, hogy végre megint 1 agnelli van az elnöki székben. igenis fontos, hogy kiálljanak a játékosok mellett. főleg, hogy 1 fordulóban több ilyen eset is van. ennek megint azért van jelentősége, mert a juventus javára ítéltek. én személy szerint nagyon bírom az elnökünket, van kötődése a klubhoz és ennél szerintem fontosabb dolog nem is kell.

Ismeretlen_102246 2010.10.27. 11:57:04

"Továbbá a bevethető játékosoknak kellene felhúzniuk magukat, és megmutatni, hogy a Juventus Krasic nélkül is képes eredményeket elérni. De erre semmi esély." Ez érdekes. Miért is nincs rá esély? Esély mindig van. A kérdés, hogy mekkora. Az eddigi tendenciát alapul véve is van rá esély, de ha azt nézzük, hogy a Milan ellen szinte sosincs gond a motivációval, akkor még nagyobb...

Ismeretlen_102246 2010.10.27. 11:59:45

És ez független a vezetőség lépéseitől... azaz nem független. Én például jobban kiállok egy olyan főnökért, aki kiáll értem és gyanítom a játékosok is szívesebben játszanak olyan klubban, ahol érzik a vezetőség bizalmát és támogatását (erre ez az eset tehet egy lapáttal).

Ismeretlen_150170 2010.10.27. 12:00:37

szerintem a legnagyobb erősítés a nyáron az maga Anrea Agnelli! Amíg ő lesz a Juve élén én nem aggódom, mert ő nem fogja hagyni hogy lerombolják a juventust és hosszútávon sikerre fogja vezetni a klubbot! gondoljátok ennek az eltiltásnak semmi köze nincs az olasz-szerb botrányhoz? ez a "milos is csak egy szerb" kijelentés nekem erre utal! nem először tiltják el valamelyik játékosunkat a milan elleni derby előtt, nyílván ez is csak véletlen!

Ismeretlen_102246 2010.10.27. 12:02:05

Egy szó mint száz: ez az Agnelli szimpatikus figura... és jól fog hozzá a dolgokhoz. Nem olyan rideg, mint általában az üzleti életben a legtöbben. Attól már herótom van. Van szíve, fantáziája és bátorsága lépni. Ilyen emberből kellene több.

Ismeretlen_164215 2010.10.27. 12:03:48

Lord Viktor: ne alacsonyodjunk már le a "más is csinálja, akkor nekünk is szabad" szintre, szerintem. Attól még, hogy elterjedt, nyomorultul antipatikus és szerintem elítélendő.

babo410 2010.10.27. 12:04:38

Én úgy érzem jogos, hogy kiállnak Krasic mellett! Mert én is úgy vagyok vele, hogy utaznak megint a Juvéra. Pláne, hogy most 1 pontra lennénk a zintertől, és még így is, hogy 1 pontot szereztünk, még esélyesek vagyunk a Scudettora. És érdekes, hogy pont a Milan ellen tiltják el? Megilyedt a Milan, hogy egy gyors játékossal nem tudnak mit kezdeni az ő lassú és kiöregedett szar játékosaik. A Real ellen se bírták utolérni CR-t! És még ha belőtte volna Iaquinta a büntit megérteném. Csak azt nem értem, hogy ilyen erőből Ibrat is el lehetett volna anno párszor tiltani, mikor kezezett, és az segítette a gólt, vagy mikor 2008-ban a Roma ellen kézzel lőttek gólt, akkor miért nem vették el azt a góljukat? Meg a kezező illetőt miért nem tiltották el? Mert akkor a Roma lett volna a bajnok? Szégyen, hogy a Calciopoli és ami utána megy. Nem hagyhatjuk annyiban, hogy állandóan minket szívassanak! De én úgy vok vele, hogy a Milant még Krasic nélkül is verjük. Csak akkor Alexnek, és Fabionak kell játszania!

Ismeretlen_102246 2010.10.27. 12:35:32

babo410: Szerencsére csak Q és Alex bevethető a csatárok közül egyelőre. Amúgy teljesen igazad van. Az a legnagyobb probléma ezzel az eltiltással, hogy legalább ezer olyan gyanús esetet fel tudnánk sorolni, aminek még csak utána se néznek... miért pont Krasic lett az áldozat? Egy lehetséges válasz: most (a szerbek elleni óta) olaszhonban a szerbeket nem szeretik.

babo410 2010.10.27. 12:44:41

Csak azt nem érte, hogy ha a szerb szurkolók huligánként viselkednek, annak miért Krasic és a Juve issza meg a levét? Meg úgy tesznek, mintha az olasz ultrák olyan ártatlan bárányok lennének!

adams 2010.10.27. 12:57:45

azért lett krasic mert a juventus meccsét kettőzött erővel nézik mindig ,és hát kin a legjobb pl-t statuálni a legnagyobb olasz csapaton!az interen bezzeg semmit sem mernek, miért?mert MOratti zsebébe van a liga ,ennyi.detto Berlusconi

hartigan 2010.10.27. 13:05:21

Bennem most az a kérdés merült fel,ha ugye most elszínészkedett a 16-oson belül és ugye 11-es, a meccset befolyásoló tényező, akkor mi van ha egy teljesen jogos 11-est nem kapunk meg, az is meccset befolyásoló tényező, akkor kit tiltanak el? Úgy tudom, hogy akkor a bírót szankcionálják. Na most ebben az esetben miért nem a bírót szivatják? Az a 11-es amit befújnak.

Harig 2010.10.27. 13:33:32

Csak nehogy annyira megviselje ez az egész Milost,h az egész szezonjára hatással legyen!!

Arnijuve 2010.10.27. 13:37:36

hartigan véleményével egyet értek...most is miért pont a milán meccs előtt kell szívatni minket...érzik már hogy erősödünk vissza és kurvára félnek hogy megint juve uralom lesz.... 11-es az amit befújnak igazad van...és persze az amit sokszor nemlátnak a bírók...pont milost rúgták úgy fel nemegyszer már hogy simán tizi lett volna...ehelyett most egy ilyen miatt nyaggatnak minket persze....tuti van köze az olasz-szerb botrányhoz is..miért ne lenne?....berlusconi és moratti két maffiózó mint ahogy moggi is az volt tudjuk de azmár más tészta hogy mi télleg megtisztultunk(ha egyáltalán megkellett ????!!!) és olaszország legstabilabb gazdasági hátterével rendelkeő klubbja lettünk még így is....persze hogy fosnak tőlünk....... Agnelli meg nagyon szimptaikus! nem az a lényeg hogy mit mondott most...mert ez csak rizsa...hanem az a lényeg hogy kiállt egy játékosért!!!!na bumm nemtehetünk semmit úgyse de legalább a játékosok érzik hogy számíthatnak a vezetőségre mindenben....juve-szív lesz itt előbb utóbb mindenkiben a csapatban...milánt meg megkell szopatni...Q meg Alex kezd úgyis...Aquillani most irányíthat úgygondolom...megmutathatják a többiek hogy Milos nélkül is erős a csapat!

Tony 2010.10.27. 13:50:49

Szerintem is kezdik érezni Olaszország-szerte,hogy a Juve szép lassan kezdi összeszedni magát és ez nagyon sok embernek nem tetszik. A tavalyi összességében 0-6 után reménykedtem benne,hogy tudunk 1 jó meccset játszani a Milannal,de így nem látok sok esélyt rá,hiszen akárkit is állítanak be Krasic helyére,az nem ugyanaz.

csuma 2010.10.27. 14:02:23

@ShyrKhan: szerintem valószínűbb oka ennek Krasic kiváló szereplése, és a hétvégi Milan elleni rangadó. Berlusconi és a többi nagykutya telefonált 1-2-t, röhögve, hogy milyen jókor jött ez a habi tizenegyes, Krasictól, aki ráadásul szerb. Még a média és a közvélemény se fog, pontosan a származása miatt, mellé állni. Amúgy neki kb. annyi köze volt a botrányhoz, mint mondjuk Chiellonak. Agnelliéktől szerintem is derék dolog, hogy kiállnak a játékosért, és megpróbálják elérni, hogy játszhasson szombaton. De sajnos ennek vajnyi kevés esélye van. Egyrészt, nem tudom, hogy ebben az esetben, hogyan tudnák bebizonyítani, hogy nem szimulálás történt, másrészt, ha sikerülne is, akkor is a Milan mögött "nagyobb" emberek állnak, mint hogy ez bekövetkezhessen. Szóval, szerintem Milos nélkül kell megvívnunk ezt a hétvégi rangadót. Ami, véleményem szerint, Krasiccsal, vagy nélküle is, hasonlóan nehéz feladat lenne. A különbség szerintem az, hogy nélküle nincs támadójátékunk (mmint hatékony (: ), de kérdés, hogy ez ellen a Milan ellen, idegenben, mennyire is akarjuk erőltetni a támadásokat. Ami feltétlenül gond, hogy így a kontráink (szvsz) fabatkát sem érnek. Pedig ez fontos eleme lehetett volna a szombati játékunknak.

csuma 2010.10.27. 14:05:31

Ez sajnos jó tanuló pénz lesz mind a játékosoknak, mind az egész csapatnak (Agnelli, DN stb..), hogy nem szabad az adott meccs hevében elfeledkezni a soron következő találkozókról. Persze, ki gondolta volna, hogy ez lesz? :) Abszurdum

Gyurika 2010.10.27. 16:51:14

A döntést kétféleképp lehet értelmezni. Helyes volt, hiszen egyértelműen csalni akart Milos. Ebből a szempontból korrekt. Helytelen egyrészt, mivel egy apró kontaktus volt a két játékos között, ettől függetlenül nem volt szabálytalanság, de ezért nem tilthatták volna el szerintem. Másrészt: az élet is produkál ám furcsa dolgokat: nézzétek meg Robinho esetét egyetlen nappal később. Folyamatosan dobálta magát, érdekes módon róla egy szaros cikk se jelent meg. Remélem legalább felfüggesztik a döntést, mert vele is borzasztó nehéz meccsünk lenne, nemhogy nélküle...

Ismeretlen_102246 2010.10.27. 17:00:21

Miért gondolja mindenki, hogy nehéz meccsünk lesz? :) Fene se érti ezt, hiszen pont így fogunk jobban harapni :)

Ismeretlen_149085 2010.10.27. 17:03:12

Igen, nem az a legfőbb probléma, hogy ez valóban büntetést érne-e, hanem, hogy miért csak évente kb. egyszer büntetnek meg valakit, miközben mindenki látja, hogy meccsenként van legalább három ilyen. Továbbá a milánói kézben lévő sportsajtó támad egy Juve-játékost, és gusztustalanul belekeverik a származását is. Ebben az esetben már igenis, ki kell állni mellette.

Ismeretlen_149085 2010.10.27. 17:05:09

Én is remélem, hogy a srácok csak azért is oda teszik magukat. Ha pedig így sem tud nyerni a Milan, akkor az nagy égés lesz (újabb a Real után).

Ismeretlen_126209 2010.10.27. 18:26:35

Storari Motta Bonucci Chiellini De Ceglie Pepe Melo Aquillani Marchisio Del Piero Quagliarella Del Piero cikázni fog az öreg védelem között!!!:) FORZA JUVEEEEEE!!!

Lord Viktor 2010.10.27. 18:39:05

epaska: Pepét és Marchisiot cseréld meg és jó lesz :D

Ismeretlen_126209 2010.10.27. 18:48:05

Lord Viktor: Marci a hétvégén is ott jáccott

Arnijuve 2010.10.27. 19:18:08

énszerintem meg pepe helyett martinez fog játszani ......én benne több fantáziát látok mint pepében..remélem DN is... És tuti hogy felhúzza a csapatot most ez...őkis belehetnek pipulva mint mi...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása