Villar Perosa: A felnőtt csapat nyert, de a Primavera is jó teljesítményt nyújtott

A szokásokhoz híven idén is megrendezték a hagyománynak tekinthető mérkőzést a Juventus felnőtt csapata és a Primavera együttes között Villar Perosában.

Ez volt az első mérkőzés, amelyen Andrea Agnelli, mint a Juventus elnöke jelen volt, John Elkann és a Juventus friss igazolásának, Milos Krasicnak a társaságban, és az ő jelenlétük felkeltette a szurkolók és a média érdeklődését.

Del Neri a Storari - Grygera, Bonucci, Ferrero, Belfasti - Martínez, Sissoko, Felipe Melo, Lanzafame - Diego, Del Piero csapattal kezdett.

A mérkőzés jó volt, köszönhetően a Primavera-csapatnak, mivel nagyon jól felkészültek rá. Az első akciót a Giovanni Bucaro által vezetett fiatalok vezették, melyben Filippo Boniperti és Bianconi játszották a főszerepet.

Az első gólra egészen a 20. percig kellett várni, amikor is a Juve egyik új igazolása talált be. Jorge Martínez törte meg a gólcsendet, és használta ki a védelem hibáját. Aztán még az első félóra letelte előtt Diego növelte 2-0-ra a felnőtt csapat előnyét egy szép felsősarkos góllal.

A második félidőre számos cserejátékos pályára lépett mindkét csapatban, a felnőtteknél Manninger, Motta, Legrottaglie, Spinazzola, Giandonato, Marchisio, Buchel, Giannetti és Libertazzi lépett pályára a szünetet követően.

A Primavera nagyon jól kezdte a második félidőt, aminek a 47. percben meglett az eredménye, ugyanis Bianconi szépített.

A felnőtt csapat harmadik gólját Marchisio és Motta összjátékából az utóbbi játékos szerezte.

A meccs utolsó 10 percében a fiatal Libertazzi 2 góljának köszönhetően a felnőtt csapat 5-1-re győzött.

JUVENTUS A-JUVENTUS B 5-1 (2-0)

Összegzés:

Gólok: Martinez (20.), Diego (29.), Bianconi (47.), Motta (55.), Libertazzi (80., 90.)

JUVENTUS A: Storari (Manninger, 45.); Grygera (Motta, 45.), Bonucci (Legrottaglie, 45.), Ferrero, Belfasti; Martinez (Spinazzola, 45.), Sissoko (Buchel, 45.), Felipe Melo (Marchisio, 45.), Lanzafame (Giandonato, 45.); Diego (Libertazzi, 45.), Del Piero (Giannetti, 45.).

Edző: Del Neri.

JUVENTUS B: Costantino, Romano, Liviero, Schiavone, Garcia, Esposito, De Silvestro, Ilari, Bianconi, Margiotta, Boniperti. Pályára lépő cserék: Bonassi, Kirev, Carfora, Garrone, Montesi, Carta, Ruggiero.

Edző: Bucaro.

Bíró: Ludovico Ruffinengo (asszisztensek: Andrea Atzori and Filippo Perron).

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr694652856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

2010.08.25. 16:55 |

Címkék: Primavera